Netidők Blogtársaság

Érdekes perspektívába helyezte a Microsoft és Nokia közötti megállapodást a Telecom Italia vezetője és Neelie Kroes az Európai Unió biztosa egy konferencián a minap. Szerintük olyan folyamatok indultak el, amelyek Európa leszakadásához vezettek a mobiltelefoniában. Az, hogy a Microsoft megvette a Nokia mobilgyártó üzletágát, csak az egyik olyan „mega üzlet”, ami ezt a folyamatot újabban jelzi. A Vodafone szintén a napokban jelentette be, hogy kivonul az amerikai piacról, amivel egy fontos európai szolgáltató globális szintű jelenléte gyengül meg (bár azt még nem tudni, hogy az így befolyó hatalmas összeget mibe fekteti a cég).

Ennek a megközelítésnek (Európa lemarad) van relevanciája, de közel sem újkeletű folyamatról van szó, a Nokia ugyanis nem az első olyan európai mobiltelefon gyártó cég, amely valaha jobb napokat látott. Gondoljunk az Ericssonra, amely ma már nem gyárt mobiltelefonokat, pedig 10-15 évvel ezelőtt az egyik meghatározó szereplő volt a piacon és ezt követően is közös vállalkozást üzemeltetett a Sony-val (2001-től), de idővel abból is kiszállt (2011-ben). Az Ericsson azóta a hálózatfejlesztéshez, kommunikációs hálózatokhoz szükséges eszközök gyártására és a kapcsolódó területekre koncentrál. A Nokia most közel ugyanezt az utat járja be, megszabadul a készülékgyártástól, de megtartja a Nokia Siemens Networks-öt, miután kivásárolta belőle a Siemens-et és így a kommunikációs hálózati eszközök területen kíván tovább működni (ahol a piaci részesedése alapján az Ericsson és a Huawei után a harmadik). (A HERE térkép szolgáltatást – amely a Nokiánál maradt – kicsit „kilóg” ebből a képből, de ezt jól megfontolt stratégiai okok miatt kellett a Nokiánál tartani, ha ezt is viszi a Microsoft, akkor sérült volna a platformfüggetlenség, ami a sikerhez fontos a szolgáltatás esetében.)

De egykori európai mobilos cégként említhetjük a Siemens-et is, már ők sem gyártanak mobiltelefonokat, miután 2005-ben eladták az üzletágat – vagy az Alcatelt, amely márkaként még tovább él, de részben kínai tulajdonban van. A 8-10 evvel ezelőtti helyzethez képest egyértelmű, hogy Európa dominanciája gyengül. De ne legyünk rövidlátóak, ha nem a cégekre fókuszálunk, akkor ez a történet nem csupán Európáról szól, hanem a világrégiók és egyes országok versengéséről. Vajon nem szomorúak-e a kanadaiak, amikor a Blackberry bukdácsolását látják? Vagy a tajvaniak, amikor a HTC teljesítményéről van szó? Az amerikaiak a Motorola kapcsán? A japánok, amikor azt látják, hogy a fogyasztói elektronikában egyeduralkodónak számító márkáik szinte mind eltűnnek? Én még emlékszem a Panasonic vagy az NEC mobiltelefonokra, ma már csak a Sony küzd, hogy bekerüljön a top3 gyártó közé az okostelefonok között (közel két tucat országban ez már sikerült is nekik).

Nem egyszerűen Európa „hanyatlásáról” van tehát szó, hanem a mobil piac globális átrendeződéséről... Mindeközben ugyanis Korea (Samsung, LG) és Kína (ZTE, Huawei, Lenovo) vagy az Apple (USA) csillaga emelkedik. Ha pedig a területi versengés mögé nézünk, akkor valójában cégek versengését látjuk: amelyik képes tartósan innoválni, megújulni, az a csúcson marad, amelyik pedig rosszul csinálja ugyanezt, az legyen bármekkora is, lemarad a versenyben és megfizeti ennek az árát (most éppen a Nokia). Egészen biztos vagyok benne azonban, hogy a következő évtizedben a most csúcson levő Samsung vagy Apple esetében is látni fogjuk ennek a hullámvasútnak a működését.

Pintér Robesz

végére

Pár napja olvastam a Figyelőben, hogy az első okostelefon az iPhone 2007-ben jelent meg. Persze tudom, hogy sokan úgy értelmezik az iPhone piacra dobását, hogy ez a lépés tette igazán divatossá az okostelefont. De az elsőség nem az iPhone-é. (A műsorban jómagam 2005 elején lelkendeztem, hogy végre szert tettem egy olyan mobilra, amely érintőképernyős és grafikus felületén elérhetők a személyi digitális asszisztens funkciói. És ez két évvel az iPhone megjelenése előtt volt.) Itt az idő tehát arra, hogy tisztázzunk pár dolgot az okostelefonnal kapcsolatban.

Kezdjük ott, hogy mit jelent az okostelefon kifejezés jelenleg. Hívjuk segítségül a Wikipédia szócikkelyét, amelynek első mondata ez: „A smartphone is a high-end mobile phone that combines the functions of a personal digital assistant (PDA) and a mobile phone.” Vagyis egy olyan csúcsminőségű (bár a „high-end” kifejezést szokás abban az értelemben is használni, hogy a „tehetősek által megfizethető”, azaz drága, speciális igényeket kielégítő) mobiltelefon, amely összekapcsolja a mobiltelefon funkciót és a PDA funkciókat. A PDA pedig azt jelenti, hogy egy olyan mobil eszköz, amely személyi információkezelőként (ún. PIM = personal information manager) működik, azaz elérhetőek benne a következő integrált funkciók: naptár időzíthető figyelmeztetésekkel, címjegyzék részletes adatokkal (nem csak telefonszám), e-mail (illetve más üzenetkezelő funkciók, például SMS, MMS, fax), jegyzetkészítési lehetőség, illetve most már nyugodtan az elvárt funkciók közé tehetjük a webböngészést és további programok telepíthetőségét is. (Az MP3-lejátszást, a fotókészítést és más multimédia képességet nem írja elő a definíció, de minden mai okostelefon tartalmazza ezeket is, tehát inkább jellemző többlet, mint elvárt funkcionalitás. Ugyanígy nem része a definíciónak az érintőképernyő sem.)

Tehát röviden: az okostelefon olyan készülék, amivel lehet mobiltelefonálni, webet böngészni, jegyzetelni, van benne a telefonnal összekapcsolt naptár, címjegyzék, e-mail program és más hasznos segédprogram.

No és most jön a döbbenet. Az első olyan készüléket, ami megfelel ennek a definíciónak, még 1992-ben mutatta be az IBM és a BellSouth a COMDEX kiállításon Las Vegasban. A készülék neve az volt, hogy IBM Simon és még meglepőbb, hogy ennek a készüléknek már érintőképernyője volt! Az első okostelefon tehát jövőre már húszéves lesz. Azt írják a róla szóló cikkben, hogy némi késlekedés után 1994-ben kezdte árusítani az Egyesült Államok 190 városában a BellSouth potom 899 dolláros áron. Nyilván ezzel még nem lehetett böngészni (hiszen gondoljunk csak arra, hogy a World Wide Web megszületésének évében „fogant” maga a készülék), és értelemszerűen e-mailezni sem volt képes, viszont az akkoriban divatos személyi hívókra (pager-ekre) lehetett vele elektronikus üzenetet küldeni, és telefax küldésére is alkalmas volt.

A manapság sokak által lesajnált/leírt Nokia dobta piacra 1996-ban az első olyan okostelefont, amely teljes PDA funkcionalitást kínált textwebes böngészéssel, e-mailezéssel. A 9000-es sorozatszámú készülék a Nokia Communicator termékvonal első darabja lett. Ez a készülék már magán hordozta a későbbi utódjainak alapvonását, a szétnyitható palmtop megjelenést, teljes QWERTY billentyűzettel. (Emlékszem, úgy emlegettük akkoriban, hogy mobiltelefonba épített számítógép, és egy Intel 386-os processzor működött benne a GEOS 3.0 operációs rendszerrel.) A Nokia később átállt a Symbian nyílt forráskódú operációs rendszerre, majd idén év elején jelentették be, hogy az okostelefonjaikkal átállnak a Windows Phone 7-es rendszerre. Majd meglátjuk, hogy időben döntöttek vagy már elkéstek a váltással…

Az angol smartphone (azaz okostelefon) kifejezést pedig először az Ericsson használta a GS88-as telefon koncepciójára 1997-ben. A folytatás már csak címszavakban: 2000-ben jelent meg az Ericsson R380-as telefonja, amely első piacra dobott mobil volt „smartphone” kifejezéssel megnevezve és Symbian operációs rendszerrel. Az 1990-es évek végén pedig egy sor más gyártó is megjelent olyan készülékekkel, amelyek már teljesítették az okostelefonokkal szemben támasztott igényeket: Palm OS, Blackberry OS vagy éppen Windows CE operációs rendszerrel.

A piac alapozása tehát megtörtént, 1992-től 2007-ig, amikor is bemutatták az első Apple iPhone-t, amely abban hozott igazi újdonságot, hogy multi-touch képernyője van és persze hozza az Apple legendás designját. És a marketing révén a hisztériába hajló divatot is, amely - tévedés ne essék! - egy pozitív jelenség, hiszen sokakkal megismertette az akkor már 15 éve létező okostelefon koncepciót...

A kifejezetten okostelefonokhoz készített nyílt forráskódú Android operációs rendszer első változatát pedig 2008-ban adták ki.

Érdekesség, hogy a PDA kifejezés használatában valóban az Apple céget illeti az elsőség, hiszen 1992-ben az akkori vezérigazgató John Sculley használta a PDA kifejezést az akkor bemutatott Apple Newton készülékre. (Steve Jobs akkor éppen nem dolgozott az Apple-nél, hiszen 1985-ben rúgták ki onnan és 1996-ban tért oda vissza. Elhozván a cégnek azt a páratlan sikerszériát, amely tragikus halálával talán nem ér véget, hiszen a hírek szerint egy négyéves tervet hagyott hátra kollégáira.)

Szilágyi Árpád

A cég közleményében kicsit elbújtak az érdekes számok: csak a mondat eleje az, hogy az Ericsson 150 fővel bővíti a budapesti kutató-fejlesztő központjának létszámát. A másik fele ugyanis az, hogy – dacára a mindenféle válságoknak – az elmúlt két évben is 400 mérnökkel bővítették az állományt! Vagyis ha ezentúl 1150 mérnök dolgozik a jövő távközlési technológiáin, akkor három éve még 600-an voltak, tehát ez idő alatt közel kétszeresére nőtt a központ. Tizenöt éve létezik a központ és az utolsó három évben gyorsul fel a létszámbővítés – vajon mi következik ebből?

A sajtóanyag szerint így országunk legnagyobb K+F központja jön létre, ez azért ebben az időszakban nem kis dolog ám. Sőt, ha kicsit a számok mögé nézünk, akkor jobban fogjuk érzékelni, mi is a jelentősége ennek a hírnek. Két adalékot is szeretnék elmesélni mindehhez. Az egyik az, hogy amikor jó tíz évvel ezelőtt meglátogathattam a svéd távközlés-technológiai cég óbudai bázisát, akkor a fiatal mérnökök elmesélték, hogy nem mesélhetnek el mindent, hiszen 2-3 évvel később bevezetendő megoldásokat tesztelnek és fejlesztenek. Mindez nem meglepő, de azért jó tudni. Volt olyan helyiség is, ahova biztonsági ellenőrzés után léphettem be és volt olyan is, ahova már egyáltalán nem léphettem be…


A másik adalék pedig az, hogy az idén éppen száz éve hazánkban jelenlevő Ericsson itteni K+F bázisán a kutatások „elsősorban a hálózatmenedzsmentre és a jövő IP-hálózataira irányulnak. A fejlesztő tevékenységet végző szakértők többsége a kutatásokhoz kapcsolódó szoftverfejlesztéssel, azon belül hálózatmenedzsment-, IP-, platform- és alkalmazásfejlesztéssel foglalkozik. Az alapkutatásokra épülve jelentős hardvertervezés és fejlesztés is folyik Magyarországon, mely világviszonylatban is egyedülálló.”

Mit jelent ez? Azt, hogy az újgenerációs hálózatok fejlesztésében igen komoly előrelépést lehet prognosztizálni, ha ennyi mérnökre van szükség. És az is, hogy a jövő távközlési technológiája itt készül a mi fővárosunkban!

Sinisa Krajnovic, a K+F központ igazgatója egyenesen úgy fogalmazott, hogy a budapesti központból kikerülő magyar mérnöki szabadalmak meghatározóak a világ jelenlegi mobil- és vezetékes széles sávú internetes kommunikációt lehetővé tevő rendszereiben. A szakikról pedig elmondta, hogy az ezer mérnök közül száz már rendelkezik PhD fokozattal vagy nemsoká megszerzi. A mérnöki szakmában ez tényleg nem semmi.

Szilágyi Árpád