Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Meddig kell még a sofőr?

A saját magukat vezető autók már a kanyarban vannak mondhatnánk. De hol is tartanak a fejlesztések és mikor ülhetünk hátra a vezetőülésből, hogy rendet tegyünk a gyerekek között?

Valószínű, hogy ez utóbbira még jó ideig nem lesz lehetőségünk, viszont egyre több, a vezetést segítő technológia kezd elterjedni, melyek vigyáznak ránk. Az újítások szépen szivárognak be a mindennapokba, pedig pár éve még jobbára csak a tudományos-fantasztikus regényekben olvashattunk róluk.

Fékasszisztens

Még emlékszem a Mercedes első fékasszisztensére, ami elvileg radarral működött (volna) és akadály észlelése esetén a sofőrnek sípoló hanggal jelezte volna, hogy itt az ideje a fékbe taposni. A bemutató óriási bukta lett, nem csak ezért mert nem sípolt a rendszer, hanem azért is mert volt még egy kiegészítő információs eszköz, egy majdnem megfelelő helyen elhelyezett deszka, ami után a sofőrnek a fékbe kellett volna lépni. Csak közben a colstokból levághattak egy keveset, mert az új S osztály ahogy az kell, belecsattant az előtte álló kocsiba.

A Volvo aztán szintény csúnyán felsült a fékasszisztens bemutatóján. A kocsival itt egy teherautót sikerült "lekoccolni" újságírók egész hada előtt.

Azóta persze sokat fejlesztettek a rendszereken és most már megbízhatóan működnek, de a kezdeti próbálkozások meglehetősen gyászosak voltak.

Sávelhagyásra való figyelmeztetés

Ez a rendszer egy a visszapillantóba szerelt kamerával figyeli az úton felfestéseket és ha azt észleli, hogy a kocsi elhagyni készül a sávját, akkor a vezetőt először figyelmezteti a kormányba épített rezgetővel. Ha pedig azt észleli, hogy a sofőr egyáltalán nem fogja a kormányt, akkor visszatéríti az autót a saját sávjába egy finom kormánymozdulattal.

Holttér figyelés

Aki vezet, annak nem ismeretlen az a helyzet, amikor egy autót próbálunk lehagyni és mikor odaérünk a másik autó vezetője index és körültekintés nélkül elindul a mi sávunkba. Ilyenkor jön a padlófék, a duda hátha felébred a szunyókálásból a másik. Ha mégsem, akkor kész a karambol. Ennek a helyzetnek a megelőzésére találták ki, hogy a külső tükrökbe kamerát szerelnek, mellyel érzékeli a kocsi, hogy van-e a holttérben másik közlekedő. Ha akadályt észlel akkor figyelmezteti a vezetőt arra, hogy éppen most készül rontani a bonus/malus besorolásán.

Parkoló asszisztensek

Ez az eddigi leglátványosabb kiegészítés amit szériaautóba szerelnek. Kétféle verzió is van belőle. Az egyik utcai parkolást segíti azzal, hogy a kiszemelt helyre szépen tolatva beáll a kocsi, teljesen magától.

A másik verzió a saját garázsunkba áll be, teljesen magától. Megállunk a garázs előtt, kiszállunk és megnyomjuk a gombot, hogy "parkolj!". Erre a kocsi fogja magát és beáll a garázsba.

TAP - ideiglenes sofőr

Forrás: Volkswagen

Múlt héten pénteken Dr. Jürgen Leohold a Volkswagen csoport kutatási igazgatója jelentette be a TAP (Temporary Auto Pilot) rendszert, melyet az EU HAVEit (Highly Automated Vehicles for Intelligent Transport) projektének keretében.

A TAP rendszerrel 130km/h sebességig az autó saját magát vezeti a sofőr felügyelete mellet. Ez már egy fontos mérföldkő a fejlesztésekben a teljesen automata kocsik és a közúti balesetek csökkentését segítő fejlesztések felé vezető úton.

A félautomata gépsofőrt kamerák, ultrahangos érzékelők, lézerszkennerek és elektronikus horizont segítik a feladat végrehajtásában. Leohlod úr felhívta a figyelmet arra, hogy még ezzel a technikával felszerelt kocsiban se próbáljon meg senki hátra ülni menet közben egy kis szunyókálásra, mert igen rosszul ébredhet.

A jövő: Google

A DARPA által sofőr nélküli autók számára rendezett Grand Challenge versenyen előkelő helyen végzett stanfordi csapat tagjait sikerült a Google-nek magához csábítania. Ezzel indultak neki a 2007-es Urban Challenge versenynek, amit már városi közlekedésben a szabályok betartásával baleset mentesen kellett a csapatoknak teljesíteni. Ezen a versenyen 96 kilométer volt a távolság, melyet a győztesnek 4 óra 10 perc alatt sikerült letudnia. A Google csapata a versenyeken kívül tovább fejlesztette az autonóm gépjárműveket néhány kibelezett Toyota Prius-szal és Audi TT-vel. A kocsikkal már több, mint 140.000 mérföldet kocsikáztak. Közben a törvényhozás is felkészül a jövőbeni új technológiák alkalmazására és Nevada állam az 511-es számú határozatával felhatalmazta közlekedési főosztályt, hogy dolgozza ki a sofőr nélküli járművek közúti közlekedésére vonatkozó szabályokat.

Miért ez nagy technológia verseny?

Túl azon, hogy a felsorolt újítások egytől egyik megdobogtatják a műszaki újdonságokért rajongók szívét, kétségtelen, hogy a fejlesztések elsődleges célja a közlekedés biztonságának emelése. Ahogy az elmúlt napok sajnálatos buszbalesetei is mutatják a legnagyobb rizikófaktor a közlekedésben maga az ember. Ha sikerülne a technológiai fejlesztésekkel csökkenteni az emberi hibák számát, akkor ezzel együtt a balesetek számának további csökkenését is sikerülne elérni.

1 Tovább

Ubuntu a műszerfalon

Az igazi geek kocsijában komplett érintőképernyős szórakoztató központ van, internettel, műholdas navigációval és tolatókamerával. Eddig ezek az extrák a vágyak felső kategóriás listáján szerepeltek. Most viszont itt van a Niavisurfer névre hallgató eszköz, ami tudásában minden földi jóval elhalmoz egy gyári CD lejeátszó áráért.

A Navisurfer II termékcsalád egy Ubuntu Linux operációs rendszer és egy jól felszerelt, gépkocsi műszerfalába építhető érintőképernyős számítógép vadházasságából született. Az ár 300 euró körül mozog, ezt az árat érdemes azonban összevetni a gépkocsi forgalmazók által felszámított extrák felárával. Egy mezei gyári CD lejátszó olyan 60-90 ezer forinttól indul, de a 7"-os egérmozis navigációs berendezésekért a gyártók már 200 ezer forint feletti összeget is elkérnek, melyek tudásban össze sem hasonlíthatók azzal a készülékkel amiről most szó van.

A hardverről

A ketyere szabványos dupla DIN méretű helyre építhető be. Elölről egy érintőképernyő, három gomb és egy USB csatlakozó van. Hátul van még egy-egy hang ki- és bemeneti csatlakozó, 2db USB port, 2db PS2 csatlakozó, 2db AV bemenet (monitor üzemmód), 1db tolatókamera automatikus átkapcsoló, soros port és mikrofon bemenet.

Belül van még a berendezésben 3G HSDPA modem, Bluetooth és GPS vevő a hozzá kapcsolódó antennával. Természetesen a zord körülményekre is fel van készítve a gép, a 250Gb-os merevlemez rázkódás védett keretbe van beépítve és -10 valamint +65 fokos környezeti hőmérsékletet is tolerál. Páratartalomból a sivatagi szárazságtól, a trópusi esőerdők klímájáig szintén jöhet bármi.

A tápellátás is az autós üzemre lett méretezve, hiszen 9-18V közötti tápfeszültség között bármivel beéri, figyelve arra is, hogy az akkumulátort nehogy lemerítse. Ezért a 9V-os akkumulátorfeszültség alatti tartományban egyszerűen kikapcsolja magát. Az indításkori hirtelen feszültségesést viszont felismeri és nem fog újraindulni feleslegesen a gép.

Mi a helyzet szoftverfronton?

Az Ubuntu operációs rendszernek és a nyílt forráskódú programok fejlesztőinek köszönhetően, kánaán van. A GPS vevő nem dísznek került a dobozba. A Navit navigációs program előre telepítve van. Ez a program nagyon sok térképformátumot támogat, többek között a kedvencemet az Openstreetmap nevű közösségi térképet is, de persze egyéb kereskedelmi térképeket is tud használni.

Elveszni már nem fogunk, de a képernyőt másra is használhatjuk. A beépített 3G HSDPA modemmel és megfelelő előfizetéssel a mobil internet is beköltözik a gépkocsiba. Ezzel elérhető, hogy a leveleinket ellenőrizzük, a reggeli dugóban elolvassuk a híreket, vagy bármelyik rádiót hallgassuk az interneten keresztül akkor is ha már a vételi körzeten kívül járunk.

A filmekről és a saját zenei gyűjteményről sem kell lemondani hiszen egy hosszabb úton a médialejátszó a teljes szórakoztatást biztosítja még egy váratlan föld körüli út esetére is. Megfelelő DVB-T tunerrel kiegészítve pedig a földfelszíni tévézés élményét is magunkkal vihetjük az utunkra.

Erre mondják, hogy ennyi pénzért a bolondnak is megéri, így nagy valószínűséggel sok embernek a kívánságlistáján ott lesz a Navisurfer.

0 Tovább

Google Zeitgeist: mire keresett Magyarország 2010-ben? (frissítve)

A Google minden év végén számadást készít az internetezők kereséseiből, amik kirajzolják az adott év fontos trendjeit, kérdéseit, eseményeit… (a szolgáltatást stílusosan Zeitgeist-nek nevezik, hiszen méltó lenyomata a korszellemnek). Egy ideje a Magyarországra vonatkozó adatok is elérhetők – most ezekből szemezgetnék, a mögöttünk álló esztendőt elbúcsúztatandó.

A legnépszerűbb 10 kereső kifejezés szerint az iWiW (második) lenyomta a Facebook-ot (hatodik) 2010-ben is. De ha a leggyorsabban növekvő kifejezéseket nézzük, akkor a Facebook volt a nyerő az elmúlt évben, ez volt ugyanis a no1 leggyorsabban növekvő kifejezés az évben nálunk („facebook bejelentkezés”), míg az iWiW ennek a listának csak a tízedik helyére tudott feliratkozni. Jól látszik tehát, hogy 2010-ben tömegével tanulták meg a magyarok hogyan kell belépni a Facebook-ra.

A legnépszerűbb kifejezések között a „játékok” végzett az első helyen, arra a kérdésre viszont, hogy milyen játékokról lehet szó, a leggyorsabban növekvő listára nézve kaphatunk választ: Farmerama (második), Grepolis (harmadik), Kertbirodalom (negyedik), Én Kicsi Tanyám (nyolcadik). Ezt a kínálatot elnézve Magyarország a 3,5 millió (internetező) kisgazda országa volt idén.

Mi derül még ki az eddig nem említett leggyorsabban növekvő kifejezésekből? A listára nézve jól látszik, hogy 2010 a választások éve is volt idehaza: választottunk politikusokat az ország és a települések élére (hatodik), és két műsorban is választottunk tehetséges énekeseket, az X Faktorban és a Megasztárban. A két műsor versenyét egyébként a Google-nél az X Faktor nyerte (hetedik), a Megasztár csupán a kilencedik helyre iratkozott fel. Végül, a top10 leggyorsabban növekvő kifejezések között szerepelt még a Pannon névváltása, az emberek nagyon sokszor kerestek rá a Telenor kifejezésre, ami így az ötödik helyen végzett.

Visszatérve a legnépszerűbb kifejezések listájára, az internetezők kereséseit a közösségi oldalakon és játékokon túl a youtube (harmadik), Budapest (negyedik), freemail (ötödik), tv (hetedik), torrent (nyolcadik), térkép (kilencedik), google (tizedik) határozta meg. Szóval, hajszál híján „lenyomta” a torrent a TV-t. Azt viszont ne kérdezzék, hogy miért keres rá 2010-ben Magyarországon valaki arra a Google-ben, hogy google…

Végül vessünk egy pillantást a többi, még Magyarországra vonatkozó tematikus listára. A legnépszerűbb ember Király L. Norbert volt, a legelső sportesemény a foci VB, a „legjobb étel” a pizza, Schmidt (sic!)* Pál végzett élen az „emberek a hírekben” kategóriában és használt autót kerestek legtöbben, ha vásárlásról volt szó. Az év legjellemzőbb eseménye tehát az lehetett volna, amikor Király L. Norbert a használt autójában foci VB-t nézett pizza evés közben, miközben a rádióból Schmitt Pál beszélt.

Boldog új esztendőt kíván a Netidők Blogtársaság!

Probesz

* érdekes, hogy új államfőnk nevét, Schmitt Pál nevét elírta a Google, könnyen lehet persze, hogy ez abból fakad, hogy a névre kereső magyarok nem tudják a helyes írásmódot.

 

1 Tovább

A Google titkos szándékai

Október elején a Google hivatalosan is bejelentette saját blogjában, hogy az egyik kutatócsoportja olyan autó kifejlesztésén dolgozik, amely képes emberi beavatkozás nélkül is közlekedni. Három prototípussal végzik az országúti kísérleteket, összesen már több mint kétszázezer kilométert tettek meg a Szilícium-völgy útjain.

A hír nem okozott különösebb kavarodást, gyorsan továbbléptek rajta az emberek. Pedig ez több mint érdekes, egy rövid pillanatra felvillant a fátyol a Google kulisszáiról, és sejthetővé váltak a cégóriás további tervei.

Az önműködő autóról már évtizedek óta ábrándozunk, lehetőségeiről, hasznosságáról bővebben itt olvashatunk. Az autóiparban teret hódító elektronika lehetővé is teszi ennek a technológiai alapjait. Az első kísérletek és  a katonai felhasználása felett a DARPA bábáskodott, amelynek a kereteit egy évenként meghirdetett sivatagi verseny adta. Ennek kudarcairól és ritka sikereiről is olvashattunk már. De mi az oka, hogy a Google beszállt ebbe a versenybe, sőt óriási előretörést sikerült elérnie? Nézzük a tényeket.

Az önműködő autó működésének három feltétele van. A pontos helymeghatározás, egy pontos térképszolgáltatás, és egy mesterséges intelligencia, amely a járművet irányítja.  A műholdas navigáció elvileg már adott, ráadásul az ezen a területen várható változások alapjaiban változtatják meg a technológiát.

A Google internetes térképszolgáltatása szinte napról napra fejlődik és pontosodik. A folyamat szemmel láthatóan átgondolt, fokozatos lépésekben jelenik meg, bár némelyiknek a célja (értelme) előre nem is igazán látható.  Kezdődött az egész a Google Földdel, ami első ránézésre, csak pusztán érdekes és izgalmas szórakozás volt, gyakorlati haszna nem látszott a ráköltött százmillióknak. Azután elindult a térkép, az útvonaltervezés, és mindjárt egy remek szolgáltatássá állt össze az egész. Azután nem látszott sok értelme az épületek 3D modelljeinek elhelyezésének sem, és csak játéknak tűnt a sok problémát kavaró streetview szolgáltatás is.

Az októberi bejelentés azonban értelmet ad a folyamatnak. Ha van egy jól használható útvonaltervező rendszerünk, ismerjük a városi objektumok vizuális megjelenését és 3D-s kiterjedését, ezek az információk az önjáró autók adatbázisának alapjait képezi.  A Google az autó kifejlesztésével nem csak támogat egy hasznos technológiát, hanem egy óriási piacot teremt magának.  Mert jön egy új autós technológia, amelyet az emberek boldogan fognak vásárolni a nyújtott kényelme miatt, és ennek a technológiának egyetlen informatikai kiszolgálója a Google lesz. Az üzleti lehetőségek óriásiak.

Mire eljut a fejlesztés oda, hogy elkészül, és gyártásra alkalmassá válik az autóhoz szükséges szenzorkészlet, megfelelően fejlett lesz a mesterséges intelligencia, addigra eléri a szükséges fejlettségi szintet a mobil internet is, és a Google adatbázisa is készen fog állni. És akkor egy, csak egy legény lesz talpon a vidéken…

 

További elérhetőségek:

2 Tovább
12
»

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek