Netidők Blogtársaság

Manapság egyre többször találkozhatunk olyan programokkal, amelyeket weboldalukról kétféle változatban lehet letölteni: telepíthető vagy kicsomagolható. Mi a különbség, melyiket érdemes választani?

A telepíthető változatot általában onnan ismerhetjük fel, hogy fájlneve EXE-re végződik, azaz önmagában is futtatható állomány. A telepítő feladata, hogy "megágyazzon" a program számára a Windowsban. A használatához szükséges állományok bekerülnek a megfelelő mappába (általában a Program Files könyvtár alá), bejegyzés készül az eltávolítható alkalmazások listájára (hogy ha meggondolnánk magunkat, le tudjuk szedni a programot a gépünkről), és létrejönnek azokat a parancsikonok a Start menüben vagy az Asztalon, amelyek segítségével könnyen elérhetjük és futtathatjuk a programot. A telepítő elvégezhet nagyon sok olyan beállítást is, amitől még egyszerűbbé válhat a program használata. Gondoljunk például egy médialejátszóra: a telepítő biztosan beállítja – jó esetben a véleményünk megkérdezése után – hogy milyen állománytípusokat (zenéket, filmeket) tudunk majd a programmal lejátszani. A telepítést követően elég csak duplán rákattintanunk egy ilyen zenére vagy videóra, a lejátszó automatikusan elindul.

A nagyobb, komolyabb alkalmazásokat általában csak telepíthető formában fogjuk megtalálni, mert ezek működéséhez rengeteg fájlt kell különböző helyekre szétszórni, és sok beállítást elvégezni, hogy használhatók legyenek. De kisebb segédprogramokat (médialejátszókat, képnézegetőket, PDF-olvasókat, egyszerűbb szövegszerkesztőket stb.) érdemesebb lehet tömörített formában letölteni. A legtöbbször a ZIP kiterjesztésről lehet őket felismerni, de mostanában egyre népszerűbb a 7z csomagolás is, amit a WinRAR vagy az ingyenes 7Zip programokkal tudunk kicsomagolni. Ebben az esetben a nekünk kell gondoskodni a program helyéről a merevlemezen, ahonnan majd később használni szeretnénk; nekünk kell a könnyen elérhető parancsikont létrehozni az Asztalon; de legfőképpen nekünk kell elvégezni azokat a beállításokat, amik a program futtatásához szükségesek lehetnek. Ha ennyi macerával jár, miért jó mégis a tömörített változat?

A Windows halála a telepítés és az eltávolítás, azaz amikor programokat töltünk le, telepítünk fel, használunk egy darabig, majd megválunk tőlük. Ilyenkor mindig marad valami szemét a rendszerben, és ezek gyűlnek, gyűlnek, míg a Windows olyan lassú lesz, hogy nem bírjuk tovább, és újratelepítjük. Ilyenkor persze elveszítjük az összes feltelepített programunkat is, de a kicsomagoltakat nem feltétlenül! Ha ugyanis ezeket nem a C:-re, hanem egy másik lemezen levő mappába csomagoljuk ki, a Windows újratelepítése (a C: lemez formázása) nem érinti őket, és az új rendszerben ugyanúgy használhatók lesznek, mint régiben. Persze a parancsikonokat megint létre kell majd hoznunk, de annyi baj legyen.

Koreai kutatóknak sikerült egy olyan anyagot kifejleszteniük, amely a hanghullámokat képes energiává alakítani.

A calamine nevű anyag alapjában véve cink-oxid és vas-oxid speciális keveréke, mely a kvarchoz hasonlóan piezoelektromos tulajdonságokkal rendelkezik, vagyis mechanikai energiából elektromosságot állít elő.

A kutatók egy olyan panelt építettek, amelyben az elektródák közé calamine-ból készült nanovezetékeket helyeztek el. Százdecibeles hangerősség esetén 50 millivolt feszültséget állítottak elő. Ez még jelenleg nem túl sok, de a fejlesztők bíznak benne, hogy képesek lesznek olyan panelt előállítani, amely néhány volt feszültség gerjesztésére képes kisebb hangerő – például az emberi hang 60-70 decibele – esetén.

Egy ilyen panel elég lehetne ahhoz, hogy egy mobiltelefon akkumulátorát feltölthessék vele. Gyakorlatilag megvalósítható lenne a töltés nélküli (illetve öntöltő) telefon, mert pusztán a használata során, a beszéddel lenne feltölthető az akkumulátor. De akár a környező zajok vagy éppen a hangos zenehallgatás is energiaforrásul szolgálnának.

Tücsi a galaktikus

A Netidők weboldalán 2010. decemberétől már MP3 formátumban lehet meghallgatni az új műsorokat. Íme itt van a két, már letölthető felvétel linkje:

2010. december 6-i műsor

2010. december 13-20-i műsor

A most elérhetővé tett fájlok 112 kbit/s-os bitrátájú, sztereó MP3-ak - arra kérem olvasóinkat, hogy jelezze, akinek gondja akad a lejátszással (megjelölve, hogy milyen lejátszóval).

Ezzel régi adósságot kezdtünk el törleszteni, noha még nem értünk a folyamat végére. A korábbi, szebb napokat látott RealAudio megoldásunknak sok előnye volt (pl. az indexelhetőség az időkódok alapján, kis tárhelyigény, a kezdetektől a streamelhetőség), de mára bizony kialakult az, hogy sokan nem hajlandóak telepíteni a gépükre a RealPlayert vagy a formátummal kompatibilis más lejátszót (pl. RealAlternative).

Az MP3-at viszont ma már a legtöbb mobiltelefon, MP3-player, táblagép, PC, Mac, és más számítógép le tudja játszani, majdnem egyeduralkodó hangfájl-formátummá vált. Tudtuk ezt már évekkel korábban is, de egy sor tényező nem állt együtt ahhoz, hogy megtegyük a változtatás lépéseit. Most azonban eldőlt: ettől kezdve már MP3-ban kerülnek fel az új műsorok, miközben megköszönjük az úttörő RealAudionak a lehetőséget, hogy már 1996. februárjától (amikor is a még az iNteRNeTTo-t irányító Nyírő András segítségével elérhetővé tettük a neten a műsorunkat, az első magyar nyelvű rádióműsort, ami a világhálón megszólalt) lehetővé tette a netes archiválást.

Mára a 15 éves hangarchivumunk tekintélyes mennyiségű műsorpercet tárol, az MP3-ra váltás nem kis feladat. Bizonyosan nem is megy egyik napról a másikra, így ezzel kapcsolatban nem is ígérhetünk mást, mint azt, hogy vizsgáljuk a lehetőségeket.

A terveink szerint kialakítjuk majd a Netidők weboldalon a podcast lehetőséget is

Az internet lassan de biztosan a tévé helyére lép. A technológia változása magával hozza a tartalomhoz jutás megváltozásának kérdését is. Talán hamarosan közvetlenül a gyártóktól jutunk a sorozathoz.

Ma már mindenkinek szembe kell néznie azzal, hogy fékezhetetlenül terjed az internetes letöltés. A tartalom egyre inkább átköltözik a virtuális térbe. Már manapság is felbukkannak olyan epizódok, amelyek csak az interneten láthatóak. Ezek vagy kifejezetten ere a közegre készült rövid kiegészítő epizódok, vagy a tévétársaságok az alacsony nézettség miatt leállította a sorozat vetítését, és a be nem mutatott részek itt lettek elérhetőek.

Van a szürke része is a feltöltésnek. Ezt jelenleg még a rajongók teszik, akik a tévében bemutatott filmet, vagy sorozat epizódot feltöltik, és mindenki számára elérhetővé teszik. A folyamat egyszerű. Este lemegy az epizód a tévében, másnap reggel már letölthető a netről. Újabb 24 órán belül már elkészül hozzá a felirat fájl is. A rajongók a világ bármely pontján élvezhetik a bemutatóval gyakorlatilag egy időben.

Ebből adódóan rögtön felmerül a kérdés: nem kellene ezt inkább másoknak megtenni? Nem lenne célszerűbb egy olyan rendszert kidolgozni, amely ezen a módszeren alapul és pénzt is termel a gyártóknak?

Miért ne tehetné maga a gyártó letölthetővé a saját tartalmát? Nézzünk egy példát. Adott egy sorozat, amely a tévében sikeres, azonban egy idő után a nézettsége visszaesik, a csatorna nem akar több részt bemutatni. Mondjuk szemára hirdetési szempontból kevés az egymilliós nézettség. A gyártónak azonban, mondjuk hatszázezres nézettségig a sorozat hasznot hajt. Neki megéri, hogy a nézői bizonyos ellentételezésért cserébe letöltsék az elkészült részeket. Amíg számára megfelelő nézettség van addig újabb és újabb epizódokat gyártana. A gyártónak érdeke a sorozat színvonalának fenntartása, megtermeli a szükséges bevételeket, a néző megkapja a kedvelt sorozatát. Mindenki jól jár.

A gyártók bevállalhatnák olyan sorozatok gyártását is, amelyekben ők fantáziát látnak, de a tévétársaságok visszadobták. Megjelenhetnek a rétegsorozatok, akár a kamaradarab szintű, mikro-költségvetésű művek, amelyek csak igen kis kulturális igényeket elégítenének ki, de gyártásuk rentábilis lenne.

Egy izgalmasabb és igazságosabb jövő állhat előttünk.