Netidők Blogtársaság

A napokban arról beszélgettünk a hallgatóimmal, hogy vajon mit osztanak meg a Facebook-on, mi terjed a közösségi médiában, mik azok a témák, amelyek lájkolhatók, meg- vagy továbboszthatók szerintük. Írtunk is egy rövid listát, hogy mi jellemző az ilyen témákra:

• szerepel benne cukiság pl. állatok
• 18+ témájúak, például a középpontban a szex vagy borzalom található
• közük van katasztrófához
• viccesek – humorosak
• olyasmik, ami a megosztó szerint érdekes lehet másoknak is
• listák, amikben számszerűsítik az információkat pl. 5, 10 stb. dolog erről-arról

Persze a legtöbb anyagra csak 1-2 jellemző a fentiek közül. De mi lenne, ha mind egyszerre lenne igaz? Mindezek alapján igyekeztünk megalkotni a tökéletesen megosztható anyag képzeletbeli címét. Íme egy próbálkozás: 5+1 dolog, amitől a kismacskák szexelnek földrengéskor. Vagy egy másik: A 10 legrémisztőbb légi katasztrófa cuki gyerekekkel… De ugyanezt a logikát követi a bejegyzés címe is.

A jellemző közösségi magatartástípusok jól megmutatkoznak az internetes közösségi hálózatokon is, hisz minden csoportban vannak véleményvezérek és szemlélődők, aktívabb és passzívabb résztvevők. A passzív tagok is hozzátartoznak a közösséghez, ami logikus is, mert nem lehet mindenki aktív, vezető személyiségű szereplő. Vannak, akik hozzáadnak, és vannak, akik profitálnak a közösségi értékekből. Az internetes közösségi hálózatokon mindezek a kommunikációs magatartásformák megtalálhatók, itt a valós, társadalmi személyiségek, identitások szerepelnek virtuális környezetben, aminek az a következménye, hogy minden tag jobban megfelel valós személyiségének. Az esetleges eltéréseket a virtuális tér okozhatja, hisz fizikailag nem szembesülnek a tagok a közösségi hálózatok résztvevőivel. Van, akit ez felold a gátlások, a normák betartása alól, és van, akit még inkább visszatart a kommunikálástól, az aktív szerepléstől, hisz sosem lehet tudni, hogy megosztott adatainkat kik láthatják, ki oszthatják meg, mire használják fel. Vannak olyanok, akiket ez a helyzet kissé paranoiássá is tesz.

Jellemző közösségi magatartás az a passzív szereplés, amikor egyáltalán nem vagy csak ritkán oszt meg valaki saját tartalmat. Ennek a legfőbb oka a látenciához való viszonyulás, ami azt jelenti, hogy a virtuális közösségekből hiányzik a személyes, szemtől-szembe történő kommunikáció, így (rendszertől függően) van némi bizonytalanság abban, hogy amit kiírunk egy kapcsolatépítő oldal üzenőfalára, azt ki és mikor látja, ki és mit kezd majd vele. Ne felejtsük el, hogy a kapcsolatépítő oldalakon írott, vizuális, illetve digitális formában megjelenő és megőrizhető, maradandó információkat produkálunk, ezekből lesz a publikálás pillanatában internetes tartalom. Vannak olyan szereplők tehát a közösségi oldalakon, amelyek az internetes tartalmaikra különösen ügyelnek, és a bizonytalan helyzetekre úgy reagálnak, hogy inkább nem osztanak meg semmit, és nem fejtenek ki aktív közösségi tevékenységet. Ám jellemzően ezek a passzív szereplők is tesznek valamit a közösségi oldalakon, egyrészt befogadják, megfigyelik, fogyasztják és felhasználják a közösség más tagjainak a tartalmait, másrészt lehetőségük van arra, hogy kifejezzék szimpátiájukat, tetszésüket a tartalmak iránt. Erre a kommunikációs magatartásra már meghonosodóban van a magyarban is a Facebookról elterjedő lájk, lájkolás. Ez idegen eredetű kifejezés, az angol like 'szeret', 'kedvel' igéből származik, az idegen eredetű szótőhöz az -l beillesztő igeképzőt fűzzük, így kialakul a lájkol szóalak, ami hozzávetőlegesen azt jelenti, hogy 'kedvel valamit', 'tetszését, szimpátiáját nyilvánítja ki valami iránt'. A lájkol jelentése komplex, jól beleilleszthető a magyar mondatkörnyezetbe, ám vannak, akik esztétikailag kifogásolják idegenszerűsége miatt. A nyelvhasználat viszont eldönti lassan ezt is, hiszen a lájkol egyre népszerűbb, egyre többször fordul elő már a Facebookon kívüli szövegkörnyezetben is.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

A közösségi hálózatok egyre jobban részévé válnak online életünknek, hisz egyre több felhasználó válik tagjává valamelyik (vagy akár egyszerre több) ilyen hálózatnak, és egyre természetesebb része az életünkben az online létezés. A közösségi hálózatok szinte észrevétlenül, automatizmusként válnak hétköznapi tevékenységünk részévé. A közösségi hálózatok elterjedésével párhuzamosan egyre jobban kirajzolódnak a jellegzetes kommunikációs viselkedési mintázatok. Ezek közül most a lájkvadász magatartását elemzem.

A legelterjedtebb kifejezés erre a tevékenységre a lájkvadász, hisz az ilyen felhasználó minden közösségi tevékenysége mögött csakis egy megfontolás áll, mégpedig az, hogy minél több lájkolást, azaz minél több pozitív visszajelzést gyűjtsön be. Mindegy, milyen áron. A tartalom, a közösség, az elgondolkodtatás, az önkifejezés mind-mind lényegtelen számára, csak egy cél van, lehetőleg minél több olyan tartalmat osszon meg, amire a lehető legtöbb lájkolás jön.

Ez a kommunikációs tevékenység jellemzően nem a közönséget és az önkifejezést szolgálja, hanem valamilyen más szempontot. A valós kommunikációs tevékenység nem igazán számottevő. A tipikus hatásvadász magatartás tartozik ide. Emögött lehet üzleti megfontolás, önigazolási szándék, sok minden.

Most, az olimpia idején lettem figyelmes arra fajta lájkvadász módszerre, amikor látszólag az olimpikonok, a sikeres sportolók számára gyűjt valaki lájkokat, pozitív véleményeket, ám valójában egy üzleti tevékenységet kíván népszerűsíteni az illető. Ez a tevékenység nagyon hasonlít a likejackingre, magyarul lájkeltérítésre, amelynek az a lényege, hogy látszólag egy ismerősünk oszt meg valamit, és arra a célra gyűjtenek pozitív véleményt, ám aki rákattint, az egy egészen más oldalon találja magát. Tehát a lájkvadászatnak igen sok módja alakult ki.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Mi jut eszükbe a magyar internetezőknek erről a jelről? Az NRC friss kutatása szerint a Facebook által meghonosított like-gombról a felnőtt netpolgárok 17 százaléka asszociál magára a közösségi oldalra, míg a lájkolási funkció 28 százalékuknak ugrik be. Érdekes tehát, hogy a többség agyában valami mást hív elő a kép – tipikusan a felfelé mutató hüvelykujj tradicionális jelentéseit: az okét és egyéb pozitív visszajelzéseket.

Jelentős különbség figyelhető meg ugyanakkor a fiatalok és az idősebbek asszociációiban. Míg a 18-29 évesek 70 százaléka említi a Facebook-like vonulat valamelyik elemét, addig a negyven felettieknek már kevesebb mint egynegyede; ők elsöprő többségben a kézjel hagyományos üzeneteire gondolnak, annak ellenére, hogy aktív internetezőként ők is rendszeresen találkozhatnak az ikonnal.

A korcsoportok közötti különbség a like-gomb használatában is megmutatkozik, bár az kijelenthető, hogy szinte mindenki él a lájkolás lehetőségével. A Facebook-használók közel 90 százaléka legalább egy alkalommal lájkolt valamit az elmúlt egy hónapban, tízből négyen pedig rendszeresen kattintanak, ha valami elnyeri a tetszésüket. A fiatalok aktívabbak, és a nők körében is több mint másfélszer annyi szorgos lájkolót találunk, mint a férfiak táborában. Így nem meglepő, hogy a két végletet a húszas éveikben járó hölgyek, illetve az ötven feletti férfiak jelentik: előbbiek 56, utóbbiaknak viszont csupán 19 százaléka használja rendszeresen a funkciót.

És hogy mit lájkolunk leggyakrabban a Facebookon? Ismerőseink rövid posztjai vezetik a listát, de alig maradnak el e mögött a fotók és a megosztott linkek; sőt a közösségi oldal látogatóinak fele a közelmúltban legalább egyszer lájkolta valamilyen cég, márka oldalát (illetve az oldalhoz kapcsolódó aktivitást), 30 százalékuk pedig mások által megosztott reklámra dobott egy „tetszik”-et. Persze az ilyen, a marketingesek orcájára elégedett mosolyt csaló lájkok relatíve ritkábbak, így havi lájk-adagunkban csekély súllyal szerepelnek.

A felmérés rávilágított arra is, hogy az igazi „lájker” a Facebook határain túl sem feledkezik meg a tetszésnyilvánítás kattintós módjáról. A júzerek 12 százaléka hírek, cikkek, blogposztok esetén is rendszeresen lájkol, de további 46 százalékukkal is elő-előfordul, hogy él a beágyazott like-gomb kínálta lehetőséggel.

Kurucz Imre

A lájkolást mint új szóalakot már lassan megszokjuk, hisz olyan gyakran fordul elő. Ezt az idegen szóátvételt szabályosan, a megszokott módszerek szerint illesztettük be a nyelvünkbe. Az alakja azért tűnhet furcsának, mert ez a nyelvi változás most ment végbe, és még nyilvánvaló számunkra a szó idegen formája. Az –l beillesztő funkciójú igeképzővel nagyon sok idegen eredetű szót honosítottunk nyelvünk története során, csak a régi folyamatokról már nem nyilvánvaló, hogy idegen eredetű szó áll mögöttük, például így alkottuk a kapál, a kaszál igénket is.

A lájkolás szóalak formája azért praktikus, mert kijelöli a használati (pragmatikai) környezetét, mindenki számára egyértelmű, hogy lájkolni a Facebookon, a közösségi portálokon, a blogokon, tehát jellemzően a web kettes felületeken lehet. A lájkolás pontos jelentése azonban nem mindig egyértelmű, ennek a körvonalazásához számba kell venni a lehetséges kontextusait is.

Image: Master isolated images / FreeDigitalPhotos.net

A Facebookon jelent meg először a like vagy  magyarul a tetszik gomb, ami ennek a közösségi portálnak a kezdetén a bejelölt ismerőseinkkel kapcsolatos tetszésnyilvánítás kifejezésére szolgált, tehát hogy a feltöltött képek és egyéb információk tetszenek-e. A like gomb az igazi funkcióját az üzenőfal megjelenésével tölti be, hisz oda mindenki szinte bármilyen információt, képet, videót, hírt feltölthet, amiről az ismerősök megjelölhetik, hogy tetszik-e nekik. A Facebook mellett blogokon és egyéb internetes publikációs felületeken is egyre általánosabb a tetszésnyilvánító gombok különböző fajtája.

Ám nem minden információra lehet egyértelműen azt válaszolni, hogy tetszi-e. Például 2011. májusának utolsó napjaiban Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halála kapcsán a Facebookon kialakult egy vita, hogy lehet-e az ezzel kapcsolatos információkat, részvétnyilvánításokat lájkolni vagy sem. Ebből kiderült, hogy nem mindenki számára egyértelmű, hogy a lájk ’tetszik’ gomb nem csak azt jelenti, hogy ’tetszik’, hanem általában azt is, hogy ’pozitív érzelmeket viseltetek az aktuális téma iránt’. Ez viszont adott esetben (egy halálhír kapcsán) ellentmond a lájkolás azaz a tetszésnyilvánítás alapjelentésének. A helyzet valóban félreérthető. Ebben az esetben a lájk jelentése ’részvétnyilvánítás’, illetve a részvétnyilvánítók tárborába való tartozásnak, a csoport-összetartozásnak a jelzése.

Velem történt meg, hogy egy állatkínzásról és az ellene való fellépésről szóló blogbejegyzést lájkoltam, és a kommentáromban úgy éreztem, meg kell magyarázni, miért tettem: hogy nem az állatkínzásról szóló alaphír tetszik, hanem az, hogy ezt a szörnyűséget a szerző megírta a blogjában, és a hasonló esetekkel szembeni fellépésre, összefogásra buzdított. Tehát itt a lájkolás jelentése ’együttérzés, szimpátia a pozitív erkölcsi értékekkel’.

A napokban olvastam a Facebook üzenőfalán, hogy az egyik ismerősöm azt írta, nagyon szomorú, mire egy másik ismerősöm lájkolta ezt a bejegyzést, melynek az lett az eredménye, hogy a szomorú személynek rögtön jobb kedve lett. Itt a lájkolás jelentése ’vigasztalás’, ’mosoly’, ’szimpátia’, ‘öröm’. A sort még sokáig lehetne folytatni.

Tehát a lájkolás alapjelentése világos, ám az aktuális jelentése csak a pontos szövegkörnyezetből azonosítható, és ez néha a látszólagos ellentmondások miatt félreértésekhez is vezethet, kis odafigyeléssel és empátiával viszont könnyen átlendülhetünk ezeken a félreértéseken.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség