Netidők Blogtársaság

Vajon mit hozhat a jövő? Gyorsulni vagy lassulni fog a világ? Maradunk a Földön vagy meghódítjuk a világűrt? Szigetszerű marad a technológiai fejlődés vagy kezdetét veheti egy elképesztő technológiai integráció? És mi található mindezek metszeteiben?

A héten az információs társadalom és az IT jövőjéről beszélgettünk az egyetemi hallgatóimmal, aminek keretében készítettünk egy szcenárióelemzést. A futurológusok (jövőkutatók) által előszeretettel használt módszertan lényege, hogy a lehetséges jövőkből (amelyeknek végtelen számú fokozata lehet) néhány kulcs tengely mentén választanak ki néhányat és próbálják azon keresztül megragadni a várható jövő lényegét.

A szcenáriókészítés főbb lépései (röviden):

1. A főbb, a jövőt nézve meghatározó tényezők megtárgyalása, majd ezekből tengelyek meghatározása (a lehetséges ellentétes végpontok leírása). Érdemes olyan tengelyeket választani, amelyek egymástól függetlenek.
2. A tengely segítségével egy 3 dimenziós, 8 részből álló tér meghatározása, amely kiad 8 szcenáriót az egyes tengelyek megfelelő végpontjainak ötvözésével.
3. A 8 lehetséges jövő rövid jellemzése, lehetőleg beszédes nevekkel való elnevezése, hogy később könnyű legyen azonosítani őket és visszaemlékezni, hogy melyiknek mi állt a középpontjában.
4. Annak kiválasztása, hogy ezek közül melyik a legvalószínűbb (probable), melyik lehetséges (possible) és melyik a számunkra a legkedvezőbb (preferable) jövő.

Ezt követheti a szcenáriót készítők számára stratégia elkészítése a 3P számára (tehát a legvalószínűbb, a lehetséges és a legkedvezőbb forgatókönyvekkel számolva) – tulajdonképpen ez az értelme a szcenáriókészítésnek, hogy fel tudjunk készülni a jövőre. Komoly szcenáriókészítés rendszerint számba vesz még úgynevezett szélsőséges forgatókönyveket is (wild card), amelyeknek ugyan kicsi a valószínűsége, viszont, ha bekövetkeznek, azoknak óriási hatása van, így érdemes foglalkozni velük.

Az itt bemutatott szcenáriókat a Corvinus végzős gazdaságinformatikus hallgatóival készítettem információs társadalom órán. Először a három tengelyt választottuk ki 8-10 lehetséges tényező közül egy brainstorming keretben. Ezt követően szavazásos alapon végül a következő tengelyekre esett a választásunk, mint a 3 szerintünk legfontosabbra:

1. a technológia integrálódik, minden IT technológia összekapcsolódik egymással – a technológia fejlődése szigetszerű marad
2. maradunk a Földön – meghódítjuk a világűrt
3. a világ tovább gyorsul – a világ „lassul”, mivel egyre nagyobb értéket jelent, hogy ne rohanjunk, a lassulással az életminőség javítása a cél (hasonlóan a slow food mozgalomhoz)

A legvalószínűbb jövő szerint a technológia fejlődése továbbra is szigetszerű marad, maradunk a Földön és a világ tovább gyorsul („jelen” szcenárió). A lehetséges jövő szerint a technológia integrációja nő, sokkal jobban összekapcsolt lesz, maradunk a Földön és a világ tovább gyorsul („még több technológia” szcenárió). Végül a hallgatók számára preferált jövő az lenne, ha a technológiai integráció erősödne, maradnánk a Földön, de a világban megerősödne a slow mozgalom, tehát a technológia az életminőséget javítaná, nem a gazdasági verseny pörgését erősítené tovább („megfontolt élet” szcenárió).

A további öt szcenáriót is jellemeztük, amiben elképzelhető az „űr kolonizáció”, lassítással a „fenntartható fejlődés”, az „Űr-wellness” – ahol a világűr meghódítása az életminőséget szolgálja; a „Vissza a Holdra” és „Mars 2020”, utóbbi, mint a jelen egyfajta jövője, ahol pár éven belül űrhajósok mehetnek a Marsra (csak oda).

A stratégiakészítésről lemondtunk, viszont nagyon érdekes, hogy egy-másfél óra alatt mennyire elgondolkodtató képeket lehet felvázolni a jövőnkről. Azóta arra is rájöttünk, hogy egyes jövőképek nem csak a mi „radarunkon” tűntek fel, a Wall-e például az űr-wellness szcenárió disztópikus feldolgozásából indult ki és erre épített egy egész jó kis rajzfilmet. 

Pintér Robesz

A Snowden-ügy sokakat ráébresztett arra, hogy az internet természetéhez alapjában véve hozzátartozik az információszabadság biztosítása mellett a megfigyelés és ellenőrzés is. De vajon mit tehetünk mi, hétköznapi emberek akkor, ha ez zavar minket? Hangot adhatunk a nemtetszésünknek…

Február végén rendezték Bécsben „Az információszabadság nyomás alatt. Kontroll – Krízis – Kultúra” – nemzetközi konferenciát, ahol petíciót fogadtak el a kérdéssel kapcsolatban. A készítők szerint Snowden esete nem egyszerűen arról szól, hogy valaki titkos információkat szivárogtatott ki, hanem az információ szabadságáról és az önkifejezésről, mint alapvető demokratikus jogok megvédéséről.

A petíciót írók elítélik az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és valamennyi európai szövetséges állam gyakorlatát, amely során tömeges méretekben figyelnek meg internetes aktivitásokat, közösségi médiában folyó tevékenységeket, mobil- és vezetékes telefonhívásokat, szoros együttműködésben globális magáncégekkel, mint amilyen például a Google, a Facebook vagy a Microsoft.

A petíció szerint furcsa paradoxon jellemzi a 21. századi médiát és az abban dolgozó újságírók életét: miközben a világon soha korábban nem volt még ennyi embernek lehetősége a szabad önkifejezésre, aközben óriási hatalmi asszimetria alakult ki, ami kedvez annak, hogy az állam és a magánvállalkozások ellenőrizzék a médiát. Mindeközben az újságírók erőszakos támadásoknak vannak kitéve és korlátozzák munkájukat. Ennek a paradoxonnak fontos részét jelenti, hogy mindez részben a terrorizmus ellenes törvényekre hivatkozva történik, egy erősödő új nacionalista közegben, ahol a politikai, gazdasági és média hatalom összefonódik és a minőségi kritikai média szerepe meggyengül (beleértve a független médiát, az oknyomozó újságírást vagy a közmédiumokat). Ezt tetézi, hogy a közösségi médiát és az internetet nagyban ellenőrzik a vállalatok és az alternatív média projektek sem kapnak elegendő támogatást. Mindezek kihívást jelentenek a sajtószabadság, a szabad média, az információszabadság és az önkifejezés számára.

A petíció aláírói hisznek abban, hogy az információszabadság olyan érték, amiért megéri küzdeni és a jelenlegi irányvonal komolyan fenyegeti a szabadságot, a demokráciát és az alapvető polgári szabadságjogokat. Ha te is egyetértesz mindezekkel, akkor virtuális aláírásoddal támogasd a petíciót:

The 2014 Vienna Declaration on Freedom of Information and Expression

Pintér Robesz

Információs túltelítődés (information overload), információbőség (information glut), adatszmog (data smog) és tartalomsokk (content shock). Néhány divatos kifejezés (buzzword) az elmúlt évekből, amelyek mind ugyanazt a jelenséget írják le: egyre több információból és tartalomból választhatunk – kell választanunk –, ami sokak számára nehézséget jelent, sőt egyenesen feszültséget okoz.

Más-más megnevezéssel, de az internet elterjedésétől kezdve egyre több formában hallani tehát, hogy túl sok a tartalom, valahogyan szelektálnunk kell belőle. Bár meglepő lehet, de az információbőség fogalma egyáltalán nem az internethez kötődik – az első, témához kapcsolódó említést idősebb Senecának tulajdonítják, aki már 2000(!) évvel ezelőtt arra panaszkodott, hogy a túl sok könyv zavaró lehet. Ez akkor azonban – ahogy ma mondanánk – csupán egy szűk értelmiségi elit problémája volt.

Ha jobban belegondolunk, akkor a jelenség a nyomtatás és az olvasni tudás középkor végi megjelenésétől és széles körű elterjedésétől tömegesedett, ért el egyre többeket: azóta olyan világban élünk, ahol nem tudunk minden információt elfogyasztani, szelektálnunk kell belőlük. Kezdetben ez elsősorban a könyvekre és az egyéb nyomtatott tartalmakra volt jellemző, már egészen korán triviálissá vált az olvasni tudók számára, hogy egyetlen ember képtelen az összes nyomtatott tartalmat átlátni és elfogyasztani, válogatnia kell közülük.

Ez azonban még nem feltétlenül gond, mivel az ember evolúciójánál fogva egyfajta „szelektálógép” – folyamatosan áradnak felénk érzékszerveinken keresztül az információk és a legtöbbet vagy észre sem vesszük, vagy igen gyorsan feldolgozzuk (például sztereotipizálunk). De a szűk keresztmetszetet a könyvnyomtatás elterjedésének idején nem is annyira a szelektálás jelentette (mit olvassunk), hanem a nehézkes hozzáférés: a könyvekhez jó könyvtár hiányában szinte lehetetlen volt hozzáférni gyakorlatilag egészen az 1990-es évek végéig (sőt, a világ jelentős részén mind a mai napig). Amíg az internet javarészt meg nem oldotta az univerzális és globális hozzáférés problémáját azok számára, akik hozzáférnek a világhálóhoz – nem véletlen, hogy a könyvtárak a fejlett világban azóta sem képesek magukhoz térni abból a sokkból, amit a legfontosabb funkciójuk elvesztése okozott.

Ami az elmúlt 1-2 évtizedben és napjainkban zajlik, az az egyik legfontosabb változás az emberiség történetében, csak többnyire nem tudatosul számunkra: az információínség korszakából lépünk át az információbőség korszakába. Míg az elsőben az jelentette a kihívást, hogy még, ha az információ létezett valahol, nem fértünk hozzá, tehát a hozzáférés, rendszerezés, elérhetőség korlátait kellett elsősorban átlépni, addig mára, az új korszakban egészen másfajta problémákkal küzdünk, és másfajta készségekre van szükség. Most tanuljuk meg, hogy egy információéhség vezérelte világ helyett milyen élni egy zajjal teli, információbőség jellemezte világban. Ahol válogatnunk kell a tartalmak között, tudnunk kell keresni közöttük, a találatokról gyorsan – akár másodpercek alatt – eldönteni, hogy relevánsak-e, megbízhatóak-e, hasznosak-e számunkra, majd beépíteni őket a meglévő tudáskészletünkbe…

Arra, amit ez jelent, különböző válaszok születtek a technológiával kapcsolatos attitűdök alapján. A technofóbok szerint (akik nem igazán kedvelik a technológiai újdonságokat) ez a helyzet meghaladja a képességeinket, szépen lassan egyszerűen belefulladunk az információs óceánba. A technofilek ezzel szemben azt gondolják, hogy nem fulladhatunk bele az információs óceánba, mert megfelelő technológiákkal és személyes praktikákkal folyamatosan sikerrel alkalmazkodhatunk az új helyzetekhez, így ehhez is. Végül a technorealisták szerint – hozzám ez áll a legközelebb – az embereket körbevevő és elérhető információk mennyisége folyamatosan nőtt az elmúlt évszázadokban, amit eltérő sikerrel tudtak csak az emberek kezelni. Kialakultak intézmények, eljárások, megoldások, de az internet ebben új korszakot nyit, amihez még folyamatban van az alkalmazkodás, mindez érthetően vezet feszültségekhez és frusztrációhoz egyéni és társadalmi szinten is.

Egyvalami biztos, szűrnünk kell az információkat – sokszor azonban az előszűrést gépek, szoftverek, algoritmusok végzik el helyettünk. Ilyenkor korábbi szokásaink alapján megpróbálják kitalálni, hogy mire lehetünk kíváncsiak. Például a Facebook az ismerőseink frissítéseiből csak egy kis szeletet mutat meg nekünk, a Google ugyanarra a keresésre teljesen más találati listát ad két különböző felhasználójának azok korábbi keresései és kattintásai alapján. A gépek, szolgáltatások által végzett szűrés azonban szelektív, más algoritmusok vagy megoldások teljesen máshová vezethetnek. Lásd például az e téren éppen friss Facebook alapú algoritmust, a magyar LInKE-t. Felmerül a kérdés, hogy vajon milyen lenne a Facebook-ot használni, ha ez lenne az alap algoritmus, mások lennének a felhasználók tapasztalatai, párbeszédei – miben változna meg az életük? A legnagyobb gond ugyanis az ezekkel az algoritmusokkal, hogy észrevétlenül kialakítanak egy filter bubble-t (Eli Pariser), csak azt látjuk a világból, ami átszűrődik rajtuk, így könnyedén azonosítjuk az így kialakuló részleges képet magával a teljes világgal, miközben valójában annak csak egy sajátos lenyomatát látjuk.

Mi lehet a megoldás az információbőség korában az átlag internetező számára? Megfelelő információháztartás és időháztartás kialakítása. Csak mi a „megfelelő”? Feltehetően nincs univerzális recept arra, hogy mi jó nekünk, ez függ az információfogyasztási szokásainktól, munkánktól, szabadidőnk mennyiségétől. Egyelőre azonban senki nem tanítja azt, hogy hogyan boldoguljunk ebben a világban – ellentétben azzal, ahogy a könyvtárak használatát megtanítják. Pedig életünkben számtalan helyen szembesülünk a bőség okozta kihívásokkal: amikor döntéseket kell hozni, amikor be kell osztani az időnket, amikor termékek vagy szolgáltatások közül választunk, amikor szabadidős programot választunk, vagy éppen médiát fogyasztunk.

Miközben elkezdtem beleásni magam a témába (a Corvinuson futó Információs társadalom kurzus kapcsán) ébredtem rá, hogy itt is az információbőséggel szembesül a kutató: az információfogyasztás témája ezer szállal kötődik más területekhez, így a döntéselméletekhez, az időháztartás kérdéséhez, a fogyasztásszociológiához, a reklámkutatásokhoz, a kognitív pszichológiához… Sajnos egy blogposztban lehetetlen akár csak felvillantani a téma legfontosabb kérdéseit – a lényeg azonban, hogy az információbőség korszaka itt van, amire mindenkinek saját válaszokat kell adnia.

Pintér Robesz

2013-ban is napvilágot látott a Global Information Technology Report (GITR), amelyben Magyarország a 44. helyen, egy hellyel hátrébb foglal helyet, mint tavaly. A GITR a világ 144 országát rangsorolja (amelyek a világ GDP-jének 98%-át állítják elő) azok információs társadalmi felkészültsége alapján. A rangsort idén Finnország vezeti Szingapúr és Svédország előtt. A listában hagyományosan a skandináv államok, néhány ázsiai kistigris, az USA és Hollandia valamint az Egyesült Királyság szerepel az első tízben. A 22. Észtország az első a kelet-európai államok közül és a 75. Románia az utolsó (az EU tagállamai közül). 

Magyarország mondhatni, hogy megőrizte helyét, ugyanakkor olyan országok előznek meg minket, mint Kazahsztán (43.), Omán (40.), Barbados (39.) vagy Malajzia (30.). 

A részletes országprofil alapján a nagy-jövedelmű (high income) országcsoporton belül, ahová hazánk tartozik, alulteljesítünk a csoportátlagot tekintve, mind a 8 vizsgált területen.

A GITR nagy előnye ugyanakkor, hogy részletesen megmutatja mely részterületeken teljesítünk jobban és rosszabbul, mint "illene" (a számok a 144 ország közötti helyezésre utalnak):

Néhány sikeres terület:

• Egy vállalkozás bejegyzéséhez szükséges napok száma – helyezés: 10
• A felnőtt lakosság írás- és olvasástudása – helyezés: 14
• Egy vállalkozás bejegyzéséhez szükséges lépések száma – helyezés: 20
• A digitális tartalom hozzáférhetősége – helyezés: 26
• Illegális szoftverek aránya – helyezés: 28
• Szélessávú internet előfizetések száma – helyezés: 28

Elmaradó területek:

• A jogrendszer hatékonysága a kihívást jelentő területek kezelésében – helyezés: 135
• A kormányzat sikere az IKT támogatásában – helyezés: 120
• A jogrendszer hatékonysága a vitás ügyek kezelésében – helyezés: 117
• Befektetői (venture) tőke hozzáférhetősége – helyezés: 115
• Az adó teljes mértéke – helyezés: 114
• A kormányzat közbeszerzése a fejlett technológiák terén – helyezés: 110

Magyarországról bővebben lásd a GITR 196. oldalán.

A 12 éve készülő GITR kiemeli, hogy évek óta először látszik javulni az üzleti környezet és beindulni látszik a gazdasági növekedés, ami jót tesz az információs és kommunikációs technológiáknak (IKT) is, ugyanakkor vitathatatlan, hogy ehhez az IKT-k is hozzájárultak. 

Pintér Robesz 

2013. január 28-án lesz 15 éves a BME-n működő kutatóintézet, az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK). Az első 10 évében én is aktívan részt vettem, de az utóbbi 5 évben sem veszítettük szem elől egymást. Nosztalgikus visszaemlékezés következik, születésnapi köszöntő gyanánt, avagy emlékezzünk együtt a magyar információs társadalom eme fontos intézményére.

1996-ban, a szociálpszichológia szigorlatomon ismerkedtem meg Dessewffy Tiborral, aki akkor még engem nem tanított, viszont a vizsga után megkért, hogy írjak már egy cikket az új lapjába, az Imago harmadik számába a karaoke jelenségről (harmadéves egyetemistaként ez akkor számomra óriási megtiszteltetés és egyben lehetőség is volt). A lap ugyan a második szám után megszűnt és az elkészült tanulmány sohasem jelent meg, viszont felmerült, hogy az anyagból cikket lehetne írni a Magyar Narancsba. Ennek apropóján látott napvilágot életem eddigi egyetlen MaNcsos cikke (igaz, nem a karaoke témában) 1997. május 1-én a Torgyán Józseffel a címlapján megjelent lapban. Ekkortól kezdtem el rendszeresen olvasni a lapot.

1997 őszén egy nagyon érdekes cikk jelent meg a Magyar Narancsban, ami a maláj információs társadalomról szólt és bizonyos Z. Karvalics László (ZKL) írta. A cikkben találtam 1-2 olyan pontot, ami szerintem pontatlan volt és mivel szerencsére a szerző neve alatt szerepelt az e-mail címe, levelezni kezdtünk. A cikk szerzőjéről hamar kiderült, hogy a BME oktatója, de egyáltalán nem úgy bánt velem, mint egy kotnyeles hallgatóval, jót leveleztünk és közben azt is megírta, hogy éppen egy tudományos kutatóintézetet gründol, ha van kedvem, akkor menjek el az alakuló eseményre.

1998. január 28-án éppen a Déli Krónikát hallgattam a Kossuth Rádióban, amikor arra lettem figyelmes, hogy beszámolnak egy bizonyos Információs Társadalom- és Trendkutató Központ megalakulásáról a BME-n. Azóta is bánom, hogy nem lehettem ott személyesen az első nyilvános eseményen... Szemrehányó levelemre teljesen normális hangú levél érkezett, amiben személyes találkozásra invitált az Intézet igazgatója, Z. Karvalics László, akit saját leírása alapján onnan tudtam megismerni, hogy úgy nézett ki, mint Petőfi. A Mi a Jövő című információs társadalom stratégiai szöveggyűjtemény bemutatóján találkoztunk, 1998 februárjában. Arról beszélt a találkozásunkkor, hogy rengeteg mindennel foglalkozik (saját bevallása szerint sok kisebb-nagyobb hátizsákot cipel magával) de ebből nagyon szívesen adna át másnak, így nekem is. Ezt halálosan komolyan gondolta. ZKL formátumára jellemző, hogy amikor 1998 tavaszán kiderült, hogy Socrates ösztöndíjjal (az ERASMUS diákcsere program elődje) esetleg Finnországba mehetek egy szemeszterre tanulni, akkor azt javasolta, hogy írjak belőle (egész pontosan a finn információs társadalomról) könyvet. Persze, persze, könyvet... - gondoltam, mi mást is írhatna egy egyetemi hallgató pár hónapos tanulmányai után. Végül neki lett igaza, a Finnországról szóló könyv 1999 végén jelent meg és azt osztogatta a Nokia karácsonyi ajándékként.

1998-as megalakulásakor az ITTK-nak alig volt pénze (emlékeim szerint összesen pár millió forint kezdőtőkét kapott az Oktatási Minisztériumtól és az Unesco-tól), ezért először csak papíron létezett, hónapokkal később is csupán egyetlen alkalmazottja volt, Pálfai Marci, mint titkár. Viszont iszonyatosan sok tervünk volt és az ősleves állapotú ITTK környékén tucatjával voltak az olyan ifjú titánok, mint jómagam. Ekkor született meg a máig legendás ITTK-s bábelőadás, amelyet az Internet Galaxison (a korszak egyik legnagyobb internettel foglalkozó kiállításán-konferenciáján) mutatott be a társaság. Sajnos az előadásról készült felvétel egyetlen CD-s példánya megrongálódott, így nem lehet újra megnézni.

Az ITTK formálisan 1999 őszén kezdte meg működését, amikor az EU kitalálta, hogy ki kell alakítani egy információs társadalom kutatással foglalkozó hálózatot, amelynek tagjai a terület fejlődéséről egységes szerkezetben jelentenek. Számomra óriási - és igen kellemes - meglepetés volt, hogy a piackutató cégek ellenében végül az ITTK nyerte el Magyarországon a jogot, hogy ezeket az adatokat gyűjthesse és rendszeresen jelenthessen a helyzet alakulásáról. Azt hiszem ZKL-t leszámítva mindannyian kishitűek voltunk, ő volt az, aki, mint oly sokszor később is mert nagyobbat álmodni és vitte előre az ITTK-t fáradhatatlan lendületével. Elmondhatom, hogy 2-3 ember helyett dolgozott éveken át, iszonyatos energiával, munkabírással, jókedvvel, humorral és humánummal.

1999-ben befejeztem az egyetemet és elkezdtem a doktorit, ezzel párhuzamosan már nyáron elkezdtem dolgozni az ITTK-ban is. Eleinte csak az Infinit Hírlevelet csináltuk Eckert Bálinttal, a hírlevél főszerkesztőjével közösen, de aztán ősszel beindultak a projektek is. Az ITTK ugyanis el kellett, hogy tartsa magát, alapító okiratában kikötötték, hogy oktatási tevékenységet nem folytathat, igy nem volt lehetséges, hogy valamelyik tanszék oldalvizén erősödjön meg. Rendszeres állami vagy egyetemi appanázst, illetve szponzori támogatást sem kaptunk (meglepő lehet, de például a Matáv, a korszak akkori fejőstehene sosem volt az ITTK jelentős megrendelője). Ekkoriban az egyik legnagyobb elismerés az volt, amikor visszahallottuk, hogy az Accenture és más tanácsadó cégek is haragszanak ránk, mert rontjuk a tanácsadó bizniszüket. Ekkor már tudtuk, hogy jó nyomon járunk.

Az ITTK szakértelméhez hamar hozzátartozott az információs társadalom stratégiák előkészítése és megírása. Nem köztudott, de például ITTK-sok írták a Széchenyi Terv információs társadalom és gazdaságfejlesztési programját, a NITS (Nemzeti Információs Társadalom Stratégia) egyes részeit, a MITS (Magyar Információs Társadalom Stratégia) szinte egészét, illetve több e-kormányzati szakanyagot. Az már más lapra tartozik, hogy ezeket szinte egyetlen esetben sem hajtották végre (akit bővebben érdekel ez a téma, az információs társadalom fejlesztésének témájából írtam a doktorimat 2004-ben).

Az ITTK-hoz a jó hangulatú társaságon túl hozzátartozott az információs társadalommal kapcsolatos szakmai közélet, orgánumok megszervezése. Így jött létre az Infinit Hírlevélen túl a Szakmai Klubok havi rendezvénysorozata, az Információs Társadalom negyedéves tudományos folyóirat, az információs társadalom oktatásával foglalkozó ITOK hálózat országszerte, illetve több könyvsorozat, amelyből például az ötödik születésnapra külön polcot kapott az Intézet a Szabó Ervin Könyvtárban.

Az ITTK ugyanakkor jelenti az Isteni Tízesek Torna Klubot is (szintén ITTK), ahol ITTK-sok és barátok rúgták a bőrt minden héten - sőt, a múlt idő itt nem indokolt, a heti keddi focizás ma is létezik. De híresek voltak az ITTK tavaszi és nyári intézeti kirándulásai, ahol bejártuk nem csak Magyarországot, hanem a környező országokba is eljutottunk, így építettünk szakmai kapcsolatot Brünnben, Prágában, Kolozsváron, Bécsben és Salzburgban is közösen.

Külön bekezdést érdemelnek a konferenciák. Már 1998-ban, az első ITTK-s eseményen a Szkéné színházban arról folyt a disputa, hogy drága-e az internet (az Internetto híres-hírhedt Fehér Könyvét vitattuk meg) - akkoriban mindenki a Matávról és a drága internet előfizetésekről beszélt. Emlékszem 2001-ben pedig az első ITTK Információs Társadalom Szakmai Napokra még úgy is több mint százan jöttek el, hogy reggel leszakadt a hó és megbénult a város. Többet nem rendeztünk decemberben konferenciát...

Végül muszáj szót ejteni az alapkutatásokról is, így elsősorban a World Internet Projectről, amit a Tárkival majd át ITHAKA-val közösen csinált az ITTK. Ennek elindulásában elévülhetetlen érdemei vannak a Netidők műsorának is, amely „összehozta” a kutatás amerikai alapítóját és az ITTK vezetőjét.

15 év persze nem fér bele egyetlen blogposztba, az induláson és a kezdeti éveken túl számos dolog történt még, ezek azonban sokkal jobban dokumentáltak az ITTK éves jelentései révén, az utóbbi pár évre pedig mindig könnyebb visszaemlékezni.

Isten éltessen sokáig ITTK! Isten éltessen minden egykori, jelenlegi és leendő ITTK-st!

Pintér Robesz