Netidők Blogtársaság

Egyre többen vagyunk a világban, akik régi hardverek iránt rajonganak, ezeket mentik, javítják, sőt vannak, akik tovább is gondolják az eredeti készülékeket.

MiST

A MiST a lengyel fejlesztő, Lotharek munkája, aki már több érdekes retro-eszközt készített, főleg Amigára, de Atari ST, Commodore, ZX Spectrum gépekre is fejleszt. Legújabb fejlesztése a MiST, ami egy FPGA masina (FPGA = Field-programmable Gate Array, magyar fordításban a felhasználás helyén programozható logikai kapumátrix) egy olyan eszköz, amely programozható logikai komponenseket és logikai összeköttetéseket tartalmaz.

MiST alaplap

Egyszerűen elmagyarázva egy FPGA úgy programozható, hogy viselkedésében már létező (vagy akár képzeletbeli, tervezés alatt álló) processzoroknak, vagy chipeknek feleljen meg anélkül, hogy ezeket a chipeket meg kéne venni. Például ma már nem lehet kapni a Motorola 68000-es családjának tagjait, azonban az FPGA segítségével a rendszert fel lehet úgy programozni, hogy olyan legyen, mint egy igazi 68000-es. Ugyanezt a rendszert utána át lehet programozni mondjuk egy MOS 8502-es processzorra, ami például a C64-esben is volt. Ez nem emuláció, hanem gyakorlatilag a processzorok „lemásolása”, virtualizálása.

A MiST egy ilyen FPGA alapú készülék, a neve azért MiST, lévén az a AMiga és az Atari ST neveiből van összetéve. Korszerű eszközökből felépítve 4 USB csatlakozót, VGA kimenetet, Atari és Amiga kompatibilis joystick bemeneteket és kártyaolvasót is tartalmaz. Ez utóbbi segítségével fel lehet rá tölteni az Atari ST „magot” és a TOS 1.04 operációs rendszert, amelytől a rendszer teljes értékű, de mai, korszerű eszközökkel (billentyűzet, egér, monitor) felhasználható Atari ST lesz. Egy reset és egy kártyacsere után egy Amiga mag és egy KickStart feltöltésével a MiST teljes értékű Amigaként működik. Csoda? Dehogy, csak az FPGA és az okos tervezés eredménye. Szinte biztosra vehető, hogy a MiST a jövőben további 68000-es alapú számítógépeket is futtathat majd, olyanokat, mint az ősi MacIntosh, Sega Megadrive, Neo Geo, vagy akár a 68008-as alapú Sinclair QL. Azt hiszem minden retro rajongó álma válna valóra, ha ezek a magok is elkészülnének.

A MiST egy apró kis dobozban kapható, ára a vásárolt darabszámtól függően 176-194 euró között váltakozik. A készülékhez egyik operációs rendszer és mag sem jár, azokat az internetről lehet letölteni.

MiST dobozban

Elkészültek az első C64 laptopok!

Március 23-án az Ebay-en jelentek meg az első elkészült C64P-k, amelyek gyakorlatilag C64 laptopok. A készülék a C64 DTV (joystickba épített C64) alaplapját, egy SD2IEC kártyát (ezzel lehet SD memóriakártyáról tölteni programokat) tartalmaz egy 7”-es, színes képernyős netbook házban. A C64P televízióhoz is csatlakoztatható, és sztenderd C64 (9 tűs) joystickokat is fogad. A licitben 310 fontig jutott el a készülék, amelyből eddig 5 darabot gyártottak - a problémát a nagyon nehezen beszerezhető C64 DTV alaplapok okozzák.

C64 DTV

Ezért aki ilyen C64 laptopot szeretne jobban jár, ha a készítőknek elküld egy C64 DTV alaplapot vagy készüléket a megrendeléssel - a többit ők már intézik.

C64p - hordozható Commodore

Amiga 500 egy floppy dobozában?

Spanyol fejlesztők nemrégiben érdekes retro projecttel rukkoltak elő - úgy gondolták, hogy nagyon sok nosztalgiázónak megvannak még a régi lemezei, netán eredeti tartalmakkal, amelyeket ma már nehéz elolvasni, hiszen a PC-k lemezegységei nem kompatibilisek az Amigával. S bár az internetről szinte minden Amiga tartalom letölthető ADF fileok formájában, az igazi Amigás imádja hallgatni, ahogy kattog a floppy meghajtó (én speciel sosem szerettem).

Armiga prototípus

Készülékük az Armiga névre hallgat, ugyanis egy két magos ARM procis apró alaplap emulálja az Amigát, amely egy saját gyártású interfész segítségével kezeli a floppy meghajtót, amely segítségével a készülék úgy viselkedik, mint egy 1 MB memóriával rendelkező Amiga 500-as. A különbség csak annyi, hogy az egész akkora, mint egy külső Amiga 3,5”-es floppy meghajtó. Az Armiga rendelkezik USB portokkal, ahova sztenderd billentyűzetet és egeret lehet csatlakoztatni, van HDMI kimenete a korszerű TV-khez, felszerelték SD kártya olvasóval a modern ADF file-ok elolvasásához és megtalálható rajta egy ethernet csatlakozó hálózati adatforgalomhoz. Maga a készülék képes az ADF file-okat kiírni floppyra, illetve a floppykból ADF file-okat gyártani. Érdekesség, hogy az Amiga üzemmód mellett a készülék Android 4.2 operációs rendszerrel is rendelkezik, így pedig teljes értékű Androidos asztali számítógépként is használható, lehet vele böngészni, játszani, filmeket nézni stb...

Az Armiga maga

A fejlesztők tervei szerint amennyiben sikeres lesz a gyűjtés, akár MegaDrive, Neo Geo vagy Atari ST emuláció is elképzelhető a jövőben. A projectet jelenleg közösségi gyűjtéssel próbálják megvalósítani, ennek linkje: http://igg.me/at/armigaproject

Gyu, a sziporkamester

Taxi paradicsom, pesszimista európai mobilosok, a Facebook mint eleve mobil vállalkozás és a Nagy Adat (Big Data) ami megmenti az előfizetők életét, hogy legyen kinek a számlát fizetnie. Első nap a Mobile World Congressen Barcelonában. Élménybeszámoló, ömlesztve.

Nehezen indult a reggel, megfogadva a szervezők tanácsát inkább korábban indultam el a kongresszusra – de kár volt, már ¾ 9-kor ott voltam a fél 10-kor kezdődő workshopon, először nem is engedtek be. Furcsa látvány volt egyébként, ahogy taxik ezrei hömpölyögtek a Fira Gran Via felé az MWC résztvevőivel, miközben én a 9-es buszon zötykölődtem. (Elvégre minek fizessek a taxiért, ha a szombaton, a reptéren megejtett konferencia regisztráción ingyen lehetett 4 napra szóló bérletet kapni a tömegközlekedésre?) Szóval a helyi taxisoknak most van karácsony, ha ügyesek, megkereshetik a négy nap alatt a havi fizetésüket. 

Ami sárga-fekete, az mind taxi – úton az MWC megnyitójára

Az első program nekem nem a keynote (megnyitó beszéd) volt, hanem a Telefonica 3 órás délelőtti workshopja, amire ugyan külön, előre regisztrálni kellett, viszont itt ismertették először a Gallup és a WIN 54 országra kiterjedő 2012-es mobilos kutatásának az eredményeit. A teljesség igénye nélkül, mazsolázzunk az eredményekből: a világon az európaiak (egész pontosan a nyugat-európaiak) a legpesszimistábbak a mobiltelefon hatásait, várható előnyeit illetően. Miközben globálisan csak 9% került ebbe a csoportba, Nyugat-Európában ugyanez 30%. Annak ellenére, hogy Észak-Amerika után itt a legmagasabb az okostelefon elterjedtsége, nem igazán használják ki az ebben rejlő lehetőségeket. A nyugat-európai emberek fele csak magáncélra használja a mobiltelefonját, leginkább azért, mert féltik tőle az életminőségüket. 25% szerint egyáltalán nem javít az életükön a mobiltelefónia, ami globális összevetésben kiemelkedően magas arány. Bármelyik vizsgált területet nézzük: munka, tanulás, napi tevékenységek, közösségi aktivitások, tudásszerzés, lehetőségek kiterjesztése és célok elérése – a világátlag kivétel nélkül minden területen magasabb, mint Nyugat-Európában. Öröm az ürömben, hogy Kelet-Európa nem tartozik bele ebbe a pesszimista régióba.

A Gallup kutatásában kimutatták, hogy erős kapcsolat van a jövedelem és a mobil használatába vetett hit között – minél magasabb valakinek a jövedelme, annál kisebb jelentőséget tulajdonít a mobil eszközök lehetséges hatásainak. A mobil a fejlődő világ számára elsődleges eszköz, leginkább Afrikában, de sokkal nyitottabban állnak hozzá Dél-Amerikában vagy az ázsiai régióban is. Mindez nem túl jó hír azoknak, akik az európai piacon szeretnék megcsinálni a szerencséjüket a mobil szektorban.

A nap, számomra másik igen érdekes előadása az volt, amikor a Facebook egyik vezetőjével, Dan Rose-zal beszélgettek a Business Transition szekcióban. Kiderült, hogy a Facebook eleve egy mobil vállalkozás, csak amikor elindult, akkor rabul esett a PC szektorban, mert a mobiltelefónia még nem volt elég fejlett hozzá. Hiszen a Facebook az élmény megosztásáról szól, egy finom ebédről, a nyaralásról, bulikról. Mindezeket az élményeket asztali környezetben legfeljebb utólag lehet megosztani. Szóval a legjobb, ami történhetett a FB-kal, az a mobiltelefon evolúciója. Azt ugyan kétszeri kérdésre sem tudtuk meg, hogy a jövedelmének mekkora hányada származik most a vállalatnak a mobilból (feltehetően annyira kevés), de azt igen, hogy 680 millió felhasználó jelentkezik be rendszeresen mobilról és ma már mindent mobilra csinálnak meg először és azt adaptálják asztali környezetre.

A Facebook távlati célja, hogy a világ mind a 7 milliárd felhasználóját behálózza, ami csak mobilon lesz lehetséges, hiszen sokak számára az az elsődleges kommunikációs eszköz. Ehhez pedig az olyan eszközgyártók a partnerek, mint az operációs rendszerbe a Facebookot integráló Apple vagy az ingyen Facebook elérést lehetővé tévő mobiltelefon szolgáltatók. Számukra az a biznisz, hogy a Facebook-on megosztott tartalomra szívesen kattintanak a felhasználók, ami előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy előfizessenek valamilyen adatcsomagra.

Ha már adatok, a nap utolsó szekciója számomra a Big Data (Nagy Adat) volt. Végre megtudhattam mi ez: amikor óriási adatbázisokból hámoznak ki valami értelmeset a cégek. Lehet ez identitással kapcsolatos adat, viselkedéssel összeköthető dolog vagy fizikai helyzethez kapcsolódó információ. Mint kiderült, ma már nem technikai kérdés a Nagy Adatbázisok megművelése, mert a számítási erő vagy a memória rendelkezésre áll, ahogy a szabályozás vagy az üzleti modell is kezd kikristályosodni, viszont szakemberekből hiány van. Aki biztosra akar menni, az tanuljon adatbázis kezelést, ilyen tudásra később is szükség lesz.

De a nagy adatokhoz tartozik az a történet is, ami az emberek természeti katasztrófát követő vándorlásával kapcsolódik össze. Évente átlagosan 30 millió ember kényszerül elhagyni az otthonát természeti csapás miatt. 2010-ben a Haiti földrengést követően a svéd Karolinska Institute kutatói elemezték 1,9 millió SIM kártyához tartozó előfizető anonimizált adatait, hogy merre mozogtak az országban. Mindez segített a kormányzatnak és az embereknek, hogy könnyebben túlélhessék a katasztrófát – a cégeknek pedig, hogy életben maradjanak az előfizetői, akik továbbra is igénybe veszik a szolgáltatást és fizetnek is érte.

A mai nap mérlege, hogy a kongresszus konferencia része is egész embert kíván, a kiállításból egyetlen csarnokra futotta az erőmből, abban is csak 2-3 dolgot tudtam jobban megnézni. De igyekszem a következő napokban bepótolni a lemaradást. Addig is, akit érdekel az esemény, olvasgassa twitteren a közvetítést: http://www.twitter.com/probesz vagy #mwc hashtag.

Pintér Robesz

Egy 19 éves filozófiaszakos egyetemista, Isak Gerson Svédországban megalapította azt a vallást, amely az internetes fájlcserélés szabadságát hirdeti. A svéd hatóságok kétszer elutasították a bejegyzési kérvényt, de most már bejegyezték, mégpedig a Kopimizmus Missziós Egyházaként. A Netidők műsor szerkesztésekor megkértem svédországi hallgatónkat és egyben civil tudósítónkat, Matolcsi Ferkót, hogy nézzen utána az egyháznak az észak-európai országban. Hiszen érdekes lehet, hogy miért alakulhat ki Svédországban ilyen jelenség, mint a Kopimista Egyház?

Matolcsi Ferkó: Hát ehhez pihent agyra, elszántságra, és főleg lehetőségre van szükség. Ugye nemrégen felbukkant ez a Kalóz Párt, aminek az a fő célja, hogy a kínálat és a kereslet egyensúlyát helyreállítsa a művészetek és a fogyasztók között és hogy a nem jövedelemszerzés céljára letöltött művészeti anyagokat szabadon használhassák. Tehát az információ szabad áramlása a lényeg. Engem nagyon érdekelt ez a jelenség, ezért megkerestem az alapító misszionáriust, aki a bejegyzett egyház vezetője és itt van velünk a vonalban. Rögtön meg is kérdezem, hogy milyen egyházi szertartásokat képzelhetünk el, hogy például megáldják a torrent szervert vagy megátkoznak egy operációs rendszert?

Isak Gerson: A rituálék azok körülbelül úgy néznek ki, hogy egy szerverszobában találkozunk és fájlokat másolunk át egymás gépei között. Tehát egy óriási fájlmegosztó szertartást tartunk.

Matolcsi Ferkó: Milyen erkölcsi normák érvényesülnek a Kopimista Egyházban? Mi az, amit erkölcsös másolni és mit nem? Mi a véleménye az illegális fájlmásolásról?

Isak Gerson: Véleményem szerint mindent kell másolni és minden másolható. Szerintünk a szerzői jog, mint olyan alapjaiban téves és rossz.

Matolcsi Ferkó: Hogyan lehet valaki tagja ennek az egyháznak?

Isak Gerson: Hittel kell másolni! Bármit, bárhol és bármikor. A honlapunkon fent lesz egy jelentkezési űrlap, ahol bárki jelentkezhet és így tagja lehet a gyülekezetnek.

Kovács Tücsi Mihály: Ebben az egyházban ki számít bűnösnek?

Isak Gerson: Szerintünk az a bűn, ha valaki megakadályozza vagy meg akarja akadályozni, hogy egy másik ember másoljon.

Nagyistók Tibor: A történelemben emlékszünk vallásháborúra. A Kopimista Egyház tervez ilyet, hogy az ellenzők ellen indítanak hasonlót?

Isak Gerson: Hiszek a demokráciában és hiszek abban, hogy politikai úton meg lehet oldani ezeket a kérdéseket, és hogy nem kell feltétlenül harcba bocsátkozni.

Dragon György: Minden vallásnak van rá jellemző speciális köszönése, mint „Áve” vagy „Dicsértessék”. Itt mi a köszönés? Talán a „Jó estét, jó másolást!”?

Isak Gerson: Jelenleg még nincs ilyen, mivel egy frissen bejegyzett vallásról beszélünk. Viszont mikor búcsút veszünk egymástól, akkor szoktunk egymást arra ösztökélni, hogy „Másoljatok, testvérek!”

***

Nagyistók Tibor: Ez most komoly vagy egy vicces paródia?

Borek András: Ha akarom ez, ha akarom az. Ha azt nézzük, hogy szabad vallásgyakorlás van és ha a másolás a vallás részévé válik, onnantól nagyon érdekes lesz az a filozófiai vagy jogi vita, hogy lehet-e korlátozni a vallásgyakorlást a szerzői jogok előtérbe helyezésével? Ez is egy vicces dolognak hat, de ha ez a két dolog találkozik egy perben, mondjuk a két ellenérdekelt törvény, akkor onnantól ez már nem a vicc kategóriája, mert ott már büntetésre, ne adjisten börtönbüntetésre megy majd a dolog.
A dolog vicces részéhez azért mindenféleképpen emlékezzünk meg arról, hogy kétszer is, ahogy említetted visszautasították az egyháznak a bejegyzési kérelmét. Az volt az indoklásban, hogy az egyház bejegyzéshez nem tudták felmutatni azt a hitrendszert, amiben megtestesül ez az egyház, valamint az imádság módját.

Bódi Zoltán: Mitől lenne ez vallás? Hogy lehet hinni vallásosan-dogmatikailag a copy-paste-ben vagy a fájlcserélésben? Ezt én nem tudom megérteni. Félve szeretnék vitatkozni a dologgal, mert egy filozófus jegyezte be, tehát csak tudja… de hívő római katolikusként fel nem bírom fogni!

Borek András: Itt a szentségeket a Ctrl+C és a Ctrl+V testesíti meg. Ez attól szentség, hogy dogmatikusan kijelentik, hogy Szent Kontrol Cé és Szent Kontrol Vé!

Bódi Zoltán: Nem tudom, hogy lehet ebben vallásos módon hinni? De oké, ha ezt félretesszük, a dolog tényleg zseniális, hiszen ha hivatalosan elismerték ezt a valamit egyháznak, és ennek most már ezek szerint tényleg le van írva a dogmatikája rendesen, tehát a vallásgyakorláshoz tartozik a torrentezés meg a fájlmegosztás, meg a szerzői joggal védett tartalmaknak a lopása és terjesztése és ez el van ismerve egyházi tevékenységként, akkor nem perelhető!

Borek András: Nem a szerzői jogsértés a vallás alapja, hanem általában a másolás! Tehát lehet azt jóra is használni, meg rosszra is használni. Innentől érdekes, hogy amikor majd valaki gyakorolja a vallását és azt mondják, hogy „Te olyan módon gyakoroltad, hogy ezzel szerzői jogot sértettél!”, na itt lesz majd érdekes az a jogvita hogy akkor most melyik kerül előtérbe: a szabad vallásgyakorlás joga vagy a szerzői jog. Annyira felkapott lett az egyház a bejegyzés hírére, hogy az oldaluk elérhetetlen jelen pillanatban, a szerverük nem bírja a sok látogatót.

Mindig, amikor az emberek feltalálnak egy új technológiát, ugyanaz a forgatókönyv játszódik le: a javíthatatlanul optimisták vérmes reményeket fűznek hozzá, a pesszimisták viszont ördögöt kiáltanak. Így megy ez. Vajon miért éppen az internet lenne kivétel? A dologban az az érdekes, hogy ez a két szélsőséges gondolkodásmód nem is annyira csak a laikusokra jellemző, hanem azokra, is akik szakértőnek állítják be magukat a technológiák, esetünkben az internet kapcsán.

Hogy ez miről jutott eszembe? Egyrészt, mivel ahogy korábban említettem könyvet írok az internetről és kiindulópontnak ezt a kettősséget választottam: érvek az internetes jelenségekkel szemben, érvek mellette. Például: tudták, hogy a közösségi hálózat a legjobb dolog a szeletelt kenyér óta, amit az emberiség feltalált? Vagy ugyanez pepitában: biztosak lehetünk benne, hogy a közösségi hálózatok miatt minden emberi kapcsolatból kiveszik a személyesség, amiért a pokol tüzében fogunk elégni. Kicsit túlzok, ez ugyanis immúnissá tesz, így nehezebb bedőlni ezeknek a készen kapott sztereotípiáknak. Szóval a mellett érvelek, hogy tessék elkezdeni gondolkodni, például vajon az Önök életére milyen hatással vannak az említett közösségi hálózatok? Hogyan használják? Jó ez így Önöknek? Miért így használják? Tudatosan döntöttek így? Satöbbi. Minden internettel kapcsolatos téma megfogható az elvárások és a félelmek felől – hiszek benne, hogy ezek lehámozása nélkül nem is lehet értelmesen beszélni arról, hogy az internet milyen szerepet játszik az életünkben, milyen hatással van ránk és mi milyen hatással vagyunk rá.

De nem csak a készülő internetes könyvem miatt jutott eszembe erről írni ezen a héten itt a blogon. Hanem elsősorban azért, mert egy briliáns cikk akadt a kezembe, ami a The New Yorker oldalán jelent meg február 14-én „Az információ – avagy hogyan kerül az internet belénk” címmel. A cikk sorra veszi az elmúlt időszakban az internetről megjelent nagy sikerű könyveket – amiket nekem is el kellene egyszer olvasnom – és három kategóriába sorolja őket, amivel nagyban megkönnyíti az olvasó számára, hogy el tudja helyezni őket valahová. A cikk írója, Adam Gopnik szerint tehát háromféle nézőpontból megírt könyv jelenik meg mostanság az internetről: a „soha jobbat”, a „jobb lett volna soha” és az „így ment ez mindig”. A „soha jobbat” csoportba sorolható írások a mellett érvelnek, hogy az internet alapvetően jobbá teszi az életünket, egy olyan felszabadító technológia, aminek révén sokat fejlődhet az emberiség. A „jobb lett volna soha” iskola hívei viszont éppen az ellenkezőjét vallják, szerintük az lett volna a legjobb, ha soha nem találják fel az internetet, nem terjed el, nem kezdjük el használni. Jobb lett volna az embereknek, a kapcsolatainknak, a gazdaságnak, és így tovább. Az „így ment ez mindig” tábor pedig a kettő között húzódik és azt állítja, hogy nincs semmi újdonság abban, hogy ennyire szélsőséges véleményeket vált ki az internet, minden technológia így indult, illúziókkal és félelmekkel – aztán megtalálta a maga helyét a világunkban. Mert így megy ez.

Mindez rendjén is van, boldogok lehetünk, hogy így „lelepleztük” az internettel foglalkozó könyvek szerzőit. A gond az, hogy ez mégsem oldja meg a szubjektív problémáinkat. Az ember reméli, hogy a „soha-jobbat” csoportnak lesz igaza, a fejével tudja, hogy „így ment ez mindig”, de vajon mit szeretnénk igazán a szívünk legmélyén? - kérdezi Adam Gopnik, a cikk szerzője. Szóval a kérdés továbbra is adott, csak ezúttal saját magunknak kell válaszolnunk rá: Önök mit szeretnének a szívük legmélyén, hogy mi legyen, milyen legyen az internet?

Részemről „hiszek egy Internetben”. Miközben tisztában vagyok vele, hogy az internetnek van sötét oldala, hiszem, hogy lehet ezt jól, vagy jobban is csinálni. Hitem alátámasztására hadd mondjak el befejezésként egy történetet. Az utóbbi néhány napban a 4 éves fiamnak legalább tucatszor el kellett mesélnem az alábbi tanmesét (ami egy igaz internetes történeten alapul, de mivel nagyon tetszett neki, annyiszor végigrágtuk, hogy a végén tanmese lett belőle): egy három éves kínai kisfiú az apukája boltja előtt játszott, de jött egy gonosz bácsi és elvitte magával 2.000 kilométerre, messze az igazi szüleitől. A feleségének azt mondta otthon, hogy egy másik feleségétől van a gyerek. Az apukája nagyon szomorú volt a fiúnak, mindenhol kereste. Míg végül három év után az internetre is feltett egy fényképet. A kisfiút felismerték és újra találkozhatott az apukájával. Nekem azért tetszik ez a történet, mert az internet a jó benne egy tökéletlen világban, ahol a végén azért minden jóra fordul a hálózat segítségével. Én azt szeretném, ha mindig ilyen lenne az internet.

Pintér Robesz