Meghívott szerzőnk, Varga Bence (Revision) egy 40 éves sztori segítségével beavat minket abba, hogy miképpen működik a szóbeszéd.

Ma már a csapból is vírusvideók folynak, így a készítőik egyre meghökkentőbb ötletekkel állnak elő a forgatáskor, hogy biztosítsák az anyag elterjedését. A vírusvideók sikeres terjesztésében azonban az ötleten túl legalább olyan fontossággal bír maga a felület, amin a filmek "utaznak". A szélessávú Internet ma már a mindennapok része, de nem volt ez mindig így, mégis, vírusvideók már az Internet-korszak hajnalán is léteztek, sőt annak előtte is.

 

A felrobbant bálna

1970. november 12-én egy 14 méter hosszú, 8 tonnás ámbrás cet vetődött az Egyesült Államokban Oregon tengerpartjára, Florence városka mellett. A hatalmas állat a kiszáradás következtében rövidesen elpusztult. MIvel az állam összes partszakaszának karbantartása az oregoni autópályafelügyelet feladatkörébe tartozott, a tetem eltakarítására is ezt a szervezetet utasították.

A haditengerészettel folytatott rövid konzultációt követően a szervezet szakemberei arra jutottak, hogy a bálnát oly módon a legcélszerűbb eltávolítani a partról, amint azt egy szikladarabbal tennék: egyszerűen felrobbantják. Az első pillantásra meghökkentőnek tűnő megoldás magyarázatául szolgálhat talán, hogy elsősorban geológiai akadályok legyőzésére kiképzett munkatársakról volt szó - az autópályafelügyelet ritkán találkozott hasonló zoológiai problémákkal. A mérnökök úgy vélték, hogy az eltemetés nem járna sikerrel - a hullámok hamar kimosnák a testet, a felrobbantás azonban miszlikbe szakítaná a bálnát, és az apróbb maradványokat a rákok hamar elpusztítanák.

A bálnában mintegy fél tonna dinamitot helyeztek el, majd felrobbantották. Az állat íly módon való eltakarítása azonban - finoman szólva - megkérdőjelezhető eredménnyel járt: hosszú másodpercekig hullottak a bálna cafatjai a partra sereglett nézelődők nyakába, egy nagyobb darab pedig ripityára tört egy közelben parkoló autót. Mindazonáltal a bálna testének közel a fele egyben maradt, melyet később bulldózerekkel próbáltak eltávolítani.

 

A televíziós riport

Az egész meghökkentő esemény valószínűleg hamar feledésbe is merült volna, ha nem tartózkodik a helyszínen az oregoni Portlandból a helyszínre küldött KATU-TV stábja, élükön Paul Linnman riporterrel. A társaság rögzítette a bizarr esemény minden részletét, és a riportot Linnman a következő fanyar kommentárral zárta: "Bármikor is sodródjon egy bálna Lane County partjaira a jövőben, azok, akiket az eltakarításával megbíznak, nemcsak azt fogják tudni, hogy mit tegyenek, de azt is, hogy mit ne."

A beszámoló adásba került a televízióban, de nem vert túlzottan nagy hullámokat. Aki látta az adást, megbeszélte másnap a barátaival, ismerőseivel a dolgot, de nem kapott szárnyra az eset híre. Nemsokára azonban megérkezett a háztartásokba egy olyan technológia, amely alapvetően változtatta meg a mindennapokat. 1976-ban megjelentek ugyanis az első VHS videómagnók az Egyesült Államokban, és a használatuk rohamosan terjedt. Nem sokkal később a televíziónál valaki kimásolta a hat évvel korábbi riportot VHS kazettára, és hazavitte. Ezzel az apró, nüansznyi dologgal megkezdődött a világ első vírusfilmjének terjedése.

 

Szájról szájra

Közel tizenöt éven át a videófilm és annak híre szájról szájra terjedt, az emberek többsége azonban városi legendának tartotta a felrobbantott bálna történetét. Az eset akkor került a széles nyilvánosság elé, mikor egy másolat eljutott Dave Berryhez, a Miami Herald népszerű újságírójához. Berry 1990. május 20-án megírta a sztorit, amit a lap le is közölt. A cikk rövidített verziója hamar felkerült néhány üzenőfalra, és számtalan hozzászólás érkezett a témához.

Itt kell egy kis kitérőt tennünk azok kedvéért, akik nem ismerik annyira a világháló történetét. A 90-es évek elején az Internet még gyerekcipőben járt. A nyolcvanas évek közepén jelentek meg azok az ún. üzenőfalak (angol kifejezéssel élve bulletin boardok), amelyeknek a lényege az volt, hogy a felhasználók telefonvonalon becsatlakozhattak egy központi rendszerbe, és egy program segítségével szoftvereket és adatokat tölthettek le és fel, híreket olvashattak, vagy különféle üzeneteket válthattak egymással. Az üzenőfalakat kezdetben hobbi jelleggel működtették, és jellemző volt rájuk, hogy egy-egy kisebb közösséget fogtak össze, rendszerint egy kisváros felhasználóit.

 

Igaz volt? Vagy mégsem?

A cikk körüli zsongás az üzenőfalakon felkeltette a média munkásainak a figyelmét is, és az oregoni autópálya-felügyelethez, amelyet időközben oregoni közlekedésfelügyeletté neveztek át, egyre-másra érkezni kezdtek a telefonok a felrobbantott bálnáról. Mint kiderült, a bulletin boardokon keringő szövegben nem szerepelt, hogy az eset huszonöt évvel azelőtt történt, így az újságírók napi aktualitásként kezelték az ügyet.

San Francisco-tól Washingtonon át Massachusetts-ig számtalan helyről érkeztek a hívások, és nemsokára már a Wall Street Journal is foglalkozott a történettel. 1992-ben a sztori megjelent a Usenet-en, ami egyike volt a legkorábbi Internetes vitafórumoknak, ahol a felhasználók hosszan vitatkoztak a történet eredetéről és hitelességéről.

Végül feltehetőleg 1993 környékén Steve Hackstadt, az Oregoni Egyetem végzős informatika-szakos hallgatója digitalizálta a birtokába került videofelvételt, és feltette az egyetemi hálózatra. Innen indult világhódító útjára a film, hogy aztán számtalan oldalra felkerülve az Interneten mindenhol feltűnjön. Mára ez az eredeti oldal eltűnt, de Hackstadt továbbra is gyűjti a film körüli cikkeket és anekdotákat.

 

A film terjedéséhez hozzájárult az is, hogy az információk gyakran hiányosak voltak vele kapcsolatban. Sokan azt hitték, hogy a bálna még élt a felrobbantáskor, mások nem voltak vele tisztában, hogy egy 40 éves történettel találkoznak.

A világ legrégibb vírusfilmje bizony még ma is igen népszerű: a videómegosztó oldalakról beszerzett adatok szerint a felrobbant bálna videója a világon még mindig az ötödik legnépszerűbb és legtöbbször megtekintett vírusfilm.

Varga Bence (Revision)