Netidők Blogtársaság

Most akkor háború folyik a hagyományos és az internet televíziózás között? - tehetjük fel a kérdést a 18. Media Hungary előadásainak meghallgatása után. Egyesek szerint a Netflix és az HBO között az utóbbi 1-2 évben kibontakozó harc mára háborúvá terebélyesedett, mások szerint inkább azt látni, hogy a két modell egybeér és a szereplők megpróbálják az ideális konstrukciót kikeverni a modellek elemeinek elegyítésével. Végül vannak, akik azt hangoztatják, hogy a hagyományos tévézés erejét továbbra sem kezdte ki érdemben az internet, az emberek a kanapén ülve egyfajta zombiként úgyis azt nézik, amit éppen adnak.

Peter Broderick szerint a hagyományos lineáris és az internetes tévézés közötti harc háborúvá vált. Ez jól látszik abból, hogy az HBO megpróbál Netflix-szé válni (lásd HBO Go, amivel bárhol nézhető a neten is a csatorna műsora - igaz, ehhez még hagyományos előfizetés is kell) - a Netflix pedig HBO-vá (saját tartalom gyártásával, például a House of Cards sorozat bemutatásával Kevin Spacey főszereplésével, amely 13 órában készült el, reklámok, rész eleji emlékeztetők vagy rész végi váratlan fordulatok nélkül. A sorozat részeit egyszerre tette közzé a Netflix, nem egymás után, így akár egyszerre is megnézhetőek).

A televízió megújulása tehát megindult, amiről azonban igazán senki sem beszélt, hogy az olyan pici piacokon, mint a magyar, ahol ráadásul nagy részben szinkronizáltak a külföldi tévés tartalmak, vajon ki fogja elhozni nekünk a streaming alapú internetes tévézést legális formában? Belép-e valamikor a magyar piacra a Netflix? Ki fogja például a jellemzően amerikai sorozatokat magyar piacon jogosítani, szinkronizált formában az interneten legális formában közzétenni? Amíg ez nem valósul meg, addig egyelőre a magyar nézőknek marad a sima tévénézés, a műsorok rögzítése (time shift) vagy a kényelmes, de illegális torrentezés. Mindez ráadásul nem egyedi probléma, minden olyan, magyarhoz hasonló piacon ez a helyzet, ami a tévés világ (fél)perifériáján fordul elő és nem elég nagy vagy izgalmas a nagy szereplők számára, hogy a belépéshez szükséges beruházásokat megtegyék.

Persze van a televíziózáson kívül is mozgóképes élet. Magyarországon havi kb. 3 millió ember néz videót a YouTube-on, évente 8 milliárd alkalommal(!) néznek meg videó tartalmat a magyarok a YouTube-on. Ugyanakkor tudjuk, hogy a YouTube által a napokban elindított fizetős csatornák sem érkeznek meg Magyarországra. Hiába a relatív fejlettség és például az EU tagság, meg kell várnunk, amíg a főbb piacokon lezajlik a televíziózás átalakulása, a nagy szereplők csak utána fognak az ilyen piacokra nyitni, mint a magyar. Addig tehát van ideje a helyi piacon érdekelt szereplőknek felkészülni a várható versenyre, hogy elébe menjenek a televíziózás megújulásának.

A tévézést tekintve jöhetne a változás a mobilok felől is. Ludanyi Arnold érdekes előadásában a mobil tévézésről beszélt. Tézise szerint a mobil szolgáltatók, műsorszórók, televíziós műsorszolgáltatók különböző metszeteiben más-más modellekkel láthatjuk a mobil tévézést vagy videózást. A mind a három szereplőt érintő közös metszetben lett volna a DVB-H (földfelszíni, digitális, mobilos műsorszórás), de mint tudjuk, ez nem váltotta be a hozza fűzött reményeket. 2007-ben 2015-re még 200 millió DVB-H műsornézőt vártak. A várt áttörés azonban elmaradt. De ez nem jelenti azt, hogy a mobilon tévézés, a mobil videózás ne lenne népszerű. A mobil szolgáltatók erősek lehetnek ezen a területen, illetve a műsorszórók is kísérleteznek a műsorok mobil hálózaton való továbbításával (lásd például az Antenna Hungária mobil alkalmazását, amelyet az elmúlt hetekben 80 ezerszer töltöttek le okostelefonokra mindenféle különösebb csinnadratta és kampány nélkül is.) A mobilok felé való nyitás teljesen logikus lépés: egy amerikai kutatás alapján a mobil videózás a harmadik legnépszerűbb okostelefon használati terület. Az emberek mobilon néznek zenei klipeket, filmelőzeteseket, vicces videókat, reklámvideókat, „hogyan csináljuk” videókat, stb. A mobil videózás szemben a hagyományos televíziózással inkább tekinthető közösségi tevékenységnek: a jó tartalmakat rögtön megosztják a neten, de előfordul az is, hogy közösen nézik meg a készüléken barátokkal a videót. Ugyanakkor egyértelműen kiegészítő tevékenység (tehát nem tesz ki napi 3-4 órát, mint a rendes tévézés), de bizonyos rész célcsoportokban egészen erős, a nap végére elég sokan néznek mobilon videót. Mindent összevetve tehát, amíg a mobil broadcasting (műsorszórás) nem igazán működik, a streaming (mobil neten nézhető műsor) vagy a mobil videózás viszont igen. De inkább kiegészítő, mint helyettesítő tevékenység. Nem véletlen, hogy a YouTube a mobilos forgalom 24%-ért felelős globálisan.

Végeredményben, hogy a kiinduló kérdésre válaszolják (újra szexi-e a tévézés) azt kell mondjam, hogy a mozgókép lett újra izgalmas. A médiumokat (nyomtatott sajtó, online sajtó, rádió, tévézés…) elnézve jelenleg a legforradalmibb változások ezen a területen zajlanak, a szemünk előtt újul meg a tévézés előző évtizedekben ismerős modellje, amiből remélhetőleg a tévénézők profitálnak majd a legtöbbet.

Pintér Robesz

Azt mondják, hogy Obama az interneten, mégpedig a közösségi médiában nyerte meg a 2012-es amerikai elnökválasztást. Még, ha ez önmagában feltehetően nem is állja meg a helyét, Obama közösségi média aktivitása példa nélküli. Most egy interjúból kiderült nehány részlet arról, hogy hogyan csinálták. 

Gillea Allison jelenleg a Blue State Digital ügyfélmenedzsere, a 2012-es Obama kampány egyik vezetője (Digital Operation Vote Lead). Az általa vezetett digitális kampány a mikrotargetingen alapult, ennek érdekében körülbelül 20 szavazói csoportnak hoztak létre saját team-et (nők, latinók, afro-amerikaiak, fiatalok stb.). Ezeknek a csoportoknak a munkáját vezette Allison.

A feladat az volt, hogy célzott tartalmat kínáljanak minden csoportnak.  A munkát folyamatos elemzés (tesztelés, modellezés) kísérte, hogy melyik tartalom hogyan teljesít, mit kell kommunikálni - Allison szerint ez volt a leginkább adat-vezérelt kampány a világon és ezzel tudtak nyerni. A közösségi kampány középpontjában az állt, hogy megértsék, kik ezek az emberek, mi érdekli őket, hol lehet velük találkozni és legfőképpen hogyan lehet őket bevonni, aktivizálni. A cél a minél nagyobb engagement (bevonódás) elérése volt, tehát az inaktivitás elkerülése. Adományozzanak, adják tovább az üzeneteket, regisztráljanak szavazásra, vegyenek részt és szervezzenek is eseményeket... Ha valami nem vezetett (kellő) bevonódáshoz, akkor felhagytak vele. Mivel az eseményeket online követni, mérni lehet, ez segített nekik folyamatosan visszajelzést kapni.

2008-ban 2 millió rajongója volt Obamának a Facebookon, 2012-ben viszont már 35 millió! Ez a 35 millió ember az amerikai népesség 98%-át tudta 1 lépésben, tehát közvetlenül elérni, mert ismerősök voltak a hálózaton. Javarészt ennek köszönhető, hogy több fiatal szavazott Obamára, mint 2008-ban, amikor ő volt az új, izgalmas jelölt. Pedig a 18-29 évesek 50%-ához nem volt telefonszám és a közvetlen bekopogtatós (door-to-door) módszerrel sem lehetett volna jobban megtalálni őket... Viszont a közösségi médiában el lehetett érni őket.

Persze a kampányban számos eszközt használtak még online és offline, de a közösségi média széleskörű használata volt az, ami precedens nélküli és nagyon jól lehetett vele mozgósítani.

A teljes interjú elolvasható: http://www.iirusa.com/upload/wysiwyg/1New_Media/Gillea%20Allison%20FoCI%20podcast%20Transcript.pdf

De elérhető podcast (hangzó) verzió is.

Pintér Robesz

Sokan egyszerre imádják és utálják a Facebook-ot. A közösségi oldal a világ legnagyobb időzabálója, több mint egy milliárd(!) felhasználó tölti online idejének egy jelentős részét a Facebook-on. Mivel? A kritikusok szerint macskás képekkel, Coelho idézetekkel és az éppen elfogyasztott ételek képeivel. A rajongók szerint ugyanakkor a barátokkal és ismerősökkel folyó rendszerint értelmes párbeszéddel. A Pew Research Center’s Internet & American Life Project most megvizsgálta, hogy hogyan használják az amerikaiak a Facebook-ot – a Coming and Going on Facebook címmel megjelent hét oldalas kutatási összefoglaló szabadon hozzáférhető az interneten, ennek érdekesebb eredményeiből mazsolázok alább.

Az amerikaiak 67%-a (tehát háromból kettő ember) használja a Facebook-ot. Sokuk szerint túlságosan is gyakran és sokat. A válaszadók több mint hattizede (61%) vett már ki saját döntésre néhány hetes „szabadságot” a Facebook használatban legalább egyszer életében és 27% tervezi, hogy így tesz az előttünk álló egy évben. Akik szüneteltették már valaha a Facebook használatát, több okot hoztak fel:

• 21% egyszerűen túl elfoglalt volt
• 10% elveszítette az érdeklődését
• 10% időpocsékolásnak találta, nem volt számára releváns a tartalom
• 9% szerint túl sok volt a konfliktus, a dráma, a pletyka, a negatív hír az oldalon
• 8% túl sok időt töltött az oldalon
• 8% eleve csak hébe-hóba használta a Facebookot
• 8% elutazott
• 7% belefáradt / beleunt
• 6% számára nincs különösebb oka, „csak”
• 4% aggódott a magánszférája / a biztonság / a reklámok / a spamek miatt

Az oldal számára jelzésértékű lehet, hogy a válaszadók 20%-a nyilatkozta, valamikor ugyan felhasználó volt, de ma már nem az, miközben mindössze 8% - tehát két-és-félszer kevesebb – netező mondta, hogy a jövőben Facebook felhasználó kíván lenni. Mindez természetesen fakad a szolgáltatás széleskörű elterjedtségéből (kevés már azok száma, akik sohasem használták az oldalt), de a lemorzsolódó „kiábrándultak” elég magas aránya mutatja, hogy az oldal bizonyos csoportokban elveszítette vonzerejét és túl van a fénypontján.

Ugyanakkor azok az amerikaiak, akik nem hagyják abba az oldal használatát, jellemzően gyakrabban használják az oldalt és több időt töltenek el ott. Míg 2011 augusztusában a közösségi média oldalak használóinak egyharmada állította, hogy naponta többször is felnéz az ilyen oldalakra, addig 2012 novemberében már 41% mondta ugyanezt.

Tovább árnyalja a képet az oldal szubjektív fontosságának megítélése: amikor a felhasználókat arról kérdezték, hogy mennyire fontos nekik a Facebook az egy évvel ezelőtti állapothoz képest, akkor 59% mondta, hogy legalább annyira fontos számukra az oldal, mint egy évvel korábban, 12%-nak fontosabb, de 28% számára kevésbé fontos. Ez ismét inkább arra mutat, hogy több ember „jön le” éppen a Facebook-ról, mint amennyi újabban „rákattan”, de a többség viszonya stabilnak mondható.

Véleményem szerint az adatokat elnézve a Facebook – és a felhasználók számára – az az egyik legfontosabb kérdés most, hogy lehet-e megfelelő önkontrollal és hasznosan használni az oldalt, azért, hogy ne érezzék azt feleslegesnek, megterhelőnek vagy egyenesen függőnek a kialakult viszonyt. Az oldaltól teljesen elforduló felhasználók magas száma és az időpocsékolásra panaszkodó júzerek fentebb látott magas aránya ugyanis szerintem arra utal, hogy a Facebook egy markáns kisebbség számára (kb. 20%) függést jelent, amit nem tudnak másképpen kontrollálni, csak, ha teljesen elfordulnak tőle. Kábé 60-70% lehet azon Facebook használó amerikaiak száma, akik elégedettek az oldallal és kiegyensúlyozott a viszonyuk (nem terveznek több vagy kevesebb időt eltölteni ott a jövőben, illetve nem lett fontosabb vagy kevésbé fontos számukra az oldal az elmúlt egy évben). Ez szerencsére egy elég magas arány – ők azok, akik feltehetően megtanulták hogyan használják saját maguk számára hasznosan az oldalt, az beleépült a napi rutinjukba.

A Facebook jövőjét tekintve ugyanakkor kulcskérdés, hogy a lemorzsolódók és az elégedetlenek mennyire hangadók a Facebook megítélését tekintve a saját környezetükben, képesek-e ciki dologgá változtatni azt (ahogy az szinte egyik pillanatról a másikra megtörtént a MySpace-szel pár éve). Ha igen, akkor a Facebook úgymond „elindulhat a lejtőn” és tömegével pártolhatnak el a ma stabilnak számító felhasználói is – ne felejtsük el, hogy egy közösségi oldal értéke hatványozottan nő az ott lévő felhasználók számával. Lemorzsolódás esetén ez sokkal gyorsabb hanyatlást tud jelenteni, mint bárki előre feltételezné (gondoljunk csak a Facebook és iWiW villámháborúra).

Tehát akár sorsfordító trendfordulót is beleláthatunk ezekbe az adatokba, ami előrevetíti a Facebook hanyatlását az USA-ban, de akár azt is gondolhatjuk, hogy a fentiek természetesek egy felkapott divatból idővel mainstream-mé váló szolgáltatás használatának kikristályosodásában – hiszen nem mindenki marad használó, aki kipróbálja. Ettől függetlenül igaz azonban, hogy ha úgy érezzük túl sokat használjuk a Facebook-ot, tartsunk egy kis áramszünetet. 

Pintér Robesz

Sokan azt gondolhatják, hogy a Facebook (a social media) előtt nem létezett közösségi hírmegosztás. Pedig de. Sőt, a helyzet az, hogy a Facebook-tól és társaitól függetlenül is virágzik a dolog és feltehetően még akkor is itt lesz, amikor a FB helyét már átvette valami új szolgáltatás. Természetesen az e-mailben és egyéb üzenetküldő rendszerekben keringő hír- és link megosztásról van szó.

Érdekes cikk jelent meg tavaly októberben a The Atlantic hasábjain, amely azt taglalta, hogy a nagy híroldalakra jövő forgalom egy jelentős része a „semmiből” jön. Az oldalak ugyanis a log (napló) adatokból látják, hogy a látogató mely linkről érkezett, vagyis mit nézett korábban, mielőtt az oldalra lépett. Sok esetben ez a Google kereső szolgáltatása vagy a Facebook, Twitter és egyéb közösségi oldal. Az esetek egy megdöbbentően nagy hányadában azonban a log adatok tanúsága szerint nincs előzmény, a látogató pontosan ott kezdte az internetezést azon az oldalon. Sokszor olyan cikkekre érkezik így viszonylag nagy forgalom, aminek a linkjét valószerűtlen csak úgy begépelni a címsorba. A jelenség egyetlen kézenfekvő magyarázata, hogy az ilyen olvasók valakitől üzenetben megkapták a pontos linket és annak birtokában kattintottak.

Nem kevesebbet állít a cikk, mint, hogy a tradicionális linkmegosztás (mint amilyen egy levél, benne egy linkkel), sokkal fontosabb a weboldalak számára a forgalom generálásában, mint a kétezres években megjelent közösségi média. A közösségi információmegosztást ráadásul nem is ezek a közösségi oldalak hívták életre, hanem csupán ráépültek egy meglévő jelenségre, miközben egyáltalán nem szorították azt háttérbe.

Úgy tűnik tehát, hogy az emberek egy jelentős része kör-emailekből, továbbküldésekből értesül a fontos hírekről. A FB-on vagy twitteren ugyanis lemaradhatsz dolgokról, ezt tudják az emberek is, így, ami fontos, azt e-mailen küldik el a másiknak, vagy egyszerre több embernek. Fontos persze, hogy ma már van egy generációs törésvonal, a fiatalok kevéssé használnak e-mailt. Ők is elkezdenek azonban idővel dolgozni, ahol kiemelt munkaeszköz az e-mail szinte minden irodai munkában (de már az oktatásban is érezni ennek hatását). Persze nem végez mindenki felsőfokú tanulmányokat és nem dolgozik mindenki irodában. A dark social azonban várhatóan mégsem fog eltűnni, amíg e-maileket fogunk használni – tehát egy jó darabig…

Rendszerint tehát fordítva ülünk a lovon, amikor azt hisszük, hogy a Facebook meg a közösségi média előtt nem létezett közösségi hírmegosztás és párbeszéd. Sőt, nem hogy létezett, hanem mind a mai napig meghatározóbb, mint a közösségi média ezen szerepe, ami azért megdöbbentő. Egész egyszerűen azért, mert a dark social olyan kézenfekvő és olyan régóta velünk van, hogy fel sem tűnik, a FB meg a társai meg olyan ünnepelt hívószavak, amitől elalélünk, miközben minden média erre próbál optimalizálni. Annak ellenére tehát, hogy a dark social mennyire erős és meghatározó mind a mai napig, sokan negligálják, pedig érdemes volna foglalkozni vele.

Pintér Robesz

• Kövess minket, hogy első kézből értesülj mindenről, ami velünk történik, vagy iratkozz fel a napi hírlevelünkre.

  Email címed:

„A podcasting technológia lehetővé teszi hang-, videó- és más fájlok sorozatszerű közzétételét az interneten úgy, hogy a felhasználók feliratkozhatnak az adott anyag epizódjait tartalmazó csatornákra.” (Wikipedia)

Bevallom, meglepődtem, amikor megnéztem, mit is ír a podcastokról a Wikipedia. No nem a definíció miatt, hanem azért, mert a szócikk jelen pillanatban 44 magyar podcastot sorol fel, igencsak változatos témákban. Kínálat tehát van bőven itthon is, a külföldi csatornákkal együtt pedig igazán van miből válogatnia annak, aki ilyen típusú szórakozásra, tájékozódásra vágyik.

A nagy kínálat ugyanakkor nem generál nagy keresletet – az NRC legutóbbi felmérése szerint ugyanis a felnőtt magyar internetezők mindössze 4-5 százaléka szokott podcastokat hallgatni. A többes szám ráadásul nem is igazán indokolt, hiszen ennek a meglehetősen kicsiny szegmensnek a zöme jellemzően egy – esetleg két – csatorna hallgatója.

Érdekes, hogy maga a podcast fogalma sem igazán közismert: a netpolgárok több mint 70 százaléka még csak nem is hallotta a kifejezést, azok aránya pedig, akik hallották már, és a jelentésével is többé-kevésbé tisztában vannak, csupán 9 százalék. Megállapítható tehát, hogy jórészt azok tudják, mi fán terem a podcast, akik hallgatnak is ilyesmit, vagy legalábbis feliratkoztak már valamelyik csatornára.

A podcast-hallgatók körében egyébként háromszor annyi férfit találunk, mint nőt. Ez nem annyira meglepő, ha tudjuk, hogy sok hasonló típusú internetes tevékenység (például a letöltés, streamelés) is tipikusan férfiak körében népszerű, valamint ha figyelembe vesszük, hogy az egyébként széles hazai podcast-palettán többségben vannak az inkább a férfiakat vonzó témák.

Az viszont már talán meglepő, hogy bár a podcast szó előtagja az iPodra, és ezen keresztül a hordozható zenelejátszókra utal, meglehetősen ritka, hogy valaki ilyen eszközön hallgatja az adást. Legtöbben asztali számítógépen vagy laptopon, notebookon játsszák le műsort – a hordozható kütyük (beleértve a mobiltelefont is) sokkal kisebb szerepet kapnak a tartalmak fogyasztásában.

Annak ellenére azonban, hogy kevesen tudják, mi is az a podcast, azok száma nem csekély, akik nyitottak az ilyen típusú médiafogyasztásra. Felmérésünk azon résztvevői közül, akik ma még nem hallgatnak podcastot, minden negyedik nyilatkozott úgy, hogy elképzelhető, hogy a jövőben kipróbálja a dolgot (a legtöbben zenei vagy film tematikájú, illetve humoros adásokat hallgatnának). Ez a fajta nyitottság persze elméleti, és a valóságban csak akkor realizálódhat közönségként, ha a szolgáltatás ismertségében számottevő növekedés következik be.

Kurucz Imre

A felmérést az NRC 2012. október 25-29. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-75 éves magyar lakosságra nézve.