Netidők Blogtársaság

Néhány napja Föld körüli pályára állították az első magyar műholdat, a MaSat-1-et. A pályára állítást az Európai Űrügynökség VEGA hordozórakétája tette lehetővé. A MaSat-1 kockaműhold felépítését nagyjából négy évvel ezelőtt kezdte a csapat és mivel az eszköz össztömege mindössze 1 kg lehet, és a méretei is korlátozottak, ezért nagyon komoly kihívás volt patikai mérlegen minden alkatrészt pontosan összeválogatni. A Netidők vendége volt a műhold-építő csapat projektmenedzsere, Horváth Gyula, a BME adjunktusa, akivel arról kezdtünk el beszélgetni, hogy mekkora kihívás egy valóban működő műhold építése.

Horváth Gyula: Pont azért, mert a MaSat-1 alig nagyobb, mint egy Rubik-kocka, rendkívül sok elektronikát, és sok funkciót kell beleintegrálni ebbe a nagyon kicsi térfogatba és ennek köszönhetően, elég jól megizzasztottuk a mérnök hallgatókat, hiszen érdemes azért megjegyezni, hogy ez a fejlesztés mérnökhallgatók nevéhez fűződik.



Nagyistók Tibor: De a történet eleje izgalmasabb volt, amikor egyszer csak bekopogtattak az ajtódon a hallgatók…

Horváth Gyula: Igen, a történet valahol 2007 derekán kezdődött, amikor Marosi Gábor hallgató – most már kollégám – szóval Gábor bejött egy lengyel-magyar konferencia után, és azt mondta, hogy „Ilyet szerintem mi is meg tudnánk építeni. Te mit gondolsz?” Mondom, fogalmam sincs, de aztán javasoltam, hogy keressük meg, hogy kik azok, akik a Műegyetemen régóta foglalkoznak ezzel a témakörrel.

Bódi Zoltán: És találtatok?!...

Horváth Gyula: Negyven éve van egy űrkutató csoport a BME-n, tehát ott nagy a szakmai múlt és komoly tudást köszönhetünk nekik. Tizenöt különböző műholdra fejlesztettek már részegységeket. Volt olyan műhold-projekt, ami katasztrófával végződött, viszont mindössze két egység működött már csak rajta, mégpedig a BME fejlesztésű kommunikációs és az energiaellátó-rendszer. Volt egy saját külön vészadója is, azt többször hallották egyébként az amúgy detonációval véget érő misszió után is, úgyhogy szerintem ez egy rendkívül jó referencia. Az elektronikus eszközök tanszékkel, és a szélessávú hírközlés tanszékkel együttműködésben végül összeállt a tanári gárda és toboroztunk ötven fő hallgatót… persze volt lemorzsolódás, így érkeztünk meg ahhoz a 12-15 főhöz, akikkel végül tényleg létrehoztuk Magyarország első műholdját. Tehát én is szeretem mindig hangsúlyozni, hogy az országunk első műholdját hallgatók építették. Szerintem ez zseniálisan hangzik és rendkívül büszke vagyok a csapatra.

Nagyistók Tibor: Sok egyetem-főiskola kísérletezik ezzel, de úgy tűnik nekem a statisztikákból, hogy kiemelkedő, amit csináltatok.

Horváth Gyula: Ez valószínűleg leginkább annak köszönhető, hogy jó magyaros virtusból a srácok beleadtak apait-anyait és nem elégedtek meg az átlagos, cubesatok (kockaműholdak) világában elterjedt hozzáállással, hogy „néhány alkatrészt megveszünk külföldről és egy-két olyan technológiát ráfejlesztünk, ami az egyetem kompetenciája”, hanem ahogy elneveztük MaSat-1-nek, ebben már benne volt az elején egy hosszabb távú koncepció. Tehát szeretnénk több generációt még a mi életünkben „kinevelni” ebből a műhold-családból és emiatt megpróbáltunk minden technológiát kézben tartani és minden technológiát – lehetőleg ez a gyártásra is vonatkozzon – hazai gyártókkal, hazai tervezőkkel megoldani.

Nagyistók Tibor: Ha valaki érdeklődik és szeretne belehallgatni, hogy mit csinál a műhold, akkor a http://cubesat.bme.hu címen tud ennek utánanézni és többen már ezt meg is tették…

Horváth Gyula: Pont emiatt, hogy minél több információt le akarunk hozni, egy plusz innovatív ötletet is bedobtunk a közösbe. Eleve a rádióamatőr sávba sugározunk és így a világban élő rádióamatőrök növelik a lefedettséget; köszönjük nekik a segítő munkájukat. Az első napon 800 adatcsomagot fogtunk mi és több mint 2000 csomag jött be az interneten keresztül. Ugyanis publikáltunk a weboldalunkon egy szoftvert, aminek segítségével lehet a műhold jeleit venni. És a szoftver folyamatosan tölti fel a szerverünkre a számunkra is fontos információkat.

Pár hónapon belül a második kiöregedett műhold zuhant le a Föld felszínére úgy, hogy senki nem tudta megmondani, hogy a törmelékek hova fognak leesni. Az UARS műhold után ezúttal vasárnap hajnalban a ROSAT szatellit volt a soron következő vasdarab, ami „visszahullott a fejünkre”...

Szerintem a legtitokzatosabb körülmény, hogy a veszély előrejelzése ellenére sem az UARS, sem a ROSAT törmelékeinek becsapódási helyét nem tudták megmondani utólag sem az Origó cikke szerint...

Mint tudjuk, jelenleg is több ezer űreszköz kering a fejünk felett. Vajon ezentúl ez lesz, hogy 2-3 havonta egy-egy régi műhold a fejünkre esik?... Ki figyel a műholdakra és a technikai űrszemétre? Ez azért is érdekes kérdés, mert ha elképzeljük, a sokféle távközlési, GPS, katonai, csillagászati és egyéb funkciójú műholdakat, akkor bizony egy űrhajó felbocsátását ma már az  a körülmény is bonyolultabbá teszi, hogy akkor kell elindítani a rakétát, amikor a műholdak rétegén áthaladva egyik szatellit sem trafálja el az űrhajónkat…

A Wikipédia vonatkozó szócikke szerint az Egyesült Államok stratégiai parancsnokságának részét képező SSN (The United States Space Surveillance Network, vagyis Amerikai Világűrmegfigyelő Hálózat) követi az 1957-ben felbocsátott első műhold, a szovjet Szputnyik-1 óta a világűrbe került eszközöket (pontosabban a 10 cm átmérőnél nagyobbakat), jelenleg 8000 ilyen ember alkotta űreszközt követnek. Az SSN eddigi működése során 26 ezer objektumot követtek, azaz kb. 18 ezer eszköz a Föld atmoszférájába visszatérés közben szétesett és megsemmisült vagy a visszatérést „túlélve” becsapódott a Föld felszínén. A szöveg alapján a 8 ezer objektumnak csak 7 százaléka működő műhold (azaz kb. 560 műhold), a többi lényegében űrszemét.

A képen az űrszemét látható a Föld körül (grafikus illusztráció a NASA-tól)

A probléma mindezzel az, hogy nem minden űrszemét tér ám vissza a légkörbe, hanem egy bizonyos magasság felett már egyszerűen csak kering a Földünk körül.
Szóval van vagy 7400 nem működő műhold, vagy olyan tárgy, ami az űrrakéták felbocsátása közben maradt odafönn, mint hulladék…

Arról nem is beszélve, hogy az űrszemét darabjai egymással is ütközhetnek. Ahogy a Wikipédia szócikkben olvasható: „2009. február 10-én, a Szibéria felett 790 km magasan keringő műholdas kereskedelmi mobil távközlési rendszer részeként üzemelő Iridium műhold ütközött a Kozmosz-2251 műholddal, amely már egy évtizede használaton kívül van. Az amerikai megfigyelőhálózat mérései alapján a két összeütköző műhold kb. 600 darabra esett szét.”  Az ütközés után megmaradó nagyobb darabokat továbbra is figyelni kell, hiszen egy felfelé szálló űrrakéta nagyon komoly mértékben megsérülhet egy ütközés által.
Sőt, még gondolhatunk a csillagászokra is, akiknek a megfigyeléseit is befolyásolhatja a látótérbe kerülő űrszemét…

Mit lehet tenni? Sajnos, ha az elhasznált űreszköznek nincs használható hajtóműve, akkor már nem lehet az óceánba irányítani, hanem ellenőrizetlenül kering felettünk, ha csak nem szép lassan mégis visszatér a Föld légkörébe és leesik mint az UARS vagy ROSAT műhold.
Szóba jöhetne még az elromlott műholdak katonai fegyverekkel történő megsemmisítése, de ez jelenleg annyit tesz, hogy a Földről indított ballisztikus rakátával vegyék célba, ez pedig amellett, hogy iszonyatosan drága művelet, ráadásul veszélyes és környezetszennyező is. Ronald Reagan elnök 1983-ban meghirdetett csillagháborús tervéről sem lehet már manapság hallani, pedig a 80-as évek híradóiban hallhattunk arról is, hogy lézerfegyvereket próbálnak ki és a levegőben száguldó robotrepülőgépet úgy vágnak szét, illetve ketté… Nem kellene talán megvizsgálni az űrszemét megsemmisítése céljából a lézerfegyverek mai generációját?

Mindenesetre úgy tűnik, hogy ráférne a Föld légkörén túli környezetünkre is egy „nagytakarítás”.

Szilágyi Árpád

Október elején a Google hivatalosan is bejelentette saját blogjában, hogy az egyik kutatócsoportja olyan autó kifejlesztésén dolgozik, amely képes emberi beavatkozás nélkül is közlekedni. Három prototípussal végzik az országúti kísérleteket, összesen már több mint kétszázezer kilométert tettek meg a Szilícium-völgy útjain.

A hír nem okozott különösebb kavarodást, gyorsan továbbléptek rajta az emberek. Pedig ez több mint érdekes, egy rövid pillanatra felvillant a fátyol a Google kulisszáiról, és sejthetővé váltak a cégóriás további tervei.

Az önműködő autóról már évtizedek óta ábrándozunk, lehetőségeiről, hasznosságáról bővebben itt olvashatunk. Az autóiparban teret hódító elektronika lehetővé is teszi ennek a technológiai alapjait. Az első kísérletek és  a katonai felhasználása felett a DARPA bábáskodott, amelynek a kereteit egy évenként meghirdetett sivatagi verseny adta. Ennek kudarcairól és ritka sikereiről is olvashattunk már. De mi az oka, hogy a Google beszállt ebbe a versenybe, sőt óriási előretörést sikerült elérnie? Nézzük a tényeket.

Az önműködő autó működésének három feltétele van. A pontos helymeghatározás, egy pontos térképszolgáltatás, és egy mesterséges intelligencia, amely a járművet irányítja.  A műholdas navigáció elvileg már adott, ráadásul az ezen a területen várható változások alapjaiban változtatják meg a technológiát.

A Google internetes térképszolgáltatása szinte napról napra fejlődik és pontosodik. A folyamat szemmel láthatóan átgondolt, fokozatos lépésekben jelenik meg, bár némelyiknek a célja (értelme) előre nem is igazán látható.  Kezdődött az egész a Google Földdel, ami első ránézésre, csak pusztán érdekes és izgalmas szórakozás volt, gyakorlati haszna nem látszott a ráköltött százmillióknak. Azután elindult a térkép, az útvonaltervezés, és mindjárt egy remek szolgáltatássá állt össze az egész. Azután nem látszott sok értelme az épületek 3D modelljeinek elhelyezésének sem, és csak játéknak tűnt a sok problémát kavaró streetview szolgáltatás is.

Az októberi bejelentés azonban értelmet ad a folyamatnak. Ha van egy jól használható útvonaltervező rendszerünk, ismerjük a városi objektumok vizuális megjelenését és 3D-s kiterjedését, ezek az információk az önjáró autók adatbázisának alapjait képezi.  A Google az autó kifejlesztésével nem csak támogat egy hasznos technológiát, hanem egy óriási piacot teremt magának.  Mert jön egy új autós technológia, amelyet az emberek boldogan fognak vásárolni a nyújtott kényelme miatt, és ennek a technológiának egyetlen informatikai kiszolgálója a Google lesz. Az üzleti lehetőségek óriásiak.

Mire eljut a fejlesztés oda, hogy elkészül, és gyártásra alkalmassá válik az autóhoz szükséges szenzorkészlet, megfelelően fejlett lesz a mesterséges intelligencia, addigra eléri a szükséges fejlettségi szintet a mobil internet is, és a Google adatbázisa is készen fog állni. És akkor egy, csak egy legény lesz talpon a vidéken…

További elérhetőségek: