Ahogy a szaksajtóban, úgy saját belső levelezőlistánkon is állandó beszédtéma a Microsoft és erőfeszítései, hogy az utolsó utáni pillanatban visszatérjen és megkapaszkodjon azon a mobileszközpiacon, amelyet az Apple termékei és az Android operációs rendszerre épülő készülékek uralnak évek óta. Ki-ki vérmérsékletének és érintettségének megfelelően reagál az utóbbi hónapok eseményeire, de vagyunk néhányan, akik megrökönyödéssel nézzük a számunkra ámokfutásnak tűnő, körömszakadtáig védett rossz döntéseket (Windows 8 Metro), és a túlárazott, problémákkal küzdő Surface-terméket, amelyekkel – számunkra úgy tűnik – a Zune útját járja újra végig a cég.
Gyakran mondogatjuk: beütötték a fejüket Redmondban? De látni kell, hogy a jelenlegi helyzet nem egyik pillanatról a másikra állt elő. Elemzők, többek között a mi Borek Andrásunk is, a 2000-es évek közepe óta figyelmeztettek arra, hogy a Microsoft-vonat nem biztos, hogy a megfelelő vágányokon robog. Az alábbi eszmefuttatásban megpróbáltam összeszedni azokat a "buktákat", amelyek egy olyan folyamatot vázolnak fel, ami elvezethetett a mai állapotokig.
Az első fa, amibe nagy nyilvánosság előtt először tört bele a cég fejszéje, a Win9x és az NT vonal egyesítésére tett kísérlet volt a 90-es évek végén. A terveket átmenetileg elvetve született meg a Windows 2000, ami egy jó NT-továbbfejlesztés volt, majd teljesen indokolatlanul, 2000 augusztusára kihozták a Windows Millennium Editiont, a Win98SE multimédiás továbbfejlesztését, ami akkora szutyok volt, hogy nemhogy elődeivel, de még saját magával is alig volt kompatibilis.
Egy év múlva, jött a Windows XP, amire ma már boldogan emlékszünk vissza, de csak azért, mert az idő mindent megszépít. 2001-ben ugyanis nagyjából mindenki utálta. Sem a Win9x, sem az NT-kompatibilitás nem volt 100%-os, ráadásul a következő években átestünk több drámán, kezdve a "távolról kikapcsolom a géped" sebezhetőségen, és megannyi világfertőzésen, ami világossá tette: az egész architektúra pocsék. S bár a Longhorn kódnéven készülő XP-utóddal sem álltak valami jól, a probléma nem tűrt halasztást, így kénytelenek voltak a fejlesztőket átcsoportosítani "XP-hegesztésre". 2004 nyarának végére elkészült a Windows XP Service Pack 2, ami a rendszer szinte minden komponenséhez tartalmazott javítást. Akár kiadhatták volna Windows XP Second Editionként is – tökéletesen beleillett volna a 3-éves termékfejlesztési ciklusba, és egy teljes évet nyertek volna a Longhorn számára, elég lett volna 2007 végére kihozni –, viszont szinte semmi látható vagy kézzel fogható újdonságot nem mutatott az XP-hez képest (az új biztonsági funkciókat, képernyőket leszámítva), így aztán maradt ingyenes szervizcsomag.
A Longhorn fejlesztése még ugyanabban az évben zsákutcába jutott, egyértelművé vált, hogy belátható időn belül nem lesz belőle kiadható termék. A nagy reményű WinFS és barátai mentek mind a kukába, és mivel a legfrissebb kódbázis a Windows 2003 Server SP1 volt, abból kezdtek el valamit faragni, amiből 2006 novemberére lett egy akkor elterjedt gépeken nagyjából teljesen használhatatlan Windows Vista, ami a hivatalos megjelenéssel lekéste a 2006-os karácsonyi szezont, cserben hagyva az egész iparágat.
Ugyanerre az időszakra tehető a teljes tanácstalanság az Office-ok terén. 2001-ben kijött az Office XP (2002), de szinte semmi tényleges, kézzelfogható újdonság nem volt benne a végfelhasználók számára az előző verzióhoz képest. Majd rúgtak egy jó nagyot a megjelenési év + 1 = elnevezés konvencióba, és 2003 őszén kihozták az Office 2003-at, megint csak 0 újdonsággal. Szemmel láthatóan fogalmuk nem volt, mit kéne kezdeni az Office-szal.
A baj, természetesen, a felhasználókkal volt: a Microsoft "rájött", hogy az emberek nem tudják kihasználni az Office-funkcióit a teljesen testre szabható menükben és az eszköztárakon keresztül, ezért ezek helyére kötelezően, választási lehetőség nélkül, az abszolút nem testre szabható, semmi korábbihoz nem hasonlító szalag került az Office 2007-ben. (A programcsomag fejlesztését akkoriban ugyanaz a Steven Sinofsky vezette, aki legutóbb a Windows 8-ért volt felelős, tehát neki köszönhető a kompromisszum nélkül ránk kényszerített Metro-felületet is.)
A szalag természetesen máig óriási siker a redmondi berkekben, sosem ismerték el, hogy 2007-es formájában durván megnehezítette az Office-programok hatékony használatát, és jelentős átalakítást, fejlesztést kívánt a következő verzióra.
A "böngésző háborút" ugyan hamarabb megnyerték már, de erre az időszakra tehető az a döntés, hogy az IE "kész van", nem igényel tovább fejlesztést, és éveken keresztül tényleg nem nyúltak hozzá. Eredmény: a weboldal-készítés legsötétebb korszaka a 2000-es évek második felében, totális lemaradás a konkurenciától, és csak most, 2013-ra lesz egy olyan Internet Explorer (sajnos csak Win7-re és Win8-ra), ami HTML5-támogatásban és szabványkövetésben egyáltalán egy lapon említhető a többi böngészővel, miközben a Chrome-nak helyenként már nagyobb a piaci részesedése, mint az IE-nek összesen.
Ekkor kezdték el fejleszteni a Microsoft saját hordozható médialejátszóját, a Zune-t, amiből talán 2006 végére lett termék. Az iPod addigra már rég letarolta az MP3-lejátszó piacot, és pár hónap múlva, 2007 év elején az Apple kijött az iPhone-nal. KO – az egész világ látta, egyedül a Microsoft nem, és még évekig tolta a Zune-ba a pénzt.
Külön szívfájdalmam: ebben az időszakban építették le a cégen belül a honosítás támogatását és saját nyelvi központjaikat szerte a világon, aminek egyenes következménye, hogy akár egy blogot meg lehetne tölteni a Windows 8 magyar változatának hibáival, csapnivaló fordításaival.
A fenti lista koránt sem teljes, de jól mutatja, hogy a problémák nem tegnap kezdődtek a cégnél. Az, hogy ezekkel nem szembesültünk korábban, talán annak volt köszönhető, hogy a 90-es évek termékei, a Windows-játékplatform megteremtése, a sikeres agresszív üzletpolitika olyan elsöprő lendületbe hozta a céget, amellyel képes volt túllépni a problémákon, tompítani tudta a tucatnyi rossz döntés hatását. Úgy tűnik, ez a lendület mostanra fogy el. A kialakult helyzet pedig a rajzfilmekből lehet ismerős: a prérifarkas kirohan a szakadék fölé, vadul teker még a lábaival, és csak szép lassan fogja fel, hogy szívás van. Hirtelen megfordul és kézzel-lábbal kapálózva próbálja még elkapni a szakadék szélét. És ha nem sikerül visszakapaszkodnia, akkor szomorú szemekkel kinéz majd a közönségre, és zutty...
Chatman
Utolsó kommentek