Netidők Blogtársaság

Napjainkban népszerű utcai látványoggá vált a 3D fényfestészet. A házak falaira fénnyel festett jelenetek, filmek, animációk mindig óriási sikert aratnak a nézők között. Ennek egy érdekes alternatívája a látható a képen: Super Mario játékot lehet a ház falán játszani.

Toochee, a Galaktikus

Egy 19 éves filozófiaszakos egyetemista, Isak Gerson Svédországban megalapította azt a vallást, amely az internetes fájlcserélés szabadságát hirdeti. A svéd hatóságok kétszer elutasították a bejegyzési kérvényt, de most már bejegyezték, mégpedig a Kopimizmus Missziós Egyházaként. A Netidők műsor szerkesztésekor megkértem svédországi hallgatónkat és egyben civil tudósítónkat, Matolcsi Ferkót, hogy nézzen utána az egyháznak az észak-európai országban. Hiszen érdekes lehet, hogy miért alakulhat ki Svédországban ilyen jelenség, mint a Kopimista Egyház?

Matolcsi Ferkó: Hát ehhez pihent agyra, elszántságra, és főleg lehetőségre van szükség. Ugye nemrégen felbukkant ez a Kalóz Párt, aminek az a fő célja, hogy a kínálat és a kereslet egyensúlyát helyreállítsa a művészetek és a fogyasztók között és hogy a nem jövedelemszerzés céljára letöltött művészeti anyagokat szabadon használhassák. Tehát az információ szabad áramlása a lényeg. Engem nagyon érdekelt ez a jelenség, ezért megkerestem az alapító misszionáriust, aki a bejegyzett egyház vezetője és itt van velünk a vonalban. Rögtön meg is kérdezem, hogy milyen egyházi szertartásokat képzelhetünk el, hogy például megáldják a torrent szervert vagy megátkoznak egy operációs rendszert?

Isak Gerson: A rituálék azok körülbelül úgy néznek ki, hogy egy szerverszobában találkozunk és fájlokat másolunk át egymás gépei között. Tehát egy óriási fájlmegosztó szertartást tartunk.

Matolcsi Ferkó: Milyen erkölcsi normák érvényesülnek a Kopimista Egyházban? Mi az, amit erkölcsös másolni és mit nem? Mi a véleménye az illegális fájlmásolásról?

Isak Gerson: Véleményem szerint mindent kell másolni és minden másolható. Szerintünk a szerzői jog, mint olyan alapjaiban téves és rossz.

Matolcsi Ferkó: Hogyan lehet valaki tagja ennek az egyháznak?

Isak Gerson: Hittel kell másolni! Bármit, bárhol és bármikor. A honlapunkon fent lesz egy jelentkezési űrlap, ahol bárki jelentkezhet és így tagja lehet a gyülekezetnek.

Kovács Tücsi Mihály: Ebben az egyházban ki számít bűnösnek?

Isak Gerson: Szerintünk az a bűn, ha valaki megakadályozza vagy meg akarja akadályozni, hogy egy másik ember másoljon.

Nagyistók Tibor: A történelemben emlékszünk vallásháborúra. A Kopimista Egyház tervez ilyet, hogy az ellenzők ellen indítanak hasonlót?

Isak Gerson: Hiszek a demokráciában és hiszek abban, hogy politikai úton meg lehet oldani ezeket a kérdéseket, és hogy nem kell feltétlenül harcba bocsátkozni.

Dragon György: Minden vallásnak van rá jellemző speciális köszönése, mint „Áve” vagy „Dicsértessék”. Itt mi a köszönés? Talán a „Jó estét, jó másolást!”?

Isak Gerson: Jelenleg még nincs ilyen, mivel egy frissen bejegyzett vallásról beszélünk. Viszont mikor búcsút veszünk egymástól, akkor szoktunk egymást arra ösztökélni, hogy „Másoljatok, testvérek!”

***

Nagyistók Tibor: Ez most komoly vagy egy vicces paródia?

Borek András: Ha akarom ez, ha akarom az. Ha azt nézzük, hogy szabad vallásgyakorlás van és ha a másolás a vallás részévé válik, onnantól nagyon érdekes lesz az a filozófiai vagy jogi vita, hogy lehet-e korlátozni a vallásgyakorlást a szerzői jogok előtérbe helyezésével? Ez is egy vicces dolognak hat, de ha ez a két dolog találkozik egy perben, mondjuk a két ellenérdekelt törvény, akkor onnantól ez már nem a vicc kategóriája, mert ott már büntetésre, ne adjisten börtönbüntetésre megy majd a dolog.
A dolog vicces részéhez azért mindenféleképpen emlékezzünk meg arról, hogy kétszer is, ahogy említetted visszautasították az egyháznak a bejegyzési kérelmét. Az volt az indoklásban, hogy az egyház bejegyzéshez nem tudták felmutatni azt a hitrendszert, amiben megtestesül ez az egyház, valamint az imádság módját.

Bódi Zoltán: Mitől lenne ez vallás? Hogy lehet hinni vallásosan-dogmatikailag a copy-paste-ben vagy a fájlcserélésben? Ezt én nem tudom megérteni. Félve szeretnék vitatkozni a dologgal, mert egy filozófus jegyezte be, tehát csak tudja… de hívő római katolikusként fel nem bírom fogni!

Borek András: Itt a szentségeket a Ctrl+C és a Ctrl+V testesíti meg. Ez attól szentség, hogy dogmatikusan kijelentik, hogy Szent Kontrol Cé és Szent Kontrol Vé!

Bódi Zoltán: Nem tudom, hogy lehet ebben vallásos módon hinni? De oké, ha ezt félretesszük, a dolog tényleg zseniális, hiszen ha hivatalosan elismerték ezt a valamit egyháznak, és ennek most már ezek szerint tényleg le van írva a dogmatikája rendesen, tehát a vallásgyakorláshoz tartozik a torrentezés meg a fájlmegosztás, meg a szerzői joggal védett tartalmaknak a lopása és terjesztése és ez el van ismerve egyházi tevékenységként, akkor nem perelhető!

Borek András: Nem a szerzői jogsértés a vallás alapja, hanem általában a másolás! Tehát lehet azt jóra is használni, meg rosszra is használni. Innentől érdekes, hogy amikor majd valaki gyakorolja a vallását és azt mondják, hogy „Te olyan módon gyakoroltad, hogy ezzel szerzői jogot sértettél!”, na itt lesz majd érdekes az a jogvita hogy akkor most melyik kerül előtérbe: a szabad vallásgyakorlás joga vagy a szerzői jog. Annyira felkapott lett az egyház a bejegyzés hírére, hogy az oldaluk elérhetetlen jelen pillanatban, a szerverük nem bírja a sok látogatót.

Szilveszter előtt nincs is aktuálisabb annál, minthogy az ivással foglalkozzunk, de ráadásul úgy, hogy összekötjük a piálást a netezéssel. Karácsony környékén a britek közel felével fordul elő az, hogy részegen ülnek le internetezni és vásárolnak is az online boltokban – ezt az eredményt hozta ki a Kelkoo nevű ár-összehasonlító oldal a szigetországban. Kurucz Imrét (NRC Piackutató) kértük arra, hogy értelmezze az adatokat.

Nagyistók Tibor: A vásárlás egyfajta megrészegülést jelent arrafelé?

Kurucz Imre: Nagy-Britanniában az internetes vásárlás sokkal jobban beépült a napi rutinokba, mint mondjuk nálunk, Magyarországon. Meg talán az italozás terén is magasabb fokon állnak, mint mi. Mindenesetre ez a hír engem megihletett és mivel lehetőségem volt arra, hogy néhány kérdést betegyek egy éppen induló kutatásunkba, így megvizsgáltuk, hogy nálunk mi a helyzet. Azt tapasztaltuk, hogy bizony azért nálunk sem ritka az, hogy valaki részegen ül le az internet elé, a felnőtt internetezők 20 százalékával fordult elő ilyen az elmúlt egy évben. Azaz úgy érezte, hogy túl sokat ivott és így ült le az internet elé. Az internetes vásárlás viszont nem igazán jellemző…

Nagyistók Tibor: Felelősségteljesebbek vagyunk?

Kurucz Imre: Sokkal inkább! Ami pénztárcához, pénzügyekhez kapcsolódik, azt mi részegen nem annyira intézzük az interneten. Azt gondolom, hogy ez amiatt is van, hogy a magyar internetezőknek még azért nem annyira épült be a mindennapjaiba, hogy interneten vásárol és interneten intézi a bankügyeit. Szokták egyre többen, de azért ezt még óvatosabban kezeljük. Úgyhogy azt lehet mondani, hogy akik leültek részegen az internet mellé, annak 2,5-3 százalékával fordult elő, hogy vásárolt, rendelt valamit, a bankügyek intézése pedig tényleg elenyésző arányban. Ami inkább jellemző a magyar internetezőkre ilyen helyzetben, hogy kommunikálnak. Nekiállnak e-maileket írni, a Facebook-on posztolgatnak, csetelgetnek. Sokan szoktak ilyen helyzetben kommentelni is egyébként – talán azt azért tapasztaljuk is, hogy azért a hozzászólások néha nem feltétlenül a józanságot tükrözik…

Bódi Zoltán: A gátlások ugye felszabadulnak és „na most akkor jól belemondom az arcába!”

Pintér Róbert: Azt tudjátok, hogy a Google-nek van a Gmailben egy kifejezetten olyan szolgáltatása, hogy hogyan kerüljük el, hogy később megbánjuk, hogy részegen kommunikáltunk? Be lehet kapcsolni ezt a szolgáltatást. A lényege: matematikai kérdéseket tesz fel a levél elküldése előtt és ha azt helyesen meg tudjuk oldani, akkor elküldi a levelet, egyébként pedig nem…

Kurucz Imre: Akik részegen ülnek le internetezni, azoknak az egyötöde ilyen helyzetben akár még ismerkedik is az interneten – ez megint csak a gátlások felszabadulása. De valóban nálunk nem annyira a vásárlásban ölt ez testet. Számomra érdekes tény, hiszen bevallom, velem is elő szokott fordulni, hogy olykor-olykor kapatos állapotban térek haza éjszaka és ilyenkor előveszem a laptopot és felmegyek az internetre.

Nagyistók Tibor: Olyankor mit csinálsz?

Kurucz Imre: Én online pókerezni szoktam: nagyon jól megy ilyenkor a játék! Vagy ha nem megy jól, nem érdekel.

Bódi Zoltán: Ez szép coming out volt, viszont engem kifejezetten érdekelne, hogy hogyan lehet ezt mérni? Megkérdezitek, hogy „voltál már részeg, miközben interneteztél?”

Kurucz Imre: Nyilván ez egy szubjektív dolog, hogy az ember ezt hogy ítéli meg. Én azért szoktam érezni, hogy most esetleg gátlások nélkül vagy lazábban ülök le az internet elé az alkohol hatására. És ugye szóba jött az, hogy megbánják-e ezeket a cselekedeteiket, amiket az interneten italos állapotban tesznek. Azt láttuk, hogy a kétharmada ezeknek az embereknek saját meglátása szerint másképpen internetezik ilyen helyzetben, sőt tíz százalékuk azt mondja, hogy gyökeresen más az internethasználatuk, tehát akár radikálisan megváltozhatnak a szokásaik. Ennek hatására az sem meglepő azért, hogy minden ötödik internetezővel, aki részeg ült le az internet elé, előfordult vele, hogy valami olyat tett (a kommunikáció során), amit egyébként nem tett volna meg és esetleg meg is bánta volna. De azt gondolom, hogy ez azért ha az ember iszik, nem feltétlenül csak az interneten tud testet ölteni, tehát akár már a kocsmában, pub-ban, étteremben is elhangozhat olyan, amit másnap talán megbán. És erre egyébként Hemingwaynek van egy kitűnő mondása: azt mondta, hogy „mindig tedd meg józanul azt, amiről részegen fogadkoztál, hogy megteszed – ez majd megtanít arra, hogy befogd a szád.”

Úgy tűnik, hogy valami igen gonosz dolog történt, bár szerencsére nem Magyarországon. Ez persze nem vigasztalja az Atlanta közelében található Gwinnett Medical Center kórház munkatársait és pácienseit, mert a hír szerint egy nem valami jószándékú malware program túlterhelte a kórház számítógépes rendszerét. Biztonsági szakértőnk, Keleti Arthur mesélt az esetről a műsorban.

Nagyistók Tibor: Történt-e valami a betegekkel?

Keleti Arthur: Gyógyulgattak. Bár annyi mégis történt a betegekkel, hogy akiknek nem sürgősségi ellátásra volt szükségük, azokat a kórház kénytelen volt máshova irányítani. Tehát effektíve nem tudott úgy működni a kórház, ahogy kellett volna. A komputervírus megfertőzte a számítógépeket a kórházban, majd az informatikai rendszer tulajdonképpen leállt, mivel túlterhelte a rendszert a vírus által okozott nagymennyiségű adat. Volt egy ehhez hasonló eset egyébként körülbelül két hónappal ezelőtt: akkor Új-Zélandon egy mentőhálózatot üzemeltető szervezetet támadott meg egy vírus…

Nagyistók Tibor: Szándékosan idézik elő ezt a támadást?

Keleti Arthur: Nagy valószínűséggel ez nem hackerek műve, ugyanis ha az lett volna, akkor sokkal nagyobb kárt okoznak. Valószínűleg egy „kósza vírus” volt – furcsa, hogy pont egy kósza vírusról beszélünk egy kórházban, de hát a számítógépekkel nem foglalkoznak annyian, mint ahányan a betegekkel. Ez az esetből is tisztán látszik. És az látszik egy kimutatásban, amit az USA-ban végeztek pár héttel ezelőtt, hogy két éven belül minden egészségügyi intézmény tapasztalt informatikai biztonsági problémát… Azért itt én felvonnám a szemöldökömet. Ugyebár ma az átlagos vállalatok és intézmények tekintetében is igen jellemző az, hogy meg vannak győződve, hogy ha az irodai rendszerek relatíve jól működnek (most ebben az esetben azok se működtek jól!), akkor „biztos nem lesz baj az ipari rendszerrel!”, vagy ahogy szépen magyarul mondjuk, a core business-szel (a fő tevékenységgel) – márpedig azzal is gond lehet! Itt is lehet ezzel gond. Tehát amikor egy komputervírus bekerül egy kórházi informatikai rendszerbe, olyankor két dologtól félek. Az egyik az, hogy elvesznek adatok, vagy egészségügyi adatok kiszivárognak, amire nagyon sok példa volt. A másik pedig, hogy ezekben a modern kórházi eszközökben már informatikai elemek működnek. Ahogy most már otthon a kenyérpirítónkban is számítógép működik lassan, így már ezekben az eszközökben is, elég régóta. És hiába jóminőségű gyártmányok ezek, hiába tesztelik az eszközöket, a biztonsági problémákra, sérülékenységekre azért gyakran érzékenyek. Tehát én jobban félek attól, hogy megáll egy művese-eszköz, rosszul működik az anesztéziának valamilyen gépe, kialszik a lámpa a műtőben, mert elektronika irányítja, és nem úgy működik, ahogy az kellene. Tehát ez egy komoly veszély. Magyarországot én abból a szempontból féltem, mert a kórházi informatikán az egészségügyben soha nem volt igazán nagy hangsúly.
Egy évvel ezelőtt készítettem interjút hackerekkel: órákon keresztül beszéltek arról, hogy hogyan futtatnak torrent szervereket kórházi tűzfalakon és így tovább… Tehát egy eléggé szegényes képet látunk itt kibontakozni.

Bódi Zoltán: De ha korábban azt említetted, hogy valószínűleg ebben a konkrét esetben egy kósza vírus volt – nem egy megszervezett hacker-támadás – egy ilyen kórházi informatikai rendszerbe hogy kerülhet be egy kósza vírus?

Keleti Arthur: Pont úgy, ahogy a te otthoni rendszeredbe. Tehát például a titkárnő jön be, hozza magával a pendrive-ot – mellesleg nem lehetetlen, hogy hazavitte a kórházi adatokat, a betegek Excel-táblájával együtt és otthon mondjuk javítgatott és aztán visszavitte…

Nagyistók Tibor: Jó, de hát az „hermetikusan” le van zárva az ipari rendszertől

Keleti Arthur: Mi van lezárva?

Nagyistók Tibor: A titkárnő gépe és a nagy adatbázis.

Keleti Arthur: Dehogy van lezárva! Ez ugyanaz a rendszer. Ne legyenek illúzióink, itt nincsenek ilyen „hermetikus” lezárások. És sajnos, mivel a magyar egészségügyben eleve igen kevés pénz van, nyilván ezekre a rendszerekre, amelyek úgy ahogy működnek, általában utoljára jut pénz. Tehát az, hogy ezek biztonságosak legyenek, hogy az adatvédelemre odafigyeljenek, az nyilván egy olyan faktor, hogy „hát így is megy, nem? Akkor mi itt a probléma?”…Hát ez itt a probléma! Ha bekeveredik oda egy vírus, taccsra vágja az adatbázist, esetleg módosít adatokat és rossz esetben kiszivárogtat, elküldi valahova, mindig így kerülnek ki az adatok…

A biometrikus azonosítást nagyon hatásosan jelenítik meg a hollywoodi produkciók, gondolhatunk például a Különvélemény c. Spielberg sci-fire, amiben a Tom Cruise által alakított főhős kifejezetten egy orvoshoz megy el, hogy a szemgolyóját cserélje ki, hiszen az alapján azonosítják őt be a rendőrök és robotjaik. Persze elkerekedett szemekkel ma már nem kell tekintenünk a biometrikus azonosításra, hiszen az ujjlenyomat- és retinaazonosítást már ismerjük. New York-ban most egy olyan tenyérfelismerő megoldást vezettek be egy kórházban, amely a pácienseket a tenyerük erezetének mintázata alapján ismeri fel és egyértelműen azonosítja őket. Keleti Arthur, a Netidők biztonsági őre segít eligazodni a témában.

Ez a tenyér-felismerési módszer, pontosabban a tenyér erezetének felismerése valójában nem új technológia. Az az igazán érdekes, hogy miért van rá szükség. A fő oka az identitás-lopás nevű probléma, vagyis az, hogy bizonyos azonosítóknak a felhasználásával embereknek a személyiségét, adatait ellopják. Az egyszeri felhasználó ilyenkor azt mondja, hogy „Jól van, hát nem örülök neki, de hát vigyék! Most mit csinálhatnak a nevemmel?” Igen ám, csak azt mondják itt a jelentések, hogy körülbelül másfél millió amerikai állampolgár esett már egyértelműen áldozatául valamilyen kifejezetten egészségügyi identitáslopásnak, s utána ezzel visszaéltek.

Milyen visszaélésekre lehet gondolni? Például olyanra, hogy valaki a beteg nevében bizonyos gyógyszereket, sőt, drága gyógyszereket felvett. Vagy valaki egy gyógykezelést vett igénybe, ami nagyon drága. 2010-ben egy ilyen esetnek a kiderítése, a számlának a pótlása, esetenként átlagosan több mint húszezer dollárba került. Ez nagyon sok esetben a valódi tulajdonos paciensnek a zsebéből kifizetett összegekről szól, ahol neki vissza kellett pótolni azt az összeget, amit valaki ellopott és ő meg nem tudta bizonyítani, hogy ezt a számlát nem ő hozta össze.

Ugyanez a tanulmány azt mondja, hogy az ilyen kifejezetten egészségügyi identitáslopásoknak a 36%-a, családon belül, valamilyen családtag által következik be. 17%-ról nem lehet tudni, hogy milyen forrásból történt ez a lopás, 14%-nak egyszerűen ellopják valamilyen szolgáltatótól. Aztán van 6% phishing, amikor kiénekelték az illető szájából a biztosítási számot, és van 8% olyan, amikor levelezésben ment valahova, és a levelet elkapta valaki, aztán elkezdte felhasználni.

Ezek eléggé elrettentő adatok. Márpedig ez a technológia igen olcsó, és ehhez képest elég sok bajtól tudja megóvni magát az a kórház, ha elkezdi bevezetni a tenyérfelismerést. Évente nagyon sok millió dollárba kerülnek a kártérítési perek is, meg sok minden más is, azoknak a kórházaknak, akiknek regisztrációs hiba miatt vétenek valamilyen orvosi hibát, ami ahhoz köthető, hogy nem jól azonosították a beteget. És aztán olyan gyógyszert adtak neki, amit nem kellett volna, vagy rosszul kezelték. Ezt szintén kiküszöböli ez a rendszer. Egy másik érdekes példa az, hogy mi van akkor, ha meg se tudunk szólalni? Nem tudjuk elmondani azt a számot, nem találnak nálunk azonosítót, esetleg eszméletlenek vagyunk – ez az eszköz akkor is tudja azonosítani az illetőt egészen pontosan.

Az is érdekes, hogy az ujjlenyomathoz képest egy picit biztonságosabb, mert azért az ujjlenyomatokat már lehet hamisítani. A tenyérlenyomatot, illetve véna-erezet lenyomatot azért nem túl gyakran hagynak az emberek maguk után. Vagyis, míg egy ujjlenyomatot relatíve könnyű ellopni, hogy ha valakiéhez hozzá akarok jutni, a tenyér vénák mintázatát, meg a benne lüktető vért nyilván nehezebb. Úgyhogy összességében ez egy nagyon jó módszernek tűnik és mindenki azt jósolja, hogy ez rohamos tempóban el fog terjedni. Azt hallottam, hogy Japánban már az ATM automatáknál is elkezdték használni ezt a technológiát…