Netidők Blogtársaság

A múlt héten én is jelen lehettem az idei Internet Hungary konferencián, amit 2000 óta szerveznek a Balaton partján, bár ezúttal már másodszor Siófokon tartották meg. Az egyik beszélgetésben elhangzott például, hogy az utóbbi egy évben a magyarországi médiapiac akkora mértékben csökkent, mintha a legnagyobb bevétellel büszkélkedő kereskedelmi tévé kivonult volna az országból. Ezért aztán most az az egyik legfontosabb kérdés, hogy miképpen lehet fenntartani az internetes tömegkommunikáció működését, ha a mai válságos időkben a cégek vagyis a hirdetők rákényszerülnek a marketing-büdzséjük csökkentésére – és hát legyünk őszinték: ezt tudják a legkönnyebben és leggyorsabban csökkenteni.

Évek óta hallunk a nagy (print-)kiadók szándékairól a fizetős tartalomszolgáltatások bevezetéséről, és jelentős sajtóvisszhangja volt a brit Times lépésének, amelynek nyomán 80%-kal csökkent az online látogatóinak a száma.


E szempontból érdekes a szlovák SME c. napilap online változatának egykori főszerkesztője, Tomáš Bella előadása, aki idén májusban indította el hazájában a Piano Media nevű szolgáltatást. Ez egy olyan ún. fizetési fal (paywall) megoldás, ami nem csak egy lapra terjed ki, hanem a legjelentősebb szlovák online médiumok összefogásával jött létre. Tehát a három nagy napilap (Hospodárske noviny üzleti napilap, a Pravda és az SME), egy sport napilap és jónéhány tematikus portál szállt be a közös üzletbe és csak néhány ingyenes hírforrás maradt meg. A felhasználóknak havi 3 euróba kerül az a hozzáférés, amivel a szlovák online média jelentős részéhez hozzáférnek.



Tomáš Bella a prezentációjában megmutatta a bevezetés előtti és utáni látogatottsági adatokat, és ez alapján az látszott, hogy nem csökkent érzékelhető módon a szlovák portálok látogatottsága. Szerinte ennek az egyik oka az, hogy majdnem a teljes online médiát lefedi a szolgáltatás, a másik pedig az, hogy a szolgáltatás ára igen visszafogott.
A modell nagyon hasonló a kábeltévék üzleti elvéhez és ezt az átalánydíjas rendszert Tomáš Bella szerint az olyan saját nyelvi kultúrával rendelkező kis országoknak jó megoldás, mint akár Magyarország is (de nem igazán alkalmas a nagy országok számára, mint az Egyesült Államok). Szerinte meg kell értetni az internet-felhasználókkal, hogy a tartalom előállítása nincs ingyen.

Az előadást követő kerekasztalbeszélgetésben a hazai kiadói világ fontos szereplői (HVG, Ringier, Figyelő, Origo) arról beszélgettek, hogy milyen esélyei lehetnek a hasonló rendszer hazai bevezetésének. A HVG kiadó képviseletében Szauer Péter elmondta, hogy az internet-felhasználók jelenleg is fizetnek a szolgáltatójuknak az internet használatáért és e használat igen jelentős része a kiadók által létrehozott tartalmak fogyasztása, így tehát felvethető az is, hogy a szolgáltatók építsék be az árakba a tartalom előállításának költségeit. A magyar piacon mindenesetre van már részleges fizetési fal megoldás (pl. Kreatív, Napi Gazdaság, HVG), tehát jellemzően tematikus oldalak szigetszerű megoldásairól van szó. Nem volt érzékelhető mindenesetre az, hogy a magyarországi média olyan típusú összefogásra készen állna, mint ami a szlovák Piano rendszer elindításához szükséges volt.

Tomáš Bella egyébként azt mondta, hogy 2012-ben szeretnének a Piano Media szolgáltatással megjelenni Magyarországon.

Szilágyi Árpád

A biometrikus azonosítást nagyon hatásosan jelenítik meg a hollywoodi produkciók, gondolhatunk például a Különvélemény c. Spielberg sci-fire, amiben a Tom Cruise által alakított főhős kifejezetten egy orvoshoz megy el, hogy a szemgolyóját cserélje ki, hiszen az alapján azonosítják őt be a rendőrök és robotjaik. Persze elkerekedett szemekkel ma már nem kell tekintenünk a biometrikus azonosításra, hiszen az ujjlenyomat- és retinaazonosítást már ismerjük. New York-ban most egy olyan tenyérfelismerő megoldást vezettek be egy kórházban, amely a pácienseket a tenyerük erezetének mintázata alapján ismeri fel és egyértelműen azonosítja őket. Keleti Arthur, a Netidők biztonsági őre segít eligazodni a témában.

Ez a tenyér-felismerési módszer, pontosabban a tenyér erezetének felismerése valójában nem új technológia. Az az igazán érdekes, hogy miért van rá szükség. A fő oka az identitás-lopás nevű probléma, vagyis az, hogy bizonyos azonosítóknak a felhasználásával embereknek a személyiségét, adatait ellopják. Az egyszeri felhasználó ilyenkor azt mondja, hogy „Jól van, hát nem örülök neki, de hát vigyék! Most mit csinálhatnak a nevemmel?” Igen ám, csak azt mondják itt a jelentések, hogy körülbelül másfél millió amerikai állampolgár esett már egyértelműen áldozatául valamilyen kifejezetten egészségügyi identitáslopásnak, s utána ezzel visszaéltek.

Milyen visszaélésekre lehet gondolni? Például olyanra, hogy valaki a beteg nevében bizonyos gyógyszereket, sőt, drága gyógyszereket felvett. Vagy valaki egy gyógykezelést vett igénybe, ami nagyon drága. 2010-ben egy ilyen esetnek a kiderítése, a számlának a pótlása, esetenként átlagosan több mint húszezer dollárba került. Ez nagyon sok esetben a valódi tulajdonos paciensnek a zsebéből kifizetett összegekről szól, ahol neki vissza kellett pótolni azt az összeget, amit valaki ellopott és ő meg nem tudta bizonyítani, hogy ezt a számlát nem ő hozta össze.

Ugyanez a tanulmány azt mondja, hogy az ilyen kifejezetten egészségügyi identitáslopásoknak a 36%-a, családon belül, valamilyen családtag által következik be. 17%-ról nem lehet tudni, hogy milyen forrásból történt ez a lopás, 14%-nak egyszerűen ellopják valamilyen szolgáltatótól. Aztán van 6% phishing, amikor kiénekelték az illető szájából a biztosítási számot, és van 8% olyan, amikor levelezésben ment valahova, és a levelet elkapta valaki, aztán elkezdte felhasználni.

Ezek eléggé elrettentő adatok. Márpedig ez a technológia igen olcsó, és ehhez képest elég sok bajtól tudja megóvni magát az a kórház, ha elkezdi bevezetni a tenyérfelismerést. Évente nagyon sok millió dollárba kerülnek a kártérítési perek is, meg sok minden más is, azoknak a kórházaknak, akiknek regisztrációs hiba miatt vétenek valamilyen orvosi hibát, ami ahhoz köthető, hogy nem jól azonosították a beteget. És aztán olyan gyógyszert adtak neki, amit nem kellett volna, vagy rosszul kezelték. Ezt szintén kiküszöböli ez a rendszer. Egy másik érdekes példa az, hogy mi van akkor, ha meg se tudunk szólalni? Nem tudjuk elmondani azt a számot, nem találnak nálunk azonosítót, esetleg eszméletlenek vagyunk – ez az eszköz akkor is tudja azonosítani az illetőt egészen pontosan.

Az is érdekes, hogy az ujjlenyomathoz képest egy picit biztonságosabb, mert azért az ujjlenyomatokat már lehet hamisítani. A tenyérlenyomatot, illetve véna-erezet lenyomatot azért nem túl gyakran hagynak az emberek maguk után. Vagyis, míg egy ujjlenyomatot relatíve könnyű ellopni, hogy ha valakiéhez hozzá akarok jutni, a tenyér vénák mintázatát, meg a benne lüktető vért nyilván nehezebb. Úgyhogy összességében ez egy nagyon jó módszernek tűnik és mindenki azt jósolja, hogy ez rohamos tempóban el fog terjedni. Azt hallottam, hogy Japánban már az ATM automatáknál is elkezdték használni ezt a technológiát…

Már eddig is idegesített, hogy amióta a különböző viselkedésfejlesztési tréningekről olvasok, soha nem lehetek biztos abban: ami a velem szemben lévő arcon látható, valójában igaz-e vagy sem. Hogyan viselkedjünk állásinterjún, hogyan ha ezt vagy azt teszünk, milyen legyen ábrázatunk, ha így vagy úgy akarunk hatni... - az embernek az a benyomása: ismervén e képzéseket: egy instant műmosoly, hazugság az egész világ, alant a ki nem mutatott tantaluszi kínokkal és utálattal. A gyorséttermekben a kötelező "segíthetek??" ostoba hangsúlyú kérdésre - sejtvén, hogy aligha tekinthető igaznak és szívből jövőnek - , rendszeresen azt a kőkemény igazságot passzolom vissza: rajtam ugyan aligha.
Persze soha nem értik, nincsenek valósághoz szokva.

És erre itt a legújabb hír: egy képelemző alkalmazás segítségével az ember okostelefonjának kameráját a neki megtetsző fiúra vagy lányra irányítja, a telefon villámgyorsan összeveti azt a Facebook-on tárolt profilképekkel, és ha Facebook-delikvensünk kellően közlékeny, neve, címe, mobilszáma, akár még kedvenc hobbyja, adott esetben szexuális irányultsága vagy ilyen jellegű foglaltsága is megtudható. Magyarán a legendás leslie nielsen-i mondat, mely szerint a nővadászat olyan, mint a kosárlabda, az ember szeretné lyukra tenni hosszas cselezés nélkül, immár valóság, halálbiztosan randizhatunk kockázatok és mellékhatások nélkül, hiszen mindent tudhatunk leendő partnerünkről, már akkor is, amikor még rólunk mit sem sejtve békés magányban morzsolgatja perceit.

A dolognak kétségkívül hatalmas előnyei vannak. Például nem környékez meg egy hetero srác egy leszbikus lányt, villámgyorsan egymásra lelhetnek a melegek, feltéve, ha van merszük profiljukban életüknek ezt a részét igazul feltüntetni, és ha történetesen egy vasútmodellező lány meg egy fiú találkozik, az első perctől kezdve megvan a közös témájuk.

ÁMDE. Mi fog még eszükbe jutni, ha mindketten csak a vasútmodellezést szeretik? Hol van a hibázások, eltérések, tévedések fájdalmas de mégis megtermékenyítő hatása. PLUSZ! Mondjuk meg akarok szerezni egy nekem tetsző csajt, hobbija a vasútmodellezés, de nekem nem az. Nettel átszövögetett korunkban persze egyáltalán nem gond, hogy lövésem nincs a különböző méretarányokról, hiszen villámgyorsan felkészülhetek az észleléstől a nagy találkozásig eltelő mintegy 5 percben.

Ám itt van a bökkenő. Megtetszem egy lánynak. Vajon igaz-e az, amit mond, vagy csak felkészült belőlem, hogy némi Grófoz jusson (szegény)? Magasfokú technológia álvigyorát látom, vagy van valós emberi érzelem is a velem szemben ilyen vagy olyan arc mögött? Ráadásul tudván, hogy hatalmas a merítés, hiszen elég telefonommal megállni egy utcasarkon és pásztázni a hullámzó tömeget, rendkívül könnyen dobható is a kapcsolat, hiszen a versenyben immár nem kell hosszas vívódásokkal moralizálni azon: engem szeret-e vagy sem, jó-e nekem vagy nem. E fantasztikus technológiai háttérrel eljuthatunk a leghatékonyabb társkereséshez, amikor partnert és porszívót egyazon lelkiállapotban választhatunk majd: megfelel-e vagy sem. Nézzük a paramétereket. És ha elromlott, a korszerű ember nem omlik össze, nem lesz öngyilkos, nem ugrik le a Szabadság-hídról, de ha mégis legalább felveszi az egészet, hogy az utódai biztosan feltegyék a YouTube-ra. Alighogy zátonyra futott hétperces románcunk végén jövőbe vetett tekintettel állhatunk ki képelemző okostelefonunkkal a tömeg elé, hogy hamarosan megtudjuk: ki is lesz következő szerelmünk, akivel talán nagyobb sikerrel takaríttatjuk fel a padlót.

Gróf Miklós

Úgy döntöttem könyvet írok az internetről. Nem saját döntés volt. Megkerestek és nem tudtam az ötletnek ellenállni – pedig hónapokig hezitáltam. A könyv arról fog szólni, ami mostanában „forró” az interneten és az internetben, mivel sokat beszélnek róla, a szalagcímek harsogják, ennek ellenére mégis sokan nem értik, esetleg félnek vagy ódzkodnak az adott témától. Innen a munkacím is: „Nem kell félni az internettől”. Milyen témák tartozhatnak ide? Például a közösségi hálózatok, vagy a fiatalok és az internet kapcsolata, a Wikileaks, az arab világ internetes forradalmai stb.

Azért jelentem be itt is a könyv készülését, mert alapvetően hiszek abban, hogy könyvet közösen jó készíteni, legalábbis jó, ha többen olvassák, látják, mielőtt a végleges szöveg örökre és megváltozhatatlan módon nyomtatásban is napvilágot lát. Úgyhogy a következő hónapokban a Netidők blogjában hetente péntek reggelenként jelentkező megszólalásaimban ezentúl ezzel a könyvvel kapcsolatos témákból fogok szemezgetni, ahogy dolgozom fel őket. A blogposztokhoz természetesen szabadon hozzá lehet szólni, az értékes megjegyzéseket felhasználom a könyv elkészítésében és természetesen annak rendje és módja szerint hivatkozok is majd a közreműködőkre.

A könyv szerkezete kötött, minden fejezet azonos logikát követ majd:

- színes, szagos, rövid 1-2 oldalas esettanulmány

- mi a helyzet most, mik a friss trendek és hogyan jutottunk el idáig (történetiség)?

- és mi a helyzet idehaza a kérdésben?

- mit gondolnak erről, hol húzódnak a frontvonalak a témában? (Érvek minden oldalról: status quo-t, hagyományokat, eddig szabályokat, elveket védők <--> az újdonságot hajkurászók, akiknek minden új csak jobb lehet <--> szkeptikusok, akiknek az sem volt jó, ahogyan eddig volt... stb.)

- érdekes statisztikák a témáról (infografika, ha lehetséges)

- várhatóan merre megy a téren a világ a közeljövőben?

Tervezem, hogy képek is legyenek a kötetben, szatirikus, cinikus, elgondolkodtató feliratokkal.

Persze ez még csak az induló koncepció. De azért írom le mindezeket, mert ilyen dolgokban is várok segítséget, egy-egy jó esettanulmányt, statisztikát, képet (forrásmegjelöléssel). Ha minden jól megy, akkor hamarosan lesz egy egyetemistákból álló csapatom, aki segít a könyv háttéranyagainak összegyűjtésében (pl. az említett érdekes történetek felkutatásában, releváns statisztikák – infografikák keresésében stb.). De több szem többet lát. Szóval, aki szeretne részt venni a könyv munkálataiban, azt kérem, hogy rendszeresen olvasson péntekenként, vagy keressen meg a Facebook-on megadott elérhetőségeim egyikén. Előre is köszönöm.

Pintér Robesz