Netidők Blogtársaság

Egy újabb technikai forradalom előtt állunk, hiszen a 3D nyomtatók koncepciói kezdenek megjelenni, és ha csak a fele igaz az lesz ezeknek az elképzeléseknek, akkor egészen más világban fogunk élni évek múlva. Lehet majd tárgyakat, alkatrészeket, sőt ételeket is előállítani ezzel a technikával. A technológiáról itt csak annyit, hogy az eszköz inkább hasonlít egy speciális tintasugaras nyomtatóra, amelynek a tartályaiban van az alapanyag (pl. az ételek alkotóelemei vagy műanyag alapanyag, esetleg fém alapanyag stb.), amit a fúvókák térbeli formává alakítanak.

Számomra viszont feltűnő, hogy vajon miért neveznek nyomtatónak egy olyan eszközt, amely térbeli tárgyakat állít elő folyékony, megszilárdulni képes anyagokból. Hol van itt a nyomtatás mögött álló nyomás, préselés művelete? Illetve hol van itt a szöveg- vagy képmegjelenítés? A nyomtatás, a nyomtató ugyanis hagyományosan szöveg-előállító művelet, később képmegjelenítő eljárás. Egyébként voltaképpen az összes mai, úgy nevezett nyomtatóból (tintasugaras, lézeres, ledes) hiányzik a szó szoros értelmében vett "nyomtatás" művelete. Tehát a probléma nem csak a 3D nyomtatókra érvényes. Mindössze eddig nem figyeltünk fel erre a jelentésváltozásra, mert a végeredmény ugyanaz volt, mint a régi, igazi nyomtatók esetében: papíron megjelent a szöveg. Az meg végképp újdonság, hogy nyomtatni már nem csak szöveget lehet, pedig Európában legalább 6-700 éve ismerős a nyomtatás művelete, ahol igazi nyomás, préselés járt együtt a szöveg-, illetve a kép-előállítással. Mellesleg tudva levő, hogy a nyomtatást nem Gutenberg találta föl, ő pusztán azt a forradalmi újítást hozta, hogy a nyomdaprésbe betűnként lehetett kiszedni a nyomtatandó szöveget, nem úgy, mint korábban, amikor a teljes szöveget vagy képet ki kellett faragni, metszeni.

A modern nyomtatók tehát azért hasonlítanak a hagyományos, régi nyomtatókra, mert a számítógép kijelzőjén megjelenő szöveget, képet állítják elő jellemzően papírra, valamilyen festék vagy tinta felhasználásával. Meg kell viszont jegyezni, hogy a hagyományos nyomdaprés, nyomdasajtó már nincs a műveletek között, a nyomtatás megnevezés viszont még mindig őrzi a művelet nevét.

A 3D nyomtató angol eredeti elnevezése a 3D printer, amelyet egyszerűen lefordítottunk magyarra. A print angolul hasonló jelentéskörben van, mint a magyar nyomat, lenyomat (’metszet, másolat, nyomat, nyom, lenyomat’), tehát eredetileg benne van a nyomás, sajtolás, préselés mozzanata.

A 3D nyomtatás pedig egy kicsit hasonlít a tintasugaras nyomatáshoz, csak itt nem tintát lövell ki a szerkezet, hanem másféle anyagokat, és nem szöveget vagy képet alkot meg, hanem térbeli, tehát 3 dimenziós tárgyakat, agyagokat. Ennek ellenére mégis megtartotta a nyomtató nevet a szerkezet. Tehát a nyomtató, a nyomtatás szavak jelentéséből manapság már sok alapvető jelentésmozzanat hiányzik. Ez ritka szép példája a jelentésváltozásnak.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy közhelyszerű „törvényét” korunk marketingszakemberei is ismerik, sőt mi több, ma már a konzumer árucikkek gyártásánál is ebből indulnak ki. Három év után az eszközeink jelentős része elhasználódik és cserére szorul, így újat kell vennünk. Természetesen vannak kivételek (hűtőgép, tűzhely, bútorok), de egyre többen ismerjük már például a mobiltelefonok világából, hogy 2-3 évente cseréljük a telefont. Elkopott, mármint fizikailag, vagy idejétmúlttá válik technológiailag, netán ténylegesen elromlik, vagy esetleg csak megunjuk.

Saját példámat hadd idézzem: 2004-ben (szinte tegnap volt!) sikerült szert tennem egy multifunkciós nyomtatóra (márkáját és típusát most itt nem citálom, már csak azért sem, mert más gyártóknál is hasonló lehet a tapasztalat), ami ugyebár szkennerként is, meg fénymásolóként is használható. Nem a legolcsóbb eszköz volt, de talán nem is a legdrágább, mindenesetre a vételénél mindenképpen megvolt még az a szempont, hogy egy jó masszív darab ez az eszköz, középtávon (mondjuk 5-7 évre) biztosan jó megoldás lesz. Ezért aztán hajlandó voltam kicsit mélyebbre nyúlni a pénztárcámba.

Először a masina nyomtató része adta meg magát, nagyjából 2008 végén, de úgy, hogy a cég szervizközpontjában azt mondták, hogy olyan drága a javítás, hogy ezért az összegért már simán vehetek egy új készüléket. Nem sokkal később vettem egy olcsó lézerprintert (tényleg az akkor elérhető legolcsóbbat vettem: a viszonylag drága multifunkciós gép mellett már nem akartam sok pénzt kiadni), a multifunkcióst meg legalább szkennerként használtam tovább. De aztán mostanában eljött a végítélet ideje a kiszolgált multifunkciós masina számára is: a szkenner immár csíkokat húz a képen. Na jó, de legalább azt elmondhatom, hogy hét éven át működött – úgy ahogy.

Az igény azonban megmaradt: kell a szkenner és időnként a színes nyomtatás funkciójára is szükségem van, hát kimentem egy közeli áruházba, ahol a kedvenc eufemizáló kifejezésemmel élve „belépő szintű” multifunkciós nyomtatót vettem, a korábbi eszköz hét évvel előtti árának ötödéért. (Persze, akciós volt. Ha az eredeti árát nézem, akkor már nem jön ki a jól hangzó „ötöde”, hanem csak kb. 40%, de még így is 60%-kal lenne olcsóbb. És még egyszer perszer: a gép akciós ára annyi, mint a fekete és színes tintapatron árának összege.) Nézzünk, mire megyünk egy mai olcsó eszközzel! Természetesen a technikai adatait megnéztem előzetesen, és elfogadhatónak találtam.

Megleptek az eszköz használatának első tapasztalatai. Ezek a szakik dolgoztak az elmúlt hét évben! A berendezés halkabban és gyorsabban szkennel, halkabban és gyorsabban nyomtat és ezzel még nincs vége! A szkennelést segítő szoftver sokkal kezesebb, mint a 2004-es: például egy színes fotó beolvasásakor nem kell vesződni a kép körvonalainak precíz kézi beállításával (bár tegyük hozzá, hogy egy kezdetleges automatika már volt a korábbi gépben, ami a kép körvonalait felismerte és nagyjából ki is jelölte), hanem teljesen magától egy gombnyomással is képes jó minőségben beszkennelni a képet. És ez egy olcsó gép!

Hát érdemes továbbra is ragaszkodni a régi géphez? És érdemes sok évre venni eszközt? Jelenleg úgy tűnik, hogy legalábbis az elektronikus eszközök esetén több előnye van a sűrű, 2-3 évenkénti lecserélésnek. Egyrészt növeljük a saját esélyünket arra, hogy hamarabb hozzáférjünk az újabb, kényelmesebb technológiákhoz, másrészt egy olcsó eszközzel igazodhatunk ahhoz a gyártói trendhez, ami a 2007. október 29-i műsorunkban megbeszéltünk: a konzumer (vagyis nagyközönségnek szánt) eszközöket 2000 üzemórára tervezik (lásd az Infoszótárban az MTBF, vagyis mean time between failures kifejezést), ami átlagos használattal kb. három évre jön ki.

Vagyis új berendezéseink megvásárlásakor az árra már ne úgy tekintsünk, hogy ennyiért „örök időkre”, de még csak ne is úgy, hogy sokáig használható megoldást kapunk, hanem csak három évre. Számoljuk ki, hogy egy napra hány forint jön ki, azaz az árat osszuk el 3 x 365 = 1095-tel, és gondoljuk át, hogy megér-e ennyit nekünk naponta az új berendezés. A három év elteltével bizony számíthatunk arra, hogy gondoskodni kell az újabb berendezésről.

Szilágyi Árpád

ps: Hadd emlékezzek meg a CD-játszómról, a Technics SL-PG300-asról, amelyet 1992-ben vásároltam, azaz jövőre lesz a kütyü 20 éves, és mind a mai napig tökéletesen működik. Jó példa a korábbi tervezési gyakorlatra, amikor még hosszabb távra tervezték az eszközöket. Ma már ilyen márkájú hifi berendezéseket sajnos nem lehet kapni… Talán a Technics nem jól tervezte meg az MTBF értékeket?

Az internetes felületeken, műfajokban való írásstratégiák egyes elemeiről már sokszor esett szó az Infoszótárban, és hagyományosan igen alaposan feldolgozott terület ez a szakirodalomban is. Már régóta tudjuk, hogy a webes környezetben való írás más stratégiákat követ, mint a hagyományos, tárgyi valóságban. Ez a másság szembetűnő, és sokakból sztereotip, előítéletes véleményt vált ki, például azt, hogy az interneten hevenyészve, szabálytalanul, hibás helyesírással írunk, ami tönkreteszi az íráskultúránkat.

Tény, hogy az írott szöveg jó megformálása iránti igény csökken az interneten, és ennek több oka is van. Az infokommunikációs környezetben születő szövegek könnyen szerkeszthetőek, ezért az alkotásuk is kevésbé fegyelmezett, mint a hagyományos írott szövegeké. Ez feltűnő, hisz az évszázadok során az írott szöveg, különösen a nyomtatott szöveg a tudás, a szabályosság szimbólumává vált. Ám a nyelvi változások tényével érdemes szembesülnünk.

Gyakran követünk el hibákat az informatikai szövegalkotó eszközök használata során, hisz nagyon kevesen tanulják a billentyűzetek kezelését. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy még az is heves ellenérzéseket vált ki a közvéleményben, ha valahol a közoktatás alsó osztályaiban kötelező tananyagnak nyilvánítják a billentyűzettel való szövegalkotást.) Az aktív használók jellemzően elnézőbbek is ebben a környezetben megjelenő szövegek megformálásával szemben.

Azt azonban nem kell elfelejteni, hogy a stílus, a norma- és hagyománykövetés természetes igény az arra érzékenyek számára. Az interaktív és multimédiás eszközöknek köszönhetően írásos környezetben is elvárhatjuk – a megfelelő műfajok esetében – a szövegek komplex, multimédiás felépítését, és az azonnali interakció igényét, ám a jól formáltság is lehet műfaji, stílusbeli igény.
A weben tehát másként írunk, más stratégiákat követünk az írás során, és az írásbeliségünkkel kapcsolatos attitűdünk is lassan változik.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség