Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az iPhone áldásával

Kevés hírnek dőlt be úgy a világ, mint annak, hogy gyónni lehet az iPhone-on keresztül. De miért is lett ennyire felkapva, hogy másnap Vatikánnak kellett cáfolnia?

Természetesen másnap jött a szentszéki cáfolat: a szentséget nem helyettesítheti semmilyen informatikai alkalmazás. A bűnbánat szentségéhez szükséges a bűnbánó és a pap közötti személyes, párbeszédre épülő kapcsolat, és a jelenlévő pap feloldozása.

Nem volt olyan médium – ez különösen igaz az IT területre – amely ne első oldalon hozta volna le a hírt.  Vatikán támogatja az iPhone-os gyónást, online is bevallhatjuk bűneinket. Valójában a hír nem is meglepő, érthető az általános reakció. Vatikán évek óta dolgozik azon, hogy eljusson az internetes nemzedékhez. Elindította saját honlapját, a vatikáni rádió is fogható a kibertérben, sőt már a pápa blogja is olvasható. A katolikus egyház magához akarja hívni bárányait, akiket már nem is érdekel a szervezett hit.

A program valójában nem kínál feloldozást, csak segítséget nyújt a gyónásra való felkészüléshez. Végül is a nagybevásárlásra is úgy megyünk, hogy a hűtőajtón lévő cetlire egy héten keresztül felírjuk a vásárolni valót. A szoftver sem kínál mást, mint hogy számot vess életeddel, mely cselekedeteid után kell elnyerned a feloldozást. A program segít, hogy ne felejtsd el, mire figyelj a mindennapokban, és feljegyezheted, milyen bűneidet kell meggyónnod. Végül is ciki lenne, ha néhány elfelejtett tisztátalan gondolat miatt a pokolra kerülnél.

Még ha nem is a gyónás miatt, de amiatt hasznos lehet az applikáció, hogy tudatosítsa a fiatal nemzedékekben, hogy nem csak az a bűn, amiről ők azt hiszik. Nem csak jó balhé elkötni egy kocsit autókázáshoz, nem csak hecc a boltban elemelni valamilyen apróságot. Nem macsó dolog a volt barátnő meztelen képeit feltenni az internetre, és igenis bűncselekmény mások levelezését elolvasnod.

Vagyis a hírben semmi meglepő nincs. A katolikus egyház soha nem látott ütemben veszti el híveit és papjait, utolsó felmérések szerint már nem is a legnagyobb feleket a Földön. Az elmúlt évek komoly presztízs veszteségei, a makacs és rendíthetetlen tekintélyelvűség, a korunk problémáinak figyelmen kívül hagyása elfordította tőle a fiatalokat. Egyre növekvő kétségbeeséssel keresik az utat a fiatalokhoz, akiket továbbra is azzal bombáznak, hogy az óvszer nem jó, várj a nemi élettel a házasságig, az AIDS a te hibád.

Mindenki azt várta, hogy egy liberálisabb pápa követi II. János Pált, ehelyett XVI. Benedek ült a trónra, akiből nyomtalanul eltűnt fiatalkori radikalizmusa, és a keményvonalasok igazi mintaképe, aki mindent elitél, amire a világnak ma szüksége lenne. Így esélye sincs, hogy megfékezze a zuhanó repülést, és ha még egy kis misztikát is beleviszünk, Malakiás próféta listája szerint ő lesz az utolsó előtti pápa, mert utána Róma és Vatikán elpusztul.

Be kell vallanom, én sem hittem első olvasásra kacsának a hírt, hiszen mindannyian emlékszünk a bűnbocsátó cédulákra, amelyek megvásárlása révén megszabadulhatunk vétkeinktől. Én úgy döntöttem, ha ez igaz, én is beszállok az app bizniszbe, én is elkészítem a „Wittenbergi vártemlom kapuja 1.0”, és a” Luther 1.0” szoftvereket. Mert szükség lesz rájuk.

Tücsi a galaktikus

2 Tovább

Csokis-tejes iPhone app miatt a bíróságra

Talán idehaza is sokan ismerik az iPhone virtuális italos alkalmazásait, amivel a telefont megdöntve imitálni lehet 1-1 pohár sör, szóda vagy tej elfogyasztását. A dolog annyira megtetszett az amerikai Hershey cégnek, hogy azt gondolta maga is készít egy csokis-tejes alkalmazást. Vesztére.

Hogyan lehet az iBeer alkalmazást használni

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az iBeer bátran fogyasztható bármilyen életkorban (Fénykép: Clover_1)

Bár azt gondolhatnánk, hogy csokis tejet - vagy bármilyen más italt - bárki mérhet virtuálisan az iPhone-okon, a helyzet az, hogy ezért csúnyán megüthetjük a bokánkat. Ugyan nem mobilos italmérési engedélyre van szükségünk, de mint egy bírósági döntésből nemrégiben kiderült, nem mindegy, hogy hogyan folyik az a bizonyos csokis-tej.

A Hershey még 2008-ban kereste meg az iBeer, iSoda, iMilk és egyéb „hasznos” iPhone programok fejlesztésével foglalkozó Hottrix-et, hogy töltsön csokis tejet az iPhone-okba. Miután a közös üzlet kútba esett, a Hershey egy másik céget kért meg a kakaóbiztos mobil bögre feltalálására. 2009 végén a Hottrix ügyvédje révén szólította fel a Hershey-t, hogy hagyjon fel az app forgalmazásával, mert ezzel a cég jogait sérti. Nem sokkal később a Hershey bírósági állásfoglalást kért, hogy vajon joggal perelheti-e be mindezért a Hottrix a saját szellemi tulajdonjogaira hivatkozva. A január 6-án hozott ítélet szerint a Hottrix-nek igaza van, nem lehet bárhogy inni az iPhone-okból. (A teljes sztori, a bírósági ítélettel együtt a Moconews oldalán olvasható angolul.)

Tanulság: az iPhone sem fenékig csoki.

Probesz

 

1 Tovább

Az iPhone utolsó jó éve volt 2010?

Az észak amerikai okostelefon piacról látott napvilágot néhány adat a Nielsen piackutató cég egyik blogján. Mindig érdemes erre a piacra odafigyelni, hiszen az elmúlt évek azt bizonyították, hogy az elmozdulások a trendekben kicsit később az európai piacokon is megjelennek. Így ezek az elemzések egyfajta jó becslésnek is tekinthetők arra nézve, hogy az öreg kontinensen merrefelé mozdul a piac és milyen mértékben.

Új készülékek piaca

A korábbi jóslatoknak megfelelően az Android folytatja a menetelését és az újonnan értékesített (elmúlt 6 hónap) készülékek piacán hónapról hónapra átlagosan 2%-kal növelte a piaci részesedését, amely mostanra meghaladta a 40%-kot is. Az Apple iOS operációs rendszerével ellátott iPhone mindeközben átlagosan havi 1%-kos növekedést tudott felmutatni, ráadásul a vizsgált időszak utolsó kétharmadában szinte stagnált és 27% körüli értéken stabilizálódott a piaci helyzete. A harmadik legnagyobb szereplője az amerikai piacnak a RIM (Research In Motion) a Blackberry készülékével mindeközben látványosan vesztett a pozícióiból és hat hónap leforgása alatt a 35%-os részesedéséből kevesebb, mint 20%-ot tudott megtartani.

 

A teljes piac

Ahogy azt már korábban lehetett jósolni, a teljes piacon az Apple még mindig piacvezető 28.6%-kal, viszont erről az értékről nem igazán tud elmozdulni. Az új készülékek eladási adatai után nem nagy meglepetés, hogy Blackberry készülékek teljes piaca inkább zuhanásra emlékeztetve 26.1%-kon volt November végére. Mindeközben az Android készülékek óriási növekedési ütemben 25.8%-kon álltak meg.

 

 

A karácsonyi vásárlási lázban valószínű a jelenlegi trendek csak tovább erősödnek, és a következő féléves felmérésben a teljes okos telefon piacon átveszi a vezető pozíciót az Android.

 

A gyártók versenye

Talán ez alakult a legérdekesebben. Én egy évvel ezelőtt nagyobb összegben mertem volna fogadni arra, hogy a HTC és Motorola közötti versenyről fog szólni a 2010-es év. A Samsung viszont úgy gondolta, hogy van neki is keresni valója az okostelefon piacon és a 2010-es év júniusa óta több mint 10 millió eladott Galaxy S készülékével mindent vitt. Jelenleg a Motorola a második helyen tartózkodik, míg a HTC kénytelen beérni a 3. hellyel.

Mi várható nálunk?

Adatokkal alátámasztott átfogó piaci elemzést még nem láttam a hazai piacra vonatkozóan, de azt bátran merem jósolni, hogy a következő 6 hónapban nálunk is a Galaxy-ról fog szólni az okostelefon piac. A helyzet itthon és európában azért annyiból más, hogy nálunk a Blackberry nem kimondottan erős szereplő, nem úgy, mint a Nokia. A Nokia piaci helyzete Európában sokkal jobb, mint az amerikai kontinensen, de ha hosszútávon versenyben kíván maradni, akkor a Samsung kínálatával kell majd szembe mennie. Ha ez nem sikerül neki akkor sajnos hasonló jövő elé néz, mint a Blackberry Amerikában.

2 Tovább

Kütyüt a fa alá!

Táblagép, netbook, okostelefon, könyvolvasó, tévé és digitális fényképezőgép… Vajon mi a közös bennük? Mindegyik elfér a karácsonyfa alatt és minden bizonnyal sokan fognak ma este ilyesmit kapni vagy ezzel örvendeztetni meg szeretteiket. Idén sem maradhat el a kütyüparádé karácsonykor.

Az Extreme Digitalnál december elején, az Év Honlapja díjátadó apropójából beszéltek a magyarok karácsonyi vásárlási szokásairól. Ezek szerint náluk idén a LED TV és a táblagép megjelenése mellett továbbra is népszerű ajándék a netbook, az okostelefon vagy a digitális képkeret, míg az e-könyvolvasók a magyar nyelvű tartalom hiánya miatt kevésbé népszerűek, mint külföldön.

A T-Mobile három online portálon végzett nem reprezentatív online felmérést, ez alapján az okostelefon az egyik legnépszerűbb ajándék-ötlet, tízből kilencen örülnének, ha ilyen meglepetést találnának a fa alatt. Egyesek akár ejtőernyős ugrást, vagy 200 fekvőtámaszt is bevállalnának, csak megkaphassák a vágyott készüléket az ünnepekre.

A kütyük előretörése azonban nem csak egy-egy helyen tapasztalható, megerősíti a kirakat.hu és az Ipsos közös reprezentatív felmérése is, ami szerint a számítógépes eszközök bekerültek a top 10 ajándék közé a magyarok körében, kiütve a sportszereket a listából. A Kutatócentrum felméréséből ugyanakkor az is kiderül, hogy inkább a férfiak szerzik be az internetről az ajándékot. Mindkét felmérés alapján elmondható, hogy átlagosan 20-30 ezer forintot szánnak az emberek az ajándékokra, így sokan az olcsóbb kütyük közül választanak - az Ipsos kutatása szerint ugyanis legfeljebb városi legenda az áruhitelből eladósodva ajándékozó magyar képe.

Akinek viszont van mit a tejbe aprítani, az vígan válogathat idehaza is a boltok kínálatából és adhat régi klasszikus kütyüt – mint amilyen például a digitális fényképezőgép – vagy újíthat be, hogy olyasmit ajándékozzon, ami még nincs a családban, például egy Amazon Kindle könyvolvasót.

Jómagam, mint haladó kütyüvadász az alábbi szubjektív listát készítettem – szigorúan abc-sorrendben – ami segíthet eligazodni a laikusoknak is az egyes kütyük 2010-es „forróságát” illetően (bár lehet, hogy már túl későn szóltam…):

digitális képkeret: csak fotóőrülteknek, különben ott fog porosodni a dobozában évekig
iPad: ha gyerek is van, akkor egyből kettő kell, mert a kis embereket nem lehet lerobbantani a készülékről a játékok miatt
játékkonzol: a Kinect újra képes lendületet vinni ebbe a megfáradt piacba is
Kindle vagy egyéb könyvolvasó: csak annak, aki tud angolul olvasni és vagy van pénze a könyvekre, vagy képes örömet lelni a szövegformátumok konvertálásának határtalanul izgalmas világában
kompakt digitális fényképezőgép: akinek még nincsen, az nem is akar ilyet
kompakt tükörreflexes fényképezőgép: na, egy ilyet én is elfogadnék – kicsi, de profi megoldás a több kilós tükörreflexes súlyzógépek helyett
LED TV: kár, hogy TV-t minimum 5-6 évre vesz az ember, a fejlesztések meg évente kényszerítenék cserére a népet (ha Te az elmúlt egy évben vettél vagy kaptál tévét, mint én, akkor inkább ne menj közel a tévé-osztályhoz az áruházakban)
MacBook Air: csak azoknak, akik képesek megbarátkozni az Apple operációs rendszerével –nekik viszont kötelező darab. Szóval, ha sírni akarsz látni egy meghatott tinédzsert…
mp3 lejátszó: csak akkor, ha muszáj lecserélni a régit (mondjuk, ha nem működik már rendesen) esetleg meglepni valakit, akinek még nincs (figyelem, hangoskönyveket is lehet rá előre rakni, így akár megcélozható a nagyszülők korosztálya is)
netbook: két éve volt nagy sláger, de ha valakinek még nincs, és sokat utazik, örülni fog neki…
okostelefon (pl. iPhone vagy valami androidos csodamasina): ezt nem lehet megunni!
  • digitális képkeret: csak fotóőrülteknek, különben ott fog porosodni a dobozában évekig
  • iPad: ha gyerek is van, akkor egyből kettő kell, mert a kis embereket nem lehet lerobbantani a készülékről a játékok miatt
  • játékkonzol: a Kinect újra képes lendületet vinni ebbe a megfáradt piacba is
  • Kindle vagy egyéb könyvolvasó: csak annak, aki tud angolul olvasni és vagy van pénze a könyvekre, vagy képes örömet lelni a szövegformátumok konvertálásának határtalanul izgalmas világában
  • kompakt digitális fényképezőgép: akinek még nincsen, az nem is akar ilyet
  • kompakt tükörreflexes fényképezőgép: na, egy ilyet én is elfogadnék – kicsi, de profi megoldás a több kilós tükörreflexes súlyzógépek helyett
  • LED TV: kár, hogy TV-t minimum 5-6 évre vesz az ember, a fejlesztések meg évente kényszerítenék cserére a népet (ha Te az elmúlt egy évben vettél vagy kaptál tévét, mint én, akkor inkább ne menj közel a tévé-osztályhoz az áruházakban)
  • MacBook Air: csak azoknak, akik képesek megbarátkozni az Apple operációs rendszerével – nekik viszont kötelező darab. Szóval, ha sírni akarsz látni egy meghatott tinédzsert…
  • mp3 lejátszó: csak akkor, ha muszáj lecserélni a régit (mondjuk, ha nem működik már rendesen) esetleg meglepni valakit, akinek még nincs (figyelem, hangoskönyveket is lehet rá előre rakni, így akár megcélozható a nagyszülők korosztálya is)
  • netbook: két éve volt nagy sláger, de ha valakinek még nincs, és sokat utazik, örülni fog neki…
  • okostelefon (pl. iPhone vagy valami androidos csodamasina): ezt nem lehet megunni!

Végezetül, mindenkinek kívánom, hogy azt (a kütyüt) kapja karácsonyra, amit a legjobban szeretne, és hogy ne maradjon el az ajándék felett érzett közös öröm idén sem. Boldog ünnepeket kíván mindenkinek a Netidők Blogtársaság!

Probesz

 

1 Tovább

Lencsevégen a szavak (Fanyalgó)

Gróf Miklós fanyalgójához némi bevezető: asztaltársaságunkhoz eljutott az ún. "augmented reality" (azaz kiterjesztett valóság) egy újabb érdekes megvalósításáról szóló hír, amelyet igen látványos videóval demonstrálnak a YouTube-on. Kezdjük a videóval (nagyon beszédes!) és utána átadjuk a (lencsevégre kapott) szót Gróf Miklósnak...

 

Azért ez fantasztikus - ha persze nem "photoshop" az egész és nem az újabb kollektív átejtés magasiskolája. Rátartom a telefont a feliratra és ékes magyarsággal olvashatom: mi a fenét is szeretnének annyira a helybéliek. Nem baj, ha nincs meg a magamhoz való eszem, képtelen vagyok körülnézni, nem tudok felismerni egy embert, akitől kérdezhetek, vagy annyi fáradságot sem vettem magamnak utazás előtt, hogy legalább NÉHÁNY alapfogalommal tisztában legyek. Nemcsak strand-táblánál jó ez a kütyü. Ha pl. bizonytalan politikai helyzetben lévő országba kirándulunk, egyből érteni fogjuk a tüntetők feliratait, könnyedén eligazodunk letartóztatásunk esetén egy helyi rendőrörsön, vagy akár az ottani bevásárlóközpontban sem kell gondolkodnunk, hogy merre is vannak pl. a tésztafélék. Némileg ugyan ciki vagy dehó lesz a "Tíz év múlva-együttes" CD-it nézegetni a helyi CD-boltban - mert eljön az idő, amikor az EGÉSZ valóság csakis ezzel az izével lesz értelmezhető számunkra -, de legalább rájöhetünk: mennyi marhaság vesz minket körül, melyek angolul, németül épp angolságuk vagy németségük miatt oly elegánsnak tűntek, miközben valójában talán még a hazai ostobaságoknál is szerencsétlenebbek.

Nyugodtan kijelenthetjük: immár végképp beköszöntött a Homo Informaticus korszaka, melyben a VALÓSÁG csupán apropó arra, hogy ahol csak lehet, beiktassunk valamit a gondolkodás helyébe, a valósággal való természetes, normális - bár olykor kétségkívül  talányokkal terhelt - kontaktálás folyamatába.

Nézzük: mi is jellemző talán leginkább a Homo Informaticus első generációs törzsfejlődési temékére.

Emberünk fel se néz. Vadul nyomkodja mobilját, laptopját, bármilyét, csak ne kelljen felnéznie. Utaztunk nyáron az olasz tengerpart varázslatos vasútvonalán. Embert nem láttam kinézni az ablakon. Mindenki nyomkodott valamit, e-mailezett, játszott, telefonált, chatelt, tudomisén. És most itt ez a szövegfelismerő ketyere. Amellyel méginkább megspórolható lesz a valósággal való tényleges szemkontaktus nyomasztó terhének viselése, hogy a mögötte álló GONDOLKODÁS, a fantázia, a helyzetmegoldó képesség fontosságát ne is említsem.

1993-as japán kirándulásom alkalmával sokszor átéltem az analfabetizmus nyomasztó érzését, mert nemhogy elolvasni nem tudtam azt, ami japánul ott állt a metróállomástól reptéren át mindenütt, de sokszor még maga az írás is díszítőelemnek tűnt a számtalan hasonló között. "Ennek a gondnak immár vége, ugorjon át Hiroshimába és magyarul nézhet körül az új iPhone-nal". Mennyire egyszerű is lenne, illetve lesz. (Feltéve, ha megvan a program a japán, kínai,  thaiföldi, arab és egyéb írásjelek felismerésére.) Ugyanakkor dögunalom.

El tudják képzelni, mekkora buli volt úgy rendelni egy tokiói tteremben, hogy lövésem sem volt az étlapról? Amikor ki kellett találnom: hogy kerülhető meg az írás és a nyelv ismeretének totális hiánya? Pompásan szórakoztam, amikor körbevezettem a pincért az étteremben, és megmutogattam neki, a többiek vacsora-választásaiból mi lenne nekem is érdekes. Nyilván egyszerűbb fogni az iPhone-t, rátartani az étlapra és ékes japánsággal közölni nyelvhalrendelésünket... de így, a helyzetmegoldás és fantázia kényszere alatt találhattam rá az abacussal Shinkansen-jegyárat számoló japán öreg bácsikára az ultramodern gyorsvasút pénztárában, így ismerkedhettem meg a sagai hőlégballonfesztivál helyi hotdogsütőjének extra ötleteivel. Mert segítségre szorultam és ebben a helyzetben a nyílt tekintet és az emberi mosoly érte a legtöbbet.

Amikor utazom, mindig szeretem az adott nyelv ritmusát, zenéjét, kiejtve, leírva, latinos vagy egyéb beütéssel, esetleg anélkül. Nem azért megyek külföldre, hogy saját nyelvemen olvassak mindent és megkíméljem magam a gondolkodás kényszerű terhétől. Az eljövendő, szuperbiztos, iPhone-fordította világ persze sokkal praktikusabb és gyorsabb lesz. Nem érnek minket meglepetések, nem tudunk ugyan semmit, de mégis minden a miénk lehet... illetve mindazt annak hihetjük, amit a kijelzőn - és CSAKIS OTT - látunk.

Haverjaim nagy szorgalommal használják a fordítóprogramokat, hogy bizonyítsák irántam és a magyar nyelv iránti szeretetüket. Nem mertem nekik eddig visszaírni, hogy ha lehet, sürgősen hagyjanak fel vele. Nem akaorm őket megsérteni... és nem szeretném magam megfosztani azoktól a hajmeresztő és sokszor bájos baromságoktól, melyek GÉPMAGYARBA öltve érkeznek öt kontinensről minden este, hogy sokszor visítva rúgom ki a széket magam alól.

Gróf Miklós

1 Tovább
12345
»

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek