Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jó ötlet beengedni a Nagy Testvért a nappalinkba?

Bejelentette az Intel, hogy olyan médiaszolgáltatást indít, amely webkamerával fürkészi a nézőket, annak érdekében, hogy meg tudja állapítani, ki használja éppen a készüléket és az ő profiljának megfelelő műsort sugározzon. A kényelem oltárán megint feláldozhatunk valamennyit a magánszféránkból. Nem újdonság ugyanakkor, hogy az infokommunikációs eszközök olyan fausti alkura kényszerítenek minket, ahol a magánszféránk fokozatos feladásával (is) fizetünk a szolgáltatás használatáért. De eddig legalább a nappalink védve volt a kíváncsi szemektől.

Az egész dolog alighanem a telefonnal kezdődött. Kevesen tudják, hogy a telefon feltalálása után elég nyögvenyelősen hódította meg a polgári nappalikat. Az „én házam az én váram” mondásnak megfelelően legtöbben, bár belátták a találmány előnyeit, nem kívánták beengedni a készüléket a házba. Ennek megfelelő kompromisszum született, a telefon először a garázsba került vagy a cselédszállásra. Sokaknak ugyanis nem volt az ínyére, hogy a telefon bármikor csöröghet, azt nem lehet kontrollálni, az idegenek bejelentés nélkül „rátörhetnek” a háziakra, sőt, helyzeti előnyük is van, hiszen ők tudják, hogy mit akarnak mondani, míg, akit hívnak azt váratlanul éri a telefoncsörgés. Amikor látogatást is csak előzetes bejelentéssel lehetett tenni, a telefon ebből a magánszférából rabolt el egy kisebb szeletet, ahogy beköltözött a garázsba. Végül egy nagyobbat, amikor kényelemből „beköltözött” az előszobába majd a nappaliba – hiszen kinek van kedve folyamatosan kimászkálni beszélgetni a garázsba. A telefon árnyoldalairól és lakáson belüli „hurcolkodásáról” remek kis tárcát írt Heltai Jenő, érdemes elolvasni, kedvcsinálónak csak egy rövid részletet idéznék: „Ideges ember vagyok, és nem szeretem, ha valaki elkezd csöngetni a szobában, kivált olyan valaki, aki nincs is a szobában. De ha már kényelem, hát legyen igazán kényelem. Ennélfogva a telefont az íróasztalomra állíttattam.”

Így kezdte meg hódító útját az infokommunikációs technológia, ahol a kényelem jelszavával egyre több technológiai eszköz került be az otthonokba, a teljesség igénye nélkül a gramofon (majd lemezjátszó, kazettás magnó, CD-lejátszó, hifi és társai), a rádió, a televízió, a számítógép és a mobiltelefon. Furcsa mód a videótelefon nincs köztük, annak ellenére, hogy már az 1960-as évek óta készen áll a technológia a tömeges használatra és technológiai értelemben semmi akadálya a térhódításának. Csakhogy az emberek nem szerették a videótelefont, bevezetésének kudarca kapcsán kiderült, hogy kevesebb előnye van annak, ha látjuk a másikat, mint annak, ha úgy is beszélhetünk, hogy nem látnak minket. Vagyis személyes párbeszédre egyébként alkalmatlan öltözetben is tudunk diskurálni. Ez ám a kényelem!

Végeredményben a lakásunk eddig javarészt védve volt a fürkésző tekintetektől (leszámítva 1-2 esetet, amikor a számítógépbe épített webkamera kezdett önálló életbe, például amikor kémkedett az iskolától ajándékba kapott laptop). Ezen változtatna most az Intel, amikor a megszokott kényelem jelszavával a nappalinkat akarja bekamerázni, hogy személyre szabott műsorokat tudjon szolgáltatni nekünk. Nem mondom, hogy az embereknek nincs joga a saját magánszférájukból annyit feláldozni, amennyit akarnak – látjuk a Facebook-on is, hogy mennyire eltérő módon használják az emberek a közösségi oldalakat, valaki ott éli a mindennapjait megosztva minden „eseményt” a reggeli felkeléstől az esti lefekvésig, mások pedig még regisztrálni sem hajlandóak az oldalra. Ennek megfelelően az Intel eszközét is feltehetően csak azok fogják megvenni, akiket nem zavar, ha bekukucskálnak a nappalijukba – elvégre, nincs semmi rejtegetnivalójuk. Én mégis ellene vagyok a dolognak, mert a telefonnal megteremtett kétoldalú kommunikáció legalább korlátozott, a tévé, rádió, gramofon / lemezjátszó / magnó teremtette média egyoldalú, vagyis nem keveredünk vele interakcióba, míg a számítógép esetében jó esetben kontrollálhatjuk az interakciót. Az Intel új szolgáltatása viszont arra épül, hogy folyamatosan figyel bennünket, mint a Nagy Testvér az 1984-ben – csak legfeljebb nem szól ránk, hogyha csalunk a reggeli tornánál.

Még szerencse, hogy ki lehet kapcsolni az Intel eme remek új szolgáltatásában a webkamerát. És szerencse, hogy nem vagyok paranoid és el is hiszem, hogy kikapcsolt állapotában a webkamera nem közvetít képet, semmilyen körülmények között.

Néha meg tudom érteni a ludditák egykori indulatait…

Pintér Robesz

0 Tovább

Áram nélkül

A Sandy hurrikán áramszünetet okozott New York nagy részében, több millió ember maradt áram nélkül. Ha most eltekintünk attól, hogy a létfenntartásunkhoz is szükség van az áramra, a New-Yorkiak hamar ráébredtek, hogy néhány óra múlva el lesznek vágva a világtól. Akár tetszik, akár nem, ma már a kommunikáció alapja a mobiltelefon. És ha az akku lemerül…

Néhány nemes gesztus a katasztrófa sújtott városból, névtelenül.

"Nálunk van áram. Töltsd fel ingyen a mobilodat"

"Boldog Halloweent! Gyere és töltsd fel a mobilodat"

"Ingyen áram"

Mobiltöltés biciklivel


Toochee, a Galaktikus


0 Tovább

C=64 zene: One Man and his Droid

Ahogy idén már többször említettük, jubileumi év 2012 a digitális világban, hiszen idén 30 éves a háziszámítógépek nagy klasszikusa, a Commodore 64. Az elmúlt hetekben kicsit kalandoztunk a Commodore Amiga zenei világában is, de most Spányik Balázs, alias DJ Chatman visszatér kedvenc, barna műanyag házba épített háziszámítógépünkhoz, a C=64-hez, és egy újabb játék klasszikusát idézi fel a zene segítségével.

Következik tehát DJ Chatman és a One Man and his Droid!



One Man and His Droid (Mastertronic, 1985)

Eredeti

Hubbard élőben szintin

C64 Orchestra

És egy "Ramboid" remix az OCRemixtől

| Még több lehetőség

0 Tovább

Viselkedés a közösségi hálózatokon - grammatikai náci

Azokat a közösségi webhasználókat, illetve számítógép-használókat nevezik így, akik valamilyen interaktív webes szolgáltatást használva (közösségi média posztjaiban, fórumokon, csetszobákban, e-mailen stb.) függetlenül a műfajtól, a közönségtől, a témától, a nyilvánosságtól mindig ragaszkodnak a sztenderdként általánosan elfogadott helyesíráshoz, nyelvhelyességhez, és mások eseteges nyelvi, helyesírási hibáit javítják, kifogásolják. A grammar nazi tehát betartja és a be is tartatja a környezetében az alapvető helyesírási, nyelvhelyességi szabályokat. Magyar nyelvi környezetben a grammatikai náci, a nyelvész náci, a nyelvi náci alakokkal találkoztam.

Jelentős problémát okoz számomra a szerkezet stílusa, ugyanis a nazi 'náci' utótag asszociációja, jelentéstartalma kulturált, etikus környezetben elfogadhatatlan a nyelvhasználat jelentéskörnyezetében.

A grammar nazi jelentése a rendelkezésemre álló források szerint tehát csaknem teljesen megegyezik a preskriptív, 'előíró' nyelvi szemlélettel. Ennek az a lényege, hogy a preskriptív szemléletű nyelvhasználó vagy nyelvész az elfogadott normákat, sztenderdeket számon is kéri. A preskriptív szemlélet akkor negatív, ha nem veszi figyelembe a nyelv folyamatos változásának tényét és a magatartása nem konstruktív. Az önmagában a preskriptív szemléletű vitapartner nácikkal való azonosítása számomra erkölcsileg elfogadhatatlan.

A grammar nazi tehát a helyesírásra és az alapvető nyelvi normákra egyáltalán nem figyelő személyek számára negatív, elutasítandó, illetve akkor negatív a megítélésük, amikor a grammatikai náci nem járul hozzá a kialakult vita előrehaladásához, hanem azt nyelvi, formai kérdésekkel eltéríti, megakasztja. Vannak olyan szereplők közösségi médiában, a fórumokon, akik a nyelvi tökéletességet akkor kérik számon, amikor egy vitában már nincs más érvük. Amikor elfogynak a retorikailag megfelelő, releváns érvek, akkor jön például az, hogy megjegyzéseket tesz a vitapartner helyesírására, stílusára, fogalmazására, szóválasztására. Ez voltaképpen irreleváns érvelés. Ez a magatartás leginkább a trollokra jellemző, tehát vannak olyan grammatikai nácik, aki nyelvi trollok is egyben.

Ráadásul a grammatikai náci negatív stílusértékének forrása lehet az a közösségi nyelvi magatartás, amely mindezt túlzásba viszi, tehát azt a végtelenül kiművelt, hibátlan nyelvhasználatot követeli meg a környezetétől, amit semmiképpen nem tud megkapni, mert valójában a nyelvhasználat esetében bármibe bele lehet kötni. Nincs tökéletes, hibátlan nyelvhasználat, mert a nyelv és a normák is relatívak és változnak.

A grammatikai náci kifejezés újabban elsősorban a közösségi oldalakon, korábban a fórumokon, csetszobákban, esetleg e-mailben való viselkedési magatartások közé illeszkedik. Jól leírja ezt a jelentéstartalmat a magyar kultúrtörténetből jól ismert purista kifejezés, ami a latin purus 'tiszta' szóból származik, erről a tőről fakad a közhasználatban lévő puritán szóalak is. A purizmus a magyar kultúrtörténetben a 19. század végén terjedt el, amikor Szarvas Gábor 1872-ben főszerkesztője lett az akkor indított Magyar Nyelvőr című nyelvészeti folyóiratnak, amelyet a fölösleges idegen szavak magyarításának jegyében irányított. Később a purizmus a túlzásba vitt nyelvvédelem mozgalma lett, amely nem vette figyelembe a nyelv természetes változásait, az idegen nyelvekből való átvételek szükségszerűségét. Manapság már a purizmus meglehetősen tudománytalan, életszerűtlen szemléletmód.

Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy a grammatikai náci eredetileg viszonyfogalom volt, és a helyesírni nem tudók nézőpontjából létezett. Az alapvető nyelvhelyességi és helyesírási szabályok fontosnak tartása és kulturált számonkérése, a megalapozott és hiteles preskriptív magatartás nem elítélendő. Ez a tevékenység akkor válik ellenszenvessé, ha olyan túlzottan ideális formát kér számon mindenkitől az illető, ami voltaképpen nincs is (hisz senki sem lehet tökéletes), illetve akkor jön elő a nyelvi megformálást számon kérő érvekkel, amikor az nem releváns egy vitában, tehát ha ez a magatartás nem konstruktív, és a források szerint a grammatikai náci manapság leginkább ezt jelenti.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

1 Tovább

A házi számítógépek kora

E hétfőn nem csak a Petőfi, hanem a Kossuth adón is hallható volt egy digitális világgal foglalkozó műsor, amihez a Netidők állandó résztvevőinek is sok-sok köze volt. Este 8 után pár perccel ugyanis az Aranyalap c. műsorsávban az asztaltársaságunk több tagja is szerepelt, a 45 perces összeállítás címe az volt, hogy „A házi számítógépek születése a 80-as években”, aki szeretné visszahallgatni, az még néhány hétig megteheti a Kossuth adó online hangtárában. Az adás 20:06-kor kezdődött, az időpontra kattintva megjelenik egy lejátszó gomb, itt tehát meg lehet hallgatni.

A műsorban szó volt arról, hogy mi az a házi számítógép, mi történt a házi számítógépesek klubjában, milyen zenét lehetett a 80-as években előcsalogatni a 8 bites gépekből, természetesen szó esett a Commodore 64 és Jack Tramiel jelentőségéről, a magyar háziszámítógépek egyikéről, a Videoton gyártotta TV Computerről és sok minden másról. A műsorban több archív műsorrészletet is mutattunk a Petőfi adó egykori Mikro-fon és Chipetnyi programok c. műsoraiból. Például az elején idéztük azt a pszichedelikus élményt is, ahogyan 26 évvel ezelőtt egy rádióműsorban leadtak egy programot – például úgy, hogy Földi Ottó rádiós bemondó szépen lassan felolvasta egy Jean Michel Jarre zenére… (Tessenek visszahallgatni a fentebbi linken, érdemes.)

Amikor e sorokat írom, még május elseje, a munka ünnepe van, úgyhogy igyekszem most nem sokat dolgozni ezen a bejegyzésen. De azért azt elmesélem, hogy a műsor után az asztaltársaságban volt egy kis vita, mégpedig az összeállításban idézett egyik 1986-os Mikro-fon adásban leadott interjú kapcsán, amelyben Ecsedi Csaba elmesélte, hogy mit csinál a HCC-ben, vagyis a házi számítógép klubban. A csapatunk egyik tagja ugyanis azt kifogásolta, hogy a HCC nem csupán a házi számítógépesek klubja volt, hanem kifejezetten a házi számítógépet építők klubja, minthogy az eredeti amerikai rövidítésnek ez a feloldása: Homebrew Computer Club.

Nos, rövid kutakodás után a következőket találtam a neten.

- Az angol nyelvű Wikipédia szócikkében valóban Homebrew Computer Club szerepel, ez a közösség a Szilícium völgyben jött létre 1975. március 5-én és 1986. decemberéig létezett. Ebből a társaságból „származik” Steve Jobs és Steve Wozniak is, de egy másik cikk szerint Bill Gates is ebben a klubban mutatta be első működő, négy kilobájtos BASIC-fordítóját. Ebben a HCC-ben a névből adódóan valóban domináns elem volt a házi számítógép építése.

- A magyar weboldalakon azonban meg lehet találni a legendás Mikrovilág c. újság archivált anyagait, így azt az 1989. január 4-i interjút is, amelyet a magyar HCC klub vezetőjével, Simonyi Endrével készített Horváth Annamária. Az interjúból érzékelhető, hogy ’89-ben már Magyarországon sem csak a gépépítést jelentette a klubélet, hiszen különféle márkák (Commodore, Sinclair, IBM, Atari, Apple, Primo, Enterprise és a magyar „szereld magad” gép, a Homelab) szerint alakultak meg a különféle klubok. Az interjú utolsó mondata adja meg a választ az iménti kérdésünkre, hogy mit jelentett Magyarországon a HCC rövidítés: „A HCC nevet (amelynek "H" betűjele nálunk homebrew-t, home-ot és hungarian-t egyaránt jelent) jelenleg a magyar klubhálózat használhatja egyedül a világon.”

Szilágyi Árpád

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek