Mi a közös a Zaklatás, a Johnny Mnemonic, és a Különvélemény című filmekben? A virtuális valóság használata a mindennapi adminisztrációban.

A jövő technológiája: a virtuális valóság. A VR technológiák felhasználási köre lényegében végtelen, hiszen a közeljövőben egyre több számítógépes játék, az orvostudomány, az ipar és még számos terület veszi majd vélhetően óriási hasznát az ilyen tudományoknak. Épp ezért népszerű az SF filmekben is a téma. Ime három példa a VR mindennapi adminisztrációs használatára.

A Johnny Mnemonic hőse az internetezéshez használta a kesztyűt és a szemüveget. Honlapokba és fájlokba kukkantott be, virtuális dossziékat lapozott végig. Mindeközben száguldott a virtuális térben, háttérben a digitális világ csillogott-villogott.

A Zaklatásban Michael Douglas egy olyan cégnek volt a fejlesztési szakembere, amelyik a virtuális valóság fejlesztésén dolgozott. A cég virtuális hivatalát bejárhatott, szembetalálkozhatott azokkal, akik szintén abban a helyiségben voltak, iratrendezőket nyithatott ki, kereshetett a kartotékban és dossziékat lapozhatott. A termekben úgy közlekedhetett, hogy egy görgős gömbszelvényben sétált, amely utánozta a járást. Ezenkívül csak egy VR-sisakot használt.

A Különvélemény című film ízelítőt adott már a többujjas érintőképernyő előnyeiből, amikor a főszereplő egy holografikus kivetítőn keresztül navigált különböző adatbázisokban. Tom Cruise speciális kesztyűben tudott ránagyítani a keresett térképek egyes részleteire, tologatni tudta azokat, valamint gesztusokkal újabb funkciókat (menüpontokat) hívhatott elő a rendszerből.

Rendkívül látványos jelenetek voltak, de ilyen lesz ez a valóságban? Aligha.

Ahogy a szakirodalomból kiderül, az egyik legfontosabb kritérium, hogy a felhasználónak „hinnie” kell: ténylegesen létezik az adott virtuális világban. Ezt az érzést nagyban növeli, hogy az illető saját nézőpontjából látja „saját” kezét, testét, a virtuális világ tárgyai bármikor megfoghatók.

Másik fontos szempont, hogy a virtuális valóság tárgyainak, az egész környezetnek olyannak kell lennie, hogy a felhasználó természetes (addigi tapasztalatainak megfelelő) módon kerüljön velük kapcsolatba. Ez az elvárás természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a virtuális valóságban soha nem látott és tapasztalt dolgokkal kerüljünk kapcsolatba, ezeknek a virtuális dolgoknak azonban kitapasztalható és konzekvens módon kell viselkedniük. Összességében a virtuális világnak, saját törvényszerűségei határain belül ugyanúgy kell működnie, mint a valóságnak. Ideális esetben, megfelelő tapasztalás után ez a világ ugyanolyan megszokott lehet, mint a valóság. Összehasonlításként: a háromdimenziós fizikai (valóságos) világ logikailag nagyon bonyolult rendszer, ennek ellenére a benne élő, egy egész élet tapasztalataival rendelkező ember számára egyszerűnek és egyértelműnek tűnik. A tárgyaknak eredendő jellegű a viselkedésük, és megfelelő „ösztönzés” hatására meg is mutatják azt. Az elképzelt világ törvényszerűségeinek ugyanúgy megismerhetőknek kell lenniük, mint a valóságos világ jelenségeinek.

 

És a valóság

A fenti szempontok szerint a Johnny Mnemonic hősének helyzete nagyon nehéz. A virtuális valóságban ábrázolt internet csak egy villogó látomás, a valósággal semmilyen kapcsolatban sincs. Túl sok olyan képi információt közöl, aminek gyakorlati haszna nincs. A lényeges szempontokról milliónyi lényegtelen elem vonja el a figyelmet. Itt a hibát a film alkotói követték el, akik nagyon futurisztikus látványt akartak a vászonra vinni.

De tegyük fel magunknak a kérdést: szeretnénk-e olyan irodában dolgozni, ahol ilyen VR-készülékekkel kellene az adminisztráció munkát végezni? Nézzük meg ennek következményeit.

Ha a Zaklatásban bemutatott virtuális adatbankot létrehoznák, akkor minden egyes dokumentumért el kellene talpalnunk a virtuális térben, megkeresni a megfelelő virtuális kartotékban, kikeresni a megfelelő virtuális dossziét, és már lapozhatjuk is. Ez így pont ugyanannyi munka, mintha a valóságban tennénk. Akkor miért tegyük meg virtuálisan? Se nem jobb, se nem gyorsabb, se nem hatékonyabb.

A Különvélemény már izgalmasabb helyzet, ott a hős nem használ virtuális teret, csak adatkesztyűkkel és hatalmas monitorokkal dolgozik. Az információkat ide-oda dobálja és analizálja. Ez már elképzelhetőbb.

De idézzük magunk elé a három film ezen jeleneteit! Emlékezzünk a mozgásokra! Hatalmas kézmozdulatokkal kellett fiókokat kihúzni, nyitni, csukni, lapozni, az értékes dolgokat félretenni, az érdektelenné vált információkat eldobni. Komoly izommunka, mintha egy aerobic edzésen lennénk. Ha nem hiszi, próbálja ki: üljön le a tévé elé, és öt percen keresztül határozottan mutogasson rá mindenféle tárgyakra és személyekre a képernyőn! Nemsokára úgy érzi, leszakad a karja.

A virtuális valóság nem erre való. Ha információkat keresek, ott a Google, ha dokumentumokat akarok válogatni és nézegetni, azt el tudom intézni az asztalnál ülve, egérrel és két ujjal egy fájlkezelőben. Gyorsabban, tizedannyi energiaráfordítással.

Most őszintén. Ki ismer olyan titkárnőt, aki erre váltana?

Toochee