Netidők Blogtársaság

Ez egy RAM típus, amely vadonatúj fejlesztés eredménye, és rendelkezik a DRAM (Dynamic RAM) típus gyorsaságával, ám nem illékony (non-volatile) tulajdonsága van, azaz nem felejtő típusú RAM. És most következzék a magyarázata ezeknek az alapkifejezéseknek.

A RAM közkeletű, régi betűszó, amely már régi darabja az Infoszótárnak, ennek a betűszónak a feloldása: Random Access Memory, ami magyarul körülbelül annyit tesz, hogy azonnali vagy közvetlen hozzáférésű memória. Egyébként az angol random szó azt jelenti, hogy 'véletlen', 'vakátában', 'rendszetelenül', ám a random access szerkezet azt jelenti, hogy 'közvetlen hozzáférés'. A RAM eredetileg szűk, szakmai, mérnöki körökben előforduló, bűvös betűszó volt, ám a technológia fejlődésével a kétezres évektől folyamatosan egyre közismertebbé vált laikus, felhasználói körökben is. A RAM közkeletű, leegyszerűsített jelentése a 'memória'.

A DRAM vagyis a dinamikus RAM egy igen gyors írási-olvasási sebességgel rendelkező memória típus. A dinamikus jelző is a sebességre, a gyors mozgásra utal. A DRAM töltés nélkül egy idő után elveszíti a tárolt információt, így elillan belőle az adat, angolul a volatile jelzővel illetik, ami szószerinti fordításban azt jelenti, hogy 'illékony'. Ez a szép metafora jól mutatja, hogy gyorsan semmivé válik töltés hiányában az információ. A non-volatile pedig rendkívül egyszerűen, tagadó formájú kifejezés, tehát az elillanó (vagy illékony) párja nem a szilárd, hanem a nem elillanó. Hozzáteszem, hogy magyar szakmai körökben sokkal gyakoribb az illékony és nem illékony helyett a felejtő vagy nem felejtő jelzők használata.

A Resistance Memory RAM, rövidebb formában a ReRAM olyan kifejezés, amelyben előtagot kapcsoltak a már elterjedt betűszó alakú utótaghoz. A Re előtag ráadásul nagy kezdőbetűvel és kis második betűvel kapcsolódik a csupa nagybetűs utótaghoz. Ez a forma szokatlan a magyar helyesírás számára, ám az amerikai angol divatot szívesen követjük, másrészt pedig jól kiemeli az előtagot ez az írásforma.

A resistance jelentése 'ellenállás', tehát ennek a memóriatípusnak eszerint a jelző szerint a leglényegesebb tulajdonsága az ellenállás. Tudniillik az információt (nulla vagy egy) egy ellenállás reprezentálja. Ennek az ellenállásnak az értékét villamos jellel lehet megnövelni, vagy lecsökkenteni, amit megőriz kikapcsolt állapotban. Tehát így kerül a névbe az ellenállás. Ez is olyan metafora, amely könnyen átlátható, világos tartalmú.

A nem felejtő RAM-okat egyébként összefoglalóan NVRAM-oknak hívják, NV azaz Non-Volatile. Ez az új ReRAM is ebben a csoportba tartozik, hasonlóan a Flash-hez,a NANDFlash-hez, csak újdonságképpen a ReRAM nagyon gyorsan írható-olvasható.

Az Ipon portál ínformációja alapján: http://ipon.hu/hir/reram_prototipus_az_elpidatol/19140Resistance Memory RAM

Köszönöm Borek András barátom segítő információit.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Az infokommunikációnak el kell foglalnia az őt megillető helyet az oktatásban – állítja a brit Royal Society frissen napvilágot látott jelentése, amelyről a BBC számolt be. Az Egyesült Királyságban – ahogy Magyarországon is – kiemelt figyelmet kap az informatika. Azonban kicsit másképpen, mint idehaza.

A britek a problémát abban látják, hogy unalmas és rosszul megtervezett kurzusokban folyik a téma oktatása. Azt tervezik, hogy megvizsgálják mi az oka annak, hogy évről-évre csökken az infokommunikációval foglalkozó diákok száma – tehát a kiinduló helyzet hasonló, mint nálunk. Az erőfeszítések mögött az a felismerés áll, hogyha nem vagyunk képesek megragadni a fiatalok figyelmét, hogy érdekes módon tanítsuk számukra az informatikát, akkor jelentősen megnő a kockázata annak, hogy a jövő munkaereje képzetlenül és nem megfelelő informatikai tudással kerül a munkaerőpiacra.

Mi lehet a megoldás? Nem csupán a felsőoktatásban kell megjelennie komolyan a területnek, hanem különböző iskolai szinteken mást-mást kell tanítani. Ez szorosan összefügg azzal, hogy részterületekre kell osztani a tárgyat, külön kell kezelni például a számítástechnikát (computer science) és a digitális írástudást. Előbbit legalább annyira komolyan kell venni, mint a fizika vagy a matematika oktatását, utóbbit pedig, mint az írni-olvasni tudást. A digitális írástudás alapkészséggé kell, hogy váljon. További fontos felismerés, hogy szaktanárokra van szükség, infokomra szakosodó tanároknak kell tanítani a tantárgyat, nem pedig más területek oktatóinak.

A koncepcióban számomra az az igazán érdekes, hogy emberközelibbé teszi az informatikát, részekre bontja és a felhasználók számára hasznos ismeretek-készségek elsajátítására is koncentrál, nem pusztán az elméleti alapokra vagy a gyorsan avuló ismeretekre (pl. programozás adott programnyelven). Azt a sztereotípiát kell megváltoztatni, hogy az informatika unalmas és száraz. Ehhez a koncepció másik számomra kedves eleme lehet a segítségünkre: már az általános- és középszintű képzésben is jelenjen meg színesen a terület oktatása.

Pintér Robesz

Egyre szaporodnak a hordozható számítógéptípusok, így egyre nehezebb átlátni ennek a géptípusnak a technológiai csoportjait és a terminológiáját. Az mindenesetre bizonyos, hogy a 2007. végén debütált ASUS EeePC megjelenése óta egyre erősödik az a trend, hogy a számítógépek mind mobilabbak és mind okosabbak lesznek (technológiai értelemben). Ennek a trendnek egy újabb állomása – talán – az ultrabook kategóriája.

Az igazán komolyan vehető valóban különösen mobil számítógépek kategóriája a kétezres évek közepén jelent meg, ez pedig az UMPC (ultramobil PC). Ennek a kategóriának a nevében benne van, hogy a hagyományos notebookokhoz képest ezek a gépek sokkal könnyebbek, sokkal alkalmasabbak a hordozásra, és út közben is sokoldalúan hadra foghatóak. Ezért is nevezik ultramobilnak.

Az már csak a fantázia kérdése, hogy milyen konkrét kategóriákat, típusokat veszünk bele ebbe a csoportba, de szerintem a netbookok mindenképpen idetartoznak, és én a táblagépeket is ebbe a kategóriába sorolom.

A hagyományos notebookok a kezdeti mobil jellegüket pedig kezdték elveszíteni, hisz mégis csak könnyebb egy kb. 1 kg-os ultramobil eszközt magunkkal hordozni, mint egy minimum 3 kg-os notebookot. Ezt a helyzetet ismerte föl néhány gyártó, és megszületett a fából vaskarika, vagyis az ultrabook kategóriája. Az elnevezést kicsit erőltetetten marketing ízűnek érzem, hisz ez voltaképpen nem más, mint a már jól ismert ultramobil eszközök egy újabb generációja. Az viszont biztos, hogy ennek a névnek megvan az újdonságereje is és a hagyományossága is. Hiszen az ultrabook egy új összetétel, ám az ultra (latin, 'valamin túl') előtagból könnyen asszociálhatunk a már ismert ultramobil összetételre. Az ultra- előtag egyébként nemcsak az UMPC-re asszociál, hanem az ide tartozó eszközök technológiai megoldásaira is, ugyanis ezek a megoldások túlmutatnak a hagyományos notebookok megoldásain, hisz az ultra- előtag alapjelentése a 'túlmutatás', 'a túlzás', sőt akár a 'szélsőségesség'. Van olyan magyarázat is, mely szerint az ultrabook az ultraportable notebook vagyis az ultrahordozható notebook szerkezetből kialakított összetétel.

Kép: Wikimedia Commons

Az ultrabook kategóriát egyébként idén (2011 első félévében) jelentette be az Intel (korábban a netbook kategóriájához hasonlóan). Az ultrabook osztály főbb jellemzői az ultravékony (sic!) felépítés, a jó minőségű (sokszor alumíniumból vagy egyéb könnyű fémből készült, strapabíró) ház, a könnyű hordozhatóság, a jellemzően 13,3 collos képátló, az SSD meghajtó, a hosszú akkumulátor idő. Engem egyébként ezek a technológiai jellemzők erősen emlékeztetnek az Apple MacBook Air jellemzőire, ami megint jól mutatja a technológiai innováció és a konvergencia jelenlegi trendjeit.

Bódi Zoltán

Ps: Alapelvem, hogy csak jogtiszta képet közlök a blogomban. Sajnos az ultrabookokról nem találtam jogtiszta képet a tartalom illusztrálásához.

A poszt első része: A Netidők és a zene

A pár nap múlva 16. évébe lépő műsorunk a kezdetektől a digitális világról szól és arról, hogy a sok technológiai újdonság hogyan alakítja át az életünk legtöbb területét. E témák jó nagy részét a kultúra (zene, film, más művészetek, pl. színház, képzőművészetek stb.) jelenti, így lehetne a műsor címe a mostani petőfis műsorcímmel akár Digitális Kulturfitnesz is. A kultúrán túli területek is fontosak: az információs társadalom, az e-demokrácia, a digitális jog, az internetes nyelvészet, a nyílt forráskódú világ, a számítógépes játékok, a Nagy Testvér elektronikus megvalósulásai és persze a technológia érdekességei is.

Mivel most négy évvel ezelőtt egyszer csak minden átmenet nélkül egy zenei rádióban találtuk magunkat, ezért a műsorunk kétféle formában készül el: azok kedvéért, akik a korábbi beszélő műsort megszerették, továbbra is az eredeti formájú műsort rögzítjük (ez található meg a weboldalunkon) – a zenei rádióvá alakított Petőfi adó hallgatói számára pedig készül egy zenés műsorváltozat.

Az utóbbi hónapokban már lehetőségünk is van olyan zenéket is mutatni az adásban, ami a műsor tartalmaihoz kapcsolható. Így mutattuk be az első alkalommal a Grammy-díjazottak közé bekerült számítógépes játék zenéjét. Christopher Tin még 2005-ben írta az idén díjazott Baba Yetu c. dalt, egyetemi szobatársa felkérésére a Civilization IV c. körökre osztott számítógépes stratégiai játék főcímzenéjének, amelyet a sowetói evangélikus kórus ad elő. A felvétel a „Legjobb instrumentális szám kísérő énekesekkel” kategóriában nyerte el a magas kitüntetést.  A lemez egyébként kapott egy másik Grammyt is, mégpedig a „Best Classical Crossover Album” kategóriában is győzedelmeskedett. A műsorban a stratégia játékokat és a játékzenéket egyaránt nagyon kedvelő Spányik Balázs mutatta be.

Balázs egyébként 2003. februárjában DJ Chatmanként is jelentkezett, amikor mint a Commodore Rock hatalmas rajongója ízelítőt adott a commodore 64-es zenékből és azok feldolgozásaiból. Aztán egy héttel később folytatta zenei bemutatóját, melynek során kiderül, hogy a Commodore 64-es játékzenéket feldolgozó Press Play On Tape nevű zenekar sokkal jobb, mint a Backstreet Boys. (2003-as archív oldalunkon február 6-nál és 13-nál megtalálható.)

2005-ben az óév utolsó műsorában egy furcsa hangszerről beszélt nekünk Mandel Róbert zenész. Akkor éppen száz éve, 1906-ban mutatták be New Yorkban azt a különös berendezést, melyhez dinamók, írógép és zongora, no meg a telefonhálózat kellett: a telharmónium születésére emlékeztek egy szokatlan koncerten az Óbudai Társaskörben. Mandel elmesélte a koncert érdekességeit és a beszélgetés után belehallgattunk az éppen az adás előtt végetért telefonos közvetítés hangjaiba is. (2005-ös archív oldalunk.)

A hip-hoptól a drum’n’bass-ig, a világzenétől a black metálig számos műfaj kultúrájáról és a digitális zenei forradalom hatásairól is szól a májustól kapható Zenei hálózatok – zene, műfajok és közösségek az online hálózatok és az átalakuló zeneipar korában c. kötet. A különféle tanulmányokból álló könyv egyik érdekessége, hogy teljes egészében ingyenesen is letölthető. Az egyik szerkesztő Tófalvy Tamás, kultúrakutató és szakújságíró a május 30-i műsorunk vendége volt.

Még mindig maradt zenei téma a tarsolyomban, de nem akarom, hogy olvasóink unják a témát, úgyhogy csak címszavakban néhány további a teljesség igénye nélkül: többször beszéltünk a Making New Waves fesztiválról, ahol különös hangzású digitális zenét is előadtak. Vendégünk volt Pierrot, aki a számítógépes kalandjátékai zenéjéről is beszélt, vagy Dés László, aki azt mesélte el, miképpen használja a lemezek készítéséhez a számítógépet. Vendégünk volt az egykori Panta Rhei együttes basszusgitárosa, Szalay András, aki németországi tartózkodása alatt egy digitális gitárszintetizátort, az Axon fejlesztette. És vendégünk volt a KFT együttes dobosa, Márton András és a kortárs zenész ifj. Kurtág György, ők ketten közös zenei kísérletükről meséltek, amelyben műholdak „hangját” és az internetet is felhasználták a koncerteken.

Szilágyi Árpád

 | Még több lehetőség

PPT vagy Prezi? Képek vagy szöveg legyenek a diákon? Egyáltalán, legyenek-e diák? Aki rendszeresen tart előadást, az sokszor találkozik ezekkel a dilemmákkal. A héten részt vettem egy nagyon érdekes és hasznos prezentációs tréningen, amiből kiderült, hogy a fentebbiek számítanak a legkevésbé. A lényeg, hogy hogyan adjuk elő a mondandónkat. Az üzenetünk eljuttatásában ugyanis a tartalom csupán 7%-ot nyom a latban, miközben a hangunk és hanglejtésünk 38%-ot, végül a testbeszédünk 55%-ot. Abban, hogy jó-e az előadásunk, igen keveset számít a számítástechnika.

A legtöbb előadás mégis szinte bizonyos, hogy PPT támogatással hangzik el a konferenciákon, üzleti meetingeken és a prezentációra való felkészülésre szánt idő túlnyomó részét a diák elkészítése teszi ki. Miért? Az említett prezentációs tréningen a tanárunk– a Dramatrix kiváló trénere, Andrew Hefler – szerint először is azt kell megértenünk, hogy mára a PPT vált az üzleti információk átadásának, tárolásának (archiválásának) a legmeghatározóbb formátumává. A jelentések, bemutatkozó anyagok, ajánlatok stb. igen sokszor ebben készülnek el, ezt küldjük el egymásnak, ezt olvassuk. Azonban alapvető különbség van egy csupán olvasásra szánt és egy előadást támogató PPT között. Míg az előbbinek önállóan is meg kell állnia a helyét, az előadó magyarázata nélkül, addig az igazi, előadott prezentáció nem közös olvasásra való, hanem, hogy segítse az előadót a mondanivalója lényegének szóban való átadásában. Ha elég alázatosak és igazán profik lennénk, akkor az előadásaink két verzióban készülnének el: egyik az előadásra, egyik pedig az önálló megértéshez, amit megoszthatunk az érdeklődőkkel. Az, amelyik alapján elmondjuk a mondandónkat hallgatóságnak, a mi mankónk az előadás közben, hogy úgy mondhassuk el, amit szeretnénk, hogy megértsék: mit gondolunk a témáról, miért ez a véleményünk és miért fontos ez a hallgatóság számára. Az pedig, amelyiket megosztjuk, hogy elolvashassák, megnézhessék és megérthessék önállóan is, sokkal inkább hasonlít egy jó szövegre, ami önállóan is megállja a helyét.

De kinek van erre ideje? – hangzik el a kézenfekvő kérdés. Többnyire az előadásokból egyetlen verzió készül. Ez esetben a legfontosabb tisztában lenni azzal, hogyha az olvasásra szánt verzióval megyünk prezentálni, akkor a hallgatóság azt is fogja csinálni, amire az anyagot szánták: mindaddig, amíg a falon a diák is láthatóak mögöttünk, olvasni fognak és nem arra figyelnek, amit mondunk. Hogyan prezentálhatunk mégis egy ilyen anyaggal? Ne mutassuk meg a diát mindaddig, amíg ki nem emeltük a lényeget szóban: mondjuk el, ami szerintünk a legfontosabb a hallgatóság számára az adott dián és csak utána mutassuk meg, hogy a saját szemükkel is meggyőződhessenek róla. Tehát mindig emeljük ki a legfontosabb 1-2 információt a dián. Persze lehet másképpen is prezentálni, de valószínűleg a leghatékonyabb módja annak, hogy megértsék, amit mondani akarunk, ha ránk figyelnek, arra, amit mondunk és nem a diákból próbálják kibogarászni a lényeget. Emiatt a legjobb, ha a diáink csupán a legfontosabb 2-3 dolgot emelik ki és sohasem állnak 3 elemnél többől, vagy ha igen (pl. egy táblázat), akkor a dián jól elkülönül a lényeg.

A tréing persze ennél jóval többről szólt, nem a PPT-ről és a technológiáról, hanem arról, hogy a tartalmon felüli 93%-ot – a hangunkat, testbeszédünket – hogyan állíthatjuk a szolgálatunkba. Ha ez sikerül, akkor ugyanis előadásaink alatt ránk és a mondanivalónkra figyelnek és könnyebben megértik, amit mondani szeretnénk.

Azt hiszem számomra a jövőben kevésbé a PPT-n lesz a hangsúly az előadásaimra való felkészüléskor és sokkal inkább azon, hogy hogyan mondhatom el a mondandómat úgy, hogy egyrészt biztosan megértsék, másrészt a hallgatóság számára igazán releváns legyen. Ettől lesz ugyanis egy előadás jó.

Pintér Robesz