Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Merre mászkál a robotporszívó?

A jó robotporszívót a rossztól az különbözteti meg, hogy a beprogramozott algoritmus segítségével mennyire pontosan térképezi fel a helyiségeket, és miként tudja azt bejárni. Egy fotóművész LED lámpát szerelt a robotporszívója tetejére, és az elsötétített helyiségekben hosszú expozíciós időkkel fényképeket csinált. A robot útja így egyfajta művészi tartalmat is kapott. A képek alapján mindenki maga döntse el, mennyire hatékony a robot mesterséges intelligenciája.

Toochee, a Galaktikus

(via yahooeu)

0 Tovább

Töprengés a Watson felett

Mindig abban reménykedem, hogy amikor egy-egy hír napvilágot lát a mesterséges intelligencia sikeréről - az IBM Deep Blue-gépének sakkgyőzelme Kaszparov felett, a Sony robotkutya-válogatottjának csapatban (!) focizása és ilyesmik -, valójában a SAJÁT intelligenciánk működéséről, technikájáról, szerkezetéről kaphatunk jobb képeket.

90 szerver, 3 ezer processzor, 200 millló oldalnyi, közelítőleg 1 terabájtnyi szöveg mint kiindulási alap ...az eredmény: győzelem egy műveltségi vetélkedőben, nyertes a Watson, az IBM legújabb számítógép-kisérlete.

A siker alapja, a HVG cikkének adatai szerint legalábbis, egyértelműen gyorsaság-béli, a rendszer 80 billió (!) művelet elvégzésére volt képes másodpercenként.

Ugyan a tudósítás csak érinti, de igen érdekes az is: valójában miből is állt maga a vetélkedő. Humoros, rejtvényes leírások alapján kellett kitalálni a megfejtéseket, magyarán: sokat nyomott a latban a minél szélesebb asszociációs mező megléte. A Watson viszont nem tudta a nyelvet - szemben humanoid ellenfeleivel -, ez szintén része volt a kísérletnek. Ugyanakkor "felkészítői", fejlesztői semmit nem bíztak a véletlenre, kiindulási alapként többek közt a komplett Wikipédiát, teljes filmforgatókönyveket, Shakespeare összes művét és a New York Times - más források szerint a The Wall Street Journal - utolsó tíz évfolyamának teljes, ám abszolút rendezetlen anyagát zúdították az elektronikus agyba.

A siker ténye azért is elgondolkodtató, mert a Watson - mint olvashatjuk a híradásokban - folyamatosan fejlődőtt a "szövegértésben" és válaszadásainak minőségében. Mondhatjuk: egyfajta tanulási folyamat modellezését - vagy talán magát a tanulást (?) - produkálta viharos gyorsasággal. Érdekes kérdés lehet ezek után, tudva, hogy hatalmas, rendszerezetlen adatbázisból, extra nagy számítási teljesítménnyel, de mégsem új metódus alapján vagy forradalmian új szerkezetű géppel, mondhatni "hagyományos" keresés eredményeként születtek a - helyes - megfejtések: a mesterséges intelligencia győzelméről beszélhetünk-e vagy sem, illetve: fenntarthatóak-e hiedelmeink az intelligencia mibenlétéről, egyáltalán: mit gondolunk ezek után erről, leginkább magunkról, saját intelligenciánkról és tanulási folyamatainkról.

Vajon meglelhetjük-e az utat, vagy legalábbis az ösvényt a SAJÁT intelligenciánk megértéséhez vezető rögös úton, látva a Watson sikerét? Van-e "isteni sugallat" az emberi folyamatban, vagy a dolog nem más - a Watson sikere alapján úgy tűnik: nem -, mint kellő mennyiségű információ mechanikus átfésülésének nagyságrendileg újabb magaslata, mely bennünk is hasonló módon folyik, és e közel terabájtnyi anyag valójában minden egyes ember rendelkezésére áll valamilyen formában, az afrikai falvaktól a Wall Streetig vagy a Harwardig.

Természetesen további izgalmas kérdések merülnek fel. Elképzelhetőnek tartjuk-e, hogy bárki a földi haladók közül e terabájtnyi "Watson-infónak" akárcsak töredékét is ténylegesen olvasta volna? Mi állt emberi ellenfeleinek rendelkezésére a vetélkedőben? Ennek alapján ugyanis a győzelem nem is annyira meglepő, a műveltségi vetélkedők versenyzői kétségbeejtően hülyéknek tűnnek informáltság tekintetében a Watsonhoz képest. Izgalmas belegondolnunk, hogy egyáltalán bárki képes lenne-e VALÓJÁBAN a Watson teljes adatbázisát megtanulni és ha igen:  ehhez mennyi időre lenne szüksége, elég lenne-e hozzá pl. az életének a hossza.

Ennek fényében viszont az az érdekes, hogy az emberi versenyzők, e lényegesen nagyobb butaság birtokában miért nem teljesen használhatatlanok, ha egyszer - más vetélkedőkön, de ha ennek tekintjük: a törzsfejlődés során - olyan kérdéseket is kikövetkeztetnek, sokszor helyesen, melyhez - elvileg, az adatbázis nagyságát szemlélve - szinte alig valami áll rendelkezésükre, szemben ugye a Watsonnal.

Ha innen nézzük a mesterséges intelligencia (?) minapi sikerét, meglehetősen szerény eredmény a Watson győzelme, legalábbis adatbázisának nagyságához képest. A szó szoros értelmében emberfeletti erőfeszítés kellett ahhoz, hogy legalább ezt az egy műveltségi vetélkedőt megnyerjék vele, és lehet: meglehetősen alulmaradna az eredményessége mondjuk az emberi versenyzők adatbázis/válaszadási képesség indexében, ha gyárthatnánk olyan "mérőszámot", mely azt mutatja meg, hogy a betáplált közel 1 terabájt "hogyan hasznosult" a válaszadás során, hány százaléka "kellett egyáltalán".

Az eredmény persze így is csodálatra méltó, fanyalgó lelkemben a "nagy lineáris igyekezet győzelmeként" aposztrofálnám, de úgy érzem: a kérdés még mindig változatlan: hol van az a megmagyarázhatatlan valami - van-e egyáltalán ilyen -, amitől komoly esély van arra, hogy a kis faluban éldegélő 70 éves parasztnénike is kinyögheti olykor a győztes választ, közölvén a kamerák kereszttüzében: "igen, drága Vágó úr, a megfejtés: Schopenhauer." Ha ugyanis a Watson-metódus az igaz és EZ - az extra nagy számítási teljesítmény szédületes gazdagságú adatbázisból -  az intelligencia maga, bizonyos válaszadásoknak soha az életben nem lenne szabad megtörténniük, hiszen egy sereg dolog egyszerűen nem tud benne lenni - még kikövetkeztethetően sem - a "háttértárban". Vagy mégis? Az emberiség túlélése alapján "valami még mindig hiányzik a képből", hiszen tetszik, nem tetszik: minden önmegsemmisítő kísérletünk ellenére itt vagyunk.

A legnyomasztóbb gondolat azonban kétségkívül az, hogy ha azt feltételezzük: a Watson ellenfelei sem voltak egész hülyék, és ez a soványka terabájt az emberiség tekintélyes részének azért, ha hiányosan is, de valamilyen formában rendelkezésére áll, egytől-egyig, közel mind a 7 milliárd, jelenleg a Földön élő "szuperszámítógépnek", ahol egyetlen idegsejtnek több mint 10.000 lehetséges kapcsolata van a többiekkel, nos ennek fényében rendkívül aggasztó: miért hozunk folyamatosan olyan döntéseket, melyekből nemhogy egy tera- , de még egyetlen árva BÁJT agyi meglétére sem következtethetünk, szemlélődő intelligenciánk maximális megfeszítésével sem. :-))))

Gróf Miklós

1 Tovább

Elektronikus "bejárónő"

Egy éve már, hogy beköltözött hozzánk egy kistestű "takarítómunkás". Igaz, hogy nem törölgeti le a port a polcokról, és nem viszi le a szemetet, de rendkívül önállóan és lelkiismeretesen porszívóz. Nem is lehetne hanyag, mert nem erre programozták.

Arra viszont igen, hogy egy helyiséget két és félszer porszívózzon ki, mielőtt szünetet tart. Hogy ez fárasztó lehet? Sajnos nem tudom, nem sikerült még szóba állnom a robotporszívónkkal, mert persze Róla van szó, így, nagy kezdőbetűvel. A robotporszívó családtag lett nálunk, igaz, a rangsor aljára került, a két cica után. Mégiscsak egy gép, nemde?

A porszívó speciális útvonalat jár be, az első néhány perc után már felméri, hogy mekkora a helyiség, és ezután arra törekszik, hogy ugyanazt a pontot több irányból is megközelítve alaposan kiporszívózza a területet. Ja, és nem esik le a lépcsőn sem!

Ügyesen körbejárja az asztalt, ha pedig elér a falhoz, akkor lelassít és puhán ütközik neki.

Sokat dolgozó háziasszonyként úgy vélem, hogy ez volt az egyik legjobb befektetésünk az utóbbi időkben, igaz, az ára még borsosnak számít, de mióta nálunk dolgozik, azóta alig-alig vettük elő a hagyományos porszívónkat. A robotporszívó bután intelligens - de megbízható.

Nem felejti ki a fotel alatti részt is kiporszívózni, takarítás alatt nem énekel idegesítően, nem töri össze a padlóvázát, és attól sem kell tartanom, hogy megszól azért, hogy már három napja nem pakoltam le a szobabicikliről az "ideiglenesen" odarakott ruhákat.

Intelligens abból a szempontból is, hogy beprogramozom, a hét mely napján, hány órakor induljon el, és az úgynevezett "virtuális világítótornyok" segítségével dolga végeztével átmegy a lakás következő helyiségébe, majd még tovább. Egy feltöltéssel általában kitakarít egy közepes lakást, vagy egy ház egyik teljes szintjét.

Olyannyira bevált nekünk, hogy legszívesebben más dolgokat is gépesítenék a háztartásban. Tudom, örüljek neki, hogy már nem kell kézzel mosnom, és a tányérokat is tisztán veszem ki a mosogatógépből, de még mindig ránk marad a padló felmosása, pedig már erre is fejlesztettek robotot. Állítólag nem csupán felmossa, de meg is szárítja maga után a padlót, és majdhogynem fertőtleníti is.

Mi annak idején azért szántuk rá magunkat, hogy beruházunk az elektronikus "takarítószemélyzetbe", mert allergiásként roppant érzékeny vagyok, ha felgyűlik a por a lakásban, hiszen ez kiváló lakóhelye a poratkáknak, akiknek az ürüléke számomra könnyfakasztó. Épp ezért a robotporszívót beprogramoztuk, hogy minden szerda délelőtt takarítson. Este tiszta nappalit találunk, amikor hazaérünk. Hétvégén pedig manuálisan indítjuk el, például mielőtt elindulunk a piacra bevásárolni, vagy moziba...

Most, amíg ezeket a sorokat írom, a konyhát és étkezőt porszívózza fel - ott (mint minden kisgyermekes családban) mindig van morzsa, és a macskák miatt kajamaradék.

Legfőbb előnye tehát ennek a kis kerek szerkentyűnek az, hogy időt takarít meg nekünk, a fáradtságos és unalmas munka helyett csinálhatunk más, szórakoztatóbb dolgot. Ez ám a jó világ, nem?

Nem állítom, hogy mindig, mindenhol tökéletesen kitakarít, de ha az ember rendszeresen elindítja őkelmét és rendszeresen kiüríti a tartályt - mert azért annak a kapacitása véges - akkor bármikor betoppanhat egy váratlan vendég, mindig tiszta a padló.

Az ismeretlen helyen és módon szaporodó pormacskák, hajszálak, morzsakupacok, szöszök és azonosíthatatlan hulladékok a kétrészes tartályban gyűlnek össze - és ha a lányunk kedvenc gyöngyszeme eltűnt, akkor itt legalább van esély rá, hogy megtaláljuk - szemben a porszívók nyithatatlan porzsákjával, ami mindent végérvényesen elnyel...

Amire még kíváncsiak voltunk, hogy mit szólnak az új családtaghoz a macskáink. Kiderült, hogy kissé félnek tőle, tartják a három lépés távolságot. Olyat sajnos nem láttunk, mint az alábbi videóban, hogy egy macsek utazásra használja a Roombát...

Titkon azt remélem, hogy egyszer majd a rendrakást, portörlést és az ablakmosást is elvégzi helyettem egy gép, és engem mindig ragyogóan tiszta lakás fogad...

Ja, hogy van ilyen, és bejárónőnek hívják? Hja kérem, az más! Egy idegent beengedni a lakásunkba, hogy a távollétemben tegyen-vegyen - ehhez nincs kedvem. Mint mondtam, a robot nem gondol semmit, ha kupi van a szobában vagy halomban áll a gyerekruha és a plüssállat a kanapén... És ez nekem így jó.

Kéky Kira

1 Tovább

Mesterséges intelligencia, Turing-teszt, és „rejtélyes völgy”

Mikor lesz jó egy mesterséges intelligencia? Ha nem látjuk partnerünket, és nem tudjuk eldönteni, hogy egy emberrel vagy egy géppel társalgunk.

Erre szolgál a Turing teszt. Lényegileg abból áll, hogy az ember pusztán billentyűzet és monitor közvetítésével kérdéseket tesz fel a két tesztalanynak, akiket így se nem láthat, se nem hallhat. A két alany egyike valóban ember, míg a másik egy gép - és mindketten megpróbálják meggyőzni a kérdezőt arról, hogy ők gondolkodó emberek.

1 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek