Netidők Blogtársaság

Napjainkban már szinte minden intelligens és okos. Intelligens a mosópor és a város, okos a telefon és a tévé. Ebbe a sorba illik az okos kórház is, de ez vélhetően nem csak marketingfogás, hanem előnyöket jelenthet azoknak, akik kórházi ellátásra szorulnak. A Netidőkben Gál Tamással, az IBM Magyarország kereskedelmi igazgatójával arról beszélgettünk, hogy egy okos kórház páciense milyen különbséget tapasztal?

Gál Tamás: Amikor valaki kórházba megy, az első lépés, hogy azonosítják. Evidens feladatnak tűnik, de nem mindig az. Napjainkban nagyon sok kórházban még mindig papíralapú a feldolgozás, illetve az adatok nyilvántartása. Egyáltalán nem magától értetődő az, hogy az információk egyrészt rendelkezésre állnak, másrészt éppen abban a pillanatban állnak rendelkezésre. Gondoljunk el egy sürgősségi ellátást, mikor valaki mentővel érkezik, milyen klassz lenne az, hogy ha már a mentő érkezése közben az azonosítás meg tud történni: egy informatikai hálózaton keresztül az információ a kórházba eljut, a beteg kórtörténete, gyógyszerérzékenysége, műtétei megjelennek a kezelőorvos számára és tényleg fel tudnak készülni a beteg fogadására. De menjünk csak tovább! Ha a beteget már azonosítottuk, tudjuk kiről van szó, mi a története, innentől kezdve felkészülhetünk a kezelésre. Tudnunk kell, hogy hova tudjuk vinni a beteget. Képzeljük el azt a szituációt, hogy a pácienst az egyik szobából a másikba tologatják, mert nem tudják, hogy hol van üres hely. Tudnunk kell, hogy milyen eszközök kellenek ahhoz, hogy a beteget el tudjuk látni. És ha az ellátás megtörtént, akkor figyelnünk kell a pácienst, tudnunk kell, hogy ha a beteg éjszaka – neadjisten – leesik az ágyról, akkor a gondozók időben meg tudjanak jelenni. Tehát igazából a kezelésnek a teljes ciklusában egy okos kórház képes arra, hogy nyomon kövesse és segítse azt az időszakot, amíg a beteg ellátásra szorul. Én nem mennék el azért amellett, hogy maga az okos kórház nem csak a felhasználói élményt – ha mondhatom így – tehát a páciensek kezelését segíti, hanem magának a kórháznak is nagyon sokat segít abban, hogy részben költséghatékonyan tudjon működni és jó minőségű szolgáltatást tudjon adni a betegek számára. Egy karbantartási rendszerben, amikor tudjuk, hogy mivel rendelkezünk, hogy hol kell azokat keresni, 30-40-50-60%-okat spórolhatunk meg például egy raktárkészlet kezeléssel kevesebb berendezésre van szükség a berendezések életciklusának a meghosszabbításával. Ez mind-mind abban segít egy kórháznak, hogy többet tudjon költeni a betegek ellátására és a minőség javítására és ne feltétlen a raktárkészletre, azok karbantartására kelljen a költségeket fordítani.

Dragon György: Lehet látni a korszerű amerikai kórházsorozatokban, hogy az orvosok távol a betegektől a táblagépükön megkapják a legújabb röntgenfelvételeket vagy ultrahang-felvételeket vagy esetleg még külföldön bele tudnak a műtétbe nézni a táblagépen vagy valamilyen mobil eszközön keresztül. Reális, hogy lesznek nálunk is hasonló megoldások a közeli jövőben?

Gál Tamás: Nagyon bízom benne, a technológia legalábbis rendelkezésre áll. A papír nélküli vizit abszolút itt van, lehetőség van arra, hogy egy táblagéppel az egyes pácienseket végig lehessen látogatni, amikor éppen ott van, az orvos érzékeli és azonosítja a beteget, akinek az adatai jelennek meg. Ahogy arrébb áll, az új betegnek az adatai jelennek meg és a másiké eltűnnek. És amint eltávozik a főorvos a teremből, onnantól kezdve az összes adat törlődik a táblagépről. Tehát a technológia rendelkezésre áll és papírnélküli kórházat kell építeni. Az IBM nevében azt hozzáteszem, hogy nem csak maga a technológia létezik, amit kifejlesztettünk és magunkénak tudunk, hanem az az iparági tudás is, amit össze tudunk hasonlítani más országgal; melyek azok a megközelítések, amelyek nem működtek és hogyan lehet egy adott környezetben a legjobb megoldásokat megtalálni.

Úgy tűnik, hogy valami igen gonosz dolog történt, bár szerencsére nem Magyarországon. Ez persze nem vigasztalja az Atlanta közelében található Gwinnett Medical Center kórház munkatársait és pácienseit, mert a hír szerint egy nem valami jószándékú malware program túlterhelte a kórház számítógépes rendszerét. Biztonsági szakértőnk, Keleti Arthur mesélt az esetről a műsorban.

Nagyistók Tibor: Történt-e valami a betegekkel?

Keleti Arthur: Gyógyulgattak. Bár annyi mégis történt a betegekkel, hogy akiknek nem sürgősségi ellátásra volt szükségük, azokat a kórház kénytelen volt máshova irányítani. Tehát effektíve nem tudott úgy működni a kórház, ahogy kellett volna. A komputervírus megfertőzte a számítógépeket a kórházban, majd az informatikai rendszer tulajdonképpen leállt, mivel túlterhelte a rendszert a vírus által okozott nagymennyiségű adat. Volt egy ehhez hasonló eset egyébként körülbelül két hónappal ezelőtt: akkor Új-Zélandon egy mentőhálózatot üzemeltető szervezetet támadott meg egy vírus…

Nagyistók Tibor: Szándékosan idézik elő ezt a támadást?

Keleti Arthur: Nagy valószínűséggel ez nem hackerek műve, ugyanis ha az lett volna, akkor sokkal nagyobb kárt okoznak. Valószínűleg egy „kósza vírus” volt – furcsa, hogy pont egy kósza vírusról beszélünk egy kórházban, de hát a számítógépekkel nem foglalkoznak annyian, mint ahányan a betegekkel. Ez az esetből is tisztán látszik. És az látszik egy kimutatásban, amit az USA-ban végeztek pár héttel ezelőtt, hogy két éven belül minden egészségügyi intézmény tapasztalt informatikai biztonsági problémát… Azért itt én felvonnám a szemöldökömet. Ugyebár ma az átlagos vállalatok és intézmények tekintetében is igen jellemző az, hogy meg vannak győződve, hogy ha az irodai rendszerek relatíve jól működnek (most ebben az esetben azok se működtek jól!), akkor „biztos nem lesz baj az ipari rendszerrel!”, vagy ahogy szépen magyarul mondjuk, a core business-szel (a fő tevékenységgel) – márpedig azzal is gond lehet! Itt is lehet ezzel gond. Tehát amikor egy komputervírus bekerül egy kórházi informatikai rendszerbe, olyankor két dologtól félek. Az egyik az, hogy elvesznek adatok, vagy egészségügyi adatok kiszivárognak, amire nagyon sok példa volt. A másik pedig, hogy ezekben a modern kórházi eszközökben már informatikai elemek működnek. Ahogy most már otthon a kenyérpirítónkban is számítógép működik lassan, így már ezekben az eszközökben is, elég régóta. És hiába jóminőségű gyártmányok ezek, hiába tesztelik az eszközöket, a biztonsági problémákra, sérülékenységekre azért gyakran érzékenyek. Tehát én jobban félek attól, hogy megáll egy művese-eszköz, rosszul működik az anesztéziának valamilyen gépe, kialszik a lámpa a műtőben, mert elektronika irányítja, és nem úgy működik, ahogy az kellene. Tehát ez egy komoly veszély. Magyarországot én abból a szempontból féltem, mert a kórházi informatikán az egészségügyben soha nem volt igazán nagy hangsúly.
Egy évvel ezelőtt készítettem interjút hackerekkel: órákon keresztül beszéltek arról, hogy hogyan futtatnak torrent szervereket kórházi tűzfalakon és így tovább… Tehát egy eléggé szegényes képet látunk itt kibontakozni.

Bódi Zoltán: De ha korábban azt említetted, hogy valószínűleg ebben a konkrét esetben egy kósza vírus volt – nem egy megszervezett hacker-támadás – egy ilyen kórházi informatikai rendszerbe hogy kerülhet be egy kósza vírus?

Keleti Arthur: Pont úgy, ahogy a te otthoni rendszeredbe. Tehát például a titkárnő jön be, hozza magával a pendrive-ot – mellesleg nem lehetetlen, hogy hazavitte a kórházi adatokat, a betegek Excel-táblájával együtt és otthon mondjuk javítgatott és aztán visszavitte…

Nagyistók Tibor: Jó, de hát az „hermetikusan” le van zárva az ipari rendszertől

Keleti Arthur: Mi van lezárva?

Nagyistók Tibor: A titkárnő gépe és a nagy adatbázis.

Keleti Arthur: Dehogy van lezárva! Ez ugyanaz a rendszer. Ne legyenek illúzióink, itt nincsenek ilyen „hermetikus” lezárások. És sajnos, mivel a magyar egészségügyben eleve igen kevés pénz van, nyilván ezekre a rendszerekre, amelyek úgy ahogy működnek, általában utoljára jut pénz. Tehát az, hogy ezek biztonságosak legyenek, hogy az adatvédelemre odafigyeljenek, az nyilván egy olyan faktor, hogy „hát így is megy, nem? Akkor mi itt a probléma?”…Hát ez itt a probléma! Ha bekeveredik oda egy vírus, taccsra vágja az adatbázist, esetleg módosít adatokat és rossz esetben kiszivárogtat, elküldi valahova, mindig így kerülnek ki az adatok…

A biometrikus azonosítást nagyon hatásosan jelenítik meg a hollywoodi produkciók, gondolhatunk például a Különvélemény c. Spielberg sci-fire, amiben a Tom Cruise által alakított főhős kifejezetten egy orvoshoz megy el, hogy a szemgolyóját cserélje ki, hiszen az alapján azonosítják őt be a rendőrök és robotjaik. Persze elkerekedett szemekkel ma már nem kell tekintenünk a biometrikus azonosításra, hiszen az ujjlenyomat- és retinaazonosítást már ismerjük. New York-ban most egy olyan tenyérfelismerő megoldást vezettek be egy kórházban, amely a pácienseket a tenyerük erezetének mintázata alapján ismeri fel és egyértelműen azonosítja őket. Keleti Arthur, a Netidők biztonsági őre segít eligazodni a témában.

Ez a tenyér-felismerési módszer, pontosabban a tenyér erezetének felismerése valójában nem új technológia. Az az igazán érdekes, hogy miért van rá szükség. A fő oka az identitás-lopás nevű probléma, vagyis az, hogy bizonyos azonosítóknak a felhasználásával embereknek a személyiségét, adatait ellopják. Az egyszeri felhasználó ilyenkor azt mondja, hogy „Jól van, hát nem örülök neki, de hát vigyék! Most mit csinálhatnak a nevemmel?” Igen ám, csak azt mondják itt a jelentések, hogy körülbelül másfél millió amerikai állampolgár esett már egyértelműen áldozatául valamilyen kifejezetten egészségügyi identitáslopásnak, s utána ezzel visszaéltek.

Milyen visszaélésekre lehet gondolni? Például olyanra, hogy valaki a beteg nevében bizonyos gyógyszereket, sőt, drága gyógyszereket felvett. Vagy valaki egy gyógykezelést vett igénybe, ami nagyon drága. 2010-ben egy ilyen esetnek a kiderítése, a számlának a pótlása, esetenként átlagosan több mint húszezer dollárba került. Ez nagyon sok esetben a valódi tulajdonos paciensnek a zsebéből kifizetett összegekről szól, ahol neki vissza kellett pótolni azt az összeget, amit valaki ellopott és ő meg nem tudta bizonyítani, hogy ezt a számlát nem ő hozta össze.

Ugyanez a tanulmány azt mondja, hogy az ilyen kifejezetten egészségügyi identitáslopásoknak a 36%-a, családon belül, valamilyen családtag által következik be. 17%-ról nem lehet tudni, hogy milyen forrásból történt ez a lopás, 14%-nak egyszerűen ellopják valamilyen szolgáltatótól. Aztán van 6% phishing, amikor kiénekelték az illető szájából a biztosítási számot, és van 8% olyan, amikor levelezésben ment valahova, és a levelet elkapta valaki, aztán elkezdte felhasználni.

Ezek eléggé elrettentő adatok. Márpedig ez a technológia igen olcsó, és ehhez képest elég sok bajtól tudja megóvni magát az a kórház, ha elkezdi bevezetni a tenyérfelismerést. Évente nagyon sok millió dollárba kerülnek a kártérítési perek is, meg sok minden más is, azoknak a kórházaknak, akiknek regisztrációs hiba miatt vétenek valamilyen orvosi hibát, ami ahhoz köthető, hogy nem jól azonosították a beteget. És aztán olyan gyógyszert adtak neki, amit nem kellett volna, vagy rosszul kezelték. Ezt szintén kiküszöböli ez a rendszer. Egy másik érdekes példa az, hogy mi van akkor, ha meg se tudunk szólalni? Nem tudjuk elmondani azt a számot, nem találnak nálunk azonosítót, esetleg eszméletlenek vagyunk – ez az eszköz akkor is tudja azonosítani az illetőt egészen pontosan.

Az is érdekes, hogy az ujjlenyomathoz képest egy picit biztonságosabb, mert azért az ujjlenyomatokat már lehet hamisítani. A tenyérlenyomatot, illetve véna-erezet lenyomatot azért nem túl gyakran hagynak az emberek maguk után. Vagyis, míg egy ujjlenyomatot relatíve könnyű ellopni, hogy ha valakiéhez hozzá akarok jutni, a tenyér vénák mintázatát, meg a benne lüktető vért nyilván nehezebb. Úgyhogy összességében ez egy nagyon jó módszernek tűnik és mindenki azt jósolja, hogy ez rohamos tempóban el fog terjedni. Azt hallottam, hogy Japánban már az ATM automatáknál is elkezdték használni ezt a technológiát…