Naponta több tucatszor látjuk és használjuk mobiltelefonunk kijelzőjén, vagy gépeljük be számítógépünk, notebookunk klaviatúráján. Hovatovább digitális írásbeliségünk már-már elhagyhatatlan kelléke lett ez az apró jel, ami kifejezhet lelkiállapotot, gúnyt, vagy akár összekacsintást. De talán kevesen tudják, hogy mégis hogyan került be a köztudatba, honnan ered a smiley, ez a talán legelterjedtebb emoticon?

Noha egyes források szerint az érzelmek kifejezésére hivatott, írásjelekre emlékeztető ábrák már a múlt század elejei angol vicclapokban is megjelentek, a mosolygós arc ikonná válását és széles körű elterjedését az amerikai kereskedelmi rádiózásnak köszönhetjük.

1958-ban a New York-i WMCA rádióadó egy promóciós játékot indított egyik műsorának népszerűsítésére, az akció keretében random módon hívtak fel hallgatókat. Aki a telefoncsörgésre válaszul a kagylóba kiabálta, hogy „a WMCA-sek jó srácok”, az egy sárga pólót nyert, amin e szlogen fölött egy mosolygó arcot szimbolizáló rajz volt látható.

Pólók ezreit osztották szét a népszerű játék során, és ez ihlette meg az akkoriban feltörekvőben lévő kisebb reklámügynökségek kreatívjainak egyikét: 1963-ban egy amerikai biztosítótársaság reklámkampányához tervezte meg Harvey Ball a mára már világszerte ismert formájában az első smiley-t. Munkájáért nem díjazták túlzottan busásan, 45 dollárt kapott az alkotásért, és sohasem folyamodott szerzői jogi védelemért. A szimbólum népszerűségének egyik csúcspontján, 1971-ben több mint 50 millió smiley-t ábrázoló kitűzőt adtak el Egyesült Államok szerte, és az immár ikonikussá váló jel számtalan társadalmi jelentőségű megmozdulás, például a hippimozgalom jelképévé is vált.

A karakter világszerte ismert elnevezése azonban nem Harvey Ball-nak, hanem a Franciaországban élő Franklin Loufrani-nak tulajdonítható. Loufraninak 1971-ben született meg Nicolas nevű fia, és a pár hetes, örökké mosolygó kisgyermeket becézte Smiley-nak. A France Soir napilap számára ekkor készített egy reklámkampányt, melynek során a lap hasábjain a pozitív híreket az Amerikában már közismert szimbólummal jelölték, és Loufrani a karakterre ragasztotta fia becenevét.

Loufrani már ügyesebben járt el, mint amerikai elődje, és szerzői jogi oltalom alá vonta a szimbólumot, így a mai napig hivatalosan ő birtokolja Smileyworld nevű cégén keresztül a felhasználási jogokat, és boldogan árulja a licenszet pólóktól bögréken át gyakorlatilag mindenféle termékre.

Az immáron Smiley-ként elhíresült szimbólum írásbeliségünkben való megjelenése azonban nem a fent említett uraknak köszönhető, hanem egy ma már deresedő hajú informatikai tudósnak, Scott Fahlman-nak, aki ma is a Carnegie Mellon University-n tanít.

Fahlman a 80-as évek elején, az Internet talán még hőskornak sem nevezhető hajnalán gyakran használta az egyetem elektronikus üzenőfalát, és sokat bosszankodott olyan parttalan vitákon, amelyek kiindulópontja az a tény volt, hogy valamely résztvevő nem értette a sorok között megbúvó iróniát. Ezért egészen pontosan 1982. Szeptember 19.-én, délelőtt 11 óra 44 perckor a következő néhány sort írta ki az üzenőfalra:

 

Javaslom, hogy a következő karaktert használjuk arra, hogy a vicceket jelöljük:

:-)

Oldalra fordított fejjel olvassátok. Bár, ahogy a dolgok mostanában mennek itt, tulajdonképpen mindannyiunk számára megspórolunk némi erőfeszítést, ha azokat az üzeneteket jelöljük, amelyek NEM viccek, ezekre használjátok ezt:

:-(

 

Az ötlet bevált, és az egyetemi hálózatról szélsebesen elkezdett terjedni az Arpanet-en, ami a mai Internet elődjének tekinthető. Nemsokára megjelent a Usenet felhasználói csoportjainak körében is, és innen már csak idő kérdése volt, hogy a digitális forradalom szárnyain repülve beépüljön a mindennapjainkba.

Nem árt, ha tudjuk, hogy a smiley hegemóniája az elektronikus írásos kommunikációnkban azért jobbára csak a nyugati típusú civilizációkban jellemző. Ázsiában például, ahol éppenséggel nem szükségszerűen balról jobbra olvasnak az emberek, inkább az olyan jeleket preferálják, amelyek az olvasási iránytól függetlenek, így ott a smiley leginkább így néz ki: (*_*)  mely esetben a csillagok a szemeket jelölik. Az is megjegyzendő, hogy az eltérő kulturális háttérnek köszönhetően a világnak azon a vidékein nem a száj vonalának lefele vagy fölfele görbülésével ábrázolják az érzelmeket, hanem a szemekhez használt karakterek változtatásával, így a szomorúságot vagy elkeseredést ábrázoló szimbólumot így jelenítik meg: (x_x)

A smiley-k rohamos elterjedésével persze felvethető a kérdés, hogy vajon elveszíti-e az emberiség azt a képességét, hogy az írásos formában megjelenő szarkazmust dekódolni tudja, és a jövőben már a szépirodalmi művekben is megjelennek-e majd vajon e szimbólumok. Mindenestre egyelőre úgy tűnik, talán csak idő kérdése, mire egy leleményes klaviatúra-gyártó előáll a billentyűzetbe integrált smiley-gombbal.

 

Varga Bence (VISIONED)