Netidők Blogtársaság

Vajon mit hozhat a jövő? Gyorsulni vagy lassulni fog a világ? Maradunk a Földön vagy meghódítjuk a világűrt? Szigetszerű marad a technológiai fejlődés vagy kezdetét veheti egy elképesztő technológiai integráció? És mi található mindezek metszeteiben?

A héten az információs társadalom és az IT jövőjéről beszélgettünk az egyetemi hallgatóimmal, aminek keretében készítettünk egy szcenárióelemzést. A futurológusok (jövőkutatók) által előszeretettel használt módszertan lényege, hogy a lehetséges jövőkből (amelyeknek végtelen számú fokozata lehet) néhány kulcs tengely mentén választanak ki néhányat és próbálják azon keresztül megragadni a várható jövő lényegét.

A szcenáriókészítés főbb lépései (röviden):

1. A főbb, a jövőt nézve meghatározó tényezők megtárgyalása, majd ezekből tengelyek meghatározása (a lehetséges ellentétes végpontok leírása). Érdemes olyan tengelyeket választani, amelyek egymástól függetlenek.
2. A tengely segítségével egy 3 dimenziós, 8 részből álló tér meghatározása, amely kiad 8 szcenáriót az egyes tengelyek megfelelő végpontjainak ötvözésével.
3. A 8 lehetséges jövő rövid jellemzése, lehetőleg beszédes nevekkel való elnevezése, hogy később könnyű legyen azonosítani őket és visszaemlékezni, hogy melyiknek mi állt a középpontjában.
4. Annak kiválasztása, hogy ezek közül melyik a legvalószínűbb (probable), melyik lehetséges (possible) és melyik a számunkra a legkedvezőbb (preferable) jövő.

Ezt követheti a szcenáriót készítők számára stratégia elkészítése a 3P számára (tehát a legvalószínűbb, a lehetséges és a legkedvezőbb forgatókönyvekkel számolva) – tulajdonképpen ez az értelme a szcenáriókészítésnek, hogy fel tudjunk készülni a jövőre. Komoly szcenáriókészítés rendszerint számba vesz még úgynevezett szélsőséges forgatókönyveket is (wild card), amelyeknek ugyan kicsi a valószínűsége, viszont, ha bekövetkeznek, azoknak óriási hatása van, így érdemes foglalkozni velük.

Az itt bemutatott szcenáriókat a Corvinus végzős gazdaságinformatikus hallgatóival készítettem információs társadalom órán. Először a három tengelyt választottuk ki 8-10 lehetséges tényező közül egy brainstorming keretben. Ezt követően szavazásos alapon végül a következő tengelyekre esett a választásunk, mint a 3 szerintünk legfontosabbra:

1. a technológia integrálódik, minden IT technológia összekapcsolódik egymással – a technológia fejlődése szigetszerű marad
2. maradunk a Földön – meghódítjuk a világűrt
3. a világ tovább gyorsul – a világ „lassul”, mivel egyre nagyobb értéket jelent, hogy ne rohanjunk, a lassulással az életminőség javítása a cél (hasonlóan a slow food mozgalomhoz)

A legvalószínűbb jövő szerint a technológia fejlődése továbbra is szigetszerű marad, maradunk a Földön és a világ tovább gyorsul („jelen” szcenárió). A lehetséges jövő szerint a technológia integrációja nő, sokkal jobban összekapcsolt lesz, maradunk a Földön és a világ tovább gyorsul („még több technológia” szcenárió). Végül a hallgatók számára preferált jövő az lenne, ha a technológiai integráció erősödne, maradnánk a Földön, de a világban megerősödne a slow mozgalom, tehát a technológia az életminőséget javítaná, nem a gazdasági verseny pörgését erősítené tovább („megfontolt élet” szcenárió).

A további öt szcenáriót is jellemeztük, amiben elképzelhető az „űr kolonizáció”, lassítással a „fenntartható fejlődés”, az „Űr-wellness” – ahol a világűr meghódítása az életminőséget szolgálja; a „Vissza a Holdra” és „Mars 2020”, utóbbi, mint a jelen egyfajta jövője, ahol pár éven belül űrhajósok mehetnek a Marsra (csak oda).

A stratégiakészítésről lemondtunk, viszont nagyon érdekes, hogy egy-másfél óra alatt mennyire elgondolkodtató képeket lehet felvázolni a jövőnkről. Azóta arra is rájöttünk, hogy egyes jövőképek nem csak a mi „radarunkon” tűntek fel, a Wall-e például az űr-wellness szcenárió disztópikus feldolgozásából indult ki és erre épített egy egész jó kis rajzfilmet. 

Pintér Robesz

A popkultúra részévé akkor válik egy tárgy, ha az megjelenik a mindennapok művészetében is. Erre jó példa az egyik legrégibb játék, a Space Invaders. Amikor a hetvenes években megjelent a Japán játéktermekben, állítólag hiány lett a 100 jenes érmékből. Az űrinváziós ják figuráinak megjelenése a minennapi életben:

Kanapé:

Méregdrága karóra:

Billentyűzet:

És pirosban:

8 bites vágódeszka:

Szappan:

Párna:

Gabonakör:

És végül: Melyik játékból nem készült még film?

Toochee, a Galaktikus

Ezen a képen az amerikai űrrepülőgép eredeti repülés-ellenőrző komputere látható. A memóriája 1 megabájt, a processzora 1,2 megahertzen ketyegett. Súlya 30 kilogramm. Négy darab található belőle az űrrepülőgépen, mind a négynek azonos eredményt kell a számításhoz adnia, hogy a parancs végrehajtásra kerüljön. A négy komputeren négy külön szoftver fut, amelyet négy különböző programozó csoport írt.

Toochee, a Galaktikus

Pár hónapon belül a második kiöregedett műhold zuhant le a Föld felszínére úgy, hogy senki nem tudta megmondani, hogy a törmelékek hova fognak leesni. Az UARS műhold után ezúttal vasárnap hajnalban a ROSAT szatellit volt a soron következő vasdarab, ami „visszahullott a fejünkre”...

Szerintem a legtitokzatosabb körülmény, hogy a veszély előrejelzése ellenére sem az UARS, sem a ROSAT törmelékeinek becsapódási helyét nem tudták megmondani utólag sem az Origó cikke szerint...

Mint tudjuk, jelenleg is több ezer űreszköz kering a fejünk felett. Vajon ezentúl ez lesz, hogy 2-3 havonta egy-egy régi műhold a fejünkre esik?... Ki figyel a műholdakra és a technikai űrszemétre? Ez azért is érdekes kérdés, mert ha elképzeljük, a sokféle távközlési, GPS, katonai, csillagászati és egyéb funkciójú műholdakat, akkor bizony egy űrhajó felbocsátását ma már az  a körülmény is bonyolultabbá teszi, hogy akkor kell elindítani a rakétát, amikor a műholdak rétegén áthaladva egyik szatellit sem trafálja el az űrhajónkat…

A Wikipédia vonatkozó szócikke szerint az Egyesült Államok stratégiai parancsnokságának részét képező SSN (The United States Space Surveillance Network, vagyis Amerikai Világűrmegfigyelő Hálózat) követi az 1957-ben felbocsátott első műhold, a szovjet Szputnyik-1 óta a világűrbe került eszközöket (pontosabban a 10 cm átmérőnél nagyobbakat), jelenleg 8000 ilyen ember alkotta űreszközt követnek. Az SSN eddigi működése során 26 ezer objektumot követtek, azaz kb. 18 ezer eszköz a Föld atmoszférájába visszatérés közben szétesett és megsemmisült vagy a visszatérést „túlélve” becsapódott a Föld felszínén. A szöveg alapján a 8 ezer objektumnak csak 7 százaléka működő műhold (azaz kb. 560 műhold), a többi lényegében űrszemét.

A képen az űrszemét látható a Föld körül (grafikus illusztráció a NASA-tól)

A probléma mindezzel az, hogy nem minden űrszemét tér ám vissza a légkörbe, hanem egy bizonyos magasság felett már egyszerűen csak kering a Földünk körül.
Szóval van vagy 7400 nem működő műhold, vagy olyan tárgy, ami az űrrakéták felbocsátása közben maradt odafönn, mint hulladék…

Arról nem is beszélve, hogy az űrszemét darabjai egymással is ütközhetnek. Ahogy a Wikipédia szócikkben olvasható: „2009. február 10-én, a Szibéria felett 790 km magasan keringő műholdas kereskedelmi mobil távközlési rendszer részeként üzemelő Iridium műhold ütközött a Kozmosz-2251 műholddal, amely már egy évtizede használaton kívül van. Az amerikai megfigyelőhálózat mérései alapján a két összeütköző műhold kb. 600 darabra esett szét.”  Az ütközés után megmaradó nagyobb darabokat továbbra is figyelni kell, hiszen egy felfelé szálló űrrakéta nagyon komoly mértékben megsérülhet egy ütközés által.
Sőt, még gondolhatunk a csillagászokra is, akiknek a megfigyeléseit is befolyásolhatja a látótérbe kerülő űrszemét…

Mit lehet tenni? Sajnos, ha az elhasznált űreszköznek nincs használható hajtóműve, akkor már nem lehet az óceánba irányítani, hanem ellenőrizetlenül kering felettünk, ha csak nem szép lassan mégis visszatér a Föld légkörébe és leesik mint az UARS vagy ROSAT műhold.
Szóba jöhetne még az elromlott műholdak katonai fegyverekkel történő megsemmisítése, de ez jelenleg annyit tesz, hogy a Földről indított ballisztikus rakátával vegyék célba, ez pedig amellett, hogy iszonyatosan drága művelet, ráadásul veszélyes és környezetszennyező is. Ronald Reagan elnök 1983-ban meghirdetett csillagháborús tervéről sem lehet már manapság hallani, pedig a 80-as évek híradóiban hallhattunk arról is, hogy lézerfegyvereket próbálnak ki és a levegőben száguldó robotrepülőgépet úgy vágnak szét, illetve ketté… Nem kellene talán megvizsgálni az űrszemét megsemmisítése céljából a lézerfegyverek mai generációját?

Mindenesetre úgy tűnik, hogy ráférne a Föld légkörén túli környezetünkre is egy „nagytakarítás”.

Szilágyi Árpád

Köztudomású, hogy az űrkutatás irgalmatlanul drága mulatság. Bár csak 200 kilométerre (Budapest-Pécs távolság) kell szállítani, azt sajnos függőlegesen. A szűkös raktér nem csak felfelé, lefelé is számít. Ennek esett áldozatul egy 8000 dolláros profi digitális fényképezőgép is.

Az utóbbi időkben divat lett, hogy az űrhajósok csekély szabadidejük egy részét arra áldozzák, hogy nem csak nézelődnek az ablakból, hanem fotózzák is a Földet, és a képeket megosszák az Interneten. Különösen jó képeket lehet készíteni, mióta átadták a kilátó kupolát.

Nikon 3DX (Fotó: Nikon)

Az űrhajósok ehhez a Nikon 3DX fényképezőgépet használják. Ez a professzionális digitális fényképezőgép 24 megapixeles képekből akár ötöt is csinál másodpercenként. (Gondolom népszerűségének az is az oka, hogy a Nikon véleményem szerint ingyen odaadja, pusztán a küldetés reklámértéke miatt.)

De a probléma ott jelentkezik, hogy nemcsak felfelé drága az út, hanem visszafelé is. Bár itt nincs óriási üzemanyag költség, de a visszatérő egység igen szűkös belső tere miatt csak a legfontosabb dolgokat lehet visszahozni. Ennek esett áldozatul Paolo Nespoli, olasz űrhajós gépe is, aki májusban csodálatos felvételeket készített az űrállomásról és az űrrepülőgépről. A földre csak a memóriakártya érkezett vissza, a méregdrága masina az orbitális egységben maradt, amely elégett a légkörben.

Amikor olvastam a hírt, egyből beindította a fantáziámat az általam oly irigyelt gép ilyen értelmetlen pusztulása. Rögtön elkezdtem gondolkodni, miért nem lehet az ilyennek valamilyen visszatérő kapszulát csinálni, amelyben sértetlenül földet érhetne külön. Gyorsan rájöttem, hogy ez a kapszula nagyságrendekkel többe kerülne, mint egy ilyen fényképezőgép. Hiába drága egy világűrbe feljuttatott készülék, visszahozni nagyságrendekkel drágább, mint egy újat venni. Így hát hiába minden irigység, az ilyen eszközöknek a légkörben elhamvadás a sorsuk. Mert földkörüli pályán keringve csak gyarapítaná az űrszemetek hosszú-hosszú listáját.

Tücsi a galaktikus