Netidők Blogtársaság

Bizonyára sokunk, talán mindenki találkozott már a Facebookon terjedő álhírekkel, pletykákkal, hazugságokkal. Az különbözteti meg az átlagembert a kutatótól, hogy az átlagembert egyszerűen csak idegesíti az ilyesmi (persze, ha rájön), ám a kutató rögtön elkezd gondolkodni. Vajon miért terjednek, ezek az álhírek, és hogyan lehet felismerni őket? Van, valami azonosítójuk? Egy osztrák egyetemen elindítottak egy hároméves kutatást, amely pont ilyen kérdésekre keresi majd a választ. Arnold Scharl professzor, a kutatást vezető bécsi MODUL University Új Média Tanszékének vezetője azt nyilatkozta az egyetem weboldalán, hogy a digitális világban a hagyományos média fokozatosan elveszíti az információs vezető szerepét, és a közösségi média tölti be ezt a helyet, hisz itt bárki nagyon egyszerűen megoszthat mindenféle információt, és így könnyen válik a hangyából elefánt (http://www.modul.ac.at/article/view/rumor-mill-20-automatic-assessment-of-the-veracity-of-social-media-information/).

Az álhíreket, hazugságokat, pletykákat, úgy próbálják felderíteni, hogy valamiféle közös formai sajátosságot, tartalmi mintázatot keresnek bennük. Ehhez persze rengeteg adatot kell gyűjteniük, sok-sok Facebook, Twitter és egyéb közösségi médiatartalmat kell mesterséges intelligencia és egyéb informatikai szövegelemző eszközökkel kell elemezni. Ennek köszönhetően lehet rátalálni a közös pontokra, amelyeket aztán ki lehet nevezni azonosító jegynek.

El tudom például képzelni (persze mindenféle rendszeres kutatás nélkül, csak hipotézis szinten), hogy az álhírek egyik jellemzője, hogy túl általános a forrásmegjelölés, vagy talán teljesen el is marad, ezenkívül az ilyen szövegekben hemzsegnek a túlzó jelzők.

Igen kíváncsi vagyok az osztrák MUDUL University Pheme kutatási projektjének eredményeire, amelyek előreláthatólag 2017-ben látnak napvilágot.

Bódi Zoltán

A tudományos, szakmai előadásokat gyakran kíséri valamilyen szemléltetés. Jól megszoktuk ezt az iskolában, amikor az órákon személtető eszközöket mutatott a tanár. Manapság már egyre gyakoribb a számítógépes kivetítéssel kísért infografikai szemléltetés. A szó jelentése teljesen egyértelmű, hiszen az előtag az információ rövidülése, a grafika pedig már megszokott és ismerős.

Az infografika tehát olyan – jellemzően, de nem törvényszerűen – digitális technikával létrehozott, előadást kísérő grafikai, ábrázolási mód, amely során az ábrák az előadás lényeges információit jelenítik meg vizuális formában. Az infografika tehát egy modern szemléltetési mód.

A kivetítéssel, grafikai elemekkel kiegészített előadásokban voltaképpen vizualizált párbeszéd jön létre a hallgatóság és az előadó között. Ennek az az egyik következménye, hogy egyre nagyobb szerepet játszik a kreatív képi kifejezésmód a tudományos, szakmai előadásokban. Sőt ma már szinte íratlan szabály, hogy minden tudományos előadást videóval, diavetítéssel, prezentációval kísérünk, és ezek a vizuális elemek minél kreatívabbak, összetettebbek legyenek. Ezért van óriási sikere a Prezi.com nevű kreatív prezentációs technikának, és ez a remek magyar kezdeményezés már nemzetközi környezetben is igen népszerű, mint ahogy arról már korábban írtam a saját blogomban is.

Miért is ragaszkodunk az adatok vizualizálásához? Ahhoz, hogy adatokból ne csak számokat, hanem ábrákat is készítsünk? Ezekre a kérdésekre találunk választ a http://www.slideshare.net/Facegroup/10-reasons-why-we-visualise-data címen található videoblogban. Itt idézik William Playfairt, aki a statisztika grafikai módszereit alapította meg, és 1805-ben írta, hogy amit ki lehet fejezni számokkal, azt valószínűleg ki lehet fejezni ábrákkal, vonalakkal is. Találó mondás!

Az adatvizualizálás egyik oka a fent megjelölt blog szerint, hogy az ábráknak van valami varázsa, vonzzák a tekintetünket, egy pillanat alatt képes megvilágítani egy grafikon az egész szituációt.

A grafikák lehetőséget adnak arra, hogy térben tájékozódjunk, vagyis a szemünket és a kezünket használjuk a gondolkodás, az adatértelmezés közben, és ez azért vonzó számunkra, mert a külvilágban is alapvetően térben tájékozódunk.

A formák, a felületek, a méretek és a színek tárgyiasítani tudnak elvont adatokat, és térben, vizuálisan könnyebb csoportosítani és összehasonlítani információkat, mint elvont módon.

A grafikonok, ábrák, infografikák a könnyű áttekinthetőségnek köszönhetően teret engednek a szabad asszociációknak, így anélkül, hogy a számadatokat kellene memorizálni, megfigyelhetjük az ábrázolt adatok közötti összefüggéseket.

Az infografikák újradefiniálják és új irányokba terelik az egész problémakört, ha egy grafikon és egy kép összekapcsolásával ábrázolunk egy adatsort, akkor az adatok és a kép közötti összefüggés anélkül vethet fel új asszociációkat, hogy mindezt ki kellene mondani, vagy direkt módon kellene utalni rá. És mindez erős interakciót igényel a befogadótól, márpedig az értelmezés során történő aktív közreműködés erősíti a befogadás hatékonyságát.

A jó grafikonok, diagramok, infografikák nem statikusak, nem állapotot írnak le, hanem folyamatosságot, dinamikát, az adatok összefüggéseit, kapcsolódásait ábrázolják. És ezt megint csak maga a befogadó értelmezi aktívan. Ehhez viszont fontos a hangzó szöveg és az ábrázolt szöveg, grafikon, ábra, rajz összhangja és aránya. Csak azt szabad ábrázolni, ami elhangzik szóban is, nem lehet ellentmondás az ábrázolás és a beszéd közt. Ráadásul nem szabad a hallás utáni értelmezés mellett az olvasás útján történő befogadást is nagyon igénybe venni, ugyanis a kettő együtt nem hatékony, nem tudunk egyszerre sokat olvasni és folyamatosan figyelni a beszélt szövegre. A rajz, az ábra viszont jól kiegészítheti a mondanivalót.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

A szövegekhez elválasztatatlanul hozzákapcsolódik valamiféle osztályozás, csoportosítás. A köznapi kommunikáció során, ha valamit egy helyzetnek, elvárasnak megfelelő formában és stílusban akarunk közölni, akkor nem ötletszerűen állítjuk össze a szövegeinket, a mondanivalónkat, hanem valamiféle szabályrendszernek megfelelően. Anélkül, hogy belemerülnénk a túlzottan mély részletekbe, nevezzük ezeket a szabályrendszereket műfajnak. A műfajok tehát olyan követendő minták, amelyeknek az értékét, a formáját, a szabályszerűségeit, a stílusát a nyelvhasználói közösség ismeri, elismeri, és átörökíti. Persze, ha tudományos szempontokat vennénk figyelembe, akkor szövegtípusokról, szövegfajtákról is értekezni kellene, de most csak egy saját szempontot szeretnék kiemelni.

A weben szembesülhetünk teljesen új szövegműfajokkal, és nagyon látványosan, és felgyorsítva láthatjuk, hogyan változnak, alakulnak át a webes környezet elvárásainak megfelelően a hagyományos, offline műfajok. Egy elmélet szerint (Shepherd és Watters 2004) alapösszefüggés, hogy a weben két nagy csoportja van a műfajoknak: az egyik csoportot a weben kívül is létező műfajok alkotják, a másikat pedig a weben kialakult műfajok. És ezek a nagy csoportok is tovább finomodnak aszerint, hogy mennyire vehetjük észre bennük a hagyományos forrásokat. Tudniillik a modell másik alapösszefüggése, hogy alkalmazkodnak a szövegműfajok a webes környezethez., és ennek megfelelően folyamatosan átalakulnak. Minél tovább használunk egy szövegműfajt a weben, annál multimediálisabb, interaktívabb lesz, annál jobban alkalmazkodik az internetes befogadói elvárásokhoz.

Vegyük példának a hagyományos és a mai, modern hírportálok műfajait. 10-15 évvel ezelőtt még viszonylag általános, és természetes volt, hogy az online hírportálokon nagyjából ugyanazt és ugyanúgy olvashatjuk, mint ami a nyomtatott sajtóban is megjelent. A mai, modern hírportálokon multimediális, képgalériával megszerkesztett, erősen tagolt híreket, szöveget olvashatunk. Nem is beszélve arról, ahogy a hagyományos napló megjelent a weben, és weblog lett belőle, ami naplónak napló, csak nem személyes, hanem nyilvános, általában bárki által kommentálható, és manapság egyre több blog tartalmaz multimediális elemeket.

A szövegműfajok változása során tehát a webes környezethez való evolucionális alkalmazkodási folyamat figyelhető meg.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

A mai webes szövegvilágban már természetes, hogy a legtöbb szövegnek elválaszthatatlan része a multimédia: a kép, a videó és a hang. Alapjában véve nem újdonság mindez, hisz képpel ellátott szövegek mindig is voltak, elég, ha csak arra gondolunk, amikor a 19. század második felétől a nyomdatechnika volt már annyira fejlett, hogy igazán jó képeket lehetett az írott szövegek mellé nyomtatni. Innentől kezdve nem utolsósorban a technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre inkább egyenrangú részévé válik az írott szövegnek a kép. Nagyjából ezt az időszakot nevezhetjük ikonikus fordulatnak. Ikonikus, azaz képi fordulat, ami azt jelenti, hogy az írott szöveg lassan elveszíti az egyeduralkodó szerepét az információközlésben, és a kép egyre több információt közvetít a nyomtatott szövegekben is. Gondoljunk csak a képregényekre, a könyvillusztrációkra.

A multimediális szöveg fogalma tehát nem újdonság, ám a weben mindez fölerősödik, szinte alapkövetelménnyé válik az írott szövegek multimedialitása. Mindez pedig visszavezethető a world wide webnek arra a technológiai lehetőségére, hogy írott, képi, mozgó, hangos állományokat is képes kezelni. Ilyenek például a képes weboldalak, vagy egy Facebook-profil.

Ám az az igazán érdekes, hogy vannak dominánsan multimediális szövegek is, amelyekben a szövegszerű, verbális elemek vannak kisebbségben, és inkább képi természetűek. Például egy híroldal képes tudósítása pont ilyen, sok-sok kép, képgaléria található a mind rövidebb írott szöveg mellett.

A legérdekesebbek azonban a tisztán multimediális szövegkonstrukciók, szövegszerkezetek, amelyekben nincs, vagy alig van írott szöveg. Ilyenek például a videoblogok, de vannak olyan cikkek, főként tematikus portálokon, amelyekben a videó dominál, és a szöveg olyan rövid, hogy csak annyi a szerepe, hogy fölhívja a figyelmet a képre.

Ezek a dominánsan képi, multimediális szövegek is szövegek, csak alapvetően nem írottak, mint a hagyományos szövegek, hanem a szöveg része, adott esetben domináns alkotóeleme a vizualitás, a multimédia. És mindennek az online médiában különös jelentősége van, hisz a médiának ez az ága, amit új médiának is neveznek, egyre inkább multimediális, alig találunk olyan médiaportált, amelynek ne lenne fontos része a videó és a képgaléria.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Szövegekkel mindennap találkozunk, sőt magunk is folyamatosan alkotunk szövegeket, illetve a helyzet, a téma, a szándék, a normatívák által előírt műfajú, típusú szövegpéldányokat a köznapi kommunikáció során.

A szöveg tehát annyira triviális jelenség, hogy az átlagembernek nehezére esik megmagyarázni, jellemezni ezt a fogalmat. Megjegyzem, ez természetes, és többé-kevésbé így van ez minden gyakori, kézenfekvő jelenséggel. Anélkül, hogy mélyre hatoló elemzésbe kezdenék, felsorolok néhány általános szövegjellemzőt: lezártság, teljesség, szerkezetileg összefüggő elemek sorozata (pl. mondatok, bekezdések), lineáris jelentés-összefüggések (az egymás utáni elemek összefüggő jelentéstartalma), a közösségi szabályoknak, a műfaji törvényszerűségeknek való megfelelés, van eleje, közepe és vége, tehát lineárisan előrehaladó szerkezete van.

Az általános szövegjellemzőknek pedig az egyes szövegtípusok, szövegpéldányok jól megfelelnek, és ezeken túl van valamiféle egyedi, helyzetszerű, tematikus jellemzőjük is. Ezeket a szabályszerűségeket a szocializáció, a tanulási, tapasztalatszerzési folyamatok során sajátítjuk el.

A hagyományos szövegekről tehát nagyjából megvannak az alapismereteink, de legalábbis nagy biztonsággal használjuk őket. Ám hogy van ez a webes szövegekkel? Először is tisztázni kell ehhez a web néhány technikai sajátosságát. A world wide web egyik alapvető tulajdonsága, hogy közvetlenül összekapcsolódhatnak a weben publikált szövegek, azaz szövegeket lehet elhelyezni egy másik szövegben. Ezt hívjuk hipertextnek (eredeti írásmód szerint hypertext) vagy hiperszövegnek. A hiperszövegeket hiperlinkekkel kötjük össze. Ennek viszont van egy érdekes sajátossága a szöveg természetére vonatkozóan: a hiperlinkes szövegekről nem tudhatjuk pontosan, hogy hol az elejük, a közepük és a végük, nem teljesek és lezártak, mert mindig átléphetünk egy linken egy másik szövegbe. Ha a link a szöveg része, akkor a link mögött lévő másik szöveg is a szöveg része? Szöveg a szövegben. És ez csak az egyik érdekes jellemzője a webes szövegeknek. Mindennek nem az a következménye, hogy a hiperlinkes, webes szövegek nem is szövegek, hanem az, hogy át kell alakítanunk a hagyományos szövegfogalmunkat.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség