Netidők Blogtársaság

Ahogy a szaksajtóban, úgy saját belső levelezőlistánkon is állandó beszédtéma a Microsoft és erőfeszítései, hogy az utolsó utáni pillanatban visszatérjen és megkapaszkodjon azon a mobileszközpiacon, amelyet az Apple termékei és az Android operációs rendszerre épülő készülékek uralnak évek óta. Ki-ki vérmérsékletének és érintettségének megfelelően reagál az utóbbi hónapok eseményeire, de vagyunk néhányan, akik megrökönyödéssel nézzük a számunkra ámokfutásnak tűnő, körömszakadtáig védett rossz döntéseket (Windows 8 Metro), és a túlárazott, problémákkal küzdő Surface-terméket, amelyekkel – számunkra úgy tűnik – a Zune útját járja újra végig a cég.

Gyakran mondogatjuk: beütötték a fejüket Redmondban? De látni kell, hogy a jelenlegi helyzet nem egyik pillanatról a másikra állt elő. Elemzők, többek között a mi Borek Andrásunk is, a 2000-es évek közepe óta figyelmeztettek arra, hogy a Microsoft-vonat nem biztos, hogy a megfelelő vágányokon robog. Az alábbi eszmefuttatásban megpróbáltam összeszedni azokat a "buktákat", amelyek egy olyan folyamatot vázolnak fel, ami elvezethetett a mai állapotokig.

Az első fa, amibe nagy nyilvánosság előtt először tört bele a cég fejszéje, a Win9x és az NT vonal egyesítésére tett kísérlet volt a 90-es évek végén. A terveket átmenetileg elvetve született meg a Windows 2000, ami egy jó NT-továbbfejlesztés volt, majd teljesen indokolatlanul, 2000 augusztusára kihozták a Windows Millennium Editiont, a Win98SE multimédiás továbbfejlesztését, ami akkora szutyok volt, hogy nemhogy elődeivel, de még saját magával is alig volt kompatibilis.

Egy év múlva, jött a Windows XP, amire ma már boldogan emlékszünk vissza, de csak azért, mert az idő mindent megszépít. 2001-ben ugyanis nagyjából mindenki utálta. Sem a Win9x, sem az NT-kompatibilitás nem volt 100%-os, ráadásul a következő években átestünk több drámán, kezdve a "távolról kikapcsolom a géped" sebezhetőségen, és megannyi világfertőzésen, ami világossá tette: az egész architektúra pocsék. S bár a Longhorn kódnéven készülő XP-utóddal sem álltak valami jól, a probléma nem tűrt halasztást, így kénytelenek voltak a fejlesztőket átcsoportosítani "XP-hegesztésre". 2004 nyarának végére elkészült a Windows XP Service Pack 2, ami a rendszer szinte minden komponenséhez tartalmazott javítást. Akár kiadhatták volna Windows XP Second Editionként is – tökéletesen beleillett volna a 3-éves termékfejlesztési ciklusba, és egy teljes évet nyertek volna a Longhorn számára, elég lett volna 2007 végére kihozni –, viszont szinte semmi látható vagy kézzel fogható újdonságot nem mutatott az XP-hez képest (az új biztonsági funkciókat, képernyőket leszámítva), így aztán maradt ingyenes szervizcsomag.

A Longhorn fejlesztése még ugyanabban az évben zsákutcába jutott, egyértelművé vált, hogy belátható időn belül nem lesz belőle kiadható termék. A nagy reményű WinFS és barátai mentek mind a kukába, és mivel a legfrissebb kódbázis a Windows 2003 Server SP1 volt, abból kezdtek el valamit faragni, amiből 2006 novemberére lett egy akkor elterjedt gépeken nagyjából teljesen használhatatlan Windows Vista, ami a hivatalos megjelenéssel lekéste a 2006-os karácsonyi szezont, cserben hagyva az egész iparágat.

Ugyanerre az időszakra tehető a teljes tanácstalanság az Office-ok terén. 2001-ben kijött az Office XP (2002), de szinte semmi tényleges, kézzelfogható újdonság nem volt benne a végfelhasználók számára az előző verzióhoz képest. Majd rúgtak egy jó nagyot a megjelenési év + 1 = elnevezés konvencióba, és 2003 őszén kihozták az Office 2003-at, megint csak 0 újdonsággal. Szemmel láthatóan fogalmuk nem volt, mit kéne kezdeni az Office-szal.

A baj, természetesen, a felhasználókkal volt: a Microsoft "rájött", hogy az emberek nem tudják kihasználni az Office-funkcióit a teljesen testre szabható menükben és az eszköztárakon keresztül, ezért ezek helyére kötelezően, választási lehetőség nélkül, az abszolút nem testre szabható, semmi korábbihoz nem hasonlító szalag került az Office 2007-ben. (A programcsomag fejlesztését akkoriban ugyanaz a Steven Sinofsky vezette, aki legutóbb a Windows 8-ért volt felelős, tehát neki köszönhető a kompromisszum nélkül ránk kényszerített Metro-felületet is.)

A szalag természetesen máig óriási siker a redmondi berkekben, sosem ismerték el, hogy 2007-es formájában durván megnehezítette az Office-programok hatékony használatát, és jelentős átalakítást, fejlesztést kívánt a következő verzióra.

A "böngésző háborút" ugyan hamarabb megnyerték már, de erre az időszakra tehető az a döntés, hogy az IE "kész van", nem igényel tovább fejlesztést, és éveken keresztül tényleg nem nyúltak hozzá. Eredmény: a weboldal-készítés legsötétebb korszaka a 2000-es évek második felében, totális lemaradás a konkurenciától, és csak most, 2013-ra lesz egy olyan Internet Explorer (sajnos csak Win7-re és Win8-ra), ami HTML5-támogatásban és szabványkövetésben egyáltalán egy lapon említhető a többi böngészővel, miközben a Chrome-nak helyenként már nagyobb a piaci részesedése, mint az IE-nek összesen.

Ekkor kezdték el fejleszteni a Microsoft saját hordozható médialejátszóját, a Zune-t, amiből talán 2006 végére lett termék. Az iPod addigra már rég letarolta az MP3-lejátszó piacot, és pár hónap múlva, 2007 év elején az Apple kijött az iPhone-nal. KO – az egész világ látta, egyedül a Microsoft nem, és még évekig tolta a Zune-ba a pénzt.

Külön szívfájdalmam: ebben az időszakban építették le a cégen belül a honosítás támogatását és saját nyelvi központjaikat szerte a világon, aminek egyenes következménye, hogy akár egy blogot meg lehetne tölteni a Windows 8 magyar változatának hibáival, csapnivaló fordításaival.

A fenti lista koránt sem teljes, de jól mutatja, hogy a problémák nem tegnap kezdődtek a cégnél. Az, hogy ezekkel  nem szembesültünk korábban, talán annak volt köszönhető, hogy a 90-es évek termékei, a Windows-játékplatform megteremtése, a sikeres agresszív üzletpolitika olyan elsöprő lendületbe hozta a céget, amellyel képes volt túllépni a problémákon, tompítani tudta a tucatnyi rossz döntés hatását. Úgy tűnik, ez a lendület mostanra fogy el. A kialakult helyzet pedig a rajzfilmekből lehet ismerős: a prérifarkas kirohan a szakadék fölé, vadul teker még a lábaival, és csak szép lassan fogja fel, hogy szívás van. Hirtelen megfordul és kézzel-lábbal kapálózva próbálja még elkapni a szakadék szélét. És ha nem sikerül visszakapaszkodnia, akkor szomorú szemekkel kinéz majd a közönségre, és zutty...

Chatman

Friss hírek szerint egyetlen Windowsnak sem volt ilyen halovány a rajtja, mint a Windows 8-nak. Még a sokak által utált Vistára is többen álltak át ugyanennyi idő alatt, mint amennyi most eltelt a csempés rendszer indulása óta. Az okok között sokan a felhasználói felület totális átszabását is említik, amely túl forradalmira sikeredett és idegen a legtöbb felhasználó számára. November végén kíváncsiságtól hajtva feltelepítettem az otthoni gépemre a Windows 8-at – szubjektív felhasználói beszámoló következik „alulnézetből”.

Az otthoni gépem egy két éves Acer laptop, amibe a telepítést megelőzően került több memória, így most 6 giga dolgozik benne az Intel Core i3-as processzor mellett. A korábbi Windows 7 rendszer a 2 gigával használhatatlanul lassú volt. A rendszerint hétvégenként bekapcsolt gépnek sokszor akár 30-60 perc is kellett, amíg rendesen használhatóvá vált, értsd, elfogadható időn belül reagált arra, amit csinálni szerettem volna – semmi extra: Chrome böngésző megnyitása 6-8 füllel, egy Total Commander filekezelő, az Evernote jegyzetelős program asztali verziója, egy Word és Excel futtatása párhuzamosan... Bekapcsolás után azonban többnyire elszüttyögött valamin a rendszer (mint a frissítések letöltése és telepítése vagy a vírusirtó felesleges buzgólkodása) és csak néha jutott processzoridő arra is, amit éppen csináltam volna. Úgyhogy elsősorban gyorsulást vártam az új rendszertől. Hogy megelőlegezzem a konklúziót, ezen a téren a Windows 8 felülmúlta a várakozásaimat, ilyen gyorsan induló és kezes oprendszerem a redmondi gyártótól még sosem volt (a Vista kivételével minden rendszert használtam az elmúlt 15 évben, összesen legalább 10 különböző gépen) – persze nyilván a plusz memória is jótékony hatással volt a sebességre.

A másik ok, amiért telepítettem a rendszert, hogy a két éves gépen „újrahúzzam” a Windowst, ideje volt ugyanis már újratelepíteni az oprendszerem, de ha már egyszer nekivágok, gondoltam, kipróbálom az új Windowst. Nagyot segített a döntésben, hogy a Microsoft oldalán találtam egy kompatibilitási varázslót, ami megvizsgálta, hogy a gépen futtatott szoftverek és driverek közül mi (nem) kompatibilis az új rendszerrel, illetve, hogy a számítógép egyáltalán alkalmas-e az új rendszer futtatására. Nagy örömömre 1-2 nélkülözhető szoftvert leszámítva minden programomról és driveremről azt mondta a rendszer, hogy gond nélkül futtatható az új rendszeren – ami később igaznak is bizonyult. Még az Acer egyedi billentyűzet gombjai és a billentyűkombinációk (például fényerő növelése, külső monitorra váltás, hangerő szabályozás) is kiválóan működnek (bármilyen driver külön telepítése nélkül) és minden eszközöm működik a rendszeren (így a multifunkciós szkenner és nyomtató, az okostelefon, az iPod és az iPad is). Egyedül a Total Commander hiányzik – bár pár napja kaptam egy tippet, amivel az is felrakható, de erre még nem volt időm (majd a hétvégén).

A jogtiszta, laptopon előtelepített és használt Windows 7-ből indítottam a telepítést, maga a szoftver így kicsivel több, mint 8 ezer forintba került online vásárlással. A telepítés néhány órát vett igénybe, aminek túlnyomó részét a Windows 8 letöltése közben a lassan növekvő bitkolbász bámulása tette ki. Miután lejött a szoftver, elindítottam a telepítést, közben felajánlotta a rendszer, hogy készít később használható telepítőlemezt, amivel éltem is. A telepítés kezdetén választhattam, hogy megtartsa-e az összes, gépen tárolt anyagomat, szoftvereimet és a beállításaimat a rendszer, csak a beállítások megtartását kérem, vagy semmit sem kívánok megtartani. Utóbbit választottam és itt ért az eddigi egyetlen csalódás, a Windows 8 telepítése után mégis az összes korábbi anyagom ottmaradt a gépen egy old Windows folderben.

Miután létrehoztam a telepítőlemezt, maga a tényleges telepítés csak néhány percet vett igénybe. Az első bekapcsoláskor be kellett állítani a wifi hálózatot, ki kellett választani a rendszer megjelenéséhez szükséges színsémát és a belépéshez létre kellett hoznom egy felhasználói fiókot. Utóbbit érdemes úgy beállítani, hogy megegyezzen (ha már van) a meglévő Microsoft fiókunkkal, így a rendszer mindenféle külön beállítgatás nélkül folyamatosan szinkronizálja a háttérben a dolgainkat (például a teljesség igénye nélkül a Windows okostelefonon készült képeket, a Skydrive foldert, a levelezést vagy a naptárt).

Az első élmények ugyanakkor felemásak voltak, a rendszer gyors volt és tetszetős a csempés felület (ami ugyanúgy személyre szabható, mint az ugyancsak csempés okostelefonokon) ugyanakkor szokatlan volt: hogyha a megszokott programokat elindítottam (például a frissen telepített Chrome-ot), akkor az először megnyitott egy Asztalt és utána maga is elindult. Így két „indítópult” is van a Windows 8-ban, a csempés és a korábbról megszokott Asztal – miközben Start menü nincs (mondjuk én eleve az Asztalra pakoltam ki a gyakran használt programok ikonjait korábban is, így nekem ez nem jelentett sok változást). A két felület közötti váltást is meg kellett tanulni – jól működik a nálam évek óta rutinná vált Alt+Tab billentyűkombináció, de arra is hamar rájöttem, hogy a sarkoknak és a széleknek mágikus szerepe van, ha odahúzzuk az egeret, akkor plusz menük jelennek meg. Kihívást jelentett az első kikapcsolás is, hiszen hiányzik a Start menü, végül rájöttem, hogyha a képernyő jobb szélére húzom az egeret, akkor megjelenik egy menü, amiben a főkapcsolóra nyomva választhatok a kikapcsolás, alvás és újraindítás között.

Az elmúlt hat hétben gyakorlatilag hozzászoktam az új rendszerhez, sőt túlzás nélkül mondhatom, hogy meg is szerettem. A gyors indulás miatt olyankor sem vagyok rest bekapcsolni a gépet, amikor korábban inkább azt mondtam, hogy ezért nem érdemes megvárni, hogy felálljon a rendszer és a tablethez nyúltam. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a csempés részt ritkán használom, a bekapcsolás után elindítom a böngészőt, a filekezelőt és az Evernote-ot vagy valamilyen más programot és gyakorlatilag ugyanúgy dolgozok, mintha egy korábbi Windows futna a gépen, viszont gyorsabb a rendszer. Mindez jó hír azoknak, akik nem kedvelik az új dizájnt (mert a csempés felülettel keveset kell bajlódni), de nekem kicsit csalódás, hiszen akkor a gyorsaságon és az új, megszokni szükséges felületen kívül mi az, amit kap az ember a Windows 8-cal? A rendszer az igazi erejét valószínűleg egy érintőképernyős gépen mutatná meg, ahol az egyszerűbb dolgok elvégzésére kiváló lenne a csempés rész (levelek gyors megnézése, időjárás, egyéb alkalmazások futtatása a Store-ból), az igazi asztalhoz ülős munkára pedig ott volna az Asztal és a hagyományosabb felület.

Szumma szummárum, a Windows 8 egy jó rendszer, gyors, esztétikus, de szokni kell. Egyáltalán nem bántam meg, hogy váltottam.

Pintér Robesz

Google Nexus, iPad Mini vagy Microsoft Surface RT? Esetleg Kindle Fire? Megjelent a tabletek új generációja, még élesebbé válik a harc az android és az iOS között és a Microsoft is helyet követel magának ezen a piacon saját, tabletekre szánt operációs rendszerével, a Windows RT-vel. Ebben a helyzetben adódik a kérdés, hogy aki mostanában tervezi egy tablet beszerzését, az mi alapján válasszon? Szubjektív mérlegelés következik a tabletekről és a választási szempontokról.

A kiindulópont természetesen az legyen, ha tabletet választunk, hogy egyáltalán mire szeretnénk használni a készüléket Ne vakítsanak el minket a cégek csábító kütyüi, meglehet, hogy nem is tabletre, hanem ennél kisebb vagy nagyobb kijelzővel rendelkező készülékre van igazándiból szükségünk (okostelefonra vagy laptopra). Nagyon fontos, hogy a tabletek a számítógépekhez képest ma még kivétel nélkül kompromisszumot jelentenek. Az új Alkotmányt leszámítva például kevés olyan szöveget írtak még tableten, ami lényegesen hosszabb lett volna, mint egy alapos bevásárlólista vagy egy ömlengős e-mail. A tabletek elsősorban tartalom fogyasztására és annak megosztására jók. A Microsoft Surface ígérete, hogy egyesíti a laptop és a tablet előnyeit, az első tesztek alapján biztosan nem igaz az ARM-os gépekre szánt Windows RT-re. Ez ugyanis nem képes a „hagyományos” Windows programok futtatására vagy huzamosabb munkára. És ezzel el is jutottunk a következő szemponthoz, ami nálam a funkcionalitás, vagyis, hogy egyáltalán mire használható az adott tablet platform. Nem biztos ugyanis, hogy arra szánták, amire használnánk, ideális esetben persze a vágyaink és a lehetőségek találkoznak, de nem árt előre mérlegelni még a tábla beszerzése előtt. Ebből a szempontból jelenleg az iPad van a legelőnyösebb helyzetben a 275 ezer, kifejezetten tabletre optimalizált alkalmazással. Ezt követi az android, leginkább még okostelefonos alkalmazásokkal, amelyek a tableten is elfutnak (legtöbb esetben probléma nélkül – mint több androidos tablet tulajdonosa ezt nyugodtan kijelenthetem). Majd a már említett Windows RT következik, ahol év végére – kincstári optimizmus – már több tízezres alkalmazás portfóliót ígér a Microsoft. Ha azonban az első tesztekből indulunk ki – például a szinte használhatatlan Kindle alkalmazással, vagy a rendszeres „lefagyásokkal” – akkor a Surface és a Windows RT ezen a fronton még jelentős javulásra szorul, mind mennyiségi, mind minőségi szempontból.

A következő szempont a választásnál a képernyőméret és az azzal szorosan összefüggő hordozhatóság. Ez persze kapcsolatban van a használhatósággal is. Egy túl nagy táblát például kényelmetlen lehet elővenni tömegközlekedés közben, de ha úgysem tervezünk gyakran ilyet, akkor számunkra ez elhanyagolható kérdés. De a nagy és nehezebb tábla egyszerű kanapészörfölés közben is kényelmetlen lehet tartós használatra, egyszerűen azért, mert elfáradunk a folyamatos kézben tartásától. A nagyobb tablet azonban alkalmasabb videó nézésre vagy, ha fényképeket szeretnénk mutogatni rajta, esetleg üzleti tárgyalásokon anyagokat prezentálnánk vele. Ebből a szempontból az android és most már az iPad is rendelkezik kisebb (7-8 col közötti) és nagyobb (9-10 col körüli) kijelző méretű készülékekkel. A Microsoft Surface egyelőre csak a nagyobb méretben érhető el, de elképzelhető, hogy más gyártók kirukkolnak kisebb tablettel is hamarosan.

A végére hagytam az egyik legfontosabb szempontot, ez pedig a pénztárcánk vastagsága. Ha csak a bevezetőben említett gépeket nézzük, akkor ár-értékben az androidos tabletek verhetetlenek, majdnem hogy profit nélkül, anyag áron „vágják hozzánk” a Nexust vagy a Kindle Firet. Ennek oka, hogy részben piacot akarnak a gyártók maguknak, részben, mert nem a vason, hanem később a tartalmon csinálnak bevételt. (Utóbbi Magyarországon sajnos korlátozottan igaz, magyar piacon a beépített zenei, filmes vagy könyves szolgáltatások csak korlátozottan vagy sehogy sem érhetők el az androidnál vagy az Amazonnál, sajnos.) Árban az iPad is előrukkolt a mini révén egy, a korábbinál sokkal kedvezőbb ajánlattal, idehaza a lélektani 100 ezer forintos bruttó áron már hozzá lehet férni a legolcsóbb almás tablethez. A legmagasabb árat pedig a Surface-nél találjuk, ahol az 500 dolláros induló ár egyáltalán nem nevezhető dömpingárnak, amivel a piacot le szeretné tarolni a redmondi gyártó. A teljes funkcionalitást ígérő, várhatóan januárban megjelenő Surface Windows 8-as tablet / laptop hibridje pedig még ennél is drágábbnak ígérkezik (hivatalos ára még nincs).

Persze a választásnál felmerülhetnek további szempontok is, mint amilyen a kiegészítők hozzáférhetősége, a háttértár mérete, a kamera megléte és minősége, vagy, hogy csupán wifis vagy mobil nettel is rendelkező modellről van-e szó. A legfontosabbak szerintem azonban a fentebb említettek. 

Pintér Robesz

Múlt héten meg úgy tűnt, hogy a Surface-szel a Microsoft az új Apple, de tegnap óta egyértelműen a Google pályázik erre a címre. Legalábbis nálam. Mert míg a Microsoft „csupán” a tabletből csinál végre egy használható eszközt (több mint 10(!) évvel évvel az eredeti koncepció bejelentése után már igazán ideje volt valakinek), addig a Google valami újjal állt elő tegnap, csakhogy úgy ahogy azt az Apple-től szoktuk meg az elmúlt években. Hogy tényleg sikerül-e ellopniuk a showt az Apple elől, az persze ezeknek a termékeknek a majdani piaci fogadtatásától függ. Az azonban biztos, hogy jelenleg nem az Apple a leginnovatívabb a nagyok közül. És valljuk be őszintén, ma már ennek is hírértéke van.

Ettől még mondjuk semmi sem veszélyezteti most vagy a közeljövőben az Apple sikereit és részvényárfolyamát - mert ahogy a Nokiánál láttuk, egy jól menő cégnél éveken át tartó stratégiai és taktikai baklövéseknek a sorozata kell ahhoz, hogy teljesen megroggyanjon a cégbe vetett bizalom és a részvények közel fabatkát se érjenek. De ne szakadjunk el a témánktól.

Amit az Apple nagyon jól csinál az a hardver és a szoftver integrálása, a felhasználói élmény előtérbe helyezése, a termékek iránti vágyakozás megteremtése és folyamatos fenntartása, végül mindezek egyfajta eredőjeként egyes iparágak teljes kifordítása önmagukból és lenyűgöző megújításuk (ebben Steve Jobs volt a látnoki mester), miközben állva hagyják a versenytársakat. Most ebből az innovációs dinamikából láttunk valamit megvillanni a Google-nél.

Ha szűken, a számokat nézzük, akkor a Google már legyőzte az Apple-t az androiddal - a platform részesedése az okostelefon piacon a legmagasabb (a tablet esetében korántsem ilyen kedvező a kép). Az Oracle perben napvilágra került információk szerint mondjuk pénzt nem igazán a Google csinált ebből a győzelemből, hanem a nevető harmadik Samsung. A Google persze nem győzhet mindenhol, de a többfrontos háborúban, amit folytat (például a böngésző piacon a Microsoft és a Mozilla ellen, okostelefon és tablet fronton az Apple ellen, vagy a közösségi médiában a Facebook ellen) vannak igazán jó húzásai. Ahhoz azonban, hogy igazán az élre törjön, olyan innovációs lendületre van szüksége, mint amit az Apple-től láttunk az elmúlt évtizedben. Méghozzá folyamatosan. Ezért a kulcs kérdés az, hogy vajon a tegnapi Google show egyszeri alkalom volt vagy egy nagyszerű menetelés kezdete? Bizonyos szempontból – a fogyasztók, végfelhasználók számára – teljesen mindegy, reméljük ugyanis, hogy a versenytársak felveszik a kesztyűt és kiváló, de megfizethető árú termékekkel, fognak minket fogyasztókat kényeztetni, bármelyik táborhoz tartozzunk is. Hajrá!

Pintér Robesz

A napokban jelentette be a Microsoft a saját tábláját, a Surface-t. Vajon képes egy ilyen készüléket az integrált hardver+szoftver modellel sikerre vinni a Microsoft? Egyaránt találunk eszközöket az elmúlt évtizedből, amikor hasonló vagy közel hasonló modellel sikeres volt (XBox, netbookok) vagy félig-meddig kudarcot vallott a Microsoft (Zune, Windows Phone). Vajon a Surface-szel sikerül a felszínen maradni?

Először is szögezzük le, hogy a Surface nem teljesen ugyanabban a fogyasztói szegmensben versenyez, mint az iPad vagy az android táblák. Azok ugyanis mobiltelefonból kinövő táblák, ez meg egy laptopból / netbookból táblásított eszköz. Más a megközelítés, más a kiindulópont. A Surface sokkal agilisabb, az összes PC használót célbaveszi a világon.

Az iPad vagy egy androidos tábla azoknak jó, akiknek kicsi a mobil képernyője ahhoz, amit csinálni szeretnének. A Surface azoknak való, akiknek túl nagy és nehéz a laptop és ennél hordozhatóbb, kisebb eszközre van szükségük.

Az egyik fő különbség az adatbevitel. A táblákon nem jó gépelni, a Surface-en valószínűleg ez sokkal egyszerűbb és jobb lesz. A táblákon nem is feltétlenül baj, hogy nehézkes hosszú szövegeket gépelni, vagy dolgozni. A Surface-en viszont bár nem muszáj hosszú szövegeket gépelni, de akinek ehhez kell, valószínűleg nem fog csalódni benne (legalábbis ez az egyik fő cél).

A másik fő különbség a munkakörnyezet. Minden elismerésem az ikonografikus iOS-é és az azt pimaszul lemásoló androidé, de ezek a PC-s világhoz szokott emberek számára egyrészt idegenek másrészt egyszerűen pótmegoldások. A metrós Windows is új, de mégiscsak egy Windows, ami ismerős lehet a múltból (még, ha ez az ismeretség sokszor igen távoli is).

Kérdés hogyan tudja ezt a hibriditást kommunikálni a Microsoft (ez tábla is és kvázi netbook vagy ultrabook is) és hová, melyik kategóriába rakják a szakértők, a vásárlók a készüléket. Ha egyszerűen iPad kihívóként tekintenek rá, az nem igazán jó a Microsoftnak, mert ez nem csak arra való, amire az iPad (kényelmes tartalomfogyasztásra), hanem munkára is. Az eszköz hibriditása ebben a kettőségben rejlik.

A másik fő kérdés a készülékek árazása. A táblák terjedéséből is látni, hogy ez kardinális kérdés a globális piacon. Míg az USA-ban eladott táblák tízmillióiról beszélhetünk, mert az emberek javarészt megengedhetik maguknak harmadik eszköznek a laptop és az okostelefon mellé (ezeket ugyanis nem képes igazán kiváltani), addig például a közepesen fejlett Magyarországon az iPad egy kiváltságos kör játékszere, hasonlóan a világ túlnyomó részéhez. De még egy feleannyiba kerülő közép-felsőkategóriás androidos tábla is a hazai havi átlagbér több mint felébe kerül. Hasonló árazás mellett, ha a Surface nem képes (kis kompromisszumokkal) akár egy laptopot is kiváltani, akkor harmadik eszközként a laptop és a mobil mellett csak azok fognak beruházni rá, akik megengedhetik maguknak és nem akarnak harmadik kütyünek iPadet vagy androidos táblát venni.

A harmadik - egyben talán a legfontosabb kérdés - a felhasználói élmény, ami javarészt a metrósított Windowson múlik. Ha ez beválik, akkor venni fogják a készüléket. Venni fogják, mint táblát (a laptop és mobil mellé), mint netbookot (első vagy második gépnek) és, mint ultrabookot (laptop helyett). Persze a felhasználói élmény ma már nem egyszerűen a felhasználói felületen vagy az integrált megoldásokon múlik (de ezeket is kötelező kiválóra összerakni), hanem az ökoszisztémán (leegyszerűsítve az elérhető alkalmazásokon), amibe beleágyazódik az adott rendszer. Ebből a szempontból sem áll rosszul a Microsoft részben a PC-s múlt, részben a Windows Phone, mint harmadik mobil platform miatt. De a helyzet nem is túl rózsás. Ha nem sikerül meggyőzni a cégtől független fejlesztőket, hogy a megoldásaikat a Microsoft univerzum számára is tegyék elérhetővé vagy egyenesen ide fejlesszenek, akkor a Surface, csak a felszínt fogja karcolgatni.

Pár hónap múlva kiderül, amikor először kézbe vehetőek lesznek a Surface gépek és más Windows 8-as táblák, hogy sikerült-e jól összerakott eszközöket csinálni, milyen a platform, milyenek a hardverek. De újabb par hónap kell ahhoz, hogy látni lehessen be tud-e harmadik szereplőként lépni a Microsoft erre a piacra az Apple és az android platformok mellé. Nem elég ugyanis egy jó rendszert csinálni, ha az nem terjed el, amint azt láthattuk a Windows Phone esetében. A helyzet iróniája, hogy a Microsoft könnyen úgy járhat, mint az Apple a '80-as években a számítástechnika piacán, hiába volt ugyanis jó rendszere és eszközei, hosszú időre beragadt a versenytársai mögé.

Pintér Robesz