Netidők Blogtársaság

Az internet egyik hatalmas előnye, hogy számos esetben ingyen lehet hozzáférni a világ legjobb tartalmaihoz. Nincs ez másként akkor sem, ha tanulni szeretnénk valamit. A No Excuse List szedte össze ebben a listában, hogy hol érdemes nekikezdenünk. A már ismertebb forrásokon túl, mint amilyen a Wikipédia, a Khan Acedamy vagy a TED, kevésbé ismert, de igen hasznos anyagokra találhatunk így rá.

Jó böngészést és tanulást!

Pintér Robesz

Az ember legalább 15 évet tanul, amíg az első diplomáját megkaphatja és további éveket, ha egy másikat is szeretne. Mi lenne, ha diploma helyett online kitűzőket (badge) szerezhetnének az emberek néhány nap, hét vagy hónap leforgása alatt? Lehet, hogy elsőre nem világos miről van szó, úgyhogy megpróbálom elmagyarázni.

Egy nagyon izgalmas cikkre bukkantam a minap, ami azt taglalta, hogy új jelenség ütötte fel a fejét az Egyesült Államok oktatási piacán: diploma helyett (mellett vagy után) egyre többen úgynevezett online kitűzőket gyűjtenek. Vagyis olyan „jelvényeket”, amelyek igazolják, hogy ehhez vagy ahhoz értenek, jártasak benne, vagy az adott téma szakértői. A diplomák alapján ugyanis vajmi keveset tudni arról, hogy pontosan mihez is ért a tulajdonosuk, miket tanult, miben ügyes igazán.

Mondok egy példát, én szociológus vagyok, ilyen diplomám van, de nem ugyanahhoz értek, amihez egy ugyanilyen diplomával rendelkező másik szociológus. Már feltehetően az egyetemen is másfajta tárgyakat hallgattunk, más volt az érdeklődési körünk. Az életrajzunkban azonban mégis ugyanaz szerepel az oktatásnál. Mennyivel jobb lenne viszont, ha olyan hitelesített igazolásokkal rendelkeznénk, hogy például értünk a kérdőívszerkesztéshez vagy teszem azt a tanításhoz – az alapján, amilyen tárgyakat tanultunk, vagy ahol később dolgoztunk, amilyen tudásra életünk közben szert tettünk. Így sokkal gyorsabban átlátható lenne, hogy valaki milyen készségekkel rendelkezik, a helyett, hogy csak annyit tudunk, mi a végzettsége.

Kicsit olyan ez, mint a LinkedIn szakmai közösségi oldal újítása, ahol készségeket, úgynevezett skilleket adhatunk hozzá a profilunkhoz. Azzal a különbséggel, hogy a LinkedIn esetében ezt senki sem hitelesíti, míg a badge-rendszerben tőlünk független szereplő igazolhatja, hogy az adott terület jeles képviselői vagyunk. Ezzel ugyanis elkerülhető, hogy a Mekk Elekek visszaéljenek a rendszer nyújtotta lehetőséggel.

Látszólag ennek semmi köze az információs társadalomhoz. Valójában ez az információs társadalom szülte élethossziglani tanulás szerves következménye. Szerteágazó tudásra, ennek folyamatos frissítésére és ehhez kapcsolódóan gyorsan megszerezhető igazolásokra van szükségünk, hogy tényleg rendelkezünk az adott tudással. Ezt a hagyományos oktatási rendszer bizonyítványon és diplomán alapuló struktúrája már nem tudja biztosítani. Az egyik megoldás tehát a badge-rendszer lehet, hogy a munkaerőpiacon igazolni tudjuk sokrétű tudásunkat és készségeinket.

Pintér Robesz

Tegnap részt vettem életem első MeetOff rendezvényén, amin igen érdekes előadásokat hallhattunk a web és az oktatás témájában, amely a rendezvény fókuszában állt. Ha egyetlen tanulságot kellene kiemelnem az elhangzottakból, akkor az a digitális nemzedék „keresése” volna, nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a ma oktatásban tanuló diákok minden elvárás ellenére nem értenek annyira az új technológiákhoz, mint azt gondolnánk.

Magyarországon az 1990-es évek közepén fogtak a Sulinet programba, mára már végeztek a felsőoktatásban is az első olyan évfolyamok, amelyek tagjai a program égisze alatt kezdték meg tanulmányaikat még az általános iskolákban. Ezek a fiatalok a kilencvenes évek elején születtek, az internet tömeges elterjedésének hajnalán. Joggal várhatnánk el, hogy ezek a „digitális bennszülöttek” értenek az informatikához és az internethez – vagy legalábbis jobban értenek hozzá, mint a korábbi nemzedékek, amelyek csupán „digitális bevándorlók” voltak. Ehhez képest azt látjuk, hogy bár tömegével használják ezeket az eszközöket, nem feltétlenül értik azok működését és nem jellemző mindegyikükre azok kifinomult kezelése.

Ez a fajta tapasztalat egyébként nem egyedi, nem a magyar diákokkal van a baj. Külföldi kutatások is megerősítik, hogy illúzió azt hinni, hogy a fiatalok életkoruknál fogva automatikusan jobban értenek a technológiához, mint az idősebbek. Hargittai Eszter magyar származású amerikai kutatónő vizsgálatának eredményei szerint például nem igazolható az életkor és a technológiához való hozzáértés között olyan összefüggés, hogy minél fiatalabb valaki, annál inkább ért a technológiák használatához. Igaz, egy fordított összefüggés megtalálható: 50 év felett szignifikánsan kevésbé értenek az emberek az új technológiákhoz, mint alatta, talán ezért gondolhatják az idősek, hogy a fiatalok biztosan értik ezeknek az eszközöknek a működését, ha már ők nem is. (Erről egy érdekes rádió interjúban beszél a kutatónő, amely itt meghallgatható).

Mi ebből a konklúzió? A diákokat ugyanúgy meg kell tanítani ezeknek az eszközöknek a helyes használatára, fel kell hívni a figyelmüket a várható hatásokra, segíteni kell nekik, hogy elsajátíthassák, hogyan tudják a tanulásban is alkalmazni az informatika vívmányait.

Pintér Robesz

A héten érdekes kérdéssel keresett meg egy ismerősöm. Idén kezd egyetemre járni a fia, vegyen-e neki táblaPC-t, amit magával vihet az órákra. A kérdés nem egyedi. A következőképpen lehet általánosítani: érdemes-e, kell-e valamilyen infokommunikációs eszközt venni iskolakezdésre? Ha igen, mit: okostelefont, e-olvasót, táblaPC-t, netbookot, laptopot, PC-t? A kérdés nem egyszerű, mert attól függ, hogy hány éves és mit tanul a gyerek, mire szeretnénk, hogy használja az eszközt és maga az eszköz egyáltalán mit tesz lehetővé... Egyvalami biztos, egyedül üdvözítő megoldás nincs. Szigorúan szubjektív eszmefuttatás következik.

Induljunk ki abból, hogy a jelenlegi magyar iskolarendszert nem tudjuk egymagunk megreformálni, vagyis alkalmazkodnunk kell a fennálló helyzethez. Egyébként egy e-olvasó kötelező lenne, ha a tankönyvek hozzáférhetőek lennének elektronikus formában idehaza. De az e-olvasót jelenleg csak korlátozottan fogja tudni használni a gyerek, mivel nincs rá igazán oktatási tartalom.

Az eszköz kiválasztásánál a hazai oktatási rendszer lehetőségei mellett a másik legfontosabb szempont, hogy hány éves a gyermek, milyen iskolába jár. Ha általános iskolás korú, vagy középiskolás, akkor a képzés inkább tankönyv és tantárgy központú, az órákon nem igazán fogadják el a saját informatikai eszközzel dolgozó diákot. Ez esetben az eszközt az órák között vagy még inkább a tanítás után használja a nebuló. A felsőoktatásban közel fordított a helyzet, ott már az egyes előadáson, szemináriumon is elfogadott az eszközök bizonyos célú használata, jelen lehetnek a tanteremben és az oktatás után otthon is használni fogja (nem csak) tanulásra a kütyüt. Ha gyermek már nem otthon él a szüleivel (mert például másik városban tanul és ott is él), akkor olyan eszközre van szüksége, amin minden informatikai feladatot meg tud oldani (pl. dolgozatok megírása, iskolai elektronikus rendszerek használata, tanuláshoz szükséges információk keresése, kapcsolattartás a családdal és a többbi diákkal stb.). Ez esetben tehát egy saját netbook vagy laptop a kézenfekvő megoldás.

Mindezekből úgy tűnik, hogy egy teljes értékű számítógépnek valahol hozzáférhetővé kell lennie a diák számára – akár otthon egy PC vagy laptop formájában, akár egy hosszan nyitva tartó gépteremben. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy személyes, hordozható kommmunikációs eszközre is szükség van, tehát a mobiltelefon vagy az okostelefon használata szintén „kötelező” bizonyos életkor után. Tehát, ha ezek közül valamelyik nincs a diáknak, akkor először ezeket kell biztosítani a számára. Viszont, ha ezek a rendelkezésére állnak, akkor az igazi kérdés az, hogy a kettő – az otthoni PC (esetleg laptop) és a mobil – közé kell-e még valamilyen hordozható eszköz a diáknak. Ezzel viszont arra egyszerűsödik le a kérdés, hogy netbook vagy táblaPC (mivel az e-olvasót korábban kizártuk)?

Személyes tapasztalat alapján (tavaly december óta használok napi rendszerességgel egy androidos táblaPC-t) biztonsággal mondhatom, hogy táblaPC-be nem igazán fog tudni jegyzetelni a diák, mert elsősorban nem arra való – tehát tanulásra korlátozottan lesz alkalmas. A tablet alapvetően információ fogyasztásra és megosztásra jó, nehézkes rajta tartalmat létrehozni. Hogy feltehetően mire használhatná a diák? Levelezésre, közösségi oldalak elérésére, hírolvasásra, zenehallgatásra, játékra, videók-filmek nézegetésére, könyvek (PDF-ek, PPT-k olvasására). Ezek ugyanis azok a dolgok, amikre általában az emberek használják ezeket az eszközöket.

Véleményem szerint oktatási célra még mindig egy kicsi netbook a legjobb, abba tud gépelni az órán is a diák, könnyen magával viheti és akár képes a laptopot is kiváltani, és még az ára is megfelelő. Ha azonban a pénztárcánk vastagsága nem akadály egy billentyűzetre csatolható táblaPC öszvér megoldása lehet a kézenfekvő. Én például egy eeePad Transformert vennék – bár megvárnám a 3G-s mobil internetes verziót belőle.

Pintér Robesz