Netidők Blogtársaság

A sorozat előző részei:
1. rész: Podcast: rádió a neten
2. rész: Ilyen a netrádió-portál
3. rész: Szolgáltatások a netrádió-portálon

A podcastról mint a rádiózás egyik jövőbeli formájáról szól a sorozatom, amelynek negyedik részéhez érkeztünk. Ezúttal egy olyan fiatalemberrel készítettem interjút, aki egyszemélyes podcastot hozott létre két évvel ezelőtt, melynek neve: Vipcast. Szalay Dániel évekkel korábban a műsorunk munkatársa volt, azóta dolgozott másik rádiónál, majd tévénél és most a Computerworld c. lap vezető szerkesztője.

Szilágyi Árpád: Miért indítottál podcastot?

Szalay Dániel: A gondolat már több éve motoszkált bennem, mivel a mindennapjaim során számtalan színes személlyel vagy érdekes témával kerülök kapcsolatba, ám ezek nem mindig kapcsolhatók azokhoz a jellemzően azért informatikai témájú cikkekhez, műsorokhoz, amiken épp dolgozom. Szerettem volna ezeket az egyéneket, akikkel a hagyományos média nem foglalkozik (eleget), jobban megismerni, a témákat alaposabban körüljárni. Emellett a podcast magyarországi népszerűsítését is célul tűztem ki. A hagyományos rádiózás esetében a mai magyar rádiós környezetben alig-alig van már egyáltalán beszélgetős műsor, ez pedig számomra hiányérzetet keltett.

A podcast viszont azért is más, mert bárki készíthet műsort, méghozzá kis befektetéssel, tehát nincsenek igazi korlátok. Ha egy embert érdekesnek találok, akkor akár egy 30-40 perces mélyinterjúra is lehetőség van, mint ahogy van is erre példa az oldalamon. Például egy "régi motoros" MALÉV pilótával készítettem ilyen terjedelmű interjút. Pozitív tapasztalat, hogy van, aki ilyen időtartamú hanganyagokat is meghallgat. Ez többek között annak köszönhető, hogy a podcast anyagait nem muszáj a számítógép előtt meghallgatni, magunkkal vihetjük egy repülőútra, vagy hallgathatjuk a vonaton is a szabad perceinkben.

Szilágyi Árpád: Miért egyszemélyes a podcastod?

Szalay Dániel: Szeretném bebizonyítani, hogy akár egy ember is képes lehet ellátni egy személyben a szerkesztő, a riporter, a vágó, a webfejlesztő feladatait, és minőségi tartalmat állíthat elő. Bár én szeretek csapatban is dolgozni, de az egyedül készített műsorok esetében van egy fontos előny: nem kell megfelelni tulajdonosi, hirdetői vagy más elvárásoknak. Ha épp egy tőzsdei elemző érdekel, akkor vele beszélgetek, ha pedig egy színésznővel szeretnék interjút készíteni, akkor ez is beleférhet.

A koncepció lényege egyébként az, hogy szándékosan nem korlátozom a témák körét, teljesen szubjektív a "merítés".

Ha mégis kategorizálni kellene a Vipcast anyagait, akkor talán leginkább a Lifestyle/Életmód húzható rá leginkább, hiszen például a tőzsdei elemzővel is alapvetően azért beszélgetem, hogy megismerjem az életét, és kevésbé a konkrét gazdasági, tőzsdei helyzetről beszélgetünk.

Szilágyi Árpád: Elképzelhetőnek tartod, hogy a rádiós újságírás egyik lehetséges jövőjét jelenti a podcast?

Szalay Dániel: A podcast nem fenyegeti a hagyományos rádiós piacot, legalábbis most még eléggé gyerekcipőben jár Magyarországon, szemben az Egyesült Államokkal, ahol már ismert podcast-sztárok is vannak. Ugyanakkor nem is gondolom, hogy veszélyeztetnie kellene a podcastoknak a rádiókat, a hagyományos rádiózás és a podcast megférhet egymás mellett, és kiegészíthetik egymást. Úgy gondolom, hogy a hagyományos rádiókkal szemben a podcast számtalan vonzó tulajdonsággal rendelkezik - például akkor hallgathatom meg az adott műsort, amikor épp van pár szabad percem - , de én például nem szívesen mondanék le a hírrádiók - mondjuk a Kossuth Rádió vagy az Inforádió - nyújtotta frissességről.

A podcast tehát egy plusz lehetőség, hogy olyan témák, vagy zenék is megjelenhessenek a kínálatban, ami esetleg nem kerül adásba a rádióban.

Fontos különbség a rádiókhoz képest, hogy a podcastokra kevésbé vonatkoznak az elektronikus médiát korlátozó médiatörvény kitételei. Engem például sokszor bosszant egy-egy műsorban, hogy készítői nem mondják ki a meghívott vendégek, szakértők esetében, hogy mely cégtől érkeztek, mert attól tartanak, hogy burkolt reklámnak minősül a beszélgetés. A podcast esetében a műsorkészítő bátran megemlíthet olyat, ami egy rádióban már „necces” lenne.

A „hagyományos” műsorkészítés tulajdonsága, hogy lényegesen nagyobb tömegekhez szólhatunk. És mivel többeknek (szélesebb hallgatói körnek) kell megfelelni, a kötöttségek ilyen értelemben előnyként is mutatkoznak. De vannak témák, amiket jobb szabadabban feldolgozni, és olyankor alkalmasabb a podcast.

Szilágyi Árpád: Szerinted a rádiócsatornáknak kell-e podcastot üzemeltetniük manapság?

Szalay Dániel: Természetesen! A legtöbb rádió nem él ezzel a lehetőséggel, pedig az Inforádió példája mutatja, hogy alig jelent plusz költséget számukra a podcast, miközben egy más fajta célközönséget is megszólíthatnak vele. A hangfelvételek így is, úgy is előállnak, és akkor miért ne osztanák meg azt egy plusz csatornán keresztül is hallgatóikkal?

Szilágyi Árpád: Sokan használnak már Magyarországon is MP3-lejátszót. Miért nem terjed gyorsabban a podcast?

Szalay Dániel: Úgy gondolom, hogy a legfőbb akadályozó tényező, hogy az emberek zöme magát a fogalmat nem ismeri, nem tudja, mit jelent a podcast és hogy ezt hogyan is állíthatná be. Pedig nagyon egyszerű, csak egy szoftvert kell telepíteni a számítógépre, feliratkozni az ígéretesnek tűnő podcastokra, és ettől kezdve amikor friss tartalom jelenik meg, akkor azok automatikusan letöltődnek az mp3 lejátszóra vagy számítógépre.

A másik probléma a magyar podcastok csekély száma. Óriási lehetőség rejlik benne, hiszen ha angol nyelvű podcastot készítünk, akkor akár „világrádiót” is készíthetünk, műsoraink a világ valamennyi pontjára eljuthatnak, kis költségből.

Egyébként a felhasználók szempontjából az Apple "i" betűs termékei, az iPhone, az iPad, iPod stb. tovább egyszerűsítik a podcastok letöltését. Abban reménykedem, hogy ahogy ezek az eszközök még divatosabbá válnak, úgy válik erősebbé a podcastok iránti igény is. Az "i" betűs kütyük tehát a lehetséges kitörési pontok egyikeként is funkcionálhatnak.

Azzal együtt, hogy a többi fejlettebb mobilon vagy mp3 lejátszón sem bonyolult beállítani a podcastokat.

Szilágyi Árpád

Ha egy e-mail nem ér célba, mert a továbbítás során valamilyen hiba történt, akkor előfordul, hogy kapunk egy hibaüzenetet, amely tájékoztat a rendellenesség tényéről, és megnevezi annak az okát is. Ennek az üzenetnek a feladója gyakran a Mailer Daemon. Vajon mit keres ebben a szerkezetben a démon szó?

Image: David Malkoff

A démonok az európai és a világ számos kultúrájában megtalálhatók, és jellemzően az isteni, túlvilági, illetve az evilági, halandó lények közötti pozíciót foglalják el. Kultúránként eltérő mértékben, de a mitológiai démonok lehetnek jók és rosszak is. Az európai kultúra démon fogalma leginkább a görög mitológiai démonokra vezethető vissza, akik az istenségek és a halandók között foglaltak helyet, későbbi interpretációkban akár félisteni jelleget is ölthettek. A démonok Zeusz akaratából, a jót, a jószándékot képviselték, ám az ókori görög írásos emlékekben is, így például Platónnál is a démonok jó és rossz csoportokra voltak felbontva (eudaemon – jó démon és kakodaemon – rossz démon). A démonok a görög mitológiában megtestesülés nélküli, nem látható, de létező, érezhető lények voltak. Egyes személyeknek, illetve akár népeknek is lehettek démonai, akik védelmezték, óvták őket, illetve ártó szelleműek, rossz természetűek is lehettek.

Egy görög mitológiai démon mozaikábrázolása

A keresztény kultúra a démonok kettős, jó-rossz természetét feloldja, és a kora kereszténységben a jó természetű démonok inkább angyalok formájában jelentek meg, míg a démonok maradtak a rossz természetű erők megtestesítői. Majd a démon az ördög, a boszorkányság megtestesítőjévé vált. A mai köznapi jelentésrétegben (tehát mellőzve a vallási és a mitológiai konnotációkat) a démonok, a démonizálás a hatalmas, ártó jellegű erővel rendelkezés, illetve az azzal való felruházás kifejezője, például gyakran fordul elő a politikai frazeológiában a szembenálló erők démonizálása.

13. századi kézirat démonábrázolása a keresztény felfogásnak megfelelően

A démon latin közvetítéssel került az európai nyelvekbe, így a magyarba is, a latin írásmódja daemon, ami a görög δαίμων (daimón) átírása.

Az informatikában a démon (daemon) leginkább a UNIX típusú sokfeladatos (multitask) operációs rendszerekre jellemző, ahol a démonok háttérben futó programok, amelyek egy-egy folyamatot kezelnek, felügyelnek. Így a Mailer Daemon (levelező démon) a levélküldési folyamatot felügyeli. Azért lett éppen démon ez a szoftvercsoport, mert az MIT mérnökeinek megtetszett a fizikából a Maxwell démona kifejezés. Ez egy híres fizikai gondolatkísérlet szereplője, egy elképzelt lény, aki a képzeletbeli kísérletben folyamatosan szerepel a háttérben és egy feladatot hajt végre. Itt a metaforikus elnevezés alapja: a UNIX-os démon és James Clerk Maxwell démonja ugyanazzal a funkcióval rendelkezik, tehát közös a nevük. Ám mindennek a kulturális háttere egészen az ókori mitológiáig vezethető vissza.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Első hallásra nehéz elhinni, de egy cég csődbe juthat egyetlen házkutatás után. Az ok: a házkutatási szabályozásának érzéketlensége, és a hibás adatmentési gyakorlat. Mindehhez nem kell bűnösnek lennünk sem.

Egy egyszerű példával szeretném érzékeltetni a komoly problémát. Legyen főhősünk Szabó úr. Szabó úrnak van egy cége, mindössze két alkalmazott dolgozik a cégben rajta kívül. Mindannyian egy közös irodában dolgoznak, három számítógép, egy szerver,  és egy notebook képezi a cég számítógép parkját.  Szabó úr gondoskodik a cég adatainak biztonságáról, a szerverben tükrözve van két HDD, minden este mentés készül egy külső HDD-re, és DVD-re is. Látszólag minden rendben van.

Egyik reggel váratlanul nyomozók lepik el az irodát. Felmutatják a házkutatási végzést. A cég iratai mellett összegyűjtik a cég számítógépeit, a szervert, és mindent, ami adatok archiválására szolgál. A nyomozók távozása után a cég ott áll működésképtelenül.

Szabó úr azonnal elrohan az illetékes rendőrkapitányságra, ahol délutánig kell várnia, hogy megtudja, miért volt házkutatás. Szabó úr egyik üzleti partnere a Rendőrség/Adóhatóság/Vámhatóság figyelmének középpontjába került (ide tetszőleges bűncselekmény kerülhet) miatt. Az ott folytatott nyomozás során derül ki az üzleti kapcsolat, és a hatóság vélelmezte, hogy a bűnügyben Szabó úr cége is érintett. Ezért indítottak ellene is nyomozást, és hajtottak végre házkutatást.

Szabó úr próbálja visszaszerezni a cég gépeit, arra hivatkozva, hogy a cég működéséhez létfontosságúak a rajta tárolt adatok. A rendőrség azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva megtagadja ezt.

A cég a komputerek nélkül lehetetlen helyzetbe került. A szerződéseiket napok alatt elvesztették, munka nélkül maradtak. Az ellenük folyó nyomozás miatt elvesztették leendő ügyfeleik bizalmát, nem sikerült új munkát szerezniük. A cég pár hét alatt csődbe jutott.

Szabó úr kilenc hónappal később értesítést kap a rendőrségtől, hogy bizonyítékok hiányában megszüntették ellenük a nyomozást, a számítógépeket átveheti a kapitányságon. De akkor már nem létezik a cég.

Bár a példa sarkított, de jól érzékelteti a probléma lényegét. Nem kívánom a nyomozati eljárást minősíteni, az minősíti önmagát.  De Szabó úr ugyanígy járhatott volna egy tűz esetén is. Mit tehetünk az ilyen helyzetek ellen? Megfelelő adatmentési módszert kell találni.

Nem elég az adatainkat ugyanott, de másik adattárolón tárolni. Fizikailag is más helyen kell lenniük. Erre több megoldás is létezik. Például vigyük haza a mentést tartalmazó külső merevlemezt. Ennél jobb és biztonságosabb mód, ha az interneten keresztül hozunk létre backupot. Biztonságosabb módszer, ha van egy megbízható barátunk, akivel egymás gépére mentünk az interneten keresztül. A legmodernebb lehetőség, ha valahol tárhelyet bérelünk és oda mentünk. Ez manapság már a felhőbe történik, a szolgáltatók gondoskodnak a biztonságról, a garantált adatmentésről.

Éljünk a lehetőségekkel.

Tücsi a Galaktikus

Az internetről

Amikor útnak indultunk, azt gondoltam, az Amerikai Egyesült Államok a wifivel és 3G technológiával legjobban ellátott államok egyike, tehát biztosan nem maradhatok nettelenül.

Az eredeti terv szerint - megérkezésünket követő napon - még Los Angeles-ben vásároltam egy amerikai prepaid kártyát (10 dollár a kártya, 10 dollár az feltöltött egység), amely segítségével napi 1,49 dollárért cserébe korlátlanul netezhettem... volna.

A dolog kisebb szépséghibája az volt, hogy a telefonom – bár egy kártyafüggetlen HTC aria készülékkel próbáltam a feladatot végrehajtani, az - sehogy sem akarta felismerni az új SIM kártyát. Jártam vele a T-mobile szaküzletben (itthon is ilyen előfizető vagyok), meg kikódolásra szakosodott mobilkészülékjavító, vegyes nemzetiségű személyek (arab, indiai) által üzemeltetett boltban is... mindkétszer eredménytelenül. A próbálkozást akkor adtam fel, mikor kiderült, hogy szegény kis htc a sok kínzás hatására a végén már a magyar SIM kártyámról sem akar tudomást venni.

Ezek után már meg sem lepett, hogy a roaming T-mobil szolgáltatás os elég sok helyen szakadozott, illetve az AT&T szolgáltatóhoz tartozó kölcsön telefonnak Pasadenaban (Los Angeles “budai” része, kedves dombocskákkal) szintén nem volt térereje. Ekkor jöttem rá, hogy ezért nem fog soha kihalni a vezetékes telefonhálózat Amerikában. A másik nagy felismerés akkor ért, mikor találkoztunk egy magyar párossal San Franciscoban, akiknek egyáltalán nincs mobiltelefonjuk... egy sem. Hihetetlen.

Használtuk tehát a wifit, ott, ahol találtunk. Mert az a mondás, hogy az USA tele van open wifivel szintén csak mítosznak bizonyult. Pl. az általunk tesztelt repterek közül kettőn (LA, San Francisco) csak fizetős internet volt.

Las Vegas

Mikor 10 éve jártam Vegasban, nem szerettem... nyomasztott nagyon a sok játékfüggő látványa. Most már egy kicsit más szemmel néztem. Vegas a szolgáltatóipar fellegvára. Vegasban a reptéren szélessávú open wifi van, és a bőröndökre (esetünkben hátizsákokra) várva egy remek tologatós-kirakós játékkal szórakoztathatja magát (és a kedves utazóközönséget) az ember lánya. Ennek egy mozzanatát az alábbi videó szemlélteti:

A videó itt látható.

A madár kicsit nehezen ment, (látható a videón is, hogy a rendszer néha nehezen követte a mozdualtaimat)...

de a nyuszi azért sikerült :).

Érdekessége a történetnek, hogy ilyen “érintésérzékelő falat” nem most láttam először. 2007-ben már készen volt az a magyar fejlesztés (www.skreeno.hu), amely szintén hasonló megoldásokra alkalmas, csak -úgy tűnik - erre a magyar piac kevésbé készült fel. (Jelezni is fogom a Ferihegyi reptér felé, hogy lehetne egy kicsit innovatívabb.)

A vadnyugat

Vegasban összesen 1 estét töltöttünk és már indultunk is tovább a kanyonok földjére, itt minden éjjel találtunk wifis szállást, többnyire az adott hotelhez tartozó jelszóval. Nem is ártott az internet kapcsolat, mert egyszer észrevétlenül autóztunk át egy időzónát és csak azért nem késtük le hajnalban a napfelkeltét, mert a telefonom automatikusan frissítette az időt és így az ébresztést is.

Tekintettel arra, hogy ebben a cikkben az okostelefonom a főszereplő, álljon itt egy ezzel készített fotó is:

Az amerikai mentalitásról

A repüléssel kapcsolatban tettem még pár megfigyelést: a repülőgépeken pontosan meghatározzák, hogy az okostelefonoddal mit tehetsz és mit nem: Fel- és leszálláskor teljes kikapcsolás, egyébként a “repülőgép üzemmód” engedélyezett. Ez persze oda vezetett, hogy akaratlanul is láttam jónéhány PIN kód begépelést az utastársak részéről. Szerintem nem tanítják odakint, hogy milyen is a biztonságos jelszó... vagy elég sokan hiányozhattak ezekről az órákról. A következőkkel kellett szembesülnöm: 1111, 2222, 4444, ... stb.

A reptereken egyébként nagyon menő lett mostanság a testszkenner... Elméletileg random sorsolással kerül meghatározásra, hogy kinek kell áthaladnia rajta és kinek nem. Akik nem ezt nyerik, azok a sima fémdetektáló kapun kelhetnek át. A reptéri munkatárs természetesen mindenkit felvilágosított, hogy a szkennelés ellen lehet tiltakozni, de akkor bizony testüregmotozáson kell átesni. Az egyik reptéren az arizonai gimis vizilabdaválogatottal együtt kerültünk az ellenőrzéshez, ahol az edző egészen kétségbe esett azon, hogy akkor most a kiskorú – törvényes képviselő nélkül eljáró – gyerekek testszkennelése vajon milyen (jogi) következényekkel fog járni... Végül persze minden megoldódott, mint a mesékben: minket szkenneltek, őket pedig “véletlenül” a fémdetktorhoz irányították át.

A másik ilyen nagy kedvenc “alapszabályom” a vészkijárat előtti helyek elfoglalása. Ha valaki ide szeretne ülni, külön nyilatkozatot kell tennie, amely szerint az utasításokat megérti és kellő fizikai erő birtokában van ahhoz, hogy szükség esetén az ajtónyitási kötelezettségnek eleget is tudjon tenni. A vészkijárati helyekről azt kell tudni, hogy azok prémium ülések, túristaosztály áron (tehát van elég tér a lábnyújtogatásra). Mindenki szeretne ide ülni, ezek a helyek fogynak el a leggyorsabban... azonban olyat, hogy valaki jegyét a boardingnál elvegyék csak azért, mert a fentebb vázolt feladat ellátására alkalmatlannak tűnik, most láttam először. (A hölgy egyébként, aki leleményesen ide szerett volna ülni a “fájós lába” miatt, két bottal járt.)

Na ja, ez itt Amerika. Komolyan veszik a szabályokat, ha kell...

Dr. Dudás Ágnes

Infoszótár

Álom az álomban. Infoszótár az Infoszótárról. Igen, megjelent ennek a blogrovatnak az alapjául szolgáló nyelvi anyag nyomtatott könyvben. Az Infoszótár amellett, hogy a Netidők blogtársaság egyik állandó posztja, a Netidők című rádióműsor régi rovata, 1998 őszén indult, amikor a műsor még MODEM IDŐK néven futott. Az első kifejezés, amit feldolgoztam, a lammer volt, és jól mutatja az IT világ nyelvi változásainak a viharosságát, hogy ma már ezt senki nem használja, nem is tudják, mit jelentett (én elárulom: ’kezdő, tapasztalatlan számítógép-használó’).

Az Infoszótár kötet jól követi azt a szellemiséget, amelyet ebből a blogrovatból is érzékelhetnek az olvasók: érthetően, népszerűen szeretnék információkat adni az érthetetlennek, idegenszerűen tűnő informatikai kifejezésekről. Ezzel egyszerre szeretnék a bátortalan felhasználókhoz, a gyakorlott profikhoz, az érdeklődő informatikusokhoz szólni, és szándékaim szerint a nyelvész kutatók számára is jó forrás lehet a kötet anyaga.

Persze, már hallom is a jogos kritikát: hogy lehet nyomtatásban kiadni egy ilyen könyvet?! Hisz olyan gyorsan változik az informatikai szókincs, hogy a szótár a megjelenés pillanatában már el is avul. Igaz ez, de hiszem, hogy a szakértők feladata közé tartozik a dokumentálás is, a mélyebb összefüggések bemutatása, az érdekességek elmesélése. Erre tesz kísérletet ez a kötet. Ha megveszik a Tinta Kiadó gondozásában és a Magyar Telekom támogatásával megjelentetett kötetet, ajánlom mindenkinek, hogy játssza el a kedvenc szótáros játékomat: üsse fel a kötetet találomra egy szócikknél, olvassa el, és ha a végén van utalás, „Lásd még:…” bejegyzés, akkor lapozzon oda, és folytassa ezt a játékot, amíg kedve tartja. Garantálom a jó szórakozást!

És nem titkolom azt a szándékomat, hogy a kézirat lezárása óta is folyamatosan gyűlő szóanyagot is publikáljam, ha összejön egy újabb kötetre való. Az Infoszótár jövője tehát ígéretes, legalább annyira, mint az informatikáé.

Köszönöm a Netidők blogtársaságnak, a sok segítséget és a sok biztatást, szeretetet, amivel elősegítették ennek a kötetnek a megjelenését.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség