Netidők Blogtársaság

Megmondom őszintén, marhára bosszant, hogy csak az iPhone és iPad felhasználókat veszik emberszámba. Viszont van egy jó hírem: változás előtt áll a piac, aminek már érezhetők a jelei.

Miért gondolom, hogy a nem almás felhasználók másodrendűek? Például állok tegnap este a metró peronon – pont elment előttem a szerelvény, volt időm nézelődni – nézem a reklámokat: nagy közműszolgáltató cég buzdít QR-kódos reklámposzterrel, hogy töltsem le iPhone vagy iPad készülékemre az alkalmazásukat, amivel mérő-óraállást lehet diktálni, meg ügyet intézni. Keresem, hogy hol van az androidos verzió, sehol egy utalás…

Vagy a másik: tavasszal előfizettem digitálisan a kedvenc havi magazinomra, hogy majd milyen jó lesz a tableten olvasni (androidos ez is). Hülye voltam és nem gondoltam arra, hogy nincs is androidos olvasója a szolgáltatónak. Azóta is csak ígérgetik, miközben iPhone olvasójuk van, iPad olvasójuk is, sőt, már az iPad 2-re is kijött az alkalmazásuk nem sokkal annak megjelenése után. Én meg tépem a hajam, hogy a saccra két tucat iPad 2 használójuknak bezzeg fejlesztettek külön appot, miközben az androidos olvasókra nagy ívben tesznek hónapok óta.

De mondhatnék további példákat is, amikor csak az iOS lebeg a cégek szeme előtt. A dolog különösen azért bosszantó, mert már ahogy az Ipsosban tavasszal végzett felmérésünkből kiderült, kb. háromszor annyi androidos felhasználó van idehaza, mint iPhone-os, a tablet meg gyakorlatilag még egy nem létező piac idehaza. Persze tudom, hogy az iPhone felhasználók hajlamosabbak többet költeni (sőt, egyáltalán költeni), mint az androidosok, de ez egy kényelmi szolgáltatásnál – mint amilyen egy közmű szolgáltatás, vagy banki szolgáltatás – vajmi keveset kellene, hogy nyomjon a latban, hiszen a közmű szolgáltatónak biztosan több androidos ügyfele van, mint iOS-es. Azt gondolom a dolog mögött részben az alkalmazást fejlesztését megrendelők tájékozatlansága áll, vagyis még mindig abban a hiszemben vannak, hogy az iPhone a legelterjedtebb okostelefon operációs rendszer. Pedig nem, sőt, soha nem is volt az, de a lényeg, hogy az android átvette világszerte a vezetést, nálunk is. A másik indok érzésem szerint, hogy a marketingesek azt gondolják a legtöbb cégnél, hogy az iPhone és iPad nevek egy reklámban való említése a saját márkájukkal („Figyelj, nekünk van iPhone alkalmazásunk, mi menők vagyunk”) önmagában mágikus hatással bír a saját brandre. (Egyébként ugyanez az oka, hogy szinte minden piszlicsáré nyereményjátékon iPod-ot, iPhone-t, iPad-et vagy MacBook-ot lehet nyerni, mintha mindenki csak erre vágyna). Nem mondom, hogy a marketingesek teljesen tévúton járnak, de ha tényleg felhasználókat akarnak az ingyenes alkalmazásuknak, akkor jobban teszik, ha inkább androidra költik el ugyanazt a pénzt, vagy legalább mind a két platformot komolyan veszik.

De, hogy ne csak a saját véleményem álljon szemben megannyi marketinges hitbéli meggyőződésével, mutatok néhány számot a mintaként kezelt Egyesült Államokból az eMarketer friss cikke alapján:

• az amerikai piacon 2011 májusában 38% volt az okostelefonok részesedése (Nielsen adat)
• ezen belül 39% volt az android részesedése és 27% az iOS-é
• ez a tény lassacskán eljut az amerikai marketingesek tudatáig is: míg 2011 első negyedévében „csak” 46% mondta, hogy fontos hirdetési platform számára az android, addig a második negyedévben már 62% (STRATA adat)
• a teljes képhez persze hozzátartozik, hogy továbbra is az iPhone vezet, 76% tartotta fontos hirdetési platformnak az első negyedévben és 87% a másodikban.

Lassan érik azonban, hogy (f)elismerjék az android szerepét a hirdetési piacon és az alkalmazások fejlesztésekor. Úgyhogy tessék idehaza is követni a trendeket, aki menő, androidra (is) fejleszt!

Pintér Robesz

Az már korábban kiderült, hogy az infografikák szerelmese vagyok. Az is, hogy nagyon érdekel az okostelefonok körüli felhajtás. Örömmel jelentem, hogy sikerült közös metszetet találni: tíz olyan infografikát ajánlok mindenki figyelmébe, amely a körülöttünk zajló mobil forradalommal és annak hatásaival foglalkozik.

Az adatvizualizáció eme remekeit Graham Charlton az Econsultancy szerkesztője gyűjtötte össze ezen az oldalon. Angolul tudók előnyben. Az infografikák témái:

1. Az m-kereskedelem fejlődése
2. Mobil alkalmazás vagy mobil web?
3. A mobil marketing növekedése
4. Hogyan használjuk a mobil webet?
5. Mobil kuponok
6. Mobil marketing: mi a helyzet az attitűdökkel?
7. Az igazság első pillanata (mobil a bolti vásárlásban)
8. Kisvállalkozások és mobiltelefónia
9. QR kód invázió
10. Mobil fizetés

Akinek mindez nem elég, az szintén az Econsultancy jóvoltából itt keresgélhet még a mobilos kutatási adatokban, trendekben (további 45 mobilos infografika és/vagy kutatási jelentés).

Pintér Robesz

Egy barátom olyan lakásba költözött a budapesti belváros közepén, ahonnan a szolgáltató kikötötte az áramot és egy pereskedés miatt az egyelőre nem is kapcsolható vissza. Elgondolkodtam, hogy vajon milyen hatással lehet az ember életére, ha egy ilyen fontos közmű nélkül kell élnie.

Először is szögezzük le, hogy szerencsére meleg víz és fűtés van a lakásban, ezeket nem kapcsolták ki, tehát „csak” az áramot kell nélkülözni. Vegyük számba, hogy mit jelent ez. Először is, nincs világítás, tehát minden olyan helyiségben, ahol nincs ablak, csak ajtó, szinte mindig félhomály vagy teljesen sötét van (pl. fürdő, WC, kamra). Az ezekhez a helyekhez kapcsolódó tevékenységeket sötétben vagy zseblámpa mellett kell végezni. De így sem használható a mosógép, a villanyborotva, a hajszárító vagy a hősugárzó. Azokban a helyiségekben, ahol van ablak, napközben javarészt nélkülözhető az áram, ha a tevékenységünk nem igényel elektromos készüléket. Főzni például leginkább nappal lehet, amikor kint világos van, viszont így sem tudjuk használni a konyhában a mikrohullámú sütőt, az elektromos vízforralót, az árammal működő kávéfőzőt és nincs hűtő sem. A nappaliban nem lehet tévézni, az elemes zsebrádió vagy a máshol (például munkahelyen) feltöltött mp3 lejátszó viszont használható – amíg le nem merül. Ha besötétedik és olyasmit akarunk csinálni, amihez fény kell – például olvasni szeretnénk – akkor gyertyát vagy zseblámpát tudunk használni.

Mi a helyzet az információs és kommunikációs technológiák használatával? 10-15 évvel ezelőtt igazán gondban lettünk volna, ha áram nélkül szerettünk volna számítógépet használni és azon internetezni. Ma már viszont egy naponta a munkahelyen (vagy máshol) feltölthető laptoppal és mobiltelefonnal (vagy mobil stick-kel) akár fél napot is lehet otthon internetezni, anélkül, hogy rászorulnánk a 220-ra. Tehát minden este ülhetünk a gyertyafényes szobában és közben olvashatjuk a postr blogposztjait vagy böngészgethetünk az interneten.

Ahogy azonban a fentiekből kitűnhet, elég sok mindenről le kell mondanunk áram nélkül. Bár nem lehetetlen így élni, de sokkal inkább kötve vagyunk a nappalok és éjszakák váltakozásához, mint ahogy azt megszoktuk. Az áram hiánya egyaránt rányomja a bélyegét a tevékenységeinkre és az időbeosztásunkra (a napi rutinra), annak tervezhetőségére.

Persze ne higgyük, hogy áram nélkül élni kuriózum lenne – legfeljebb a magyar főváros közepén számít annak. Ha belegondolunk több ember élt áram nélkül a világtörténelemben, mint árammal és jelenleg is csak a fejlett világban ennyire kézenfekvő a folyamatos áramszolgáltatás a lakásokban (bár Magyarországon is tízezrek élnek áram nélkül, főleg tanyákon). Végeredményben tehát civilizációs függésről van szó, csak legtöbbször ezt nem vesszük észre, mivel az áram olyan közmű, amit természetesnek tekintünk – és véleményem szerint ez így is van jól. Sokkal inkább szemet szúr viszont a csak mostanában közművé váló infokom szolgáltatásoktól való függésünk és sokan szeretnek is szörnyülködni afelett, hogy egyesek „nem tudnak mobiltelefon vagy internet nélkül élni”. Nekik azt javaslom, hogy próbáljanak meg áram nélkül boldogulni néhány napig és rá fognak ébredni, hogy ők is ugyanúgy függők, csak ennek nincsenek tudatában.

Pintér Robesz

Szerdán egy m-oktatással kapcsolatos rendezvényen beszéltem, ahol több előadásban arról folyt a disputa, hogy vajon mi keresnivalója lehet a mobiltelefonnak az iskolában, mi a várható jövő. Az egyik vélemény szerint a mobiltelefónia és az új kommunikációs technológia forradalmasítani fogja az oktatást – a másik szerint viszont nem mobilra van szükség az iskolákban, hanem jó tanárokra és közösségre. Hajlok arra az álláspontra, hogy a két vélemény csak látszólag mond ellent egymásnak és mindkettő egyszerre lehet igaz.

Alig hogy a tanárok elkezdtek megbarátkozni az e-learning (e-oktatás / e-tanulás) fogalmával, máris itt az újabb hívószó, az m-learning. A kifejezés két dolgot jelent, az egyik értelmezés szerint az m a mobil rövidítése, de nem csak a mobiltelefon segítette tanulásra utal, hanem mindenfajta hordozható eszközre, így könyvolvasókra, tabletekre, mp3 lejátszókra stb. Tehát az m-learning a hordozható, személyes kommunikációs eszközök, kütyük megjelenése az oktatás területén. A másik értelmezés szerint az m a mobilitásra utal, vagyis arra, hogy ezen eszközök segítségével bárhol és bármikor hozzá lehet férni az oktatási tartalmakhoz, kommunikálni a tanárral vagy a diáktársakkal – tehát a tanulás nem korlátozódik az iskolára vagy egyéb épített környezetre (például a lakásra vagy a munkahelyre).

Persze nem a mobiltelefon az első infokommunikációs technológia, amivel kapcsolatban felmerül a gondolat, hogy forradalmasítani fogja az oktatást, ugyanilyen elvárások fogalmazódtak meg a rádió, a tévé vagy a számítógép és az internet kapcsán is, azok megjelenésekor. Ezeket azonban az iskola javarészt sikerrel zárta ki (pl. rádió, tévé) vagy zárta be (számítógépterem), így az oktatás gyakorlatilag ma is ugyanolyan körülmények között és folyamatok mentén zajlik, mint 200 évvel ezelőtt, miközben a legtöbb hasonlóan nagy múltra visszatekintő hivatás gyökeresen átalakult az elmúlt évszázadokban (lásd teszem azt az orvoslást vagy az építészetet). A mobil azonban egyvalamiben teljesen más, mint a fentebbi technológiák: ez egy folyamatosan velünk lévő személyes eszköz, amely mérete miatt (szinte) minden nebuló zsebében megtalálható. Az iskola szempontjából olyan „behurcolt” technológia tehát, amit nem lehet sikerrel kizárni az iskolából, vagy „gettósítani”, mint a számítógépet. Muszáj reagálni rá.

Úgy érzem az iskola – főleg az általános és középiskola – rosszul tűri ezt a kihívást, amely jelenleg a három T mentén a tiltás, tűrés és támogatás fogalmaival írható le leginkább. Legtöbb esetben megtűrik a mobilokat az iskolákban és a mobiltelefonokra vonatkozó íratlan etikett és az írásban rögzített iskolai házirend mezsgyéjén szabályozzák azok használati körét. Ehhez képest néhány helyen egész egyszerűen nyíltan tiltják a mobilok iskolai használatát a diákok számára. Végezetül elenyésző számban előfordul, hogy hasznot próbálnak húzni abból, hogy a diákok nagy részének mobiltelefonja van.

Nyugodtan kijelenthető, hogy a legtöbb esetben az iskola és a tanárok nem igazán tudják, hogy mit kezdjenek a mobiltelefóniával. Pedig az egyrészről óriási lehetőséget rejt magában, hogy erősítse a diákok bevonódását az oktatásba, interakcióját egymással és a tanárral – másrészt hatalmas kihívásokat támaszt, hogy a diákok figyelmét, érdeklődését ne vonja el az éppen folyó oktatásról, tanulásról. Mindkét jelenség egyszerre hat, ezért véleményem szerint már csak emiatt is érdemes volna szisztematikusan átgondolni, hogy mit lehet kezdeni a mobiltelefonokkal és egyéb hordozható kütyükkel az oktatásban, ugyanis megfelelő támogató környezet és minták híján könnyen lehet, hogy a negatívumok hatása erősebbnek tűnik. Emiatt igazolva érzik magukat azok, akik az egyszerűbb megoldást választva megtiltják a mobil használatát az iskolákban.

A tiltással az a baj, hogy ezzel az iskola saját magának is árt. Az iskolai miliő és a gyerekek iskolán kívüli világa ugyanis egyre messzebb kerül egymástól, aminek persze csak egy aprócska eleme a mobiltelefónia eltérő kezelése. Egy amerikai felmérés szerint például az ottani 12-17 éves korosztály napi 7,5 órát tölt különböző képernyők előtt médiafogyasztással, tartalom létrehozással, megosztással és kommunikációval – iskolán kívül. Ez ugyanannyi, ha nem több idő, mint amennyit az iskolában vannak. Ha az iskolából teljesen hiányzik a diákok számára természetes kommunikációs környezet vagy tiltják annak használatát, akkor a diákok egyre nagyobb része érezheti úgy, hogy az iskola „skanzen”, olyan „múzeum”, ahonnan száműzték a XXI-ik századi valóságot és saját, a hétköznapi, megszokott élettől egyre idegenebbnek tűnő szabályok mentén folyik az élet. Ezt a fajta eltávolodást csökkenthetné, ha az iskola a diákok iskolán kívüli kommunikációs szokásait megpróbálná ésszerű keretek között integrálni az oktatási folyamatokba.

Félreértés ne essék, nem gondolom azt, hogy önmagában a technológia „megmenti” az oktatást, de segíthet abban, hogy az jobb, hatékonyabb és humánusabb(!) lehessen. Persze ez esetben is igaz, hogy nem mindegy hogyan alkalmazzák az új kommunikációs eszközöket. A képlet ugyanis az, hogy valami + technológia nem egyenlő automatikusan a még jobb valamivel. Ahhoz, hogy előbbre léphessünk, okosan kell(ene) tudni alkalmazni a technológiát és megkeresni a megfelelő integrációs lehetőségeket.

Pintér Robesz

2010-ben még „csak” 300-an vettek részt az iPhone vs. Android konferencián, 2011-ben már 750-en zsúfolódtak össze a folytatásként rendezett Smartmobil rendezvényen most szerdán. A szervezőknek a nagy érdeklődés miatt már előző pénteken le kellett zárni a jelentkezést – a helyszínen nem is lehetett jegyet venni. Sőt, az érvényes regisztrációval rendelkezőknek is akár fél órába telt bejutni a Vörösmarty téren álló Üvegpalotába, amely helyet adott az eseménynek. De vajon mire fel ez a nagy érdeklődés?

Ma, amikor szinte mindenhol a hosszan tartó válságból fakadó kimerültség, fásultság és „kiéheztetettség” jelei láthatók a régi és új média, a régi és új IT világában, furcsa az a mohóság, amivel mindenki a mobiltelefóniára veti magát. Ugyanakkor érthető is, mindenkinek szüksége van ugyanis valamire, ami pörög, ami változást hozhat, ami felkavarja az állóvizet, ami „megmentheti” a hagyományos médiát, ami VALAMI, csupa nagy betűvel. Óriási várakozások (és ebből fakadóan félelmek) övezik az okostelefónia világát. Ez a fajta felfűtött várakozás az, ami megtöltötte a termeket a Smartmobil konferencián. Mindenki tudni akarja mi ez, merre megy és hogyan lehet ebből profitálni.

Ma (még) ugyanakkor sikk is az okostelefon témájával foglalkozni, még nem csömörlöttek meg az élenjárók sem, ma még „ömlik” a pénz a területre és ma még előtte vagyunk a nagy (hazai) pofára eséseknek és a szinte biztosan borítékolható jó néhány kiábrándulásnak (lásd a WAP-ot, az MMS-t és társait korábban). Ma még azt ígéri az okostelefon, hogy „nem kell félnetek jó lesz”. Ugyan nem fog mindenkit „megmenteni”, de addig is lehet reménykedni, hogy minket igen, még ha mindenki mást nem is.

Ebből a felfokozott várakozásból fakad az is, hogy ma mindenki ért, vagy inkább érteni akar az okostelefonok világához. Nem véletlen, hogy erről sokaknak a korai internet jut az eszébe – akkor szinte senki nem tudta mi vár ránk pontosan, de óriási volt a lelkesedés és abban is biztosak voltunk, hogy egy forradalom kellős közepén vagyunk, ami mindent felforgat majd. Végül is bejött, csak 15 év kellett hozzá és még mindig nem vagyunk a végén. Mivel a mobiltelefónia révén összenő az internet, a média és a távközlés világa, minden területről önjelölt szakértők néznek ránk, ezek azonban szinte kivétel nélkül ugyanazok az emberek, akik az elmúlt évtizedben már beleásták magukat az infokom vagy a média világába. Kérdés, hogy tudnak-e újat mondani, megújulni, vagy átlép rajtuk a valóság.

A jövő mindenféleképpen fontos szerepet szán a mobiloknak, de ha őszinték akarunk lenni, akkor még nem tudni, hogy milyet. Ahogy a mobiltelefon jövőjéről szóló kerekasztal summázata hangzott: jöjjenek végre az app messiások és mentsenek meg minket, vagy jöjjön az állam és költsön már el sok százmilliárdot fejlesztésre, legrosszabb esetben jöjjenek a fiatalok és találjanak fel újra mindent, mint ahogy Mark (Zuckerberg) is a semmiből érkezve teljesen felforgatta az internetet.

Ami jelenleg biztos idehaza, hogy egyelőre a mobil miatt nem (igazán) lesznek új állások, nincs új pénz sem, csak a régi helyről csoportosítják át ide – szóval, amit itt "elszórnak", az nagyon hiányzik máshonnan. A legjobb stratégia tehát, ha mindenki abba kapaszkodik, amibe tud, amivel már most is rendelkezik. Az okostelefon ígérete ugyanis könnyen illúziónak bizonyulhat bárki számára, mivel még ha összességében be is váltja a forradalmi ígéreteit, közben átgázolhat mindazokon, akik nem elég talpraesettek. Uraim, hölgyeim, készüljenek fel a nagy utazásra, de előtte kössék fel, amijük van!

Pintér Robesz