Netidők Blogtársaság

Jó hírünk van! Elkészült és indul a Petőfi Rádióban elindított Netidők c. műsor asztaltársaságának alternatív programja év végéig! A műsor jelenleg pihen a rádióadásban, de az asztaltársaságnak sok témája van. Négy alkalommal készülünk kerekasztal-beszélgetéssel az év végéig, az események többségére a hallgatók is odamehetnek és végighallgathatják a témákat. Jó hír, hogy a beszélgetésekről hangfelvétel készül, amelyet az interneten publikálunk, így a Netidők törzshallgatói ismét hallhatják majd az asztaltársaságot utólag is.

Négy alkalom - három helyszín.


1.) ÚJ! ITT LEHET MEGHALLGATNI

November 17. vasárnap, 13:45, Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház - HungaroCon sci-fi találkozó, az asztaltársaság beszélgetésének nyilvános felvétele a mozi emeleti kávézójában.

A program címe: "A megvalósuló jövő - sci-fi a digitális világban".

Résztvevők:
Dr. Bódi Zoltán nyelvész, főiskolai tanár, "netnyelvész"
Borek András mérnök-menedzser, „nyílt forrás” szakértő
Dragon György újságíró, zeneszerző, sci-fi író, „hírsziporka mester”
Keleti Arthur IT biztonsági szakember, az ITBN főszervezője 
Kovács Tücsi Mihály újságíró, sci-fi író, a Galaktika szerkesztője, „Nagy Testvér” szakértő
Szilágyi Árpád, a Magyar Rádió nonprofit Zrt programszerkesztője

A rendezvény teljes programja itt található: www.hungarocon.hu
A rendezvény szervezője a Port.hu és az Avana Egyesület, az SFportal közreműködésével.
A HungaroCon egy országos sci-fi találkozó, amelyet 1980 óta minden évben megrendeznek.


2.) November 29. péntek, 18:00, Túrkeve, Finta Múzeum – „A Kibernetika hőskora - avagy volt élet a PC előtt” c. kiállítás. Az asztaltársaság beszélgetésének nyilvános felvétele a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szakmai napja keretében.

A program címe: „Átéltük a kibernetika hőskorát! Kedvenc digitális emlékeink”

A beszélgetés közben az asztaltársaság és közönsége megismerkedik az Otis King logarléccel, a MINIKATI nevű magyar gyártmányú állatmodell robottal és ott lesz az első magyar számítógép, az M-3 elektroncsöves modulja is.

Résztvevők:
Dr. Bódi Zoltán nyelvész, főiskolai tanár, "netnyelvész"
Dragon György újságíró, zeneszerző, sci-fi író, „hírsziporka mester”
Képes Gábor a kiállítás rendezője, a Magyar Műszaki és Közlekedés Múzeum osztályvezetője
Kovács Tücsi Mihály újságíró, sci-fi író, a Galaktika szerkesztője, „Nagy Testvér” szakértő
Szilágyi Árpád, a Magyar Rádió nonprofit Zrt programszerkesztője


3.) December 6. péntek, 18:00, Budapest, a Kodolányi János Főiskola rádióstúdiója. Az asztaltársaság beszélgetésének nyilvános felvétele, a főiskola hallgatóinak részvételével.

A program címe: „A digitális Mikulás, avagy légy te is rádiós!”

A főiskolások megnézhetik a kerekasztalbeszélgetést a rádióstúdióban, sőt az aktív és érdeklődő diákok bekapcsolódhatnak a beszélgetés bizonyos részeibe. Jelentkeznek a jól ismert témakörök, a Hírsziporka, az Infoszótár, a Biztonsági őr, a Nagy Testvér, a PC Tipp és hallhatóak lesznek pletykák a digitális világból…

Résztvevők:

Dr. Bódi Zoltán nyelvész, főiskolai tanár, "netnyelvész"
Dragon György újságíró, zeneszerző, sci-fi író, „hírsziporka mester”
Keleti Arthur IT biztonsági szakember, az ITBN főszervezője
Kovács Tücsi Mihály újságíró, sci-fi író, a Galaktika szerkesztője, „Nagy Testvér” szakértő
Spányik Balázs programozó-újságíró, a Játéknet.hu fejlesztője, „Chatman”
Szilágyi Árpád, a Magyar Rádió nonprofit Zrt programszerkesztője


4.) VÁLTOZÁS! December 20. péntek, 18:00, December 19. csütörtök, 19:00 Budapest, a Kodolányi János Főiskola rádióstúdiója. Az asztaltársaság beszélgetésének felvétele – az állandó hallgatóink számára.

A program címe: „2013 a digitális világban – a Netidők online kiadása”

Résztvevők:
Dr. Bódi Zoltán nyelvész, főiskolai tanár, "netnyelvész"
Borek András mérnök-menedzser, „nyílt forrás” szakértő
Dragon György újságíró, zeneszerző, sci-fi író, „hírsziporka mester”
Kovács Tücsi Mihály újságíró, sci-fi író, a Galaktika szerkesztője, „Nagy Testvér” szakértő
Spányik Balázs programozó-újságíró, a Játéknet.hu fejlesztője, „Chatman”
Szilágyi Árpád, a Magyar Rádió nonprofit Zrt programszerkesztője
és az este különleges vendége:
Szokoli Kata, azaz Cati, onlány

Mind a négy beszélgetést – a terveink szerint – rögzítjük és elérhetővé tesszük a neten MP3 formátumban (a publikálásban a VIPcast oldal lesz a segítségünkre), majd a letöltés lehetőségére felhívjuk a hallgatóink figyelmét a létező online csatornáinkon: a Netidők Blogtársaság blogoldalon (netidok.postr.hu) és a Netidők asztaltársaságának Facebook oldalán.

 

Elgondolkodtam minap az iskolarendszer és az új infokommunikációs eszközök viszonyán. Arra jutottam, hogy már nem a régi az iskola. De nem is új. Átmeneti időket élünk, amikor a régi rend már nem teljesen érvényes (és nem pusztán arról van szó, hogy akkor még nem volt informatika az oktatásban), az új pedig még nem alakult ki (amikor az iskola megfelel a digitális kor követelményeinek). Amiből egy csomó párhuzamosság, zavar és időnként konfliktus is fakad, mert folyamatos átalakulásban van szinte minden érintett terület, amire hol a régi, hol az új rendnek megfelelő elveket próbáljuk alkalmazni.

Második hete tart az iskola, amit általános iskolás elsős és harmadikos gyermekeim, illetve angolt tanító feleségem révén kicsit közelebbről is látok. Három különböző budapesti intézményről van szó – mert miért is tennénk az életünket egyszerűvé… Az utóbbi hetekben – már az iskolakezdés előtt – feltűnt, hogy még a korábbi két évhez képest is növekedni látszik ezekben az iskolákban az informatika szerepe.

Például augusztus utolsó hetében e-mailben értesítettek a tankönyvosztásról, igaz, az utolsó előtti pillanatban, úgyhogy máshogyan nem is nagyon lehetett volna. Soma fiamnak, aki most ment elsőbe, e-mailben szervezett az új tanítója nyári találkozót, hogy az osztálytársak, a tanítók és a szülők ne az első napon kezdjenek el ismerkedni egymással. De ami a leginkább meglepett, hogy papíron és e-mailben (igaz még PDF csatolmányként, amit kinyomtatva kell visszajuttatni) is megkaptuk a GESZ kérdőívet az iskolából, amiben az iránt érdeklődtek, hogy hogyan szeretnénk befizetni az ebédet: készpénzben, banki utalással vagy csoportos beszedéssel! Eddig kizárólag készpénzt fogadtak el, amit személyesen, meghatározott napokon és csakis azokon a napokon lehetett befizetni.

Ma reggel pedig már arra panaszkodtam a feleségemnek, hogy miért e-mailben kéri el az iskola a gyereket a kerületi rajzverseny eredményhirdetésére? Miért nem az üzenőben, ahogy azt az elmúlt években tették? Mert mi van, ha én például nem látom az e-mailjeimet, mert külföldön vagyok és nem tudok neki vagy a gyereknek szólni? Mire a fejemhez vágta, hogy pont én teszem ezt szóvá, aki mindig is a hagyományos megoldások ellen voltam és folyamatosan azon dohogtam, hogy nem tartanak lépést a korral? Igaza volt, úgyhogy el kellett gondolkodnom. Rájöttem, hogy két év alatt egyszerűen hozzászoktam, hogy az iskola a régimódi üzenőfüzetes megoldást használta és a változás ellen lázadtam. Vajon, ha engem ennyire zavar a váltás az újra, mi lehet a helyzet azokkal, akik nem imádják annyira a technológiai újdonságokat, mint én?

A régi iskolából, ahol egyáltalán nem voltak semmilyen modern kommunikációs eszközök (még rádió sem) elindultunk egy olyan iskola felé, ahol az ilyen eszközök a mindennapos működés részét képezik – és itt nem csupán arra gondolok, hogy van interaktív tábla, számítógépterem vagy elektronikus üzenő, hanem, hogy ezek használata a napi gyakorlat része az oktatásban és az a körüli dolgokban is és teljesen természetes módon beépülnek a hétköznapokba. Egyelőre egy pár dologban használják ezeket – ami erősen intézményfüggő – de inkább az a jellemző, hogy sokkal több területen mellőzik a használatukat. Ahogy azonban az életünk egyre nagyobb részén válnak kézenfekvővé a 21. századi megoldások, úgy helyet követelnek azok az iskolában is, amit ezek nélkül már avíttasnak, rugalmatlannak, életidegennek és múzeumszerűnek látunk.

Az igazi kérdés mégis az, hogy mennyire és hogyan engedjük be az informatikai eszközöket az oktatásba. Mobiltelefont például be lehet vinni az iskolába már alsó tagozatban is, hiszen a szülőnek iskola előtt és után fontos lehet kapcsolatban lennie a gyerekével, de nem lehet az iskolában használni azt, hanem ki kell kapcsolni – ami teljesen érthető. Nagyon nehéz megtalálni azonban, hogy melyik eszköznek pontosan mi lenne a megfelelő szerepe, egymáshoz való viszonyuk és milyen struktúra álljon össze ebbe az egészből, valamint hogyan integrálódjon az az oktatási rendszerbe. Pláne, hogy mindeközben az oktatásnak folynia kell, vagyis nem egyszerűen arról van szó, hogy menet közben cserélünk pilótát és váltunk útirányt, hanem mondhatni új közlekedési eszközre száll át az egész társaság, miközben erős vita folyik arról, hogy hová is megyünk (vagyis egyáltalán milyen célokat kellene szolgálnia az oktatásnak).

Lehet, hogy sokan ki fognak nevetni, de én ezt az átmenetet az „új iskolába” sokkal nagyobb és fontosabb kérdésnek érzem azoknál, amikről ma oly divatos beszélni az új oktatási törvény bevezetése és a tanévkezdés kapcsán (mint amilyen az erkölcstan oktatása vagy az egész napos foglalkozások és az abból fakadó kisebb-nagyobb rugalmatlanság). Hosszú távon ugyanis az az érdekes, hogy mennyire sikerül a magyar iskolarendszert átvezetni a digitális korba – az egyik partot már rég elhagytuk, de a túlsó part még eléggé a ködbe vész. Visszaút pedig nincs. 

Pintér Robesz

Minden huszadik 9-16 év közötti magyar fiatalt ért már internetes bántalmazás. A cyberzaklatás rendszeresen előfordul az internettel jól bánó tinédzserek körében szerte a világon mindenhol. Néha azonban tragédiával végződik - de nem csak ezekben az esetekben fontos, hogy az online kiközösített áldozat mellé álljanak, hanem mindig.

Ha belegondolunk a jelenség eredete több ezer éves. A megkövezés, pellengérre állítás, közszemlére tevés, megszégyenítés, nyilvános kivégzés... sajnos mind része az emberi kultúrának, feltehetően még az ősemberi időkből ránk maradt, amikor törzsekben éltünk és a másság tolerálása nem tartozott éppenséggel az erősségeink közé. Tulajdonképpen a kiközösítés, zaklatás, zrikálás közösségképző azok számára, akik a csoporthoz tartoznak, mert megmutatja, hogy milyenek nem akarnak lenni, mit / kit utasítanak el (közösen lépnek fel a kiközösített ellen). A csoportképzésben sajnos ennek (persze nem az öngyilkosságba kergetésig) fontos szerepe van. Emiatt kétlem, hogy a dolog megszüntethető lenne. Ugyanakkor, amitől akkora ereje van az internet korában, hogy az iskola esetében az intézmény falain kívülre viszi a zaklatást, az érintett fél nem tud elmenekülni, nem tud hová visszavonulni, mert a cybertér mindenhol utoléri... emiatt sokkal nyomasztóbb, mint a „szokásos” iskolai piszkálódások, zaklatások, amelyek térben és időben korlátozottak.

További igen fontos megkülönböztető jegy az offline zaklatáshoz képest a dolog rossz társadalmi láthatósága és az ebből fakadó optikai csalódás: az áldozat részéről könnyen kialakulhat az az érzés, hogy mindenki rajta röhög, ezzel szemben gyakori védekezés az elkövetők vagy az iskola részéről, hogy ebben feltehetően csak kevesek vesznek részt és nem érdemes túldimenzionálni. Az igazság valahol félúton lehet, részben az anonimitás, de még inkább a virtualitás miatt (az áldozat, az agresszorok és a közönségük nincs fizikailag egy térben). Sokkal könnyebb valakit bántani, ha nincs jelen és sokkal könnyebb ehhez online nézőközönségként észrevétlenül csatlakozni. Ha lehetséges, ezért fontos a szembesítés, szemtől-szemben ugyanis már sokkal kevesebben találják „viccesnek” a dolgot a zaklatók és a közönség tagjai közül.

Az igazi kérdés azonban számomra a jelenség megértésén túl az, hogy mi lehet a jó megoldás? Mit csinálj, ha Te vagy az áldozat vagy a Te gyerekedet, barátodat zrikálják online (is)? A tinédzserek szerintem halmozottan hátrányos helyzetben vannak, jellemzően az ilyen kipécézett fiatalok amúgy is nehezebben kommunikálnak, nehezebben tudnak kiállni magukért a túlerővel szemben... ha már valaki melléjük mer állni, már az óriási segítség. Ha online zaklatást látsz, akkor segíts, ha tudsz – és semmiféleképpen ne csatlakozz a közömbös vagy a kárörvendő nézőközönséghez.

Pintér Robesz

Sorozatunk harmadik részéhez érkezett: Videoton - erről a cégről a 80-as években egy kiváló focicsapat, TV-k és HiFi-k jutottak az emberek eszébe.

Aki "közelebb volt a tűzhöz", az tudhatta, hogy nagy hadi gyártóról és szállítóról van szó, sőt nagy informatikai rendszerekhez terminálokat és egyéb eszközöket is készítettek. Így merülhetett fel a gondolat, hogy ha ennyire felkészült cégről van szó, miért is ne szálljanak bele a világon mindenütt virágzó házi-számítógép üzletbe, főleg úgy, hogy az iskolaszámítógépesítés több ezer fix megrendelést jelenthetett? A Videoton nagy volt, erős volt, voltak gyártási tapasztalatai - logikusnak tünt a lépés.

Ha nincs saját, akkor licenceljünk

Nem lehet tudni, kinek az ötlete lehetett, mindenesetre mai szemmel nézve is jó döntés volt: ahhoz, hogy korszerű készüléket gyárthassanak két út lehetséges: fejleszteni egyet ennek minden buktatójával, illetve megvásárolni a licencét egy már létező készüléknek, amelyről tudni lehet, hgoy világszinvonalú. Ez utóbbi történt, a múlt héten bemutatott Enterprise 64/128-at fejlesztő cég egyik régebbi modelljét vették meg, ez alapján készült a Videoton TV Computere. Természetesen a terveket előbb át kellett állítani hazai viszonyokra és alkatrészkre (akkortájt a keleti blokkban még a licencelt, vagy "ellopott" technológiák elérhetősége sem volt garantált - magyarán mindennapos volt az alkatrészhiány).

Az Elan 64 (ez volt az Enterprise közvetlen elődje) és a TV Computer konstruktőrei gyakorlatilag napi kapcsolatban álltak egymással, így elméleti síkon igencsak hasonló tudású készülék jött létre - ami azonnal feltünő különbség az nem más, mint a processzor órajele, hsizen az Enterprise-ban 4MHz-en, míg a TV Computerben 3,125 MHz-en ketyegett a Z80 (később Z80A). Az átalakítás és a "magyarítás" sajnos komoly áldozatokkal járt. Hogy miért? Mert a TV Computer alkatrészei java részt gyönge minőségűek voltak: a joystick hamar letört, a műanyag ház recsegett, a forrasztások néha elengedtek, vagy gyárilag hiányoztak - rengeteg volt a minőségi reklamáció a forgalmazás megkezdése után.

Mégiscsak egyedi?

Ennek ellenére léteztek olyan dolgok, amelyekben a TV Computer egyedi volt. Elsőként a magyar billentyűzet, illetve a gyárilag beépített magyar karakterkészlet. Másrészt a négy bővítőhely, ami igencsak ritkaságnak számított a 80-as években. S volt egy harmadik dolog, amely inkább hátrány volt, mint előny: a gép ugyanis legfőképp kazettás magnó használatára készült, de a BRG legendás MK27-ese nem volt a csúcsok csúcsa az akkortájt forgalmazott Polimer szalagokról nem is beszélve. Elvileg a készülék önmagában nem kezelt lemezes egységet - azonban létezett ilyen, amely saját operációs rendszert hordozott (kettőt is voltaképpen, hiszen képes volt PC-s floppykat is olvasni). Nagyon sok hardver-kiegészítőt fejlesztettek idehaza a TV Computerhez: hangdigitalizálót, memóriabővítéseket, hálózati csatlakoást, illetve ezt vezérlő egységet stb.. A gép 3 változatban került forgalomba: a 32K, ahogy a neve jelzi egy 32 kilobyte memóriás, BASIC 1.2-es gép volt. A 64K csak a memória méretében különbözött az előzőtől. A 64K+ modellbe, amely az iskolaszámítógép programon indult, már továbbfejlesztett BASIC 2.2 volt található. A televízióhoz/monitorhoz az antennán, RGB kimeneten és kompozit kimeneten át is lehetett csatlakoztatni.

Forgalmazás és bukás

A TV Computer 1984-re lett kész és meg is jelent a Centrum Áruházakban, potom 12800 forintért - ez akkortájt egy tanár három havi fizetésének felelt meg (Életem első fizetése 1984 októberében 3100 forint volt). A BRG magnót 2900 forintért lehetett kapni. Ilyen áron a magán-vásárlókat kevésbé érdekelte, igaz ez akkor is, ha tudjuk, hogy külön TV-műsor indult (saját könyvvel) a TV Computer BASIC-jének elsajátítására. Az interneten fellelhető adatok szerint állami megrendelésre mintegy 12000 darab készüléket adtak el, 1988-ig, ezek közül 3000 db 32K-s, és 9000 db 64K-s volt. Magánemberek részére a Centrum Áruházak forgalmazta 14-16000 forint körüli áron: 40-50 programot is árultak hozzá, amely között volt szövegszerkesztő, levélnyilvántartó, CP/M operációs rendszer, FORTH programozási nyelv stb.

A rengeteg meghibásodás hatására a Novotrade nem vállalta a gép szervizelését és a programfejlesztés is akadozott rá. Ugyan készült a TV Computerhez Spectrum emulátor hardver, azonban csak egy darab példányban, házilag: ennek gyártására nem került sor. A Videoton az évek alatt nem tudta csökkenteni az előállítás költségeit, így mivel a TV Computer nem volt kompatíbilis sem a Spectrummal, sem az Enterprise 128-al és a Novotrade ellenérdekelt volt a programfejlesztésben (jóval nagyobb bevétele volt a Commodore fejlesztésekből, sőt később ők hozták be Magyarországra az Enterprise 128-at) a készülék szép lassan támogatás nélkül maradt, gyártása megszünt. Bukását többek között egy másik magyar számítógép, a jövő héten bemutatásra kerülő Primo is okozta, bár az okok közül többet is felsoroltunk. Manapság a TV Computer minden retro gyüjtő kollekciójának értékes darabja, egy-egy ép példány igazi ritkaságnak számít.

Műszaki adatok:

Processzor: Z80 / 3,125 MHz

ROM: 20 kbyte BASIC+OS (max. 24 kbyte-ig)

RAM: 32 kbyte vagy 64 kbyte

Video RAM: 16K (A 64K+-ban 64K)

I/O ROM-RAM: maximum 4db kártyáig (32K vagy 64K)

Szöveges mód: 64 x 24 karakter

Grafikus módok: 128 x 240 /16 szín (24x16 karakter) (GRAPHICS 16)

256 x 240 / 4 szín (24x32 karakter) (GRAPHICS 4)

512 x 240 / 2 szín (24x64 karakter) (GRAPHICS 2)

Hang: 1 csatorna 12 bites programozható lánc /195812,5 Hz/

Billentyűzet: 57 nyomógomb, 9 funkció billentyű

Botkormány: Beépített, a gépen két botkormány port is található

Kimenetek: TV kimenet PAL (25-40 csatorna közt), hangvivő képvivő + 6,5 MHz, FM

RGB kimenet - 75 Ohm 1,4 Vpp

Magnó csatlakozás - 200mVpp

Centronics port

2 x joystick csatlakozó

cartridge csatlakozó (max. 16 kbyte)

4 x bővítő csatlakozó (max. 8 kbyte ROM egyenként)

BASIC: TVC Basic V1.2 (64K+ modellnél TVC Basic V2.2)

Dragon György

(Eredeti közlés: 2012. május 20., GameStar Online)

A napokban rákaptam a Stumble Upon szolgáltatására. Ha valaki nem ismerné, a Stumble Upon a beállított érdeklődési köröknek megfelelően érdekes cikkeket ajánl a figyelmünkbe. Így bukkantam Adam Richardson írására (Where No Child Left Behind Went Wrong), amely az amerikai oktatáspolitika kapcsán azt a kérdést járja körbe, hogy vajon milyen tudásra van napjainkban szüksége a diákoknak, mit tanítsunk az iskolákban. Tehát az alábbiakban egyik kedvenc témámról, az oktatásról lesz szó – különösen aktuális kérdés, ismerve a hazai oktatáspolitikával kapcsolatos kurrens vitákat.

Richardson azt mondja, hogy a 10 éves No Child Left Behind Act – tehát a rászoruló amerikai fiatalok oktatási felzárkóztatását szabályozó törvénykezés alapvetően szűklátókörű, mivel retrográd módon az „alapokat” kívánja megtanítani a diákoknak: az írást, olvasást és számolást. Mi ezzel a gond, kérdezhetnénk? Alapvetően az, hogy „a tömegtermelés utáni korszakra készít fel, nem pedig a kreatív, globális, innováció- és információ vezérelte gazdaságra, amiben élünk.” Elhibázott ugyanis azt gondolni, hogy elég csupán írni, olvasni és számolni megtanítani a mai iskolásokat, hogy azok álláshoz jussanak és sikeresek, boldogak lehessenek az életükben. Úgy látszik tehát, hogy az oktatáspolitika céljai nem csak idehaza állnak a viták középpontjában…

Richardson persze nem lenne amerikai, ha csupán kritizálna, és nem adna javaslatot a megoldásra is. Szerinte a 3R kizárólagossága helyett („reading, 'riting, 'rithmetic” – olvasás, írás és számolás) sokkal inkább a 4C-re kellene tenni a hangsúlyt: a kreativitásra, komplexitásra, kíváncsiságra és együttműködésre (Creativity, Complexity, Curiosity, and Collaboration). Kétségtelenül sokkal absztraktabb és nehezebb feladat, mint megtanítani a betűvetést, viszont az új korban erre is szükség van a boldoguláshoz. Nézzük meg röviden, mit jelentenek ezek és vajon mivel támasztja alá az állításait a szerző.

Kreativitás: nem csak az a kreatív, aki jól rajzol vagy meg tud írni egy szonettet. A kreativitás lényege, hogy képesek legyünk más nézőpontból szemlélni a dolgokat. A munkaadóknak olyan alkalmazottakra van szükségük, akik képesek önállóan gondolkodni, megoldani a felmerülő problémákat, újítani, új megoldásokat kitalálni.

Komplexitás: az életünk és az abban lévő jelenségek egyre összetettebbek, bonyolultabbak. A gyerekeket már egészen korán fel kell készíteni ennek a komplexitásnak a kezelésére, ami azt jelenti, hogy tudniuk kell kezelni a kétértelmű és bizonytalan helyzeteket is, amikor nem világos mit kell tenni, mivel azt nekik maguknak kell eldönteni és felvállalni a döntésüket. Nem jó, ha a fiatalok elvárják, hogy valaki megmondja nekik mi a feladat és, hogy pontosan mit kell csinálniuk.

Kíváncsiság: a jövő kiszámíthatatlan, halvány gőzünk sincs, hogy milyen lesz a munkaerőpiac 5, 15 vagy 50 év múlva, pontosan milyen tudásra is lesz szükség. Mégis, úgy tanítjuk a gyerekeket, mintha az elmúlt ötven évben nem lett volna érdemi változás és az iskolás tudásrendszer még mindig működne. E helyett a gyerekek kíváncsiságát kellene fejleszteni, hogy megtanulják, hogyan kell ismeretlen dolgokat felfedezni és megérteni, így felkészültebbek lehetnek a kiszámíthatatlan jövőre is.

Együttműködés: az iskola az egyéni tudást értékeli, a csapatmunkát sok esetben egyenesen bünteti. A munka világában néhány elszigetelt helyzetet leszámítva nincs kizárólag egyéni teljesítmény, mindannyian csapatban dolgozunk. Az oktatásnak már egészen kis kortól kezdve fel kellene készítenie mindenkit arra, hogy hogyan kell együttműködni másokkal, közösen célokat kijelölni és azokat elérni.

Amerika persze messze van, nekünk a magyar oktatási rendszerrel kell együtt élnünk, azt kell folyamatosan megreformálnunk, hogy hatékony maradjon, és naprakész tudást adjon a fiataloknak idehaza. A „globális, innováció- és információ vezérelte gazdaság” azonban azt is jelenti, hogy Amerika csak látszólag van messze, valójában ugyanabban a világkörnyezetben kell boldogulnunk, versenyzünk egymással.

Mint egy kisiskolás gyermek szülője én egyébként örülnék neki, ha a magyar iskolarendszer nem csupán a régi alapokra tanítaná meg a gyerekemet, hanem olyan túlélőkészlettel is ellátná, amely a bizonytalan jövőben is mindig segítene neki talpon maradni. Úgy érzem ehhez Richardson javaslata erősen megfontolandó…

Pintér Robesz