Netidők Blogtársaság

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

Annak ellenére, hogy a mobiltelefon immár több mint két évtizedes múltra tekint vissza Magyarországon, mégis mondhatni, hogy ismét valami újnak a kezdetén állunk – ezt a véleményt részben osztják a mobiltelefon szolgáltatók is. Az újdonság forrása a mobil internet és az okostelefonok elmúlt 1-2 évben tapasztalt robbanásszerű fejlődése és térnyerése idehaza, párhuzamosan azzal, ahogy a nagyvilágot is meghódítják.

Ahhoz, hogy az okostelefon hazai terjedésével kapcsolatban érvényes állításokat tehessünk, először is tisztáznunk kell, hogy mit értünk okostelefon alatt. Ez nem pusztán szőrszálhasogatás, a definíciónak hatása van a mérésre (mit mérünk) és így a kapott adatokra is. Részben hasonló a helyzet, mint az ezredfordulón az internet mérésének kezdetén, amikor számtalan piackutató cég közölt adatokat az internet használókra és internet hozzáférőkre vonatkozóan, az adatok azonban látszólag inkonzisztensnek mutatkoztak, mivel eltértek a mérés mögött az internet használókkal kapcsolatos definíciós kiindulópontok. Ekkor az segített a helyzeten, hogy a piackutatók tisztázták egymás között a fogalmi eltéréseket és szakmai sztenderdet alakítottak ki – hasonló a helyzet most is. Egy fontos eltéréssel: míg az szinte minden internet felhasználó számára világos és egyértelmű volt 2001-ben, hogy vajon használ-e internetet, addig az okostelefon kapcsán sok felhasználó bizonytalan, hogy a jelenlegi mobiltelefon készüléke vajon annak tekinthető-e. Ennek az az oka, hogy az okostelefon fogalma az utóbbi közel tíz(!) évben folyamatosan változott, bővült. Meglepő lehet, de az okostelefonok már közel egy évtizede velünk vannak, az egyik első okostelefon készülék – amelynek révén egykoron én is megismerkedtem ezzel a kategóriával – a Nokia 3650 volt, amelyet 2002-ben kezdtek el árusítani. Ma már ezt a készüléket egyáltalán nem tartjuk okostelefonnak, pedig az akkori mobilokhoz képest hatalmas kijelzője volt, internetezni és e-mailezni lehetett vele, kamera volt benne, naptár, jegyzetfüzet és játékok… A felhasználók viszont az elmúlt négy évben – amióta az iPhone 2007-ben újra „feltalálta” az okostelefont és megújulásra késztette riválisait – megtanulták, hogy mindez „kevés” ahhoz, hogy okostelefonnak nevezhessünk egy ilyen készüléket. (Az okostelefonok történetéről lásd ezt a korábbi blogposztunkat!)

Az okostelefon fogalma körüli zűrzavar miatt tehát nem elégséges a piackutató cégeknek – amelyek a mérést végzik – egymással megállapodni (persze ez is szükséges feltétel a konzisztens adatokhoz), de feltétlenül szükséges, hogy a felhasználók is tudják, mit nevezünk okostelefonnak, hogy a saját készülékükről el tudják dönteni, vajon annak tekinthető-e. Ráadásul a válaszadóknak megbízhatónak, illetve következetesnek kell lenniük ebben a kérdésben. A legtöbb cég ezért a felmérései során „megtanítja” a válaszadókat arra, hogy mit jelent az okostelefon fogalma, mit tekintünk annak jelenleg (merthogy a fogalom további változáson mehet keresztül a jövőben).

Az Ipsos kutatásában emiatt a fogalmi zavar miatt 2010-ben nem is kérdeztük a felhasználókat arról, hogy vajon okostelefonjuk van-e, e helyett egy sokkal egyértelműbben eldönthető jellemzőre kérdeztünk rá: érintőképernyős-e a készülék. Abból indultunk ki ugyanis, hogy elég ritka, hogy egy telefon érintőképernyős, de nem okostelefon – bár fordítva kétségtelenül előfordul 1-2 modell esetében, ezek azonban nem igazán elterjedtek, így közel pontosan mérhető az okostelefon jelenség (vállalva, hogy bizonyos mértékben persze biztosan alulmérjük az okostelefonok elterjedtségét, viszont kizárható a felhasználók bizonytalanságából fakadó pontatlanság). 2011-ben már az okostelefont mértük az Ipsos mérésben is (megtanítva a válaszadókat a fogalom tartalmára) így az derült ki, hogy abban az évben 4%-kal mértük volna alul (20%, 24% helyett) az okostelefonokat, ha továbbra is az érintőképernyőre kérdeztünk volna rá.

2011-ben a következők alapján tekintünk egy készüléket okostelefonnak (az Ipsos 2011-es tavaszi okostelefon felmérése alapján):

„Az okostelefonok olyan fejlett, gyakran számítógépszerű funkciókkal is rendelkező telefonok, amelyek a telefonáláson kívül számos egyéb funkcióval is rendelkeznek: különféle alkalmazások tölthetők le és telepíthetők rájuk; e-mail és internethasználatra is alkalmasak; általában érintőképernyővel vagy teljes abc-t is tartalmazó (ún. QWERTY) billentyűzettel rendelkeznek.”

Ez alapján a legtöbb felhasználó egyértelműen el tudja dönteni, hogy a saját készüléke vajon okostelefon-e és a minimálisra szorítható a bizonytalanok aránya.

2011 folyamán a későbbiekben bemutatásra kerülő kutatásokat végző magyar piackutató cégek (Ipsos, Kutatócentrum és NRC) valamennyien bevezették, hogy az okostelefon penetráció mérésekor először meghatározzák a válaszadók számára, hogy mit tekintenek okostelefonnak.

Ez egyelőre nem jelenti még azt, hogy a definíciók konzekvensek. Az NRC például „azokat az internetezésre is alkalmas, érintőképernyős vagy teljes (QWERTY) billentyűzettel ellátott mobiltelefonokat tekinti okostelefonnak, amelyek saját operációs rendszerrel rendelkeznek, és amelyekre különböző alkalmazások tölthetők le.” A Kutatócentrum ezzel szemben tágabb megközelítést használ és az „okostelefon funkciókkal bővített hagyományos” mobiltelefonokat is beleszámítja saját penetrációs adatába, ami így jóval magasabb is ugyanazon célcsoportban, mint az Ipsos vagy az NRC vonatkozó adatai.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Az okostelefon terjedése III: A mobiltelefon elterjedtsége nemzetközi összevetésben

Képzeld el, hogy valaki bemegy egy könyvesboltba, negyedórát válogat a polcokon, majd egyszer csak a földre teszi a három-négy könyvvel megpakolt kosarat, és kisétál az üzletből. Kicsit furcsa szituáció, nemde?

És ha ugyanez az illető egy online könyváruházban teszi ugyanezt? Virtuális kosarába tesz néhány könyvet, majd odébbáll anélkül, hogy leadná a rendelést – ezen valahogy sokkal kevésbé akadnánk fenn.

Talán éppen azért, mert a valóságban ez utóbbi eset sokkal gyakoribb. Persze az sem ritka, hogy meggondoljuk magunkat a hagyományos üzletekben – a hipermarketekben „elhagyott” árucikkek sora is erről tanúskodik –, de a teli kosár hátrahagyása a webáruházakban sokkal jellemzőbb; különösen ha figyelembe vesszük azt is, hogy online boltokban eleve sokkal ritkábban (és kevesebbet) vásárolunk.

Az NRC friss kutatásából konkrét számok is rendelkezésünkre állnak. E szerint az elmúlt egy évben az interneten vásárlók 55 százalékával előfordult olyan, hogy a rendelés leadása nélkül távozott egy webáruházból, otthagyva a kosarat; sőt a vásárlók közel egyötöde az elmúlt egy hónapból is emlékszik ilyen esetre.

Kérdés persze, hogy milyen okból hagyjuk el virtuális kosarainkat? Nos, a legáltalánosabb indok az, hogy a vásárló meggondolta magát, és a vásárlási folyamat közben úgy döntött, mégsincs szüksége a termékre, vagy valamilyen okból későbbre halasztotta a vásárlást. Ez nyilván szubjektív dolog, a webáruházak nem igen tudják elkerülni, mint ahogy azt sem, amikor a vásárló számára a kasszánál derül ki, hogy nincs elegendő pénz a számláján.

Sokkal figyelemre méltóbbak viszont azok a magyarázatok, amelyek olyan konkrét akadályt hoznak fel a vásárlással szemben, amely a webbolt hiányosságából, hibájából adódik. A kép igen változatos: a kiválasztott termék mégsincs raktáron, az üzlet nem vállal házhozszállítást, vagy nem kínál megfelelő fizetési megoldást, a rendelés közben technikai problémák lépnek fel – ezek azonban összességükben sem fordulnak elő annyiszor, mint a legjellemzőbb történet: az online bolt látogatója a túl magasnak ítélt kiszállítás díj miatt áll el a vásárlástól.

Az elmúlt hónapban kosarukat „elhagyók” egyharmada szembesült ezzel a problémával, mindent egybevetve tehát a közelmúltban az online vásárlók 13 százaléka hagyott ott terméket valamelyik webáruházban pusztán azért, mert drágának találta a házhozszállítást.

A kiszállítás díja tehát kulcskérdés, éppen ezért figyelemreméltó adat, hogy a neten vásárlók közel fele általában véve magasnak tartja; és bár a futárnak fizetendő összeg sok esetben lefaragható azzal, ha nagyobb tételben vásárolunk, a többség inkább  - teli kosarát hátrahagyva – ellátogat egy másik internetes áruházba, hátha ott kedvezőbb feltételekkel rendelhet. Ha pedig másik online boltban sem találja meg a számítását, akkor bizony hajlandó lemondani a webes rendelés kínálta kényelemről, és inkább hagyományos módon veszi meg a kiválasztott terméket.

Kurucz Imre (NRC Piackutató)

Mi jut eszükbe a magyar internetezőknek erről a jelről? Az NRC friss kutatása szerint a Facebook által meghonosított like-gombról a felnőtt netpolgárok 17 százaléka asszociál magára a közösségi oldalra, míg a lájkolási funkció 28 százalékuknak ugrik be. Érdekes tehát, hogy a többség agyában valami mást hív elő a kép – tipikusan a felfelé mutató hüvelykujj tradicionális jelentéseit: az okét és egyéb pozitív visszajelzéseket.

Jelentős különbség figyelhető meg ugyanakkor a fiatalok és az idősebbek asszociációiban. Míg a 18-29 évesek 70 százaléka említi a Facebook-like vonulat valamelyik elemét, addig a negyven felettieknek már kevesebb mint egynegyede; ők elsöprő többségben a kézjel hagyományos üzeneteire gondolnak, annak ellenére, hogy aktív internetezőként ők is rendszeresen találkozhatnak az ikonnal.

A korcsoportok közötti különbség a like-gomb használatában is megmutatkozik, bár az kijelenthető, hogy szinte mindenki él a lájkolás lehetőségével. A Facebook-használók közel 90 százaléka legalább egy alkalommal lájkolt valamit az elmúlt egy hónapban, tízből négyen pedig rendszeresen kattintanak, ha valami elnyeri a tetszésüket. A fiatalok aktívabbak, és a nők körében is több mint másfélszer annyi szorgos lájkolót találunk, mint a férfiak táborában. Így nem meglepő, hogy a két végletet a húszas éveikben járó hölgyek, illetve az ötven feletti férfiak jelentik: előbbiek 56, utóbbiaknak viszont csupán 19 százaléka használja rendszeresen a funkciót.

És hogy mit lájkolunk leggyakrabban a Facebookon? Ismerőseink rövid posztjai vezetik a listát, de alig maradnak el e mögött a fotók és a megosztott linkek; sőt a közösségi oldal látogatóinak fele a közelmúltban legalább egyszer lájkolta valamilyen cég, márka oldalát (illetve az oldalhoz kapcsolódó aktivitást), 30 százalékuk pedig mások által megosztott reklámra dobott egy „tetszik”-et. Persze az ilyen, a marketingesek orcájára elégedett mosolyt csaló lájkok relatíve ritkábbak, így havi lájk-adagunkban csekély súllyal szerepelnek.

A felmérés rávilágított arra is, hogy az igazi „lájker” a Facebook határain túl sem feledkezik meg a tetszésnyilvánítás kattintós módjáról. A júzerek 12 százaléka hírek, cikkek, blogposztok esetén is rendszeresen lájkol, de további 46 százalékukkal is elő-előfordul, hogy él a beágyazott like-gomb kínálta lehetőséggel.

Kurucz Imre

Tegye fel a kezét, aki rendelt már valamit az interneten! Lássuk csak: százból nagyjából hetvenen. És ki az, aki hideg élelmiszert vásárolt már a neten? Senki? Na jó, azért három kezet mintha látnék…

Valószínűleg a fenti jelenet játszódna le, ha véletlenszerűen összeválogatnánk száz netezőt, és feltennénk nekik ezeket a kérdéseket. Ugyanis míg a felnőtt internetezők 72 százaléka legalább egyszer rendelt már valamilyen terméket, szolgáltatást a világhálón keresztül, addig azok aránya, akik hideg élelmiszert (figyelem, nem melegételt!) vásároltak már ilyen módon, nem éri el a 3 százalékot; az elmúlt egy évben pedig csupán 1 százalékuk (vagyis kevesebb mint 40 ezer felnőtt) rendelt élelmiszert online módon.

Azt, hogy az online élelmiszervásárlás ennyire népszerűtlen a hazai internetezők körében, szokták a szűkös kínálattal is magyarázni. Ugyanis ma még nagyon kevés bolt kínál élelmiszert az interneten, a nagy hipermarketláncok nem rendelkeznek magyar webáruházzal, és a kisebb láncok sem a teljes kínálatukkal jelennek meg a neten. Kérdés azonban, hogy csak ebben keresendő-e az érdeklődés hiánya.  Vajon ha kedvenc üzleteink egyszer csak megjelennének a neten, akkor varázsütésre megnőne-e a kereslet is; vagy esetleg vannak további olyan tényezők, amelyek gátat szabnak az online élelmiszervásárlás terjedésének? Ezeket a kérdéseket vizsgálta az NRC egyik legutóbbi felmérése, amelyet azon netpolgárok körében végeztek el, akik szoktak saját maguk vagy háztartásuk számára élelmiszert vásárolni.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy az élelmiszer bizony korántsem olyan egyszerű termék az online értékesítés szempontjából, mint amilyennek első látásra tűnik. Bár kedvenc szalámink vagy tejfölünk kiválasztása és megrendelése egy webáruházból kockázatmentes műveletnek tűnik, ezeknél a termékeknél a kézzelfoghatóság hiánya sokkal erősebb korlátként jelenik meg a vásárlók fejében, mint más árucikkek esetében. A kulcsszó a bizalom, illetve a bizalom hiánya: a magyar internetezők jelentős része ugyanis meg van róla győződve, hogy az online élelmiszeráruházak nem a legfrissebb portékát szállítják ki a vevőknek, így nem csoda, hogy a netes élelmiszervásárlás egyik legfontosabb hátrányának is azt érzik, hogy nincs lehetőségük ellenőrizni a termékek lejárati idejét.

Az, hogy eddig még kevesen próbálták ki a netes élelmiszervásárlást, és mindössze minden tizedik netpolgár tartja elképzelhetőnek, hogy a közeljövőben él ezzel a lehetőséggel, azt mutatja, hogy az elsősorban a bizalomból fakadó hátrányok alaposan felülírják az előnyöket. Merthogy természetesen előnyei is vannak annak, ha valaki online boltból szerzi be az élelmiszert. Elsősorban a kényelem: a cipekedést kiküszöbölő házhozszállítás vagy a sorbanállás elkerülése.

Azért persze a kiinduló állításunk is igaz: a szűkös kínálat is felelős azért, hogy ma még kevesen nyitottak az online élelmiszervásárlásra. Ha kedvenc élelmiszerboltja teljes árukínálatával megjelenne az interneten, már a netezők több mint negyede lenne nyitott arra, hogy webáruházból szerezze be az élelmiszert. Az előnyöket (házhozszállítás) és a hátrányokat (a frissességgel kapcsolatos kétségek) egybevetve nem meglepő, hogy az online rendelés elsősorban a nagybevásárlást vagy annak egy részét válthatja ki, és az olyan tartós, nagy mennyiségben vásárolható élelmiszerek lehetnek az e-kereskedelem slágerei, mint a szárazáru (só, cukor, liszt, tészták stb.), a konzervek vagy az ásványvíz. Az internetezők leginkább ilyen termékeket lennének hajlandóak interneten vásárolni; a tejtermékeket vagy mindennapi kenyerüket virtuális kosár helyett továbbra is inkább egy valódi bevásárlókosárba pakolnák be.

Kurucz Imre

Ha tudod, mit takar a közösségi vásárlás fogalma, akkor bizony kisebbségben vagy – a netezők 57 százaléka ugyanis nem tudja, mit jelent, sőt 29 százalékuk még csak nem is hallotta a kifejezést.

Pedig a közösségi vásárlás már nem annyira újkeletű dolog: tavaly ősszel nálunk is elindultak az első, erre szakosodott weboldalak, és azóta jónéhány cikket is olvashattunk a témában. A dolog lényege, hogy az internetezők kedvezményes áron vásárolhatnak kuponokat bizonyos termékekre, szolgáltatásokra, amennyiben megfelelő számú érdeklődő jelentkezik az akcióra. Egyfajta csoportos kedvezmény eléréséről van tehát szó, amihez mindössze regisztrálni kell a közösségi vásárlás lehetőségét kínáló honlapok valamelyikén, és ha minket érdeklő ajánlattal találkozunk, akkor megvásárolhatjuk a terméket vagy szolgáltatást. A kedvezmény – és ezzel együtt a vásárlás – akkor realizálódik, ha a megadott idő alatt összejön a megfelelő számú vásárló. A közösségi jelző tehát kissé megtévesztő – az akciót igénybe vevőknek nem kell ismerniük egymást, és természetesen a megvásárolt szolgáltatást sem kell közösen igénybe venniük.

Merthogy a közösségi vásárlások célpontjában – ma még – elsősorban szolgáltatások állnak: éttermi fogyasztás, szabadidős- és sportprogramok, egészségügyi és szépségápolási szolgáltatások vehetők kedvezményesen igénybe.

Az NRC friss – az elmúlt héten végzett – felmérése szerint a hazai internetezők egynegyede regisztrált már valamelyik közösségi vásárló oldalon, de eddig csak kevesebb mint 6 százalékuk próbálta ki az internetes vásárlást. Rendszeres közösségi vásárlóknak azonban közülük is csak egy kisebb szegmenst tekinthetünk, ötnél többször ugyanis csupán egynegyedük vett igénybe valamilyen kedvezményt, míg ugyanennyien vannak, akik eddig mindössze egy alkalommal vásároltak valamelyik közösségi vásárló oldalon.

A kifejezetten közösségi vásárlásra szakosodott weboldalak közül a Kupon Világ és Bónusz Brigád a legismertebb: előbbit az internetezők közel 40 százaléka, utóbbit csaknem egyharmada ismeri, a közösségi vásárlást kipróbálók körében pedig mindkét oldalt közel 90 százalék ismeri. Az ismertebb oldalak közé tartozik még a Citibrands, a Napi Tipp és a Tsoonami is, ugyanakkor a hazai piac egyik úttörője, a Veddvelem.hu a kutatás eredményei szerint kevésbé van benne a köztudatban.

Természetesen az egyes oldalakat használók száma összhangban van az ismertségükkel. Legtöbben a Bónusz Brigádon és a Kupon Világon regisztráltak, és a vásárlók száma is ezeken az oldalakon a legmagasabb. Azt egyébként egyelőre nem mondhatjuk, hogy a hazai közösségi vásárlók a lehető legtöbb helyre beregisztrálva vadásszák a kedvezményeket, közel 50 százalékuk ugyanis csak egy vagy két oldalnak regisztrált tagja, kétharmaduk pedig csupán egyetlen oldalon próbálta ki eddig a közösségi vásárlást – annak ellenére, hogy ma már tucatnyi ilyen honlap csalogatja csoportos akciókkal a hazai internetezőket.

Pedig az igazi akcióvadászoknak érdemes több lábon állniuk, hiszen az akciók nyomonkövetése nem igényel különösebb aktivitást – e-mailen, de akár közösségi oldalakon keresztül is kaphatnak értesítést az aktuális ajánlatokról. Előbbi megoldás igen jellemző, utóbbi már kevésbé: e-mailből a vásárlók 90, közösségi szájtról egyharmaduk szokott tájékozódni. A vásárlók egy kis részére ugyanakkor az is jellemző, hogy barátaiktól, ismerőseiktől értesülnek az akciókról, esetükben tehát valóban van valamilyen közösségi jellege a csoportos kedvezmény elérésének.

És hogy mit vásárolnak a közösségi vásárlásra szakosodott honlapokon? Legtöbben éttermi fogyasztást és szépségápolási szolgáltatást vettek igénybe kedvezményesen. Előbbire 60, utóbbira 38 százalékuk vásárolt kupont, de a közösségi vásárlók több mint egynegyede vett igénybe kedvezményesen valamilyen sport- vagy szabadidőszolgáltatást (például mozijegyet) is.

A megkérdezettek többsége úgy véli, a közösségi vásárlás hatására az ember hajlamos kipróbálni új termékeket, szolgáltatásokat, és akár olyat is megvenni, amit amúgy nem állt szándékában. Általános vélemény ugyanakkor, hogy a közösségi vásárlás jó lehetőség a spórolásra – több mint 90 százalék ért egyet ezzel az állítással annak ellenére, hogy csak minden ötödik vásárló érzi úgy, hogy valóban sikerült pénzt megtakarítania. Ennél többen vannak viszont azok, akik saját bevallásuk szerint is többet költenek szolgáltatásokra, amióta kipróbálták a közösségi vásárlást.

Kurucz Imre