Netidők Blogtársaság

A digitális szakadékról rendszerint az internetet használók és a nem használók közötti szakadék jut az eszünkbe, valójában ez a fogalom legalább öt dolgot takar. A héten három olyan élmény is ért, ami ezt az egyébként általam régen gyakran használt fogalmat ismét az előtérbe tolta és leginkább az országok közötti szakadék jellegére mutatott rá.

Szóval mi is az az öt dolog, amit a digitális szakadék jelent? Először is az országok, világrégiók, a fejlett és fejlődő világ közötti különbségeket a digitális eszközök elterjedtségét, hozzáférhetőségét és használatát illetően. Másodszor – immár az egyes országokon, társadalmakon belül – az eszközökhöz hozzáférők és nem hozzáférők közötti szakadékot (ezt hívjuk hozzáférési szakadéknak). Harmadszor az eszközöket ténylegesen használók és nem használók közötti különbséget (ezt hívjuk elsődleges digitális szakadéknak) – mert nem elég hozzáférni az eszközökhöz, ha nem használjuk azokat. Negyedszer a használók közötti eltéréseket – mert ugyanazokat az eszközöket eltérő módon használjuk (ezt hívjuk másodlagos digitális szakadéknak). Végül, ötödször, egyes amerikai politikusok a ’90-es években Mercedes-szakadékról beszéltek a digitális szakadék kapcsán, amivel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy nem biztos, hogy a digitális szakadék csökkentése kiemelt szociálpolitikai feladat kellene, hogy legyen (mert ugyebár mindenki szeretne Mercedes-t, de nem lehet mindenkinek és nem állami feladat ennek orvoslása – tehát mindenki szeretne internetezni, de nem tud, viszont ez szerintük nem állami probléma).

Az elmúlt 15-20 évben persze megcáfolták a Mercedes-szakadék megközelítést, igenis fontos, hogy foglalkozzon a politika is a kérdéssel. Ugyanakkor az internet terjedésével egyre gyengült a digitális szakadék diskurzus, ma már sokkal ritkábban beszélünk róla, mint például amikor kiemelt kérdés volt az internet elterjesztése Magyarországon. Ettől még a jelenség persze létezik, amire a héten három dolog is felhívta a figyelmemet.

A napokban jelent meg a World Economic Forum éves jelentése, a Global Information Technology Report (GITR), amely a világ legnagyobb, országokat összehasonlító és rangsoroló jelentése (idén 142 ország adataival). Ez bemutatja, hogy továbbra is jelentős különbségek vannak az országok között az információs technológiák alkalmazása terén és egyéb fontos kapcsolódó területeken (mint az oktatás, gazdasági vagy jogi környezet). Magyarországon például igen gyorsan és könnyen lehet vállalkozást indítani (hazánk 8. a 142 ország közül e tekintetben), a digitális tartalmak hozzáférhetősége jó (21. hely) és nemzetközi összevetésben is kevés az analfabéta (13. hely). Viszont a jogi rendszer hatékonysága az új területeken hagy kívánnivalót maga után (119. hely), nagyon kevés a kockázati tőke (117. hely), túl magasak az adók (112. hely) és ritka a munkavállalók továbbképzésen való részvétele, tehát az élethossziglani tanulás (111. hely). Mindez arra mutat rá, hogy az egyes országok teljesítménye nem csak önmagában érdekes, hanem a többi országgal való összevetésben nyeri el értelmét. Nem csupán országon belül, hanem országok között is érdemes követni a digitális szakadék (vagy inkább többes számban szakadékok) alakulását. Ehhez pedig kiváló eszköz az évről-évre megjelenő GITR.

Szintén pár napja jelent meg az Ipsos (a kutatócég, ahol dolgozom) több sajtóhíre is, amely 24 ország internetezőire vonatkozóan közölt adatokat. Az adatokból jól látszik, hogy érdemi különbség van az országok között a tekintetben, hogy mire és hogyan használják a lakosai az internetet. Magyarország például világbajnok e-mail használatban és az elsők között van az internet személyes szórakozásra, kikapcsolódásra, hobbira való használatát illetően, de például a videójátékok használatát tekintve hátul kullogunk. Mindez arra hívja fel a figyelmet – ami sokszor elsikkad vagy mondhatni nem látható számunkra -, hogy másképpen használjuk az internetet az egyes országokban, ami teljesen eltérő piaci lehetőségeket ad a vállalkozásoknak, eltérő környezetet jelent a (sokszor multi) hirdetőknek és másfajta beavatkozásokat igényel a politikától. A helyhez kötött csőlátásunkból viszont az fakad, hogy erről elfelejtkezünk és sokszor azt hisszük mindenhol ugyanúgy működik ez a világ, a máshol működő dolgok könnyedén átültethetők a helyi viszonyokra.

Végül a harmadik élmény: a héten a digitális szakadékról tartottam órát a gazdaságinformatika mesterszakos hallgatóimnak, ahol arról beszélgettünk, hogy vajon létezhet-e társadalmi egyenlőtlenségek nélküli világ (arra jutottunk, hogy az emberek különbözősége okán erre szerintünk nincs esély – ezt itt most nem fejteném ki), illetve hogyan hathat a társadalmi egyenlőtlenségekre az informatika. Meglepő, de nem biztos, hogy csökkenti az eleve meglévő társadalmi különbségeket az internet vagy az okostelefon. Ami pedig az országok közötti különbségeket illeti, olybá tűnik, hogy az elmúlt húsz évben, miközben folyamatosan zárkózik fel a fejlődő világ, a fejlett országok mindig megtalálják azokat az új területeket, ahol újra hatalmas előnyökre tesznek szert. Az országok közötti digitális szakadék tehát folyamatosan újratermelődik, érdemes odafigyelni rá.

Pintér Robesz

A héten részt vettem a HWSW App! konferenciáján, ahol két mozira való (közel 400) kockának adhattam elő egyszerre, hogy szerintem mi az az 5+1 dolog, ami megbizsergeti őket az alkalmazások fejlesztése kapcsán. Engem persze leginkább az hoz lázba, hogy ezekben a kérdéskörökben mit lehet tudni, mik a trendek, vagyis: Is there a stat for that? (Hogy megmutassam, koránt sincs mindenre jó kutatási adat és még van mit tenni ezen a téren, a lentebbi összefoglaló helyenként felvállaltan „lukacsos”. De így is látszik, hogy a verseny óriási, a felhasználók pedig inkább megfontoltak, ha az alkalmazásokról van szó.)

Az előadás a nemzetközi trendekkel foglalkozott – kollégám, Kovács Marci beszélt a hazai adatokról, így most ebben a posztban sem foglalkozom a hazai helyzettel. Lássuk tehát akkor, hogy milyen témákkal és adatokkal lehet felcsigázni egy alkalmazásfejlesztőt:

1. okostelefont választanak az emberek vagy nem?

Mivel egy mobil fejlesztőnek a célcsoportját elsősorban az okostelefon felhasználók jelentik, az a legérdekesebb számára, hogy vajon mennyi ilyen készülék van a világon és milyenek ezek a készülékek. Az IHS szerint 2011-ben várhatóan 478 millió okostelefont fognak eladni a világon, ami az összes készülék közel egyharmada.

A legfrissebb – 2011 harmadik negyedéves – Gartner adatok szerint most már minden második értékesített okostelefon androidos, csökken az Apple készülékeinek részaránya és nagyon visszaestek a Symbian-os készülékek. A Windows saját mobil operációs rendszerrel szerelt készülékei pedig még a Samsung házi oprendszerét, a Bada-t sem előzték meg (bár csak most indult a Phone 7-es Nokiák értékesítése – jómagam is a Lumia800-ra várok).

Az egyes országok lakosait tekintve viszont igen változatos okostelefon penetrációs adatokat láthatunk. A Google-Ipsos-MMA 30 országra kiterjedő vizsgálata szerint – amelynek adatai bárki számára szabadon „gyúrhatók” az OurMobilePlanet oldalon – régiónkban 20 és 30% közötti adatot láthatunk.

2. Alkalmazás vagy böngésző?

A fejlesztő számára az alkalmazás a nagyobb kihívás és a nagyobb pénz – böngészőre optimalizálni egy tartalmat sokkal kevésbé érdekes (gondolom én). Ezért nem mindegy, hogy hogyan, mire használják az emberek az okostelfonjukat: vajon böngészőből vagy alkalmazásból használják-e az adott szolgáltatást? A válasz: attól függ mire. A Yahoo-Ipsos amerikai kutatása szerint „bizonyos aktivitásokról, mint a vásárlásról vagy a keresésről azt gondolják, hogy a böngésző alkalmasabb rá, míg a közösségi médiát, a térképet és az információkat gyakorta inkább alkalmazásból érik el”. Nincs tehát egyetlen arany középút, amit követni lehetne.

3. Megtalálja az alkalmazást vagy nem?

Az nem elég, hogy a fejlesztő egy remek alkalmazást tesz le az asztalra, a felhasználónak meg is kell találnia azt. A sok mobilra írt program és a különböző boltok kavalkádjában könnyen elveszhet az alkalmazás. Százezerszámra találni ugyanis konkurenciát az AppStore-okban. A GfK MRI 2011-es amerikai kutatása szerint azonban mégis az alkalmazásboltok az elsődleges tájékozódási források: „a tablet alkalmazások 80%-át az alkalmazásboltokon keresztül fedezik fel”.

Feltehető azonban, hogy az egyszeri felhasználókra jellemző kezdeti „letöltési láz” után már az ismerősi ajánlások, a médiában olvasható hírverés is hozzájárulhat egy alkalmazás kipróbálásához.

4. Letölti vagy nem?

Az persze nem elég, hogy a felhasználó megtalálja az alkalmazást, le is kellene töltenie… Szintén a GfK MRI amerikai kutatásából úgy tűnik, hogy ez kategóriafüggő: „az általános hírek a leggyakrabban letöltött alkalmazás-kategória, amit a közösségi média követ. A játék, IT hírek és az azonnali üzenetküldés szinten nagyon népszerű tablet alkalmazások.”

A Google-Ipsos-MMA vizsgálatából általam kiválasztott hat országra (Ausztria, Csehország, Németország, Lengyelország, Nagy-Britannia és Egyesült Államok) pedig az derül ki, hogy egy átlagos okostelefon felhasználó országtól függően 15-27 alkalmazást töltött már le a telefonjára – a több százezerből. Nem valami biztató… 

5. Használja vagy nem?

A letöltés akkor ér valamit, ha a felhasználó – mint a neve is mutatja – használja az alkalmazást. Az IDG Global Solutions 2011-es felmérése szerint a bűvös választóvonal a hetes: „a mobiltelefon tulajdonosok többsége kevesebb, mint 7 alkalmazást használ rendszeresen. Mindössze a válaszadók 17%-a állította, hogy több mint 10 alkalmazást használ rendszeresen”. A Google-Ipsos-MMA szerint a kiválasztott hat országban az átlag felhasználó 6-10 alkalmazást használt az elmúlt 30 napban. Nem valami sok…

A Zokem Mobile Life smartphone panel adatai szerint a leggyakrabban használt mobil alkalmazások az e-mail, üzenetküldés, telefonálás, böngészés és közösségi oldalak. Minden mást ritkábban használnak.

5+1: Fizet érte vagy nem?

Végül nézzük meg azt, hogy vajon fizetnek-e a felhasználók az alkalmazásért! A Google-Ipsos-MMA felmérése szerint a hat kiválasztott országunkban átlagosan 6-21 alkalmazásért fizettek rendszerint az okostelefon tulajdonosok. Lengyelországban és Csehországban mindössze 6-6 alkalmazásért, Amerikában 8-ért, Nagy-Britanniában 10-ért és Németországban 15-ért, Ausztriában 21-ért. Ez alapján úgy tűnik, hogy a kelet-európai piacnak még van hová fejlődnie, német nyelvterületre érdemes fejleszteni, és bár fajlagosan az angol nyelvű piac a legnagyobb, de ott inkább az ingyenes alkalmazások vannak túlsúlyban az átlag felhasználó készülékén.

*    *     *

Mindebből nekem úgy tűnik, hogy miközben óriási verseny van az alkalmazások fejlesztői között, a közben az egyszeri felhasználó inkább „konzervatívnak” mondható, viszonylag kevés alkalmazást tölt le, annak csupán egy részéért hajlandó fizetni és ennél is kevesebbet használ rendszeresen.

A jó hír viszont az, hogy a felhasználók nem egyformák: bár darabra kevés alkalmazást használ egy-egy okostelefon tulajdonos, de bizonyos alkalmazásokat (pl. e-mail, közösségi média stb.) leszámítva jellemzően más-más alkalmazásokat, így lehet végül sikeres olyan sok fejlesztő cég.

Pintér Robesz

Az Index.hu híre szerint egy számítógépes szakértő és nyelvész társai a modern gépi fordítóprogramok technikáit is felhasználták egy 1730-as évekből származó rejtjelezett könyv titkosításának felderítéséhez.

Módszerében is különlegesnek számít az, ahogy egy amerikai-svéd kutatócsoport megfejtette a mindeddig elolvashatatlan tartalmú, 105 oldalas, 18. századi kézírásos könyv, az úgynevezett Copiale Cipher szövegét.

A metódus során felhasználták számítógépes nyelvészet és azon belül a gépi fordítóprogramok módszertanát, melynek köszönhetően a csoport az első 16 oldal megfejtését mutatta be. A kutatás szerint ez a szöveg egy olyan titkos társaság szertartásainak és politikai nézeteinek a leírása az 1730-as évekből, melynek tagjai valamilyen oknál fogva le voltak nyűgözve a szemészettől, bár maguk nem voltak szemészek.

A kézirat megfejtésekor az áttörést akkor érték el, amikor rájöttek, hogy a vegyesen latin betűkből és változatos jelekből álló szövegben a latin betűk jelzik a szóközöket, a szimbólumok pedig a betűket, illetve a jelzett hangzók mennyiségi jellemzőit (hosszú, rövid hangzók).

A módszer újdonsága és a siker egyik titka, hogy felhasználták a statisztikai alapú fordítórendszerek új eredményeit. Erre alapoztak, amikor a német nyelvet feltételezve szógyakoriság-elemzést végeztek a kódolt szövegen.
(A cikk forrása: http://index.hu/tech/2011/10/27/szamitogeppel_fejtettek_meg_egy_titkosirast/)

*

Az eredeti könyv egyik oldalpárja, melyen jól láthatók a latin betűkkel összekapcsolt változatos formájú jelek.

A számítógépes nyelvészet lényege, hogy a nyelvi szerkezetek, alkotóelemek mennyiségi jellemzőit, illetve az ezekből levezethető minőségi összefüggéseket az informatikai eszköz nagy számítási kapacitásának igénybe vételével elemzik, számolják. Ennek köszönhetően a kutatók olyan összefüggésekre jöhetnek rá, amelyekre hagyományos, kézi módszerekkel csak igen nehezen, mert a számítógépek olyan hatalmas nyelvi anyagot képesek egyszerre áttekinteni, amekkorában az emberi elme képtelen átfogó összefüggéseket fölfedezni. A jelenlegi kriptográfiai elemzésnél is igen fontos mozzanat volt, hogy a hatalmas terjedelmű szövegben az ismétlődéseket, és azoknak a nyelvi szerkezetekkel való összefüggését igen nagy számítási kapacitás igénybevételével tudták feltárni, összeszámolni és meghatározni.

A másik eljárás, pedig a manapság már igen fejlett számítógépes fordítástámogató rendszer igénybevétele volt, ennek köszönhetően pedig a statisztikailag feltárt mintázatokat, szerkezeti hasonlóságokat különböző nyelvek szerkezeti alapjellemzőivel hasonlították össze. Így jöttek rá arra a történeti kutatásokkal korábban már valószínűsített tényre, hogy a szöveg német nyelvű tartalmat titkosított.

Minden bizonnyal bravúros az eljárás módszertana, amelyet a kriptográfia tudománya távlatilag is beépíthet a módszerei közé. Így az erősen interdiszciplináris titkosírás, illetve titkosítás-megfejtés, -elemzés tudományában tovább erősödik az informatikai, statisztikai, nyelvészeti terület.

*

Akit érdekel a felfejtett szöveg eredetije, az itt találgatja:
http://stp.lingfil.uu.se/~bea/copiale/images150/00.png az első oldala, majd a végén a 00.png helyére kell 01.png, 02.png-t írni, egészen az 54.png- ig, amelyen a csodás borító látható.

Bódi Zoltán

(Az Index.hu hírének nyomán)

| Még több lehetőség

Az 1989-ben készült tíz éves távközlésfejlesztési program több szcenárióval is számolt a mobiltelefonok magyarországi elterjedését illetően. A legoptimistább forgatókönyv szerint 2000-re elérhetőnek tűnt a 26,1/1000 lakos mobiltelefon sűrűség – tehát a 2,6%-os penetráció. Ehhez képest a Hírközlési Felügyelet 2000. augusztusi adatai szerint a penetráció már év közben elérte a 26%-ot, tehát pontosan a tízszeresét a korábbi legmerészebb várakozásoknak. A mobiltelefon az egyik legsikeresebb és legelterjedtebb kommunikációs eszközzé vált Magyarországon is – párhuzamosan azzal, ahogy meghódította a világot.

A mobiltelefon „menetelése” folyamatos volt. Bár nehezen indult az első magyar rádiótelefontársaság (a Westel) – mivel alig találtak olyan bankot, amelyik hajlandó volt a hálózatépítés hatalmas költségeit előre, mintegy látatlanban megfinanszírozni – az előfizetések árusításának kezdetén (1990 októberében) a borsos készülékárak ellenére mégis hatalmas sor kígyózott az üzletek előtt. A sikeres indulást követően a hazai mobiltelefon története a mobiltelefon szolgáltató(k) számára sokáig az óriási kereslet és a folyamatosan fejlesztett technikai kapacitás határán való egyensúlyozásról szólt: úgy kellett árazni a készülékeket és a tarifákat, hogy a hálózat ne legyen túlterhelt és megfelelően kihasználják az erőforrásokat, miközben nem engednek túl sok felhasználót egyszerre a rendszerbe (a hőstörténethez érdemes meghallgatni a Vipcast vonatkozó adását). A mobiltelefon terjedése egy országban persze ennél jóval több dolgon múlik: az általános gazdasági helyzeten és teljesítményen, a vezetékes infrastruktúra és szolgáltatás kiépítettségén és elérhetőségén, a földrajzi korlátokon, a távközlési iparág állapotán, az árazáson, a kártyás-előfizetős díjcsomagok struktúráján, a technológiai szabványokon, a verseny mértékén, a nyújtott szolgáltatásokon és a kormányzati (szabályozási) politikán (Castells és szerzőtársai, 2007: 28-36).

Végeredményben az 1990-es induláskor tapasztalt hatalmas siker utólag jól magyarázható azzal, hogy a szabadon hozzáférhető telefon fontos árucikk (szolgáltatás) volt egy olyan korban, amikor még akár egy évvel korábban is politikai szempontok alapján osztották a telefonvonalakat és az Országgyűlés azon vitázott, hogy örökölhető legyen-e a beadott (vonalas) telefonkérvény. Sok helyen még évekkel a rendszerváltás után sem volt más lehetőség saját telefonra, mint a rádiótelefon. Ekkoriban ez még sokaknak a vonalas telefon alternatíváját jelentette csupán. Erről a közvetlen a rendszerváltás utáni helyzetről így ír – az akkor éppen Helsinkiben vendég-professzorként dolgozó – Nyíri Kristóf, a mobiltelefon kutatás hazai úttörője:

„Egyetemi vendégszobámból persze bármikor hívhattam bárkit, csak éppen feleségemet nem: otthon ugyanis telefon helyett telefonigényléssel kellett beérnünk. Így azután feleségem szokott volt engem felhívni, általában szombatonként. No nem Bogdányból, ahol a két nyilvános állomás rendszerint nem működött, hanem elkocsikázva a szentendrei főposta telefonfülkéihez, felszerelkezve rengeteg húszforintos érmével… Annak az évnek a nyarán értesültünk az akkor még nagyon új 0660-as mobiltelefon-lehetőségről, azaz a Westel Rádiótelefon Kft. (a „Westel 450) szolgáltatásáról. Júliusban megvettük a többkilós készüléket. Térerő a környéken alig volt, ha hívást vártunk, vagy hívni akartunk valakit, autóztunk néhányszáz métert felfelé a hegyen; de így is nagyot nőtt a komfortérzetünk.

Azután úgy 1993 tájt levelet kaptunk a Matávtól: tizennégy éve beadott kérelmünk immár teljesíthető, a telefont rövidesen felszerelik. A 0660-ast továbbadtuk. Számunkra – mint Magyarországon és Kelet-Európában annyian mások számára is – a mobil eleinte csak az elérhetetlen vezetékes telefon végre elérhető alternatíváját jelentette.” (Nyíri, 2010: 13-14)

Később persze, ahogy a vonalas telefon lassacskán az ország egészében hozzáférhetővé vált és a mobiltelefonok mérete is csökkent, miközben az ország hálózati lefedettsége nőtt, a mobiltelefon sem már csupán, mint a vonalas telefon helyetti kényszerű pótlék jelent meg. Ekkor vált a mobiltelefon azzá, ahogy ma is ismerjük, a folyamatos kommunikációt lehetővé tévő hordozható eszközzé, amely mindig nálunk lehet, amin mindig elérhető az ember és ő maga is bármikor bárkit felhívhat, ha a helyzet úgy hozza. A mobiltelefon beszerzésével kapcsolatos elsődleges motivációk persze eltérőek voltak, elsősorban a folyamatos elérhetőség és a váratlan helyzetek kezelése állt a középpontban. Hadd idézzem ismét Nyíri professzort, akinek az esete látszólag egyedinek tűnik, a készülék beszerzésének indoka mégis általánosnak tekinthető:

„1996-ban történt, hogy késő este a Dunakanyar egy sötétebb erdős táján feleségemmel autózva a motor egyszercsak leállt, még éppen félre tudtam gurulni az út szélére. Hogyan jutunk segítséghez? A helyzet nemcsak kellemetlen, de kicsit félelmetes is volt. Sok órába telt, mire hazavontattak. Másnap délelőtt vásároltam egy maroktelefont.” (Nyíri, 2010: 14)

Furcsa ezekről a távközlési korlátokról ma olvasni, amikor a nap 24 órájában hozzá lehet jutni előre feltöltött mobiltelefonhoz (például egy éjjel-nappal nyitva tartó üzletben), amivel gyakorlatilag azonnal lehet telefonálni és az embernek saját száma is van, amin felhívhatják.

Pintér Robesz

A bejegyzésben hivatkozott szerzők:

Castells, Manuel – Fernandez-Ardevol, Mireia – Linchuan Qiu, Jack –Sey, Araba (2007): Mobile Communication and Society: A Global Perspective. MIT Press, Cambridge – London.

Nyíri Kristóf (2010): Mobilvilág – A kapcsolat és közösség új élményei. Budapest, Magyar Telekom Nyrt.

[UPDATE: a jelentés nem új, már korábban megjelent, bővebben a poszt utáni kommentben.]

435 oldal, 150 partnerintézet, 138 ország, 71 mérőszám, 10,5 mega és 10 év. Megjelent az INSEAD és World Economic Forum (WEF), 10., jubileumi jelentése a világ információs technológiai (IT) felkészültségéről (Global Information Technology Readiness – GITR). Az ún. readiness felmérések azonos módszertannal vizsgálják meg valamennyi, a vizsgálatban részt vevő ország IT felkészültségét, így remek lehetőséget adnak a méricskélésre és az összehasonlításra. Ezúttal a világ GDP-jének 98%-át adó 138 ország került be az anyagba.

Az idei jelentés három nagy részből épül fel, az elsőben tanulmányokat találunk az infokommunikáció fontosságáról, elmúlt tíz évéről és a jövőben várható fejlődésről. A második 150 oldal az egyes országok teljesítményét bemutató egy oldalas összegzésekből (country/economy profile) épül fel, végül az utolsó kb. 100 oldal a felhasznált adattáblákat mutatja be.

Az országokat rangsoroló lista ezúttal 71 faktort vett figyelembe, amelyek az egyének, üzleti szektor és kormányzat teljesítményét írja le és összegzi végül egyetlen számba, amely azt hivatott kifejezni, hogy az adott ország mennyire felkészült jelenleg az információs korszakra. Az egyes országok helyezése azon múlik, hogy milyen a környezet az infokommunikációs eszközök fejlődése és terjedése szempontjából (pl. szabályozás, nyitottság stb.); milyen mértékben felkészült és nyitott a társadalom az IT eszközök terjedésére; végül éppen most mennyire használja a három említett szereplő az IT eszközöket.

A lista élén megszokott módon a skandináv országokat, az USA-t és néhány ázsiai valamint nyugat-európai országot találni. Másodszor végzett az első helyen Svédország, de a top10-ben van Finnország (3.), Dánia (7.), és Norvégia (9.) csupán Izland (16.) csúszott ki onnan. Az első 20 között 11 európai országot találni, az északi országok mellett Svájc (4-ik) és Hollandia (11.) szerepelt a legjobban. Ázsiából Szingapúr (2.), Tajvan (6-ik) és Dél-Korea (10.) fért bele a top10-be. Japán a 19., míg Kína a 36. helyen található, India pedig a 48.. A legjobb dél-amerikai ország Barbados (38.), Afrikából pedig Tunézia az első 35. helyezésével. Közel-Keleten Izrael végzett az élen (22.), míg Kelet-Európában Észtország (26.) diktálja az iramot, Szlovénia (34.) és Csehország (40.) előtt. Magyarország éppen belefért a top50-be (49., hajszálra azonos teljesítményt nyújtva Indiával és Mauritiusszal) – az EU-tagállamok közül mögöttünk található Olaszország (51.), Lettország (52.), Lengyelország (62.), Görögország (64.), Románia (65.), Bulgária (68.) és Szlovákia (69.). Az összes ország közül Csád végzett a legutolsó, 138. helyen. (Aki szeretné jómaga is végigbogarászni az országok rangsorát az a jelentés XIX. oldalán, az ingyenesen letölthető PDF 21. lapján megteheti.)

Magyarország Kelet-Európában továbbra is a középmezőnyhöz tartozik – elmondható, hogy nagyjából tíz éve (mióta megjelenik az a jelentés-sorozat) nem sikerül előrébb lépni innen. A fejlődés persze folyamatos idehaza, de nem zárkózunk fel, hanem legfeljebb csak tartjuk az iramot – lassan azonban ennek is illik örülni. Az Unióban az utolsó harmad eleje táján állunk.

A jelentés legnagyobb részét az egyes országokról szóló ország-profilok adják. Megnézve Magyarország teljesítményét (PDF 236. oldal) azt látjuk, hogy 2009-2010 táján egy kisebb döccenés után romlott az ország teljesítménye, míg előtte egy magasabb szinten stagnált. Az egyre rosszabb helyezéseknél figyelembe kell venni, hogy folyamatosan egyre több ország szerepel a listában, de még így is érezhető, hogy lassacskán hátrébb sorolódunk. Ami azonban szemet szúr, hogy az ország „bizonyítványa” mennyire egyenetlen, néha a legjobbak, néha a legrosszabbak között találni minket és ez adja ki együttesen a közepes teljesítményt.

A 71 vizsgált területből két indexet emelnék ki (a legjobbat és a legrosszabbat): egy vállalkozás elindításához szükséges idő: 4 nap, amivel a világon a 6. legjobb helyezést érjük el. A másik pedig: Magyarország a 137. helyen található az adózás mértékét és hatását tekintve – vagyis az utolsó előtti helyen. Egy kivételtől eltekintve a világ bármely másik vizsgált országában jobb az IT adózási környezete, mint hazánkban – a szektort sújtó különadónak köszönhetően. Mind a két tényező másképpen nézett ki még pár éve, nehezebb volt vállalkozást indítani, de jobb volt az adózási környezet. Mindez azt mutatja, hogy van lehetőség javítani és rontani is a teljesítményünkön. Csak rajtunk áll. A GITR jelentés haszna, hogy mindehhez tükröt is tart, hogy lássuk miben vagyunk erősek, mik a gyengéink – sőt, azt is megmutatja, hogy a versenytársainkkal kapcsolatban mi a helyzet, igaz ők is látják rólunk ugyanezt.

Pintér Robesz