Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Appra Magyar: ahol a vonat megelőzi az autót

Tegnap este az ünnepélyes díjkiosztóval lezárult az Appra Magyar első, platformfüggetlen alkalmazásversenye. A fődíjat a mindhárom mobil rendszeren elérhető interaktív vasúti app, az iMenetrend nyerte - a győztes csupán annyit kért a jelenlevő úri társaságtól, hogy utazzanak vonattal és használják közben az alkalmazásukat. Közönségdíjas egy másik közlekedési program, a TraffiHunter lett, amivel elsősorban a traffipaxokat tudják elkerülni az autósok.

Az iMenetrend nyerte az Appra Magyar fődíját

Az öt kategóriában (üzleti, közhasznú, játék, életmód, oktatás) 15 alkalmazás jutott a döntőbe, ők csütörtök reggel egyenként 3-3 percet kaptak, hogy az öt tagú zsűri előtt bemutatkozzanak, majd ezt követte a zsűri elvonulása, hogy meghozza az este nyilvánossá váló döntését. Az iMenetrend nem csak a fődíjat vihette haza, hanem a közhasznú kategória első díját is. A vasúti menetrend alkalmazás segítségével valós időben lehet követni a vonatok közlekedését, ha van mobil netünk, ami nem csak abban segíthet, hogy ne maradjunk le a vonatról, hanem, hogy egy ismeretlen vonalon ne maradjunk fenn azon, időben leszálljunk a megfelelő állomáson. Érthetetlen, hogy az alkalmazás fejlesztőit miért nem kereste meg eddig a MÁV, illetve miért zárkózott el eddig a megkeresések elől - hiszen hivatalos vasúti alkalmazás mind a mai napig nincsen és a vonattal közlekedő közönséget ez az app szolgálja ki, nem is akárhogyan.

A legjobb üzleti alkalmazás a Jó Szaki lett, amivel egyszerűen lehet szakembert keresni mobilon, legyen az villany- vagy vízvezeték-szerelő... A már most is profitábilis program iránt kezd megnőni a befektetői érdeklődés is. A szakembereknek csak akkor kell fizetni az alkalmazás használatáért, ha azon keresztül ajánlatot kérnek tőlük, nincs listázási vagy havidíj, a szakembert kereső laikusok pedig teljesen ingyenesen vehetik igénybe a kiközvetítést. A szakik munkáját értékelik a felhasználók, így a legjobb szakemberek "kézről-kézre" járnak. A telefon pedig lehetővé teszi, hogy gyorsan és egyszerűen lehessen ajánlatot kérni, akár fénykép feladásával is.

Az életmód kategóriát az Antenna Hungária hamarosan megújuló MindigTV programja nyerte, amivel nem csak élőben lehet követni a kiválasztott csatornák adásait, hanem műsorújságot is közread, illetve emlékeztet az app, hogyha valamelyik általunk kedvelt műsor éppen kezdődik. A fejlesztőkkel beszélgetve kiderült, hogy a tartalmak online közvetítése nem egyszerűen csak technológiai kihívás: a legtöbb műsor azért nem kerülhet adásba, mert az adott csatorna nem rendelkezik okostelefonra vagy tabletre az adott tartalom sugárzásával kapcsolatos jogokkal. De ez nem szegte a fejlesztők kedvét, jön az új verzió, amiben lesznek már lekérhető video tartalmak (VOD - video on demand), nem csak élő adás. Egy későbbi verzióban pedig azt is tervezik, hogy a MindigTV extra előfizetők plusz tartalmakhoz juthassanak hozzá.

A játék kategóriában egyből két nyertest is választott a zsűri - az oktatás kategória rovására, ahol nem hirdettek győztest. Mindez azért különösen fájó, mivel az oktatás kategória egyébként más országokban rendkívül erős okostelefonon és tableten. Úgy látszik idehaza ezen a téren lehet még fejlődni a jövőben. A játék kategória két győztese a FilmDrops és a Sighter lett. Előbbi egy olyan mozgóképes app, amelyben a Kaland, játék, kockázat könyvekből ismerős interaktív történetmesélés adja a játékot csak mozgóképes formában: itt 1-1 percnyi videó után eldönthetjük, hogy merre menjen tovább a sztori. Minden esetben 8 befejezése van az adott epizódnak. Romantikusok előnyben: a sorozat darabjai két főhős szerelmi életéről szólnak, Zénó menő ételkritikus, akinek segíteni kell elcsábítani a lányokat, Lili pedig aranyos cukrász lány, akinek abban segíthetünk, hogy a nyomi srácokat minél gyorsabban le tudja rázni. A vicces alkalmazást az Attrecto app fejlesztő csapata rakta össze, most készül a filmek szinkronja és az app fordítása.

A játék kategória másik győztese a Sighter lett, amivel hideg, langyos, meleg, forró játékot lehet játszani mobilon, különböző helyszíneken és felfedezni az adott terület, város rejtett titkait. Készült például a budapesti Állatkertbe is séta, de a pesti romkocsmákat is megismerhetjük így. Sőt, saját magunk is hozhatunk létre saját sétákat, például egy romantikus lánykéréshez...

Természetesen a verseny oldalán fent lévő számos alkalmazás közül több olyan van, amit érdemes kipróbálni. Díjat ugyan nem nyert, de a kategóriája legjobb három alkalmazása közé került az Elsősegély - Mit kell tennem, amellyel felfrissíthetjük ilyen irányú tudásunkat és igény eseten vészhelyzetben is használhatjuk, mentőt hívhatunk vele (4100 alkalommal tették már meg ezt a felhasználók az alkalmazás segítségével), de a legközelebbi defibrillátor berendezéseket is megtalálhatjuk a programmal. Ugyancsak díj nélkül maradt a SzemeTisz, a Kopint Datorg alkalmazása, amiben GPS segítségével jelölhetjük meg egy térképen, ha valahol illegális szemetet találtunk - majd arra is van lehetőség, hogy el is takarítsuk azt - vagy másokélt - és ezzel pontokat gyűjtsünk. Végül, szintén díj nélkül maradt az OTP két programja, a banki és a tőzsdei appok, előbbi komolyan elgondolkodtatott, hogy bankot váltsak. A demó verzióban kipróbálható minden banki funkció és bizton állítható, hogy az OTP megcsinálta az ország egyik legjobb banki alkalmazását, ami mindent tud, amire ma egy okostelefon felhasználónak szüksége lehet telefonon.

Sajnos nem fér bele minden érdekes alkalmazás egyetlen blogbejegyzésbe, így zárásként azt javasolnám, hogy mindenki nézze meg az Appra Magyar oldalát, egész biztosan talál ott olyan programot, amit még nem ismer és hasznosnak, jónak, szórakoztatónak fog találni. Jövőre pedig találkozunk a második Appra Magyar versenyen!

Pintér Robesz

 

0 Tovább

Ma zárul az AppraMagyar

Ma jár le az AppraMagyar alkalmazásfejlesztő verseny meghosszabbított nevezési határideje. Érdemes körbenézni a verseny oldalán, ha mg nem tettük meg, ahol száznál jóval több magyar alkalmazás várja nem csak a zsűrit, hanem az érdeklődőket is. Vannak itt közlekedési programok, játékok, üzleti appok, könyvolvasók, időjárási vagy szabadidős alkalmazások... mindenki válogathat kedvére.

Miért fontos egy ilyen verseny? A négy legnagyobb alkalmazásboltban (Android, iOS, Windows Phone, Blackberry) összesen 2 millió(!) alkalmazást tartanak számon a világon (persze átfedésekkel). Az alkalmazások a lelkét jelentik a mobiltelefonos univerzum jelenlegi működésének. Mégis, az okostelefon felhasználók 85%-a legfeljebb 10 alkalmazást használ telefonján idehaza havi rendszerességgel* és csak minden ötödik okostelefonos tölt le legalább hetente egyszer alkalmazást a készülékére. A három leggyakoribb tevékenység pedig továbbra is a telefonálás, SMS-küldés és ébresztőóra használat. Bár feljövőben van a közösségi alkalmazások használata, az e-mailezés vagy a böngészés, mégis azt mondhatjuk, hogy nem használjuk ki a készülékeinkben rejlő lehetőségeket.

Okostelefonunk egy igen sokrétű eszköz, amit saját igényeinknek megfelelően tölthetünk meg alkalmazásokkal. Fontos ugyanakkor, hogy ezek a mi szükségleteinket elégítsék ki - várható, hogy ezeket az igényeket legjobban a hazai fejlesztők ismerhetik, ráadásul az így készülő programok magyarul érhetők el, ami fontos szempont lehet az emberek számára.

Pár hét múlva az is kiderül, hogy mely alkalmazások kerülnek a december elején lezajló döntőbe - ahol nekem is van szerencsém zsűrizni - illetve, hogy ezek körül kik nyernek díjakat. Addig is, ki lehet próbálni a programokat és eldönteni, hogy nekünk melyik a kedvencünk (a verseny keretén belül kiosztásra kerül közönségdíj is).

 

* Az eNET 18 évesnél idősebb, rendszeresen internetezőkre reprezentatív kutatása szerint (N=1000 fő, 2013 szeptemberi adatfelvétel). A posztban szereplő valamennyi hazai adat ebből a kutatásból származik.

Pintér Robesz

0 Tovább

Natív - egy kis hazai

A natív kifejezéssel, főként a natív alkalmazás szószerkezetben gyakran találkozunk. A jelentés megfejtése előtt megvizsgáljuk, mit jelent a natív szó eredetileg. Ez egy latin eredetű szó, amely számos európai nyelvben megtalálható, hozzánk német közvetítéssel került, alapjelentése: ’természetes’, ’a természetben eredeti alakjában előforduló’, ’helyben keletkezett’ (Idegen szavak szótára). Az angolban a native speaker voltaképpen az anyanyelvi beszélő, tehát ha valakinek native speaker az angoltanára, annak anyanyelvi angol az oktatója, vagyis a nyelvet természetes, családi nyelvi környezetben sajátította el, és nem idegen nyelvként tanulta.

Informatikai környezetben a natív jelentése: ’a környezetben közvetlenül futó’, tehát a natív alkalmazás olyan, szoftver, amelyik az adott környezetben, operációs rendszeren, például a Windows alatt közvetlenül fut, a szoftvert kifejezetten a Windowsra írták, és nem weben érhető el vagy más, emulált módon fut. Az okostelefonok környezetében gyakran fordul elő a natív applikáció kifejezés, amely azt jelenti, hogy ez egy olyan applikáció, amely kimondottan az okostelefon operációs rendszerére készül, közvetlenül azon fut. Ezzel ellentétes például a webes applikáció vagy a keresztplatformos alkalmazás (lásd pl.: http://www.onlinemarketingszotar.hu/nativ-alkalmazas-native-application). Tehát a natív szó informatikai környezetben elsősorban az eredeti, alapjelentések közül a ’helyben keletkezett’ értelmet viszi tovább.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

A gyerekek szeretik a digitális spenótot

Terka egy cserfes szájú kisgyerek, aki nem szeret enni, leszámítva az édességet. Különösen a zöldségekkel áll hadilábon. De a husit sem engedi, hogy felvágják, hiszen akkor még több étel lesz a tányérján. Ismerős? Mi lehet a megoldás egy ilyen helyzetben?

Terka valószínűleg nem egyedi eset, gyerekek milliói a világon küzdenek szüleikkel a reggelinél, ebédnél, vacsoránál, hogy mit és mennyit egyenek. Valahogy meg kellene értetni a gyermekekkel, hogy a zöldség egészséges és finom. De a gyerekek nem racionálisak, ahhoz, hogy megegyék a zöldséget, szeretniük kellene azt, legjobb esetben még azelőtt, hogy megkóstolnák, vagy különös színe elriasztaná őket.

Van megoldás: mi az, amit a legtöbb gyerek az édességen kívül még nagyon szeret? Segítek, nem étel. A kütyükért bolondulnak még a gyerekek. Tehát a tökéletes megoldás a „zöldség problémára” a szerethető digitális zöldségek, amelyek révén kötődésük alakulhat ki a gyerekeknek a zöldségekhez, megismerhetik és megszerethetik őket, mielőtt a tányérjukra kerülnének. Ez most így talán túl tudálékosan hangzik, de a dolog működhet. Most ki is lehet próbálni. Először az iPad tulajdonosoknak, mivel Terka egy mese alkalmazás főhőse, ahol megismerhetjük az akrobata borsókat, a vén kisasszony répát, a rosszcsont spenótot és a sóskát, a sötétben félős kis kelbimbót és társaikat. A meséből a megfelelő ponton az is kiderül, hogy a zöldségek akkor lesznek igazán boldogok, ha egy kisgyerek tányérján végezhetik és segíthetnek neki, hogy nagy és erős lehessen. No és melyik gyerek ne akarna megnőni?

Az alkalmazásból már fejlesztik az androidos verziót is. Terka egyébként a nyelvtanulásban is tud segíteni, mivel a narráció elérhető magyarul, angolul, németül, spanyolul és kínai nyelven is. Saját gyerekeimen (3, 6 és 9 évesek) tesztelve a mesét, különösen a borsópiramis nyerte el a tetszésüket, ahol a megijedt borsók szanaszét gurulnak a képernyőn újra és újra.

A mese interaktív, azaz a gyerekek kis kezeikkel különböző helyeken érinthetik meg a képernyőt miközben hallgatják a történetet, mindettől sokkal inkább részesei lehetnek a mesének. Ezért aztán persze érdemes egyszerre legfeljebb egy gyereknek megmutatni Terkát, mert a digitális zöldségek felett még akár össze is verekedhetnek. Bár a rendes zöldségek kapcsán ilyesmi nem igazán fordulhat elő, már az is nagy szó, ha esznek belőlük a gyerekek. A „Terka a piacon” ebben segít: megeteti a gyerekekkel a zöldségeket. Nyami!

Pintér Robesz 

0 Tovább

Tablet 30 ezerért?

Pár napja egy közeli rokonom megkérdezte, hogy milyen tabletet vegyen, ha 20-30 ezer forintot szánna az egész vásárlásra. Elsősorban netezésre, videók megnézésére, egy kis játékra és térképes navigációra szeretné használni és fontos számára az akkumulátor idő. A jó hír az, hogy még ilyen összeg mellett sem kell nagy kompromisszumokat kötnie annak, aki tabletet szeretne. Viszont 1-2 dolgot érdemes észben tartani.

Ha valaki nem szán ennél többet vagy jóval többet a táblája beszerzésére, akkor elsősorban a belépő szintű androidos készülékek között ildomos körbenéznie. Mivel az android uralja a tablet piac közel 70%-át már, nehéz is mást venni, pláne ebben az árkategóriában. Fontos viszont, hogy olyat androidos tabletet válasszunk, amin nem csak a gyártó saját (többnyire szegényes) alkalmazásboltja elérhető, hanem a nagy, rendes alkalmazásbolthoz (Google Play) is csatlakozik, különben nem fogunk tudni bármilyen androidos appot rátelepíteni, ami később keserű szájízt okozhat. Az, hogy egy tablet hozzáfér-e az alkalmazásbolthoz rendszerint egy termékleírásból vagy terméktesztből kiderül, ha rákeresünk a kiszemelt készülékre a neten, de mostanában már az ilyen eszközök a gyakoribbak.

Androidra egyébként több ezer(!) gyártó van, a nagyok (például a Samsung, az Asus, a Lenovo vagy az Acer) eladnak fejenként legalább 1-2 millió tabletet negyedévente, viszont a kicsik piaci részesedése összességében majdnem 40% körül van a teljes piacon és az előző negyedévben 17,5 millió ilyen egyéb gyártótól származó tabletet vettek a világon. Jól látszik tehát a trend, hogy az olcsóbb, kevésbé márkás tabletek előretörnek szinte mindenhol.

Persze a no name gyártók között is vannak különbségek, idehaza például nagyon erős tablet fronton a myaudio (piacvezető a Samsung vagy az Apple előtt) – egyébként magyar cég, bár ugyanúgy Kínában gyártják az eszközeiket, mint szinte bármelyik másik márkának. Ezek mellett belépő árszinten érdemes lehet megnézni például a Wayteq vagy a ConCorde készülékeit, ezek ugyanis nem teljesen ismeretlen márkák, de nem is olyanok, ahol csak a névért ad ki valaki jelentős plusz összegeket.

Ami a működési időt illeti, biztos találni olyan modellt, amiben cserélhető az akkumulátor, de inkább az szokott jellemző lenni, hogy ehhez nem lehet hozzányúlni (tehát a hátlap nem levehető és az akkumulátort nem lehet otthon eltávolítani). Viszont hordozható akksi töltőt be lehet szerezni, az a tableten túl telefonhoz és akár hordozható DVD lejátszóhoz is jó lehet, így én inkább ezt javasolnám, mint a plusz akkumulátort, ami csak egyetlen készülékhez jó és macerás lehet a ki-behelyezése.

A tablethez persze kell internet is, alapból nyilván az otthoni, munkahelyi vagy egyéb wifivel használjuk a készüléket. Ha utazás közben is hozzá szeretnénk férni az internethez, akkor választhatunk mobil internetes modellt (többnyire felárral), ez esetben készüljünk fel, hogy a 3G csak akkor működik, ha mobilnet előfizetést veszünk hozzá, ez legalább havi 1-2 ezer forintba kerül, illetve bizonyos előfizetésekhez lehet 2 sim kártyát igényelni és ugyanazt az adatcsomagot használni az okostelefonhoz és a tablethez. Ha van már okostelefonunk és azon van mobilinternet kapcsolat, akkor megoldás lehet az is, hogy a telefonkészülék internet elérését osztjuk meg a tablettel – ez a nagy mobil platformokon (android, iOS, Windows Phone) ma már mind elérhető.

További szempont lehet, hogy térképes navigációra is alkalmas legyen az új kütyünk. Ha van GPS a tabletben, akkor kültéren bárhol fogja a jelet, de csak akkor jeleníti meg térképen a helyzetünket, ha hozzáfér egy térképhez. Ehhez vagy kell egy offline is működő térkép (választásunktól függően ennek akár a tablet árával vetekedő plusz költsége is lehet), vagy állandó online kapcsolat, amin keresztül útközben is le tudjuk tölteni a térképet. A Google Maps (az android ingyenes saját térképe) tudomásom szerint csak bizonyos sugarú területet tölt le előre offline üzemmódhoz, de nem komplett térképeket. A legtöbb nagy térképes szolgáltatás (például a Google-é vagy Apple beépített térképe) nem működik teljes funkcionalitással offline (ezt leginkább a Nokia oldotta meg, egyelőre viszont nekik még nincs saját tabletjük). Szóval offline navigációhoz egy megfelelő, offline is működő alkalmazásban érdemes gondolkodni. Az android alkalmazásbolt egyebként PC-ről is böngészhető, bármilyen speciális célra szeretnénk egy tabletet vásárolni, előre utána lehet nézni a témának, hogy van-e olyan alkalmazás, ami majd kielégíti az igényeinket. Az androidos offline navigáció amúgy egy elég népszerű a kérdés az interneten…

Végül a készülék kiválasztásánál szerintem érdemes még odafigyelni a processzorra és a memóriára, bár az elején lehet, hogy azt gondoljuk, csak netezésre kell a tablet, de idővel szinte biztos rakunk rá néhány játékot és az gyenge hardveren szaggathat, ami jelentősen rontja a játékélményt. Két magos processzor és 1GB memória szerintem ajánlott és legalább android 4-es rendszer (mert a legújabb alkalmazások a régebbi androidon nem biztos, hogy elfutnak). Ezekkel az elvárásokkal egyelőre pont beleférünk a célul tűzött 30 ezer forintos lélektani határba.

Pintér Robesz

0 Tovább
«
123

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek