Netidők Blogtársaság

Digitális környezetben alkotjuk a szövegeink java részét, és a dolgozatokhoz, összefoglalókhoz törvényszerűen használunk forrásokat. Ezeknek a forrása törvényszerűen a web. A hagyományos környezetben tudunk tájékozódni a szakirodalom, a szakszövegek, a források között, mert megtanultuk, hogy a könyvtárban, a folyóiratokban, a kézikönyvekben, tankönyvekben megjelenő szövegeket el lehet hinni, belőlük bátran ki lehet indulni. A weben viszont az új környezethez igazodó új forráskritikai stratégiákat kell alkalmazni .A hagyományos forráskritikai stratégia bővült egy elemmel: az online forrásokkal. Ám nincs kiforrott stratégia a használatukra, csak kísérleti eljárások alakultak ki.

Első stratégiai kísérlet: teljes elutasítás. Ennek az az oka, hogy az ellenőrizhetőség és az állandóság együttes meglétét nehéz garantálni a webes szövegeknél, és még a nyilvánosságot és a nagy tömegek általi használatból eredő kontrollt nem vesszük figyelembe. Ez a stratégia jól megfigyelhető a tudományos forráskritikában a web kettes források (pl. a Wikipedia, a blogok stb.) elutasításában a hagyományos könyvtári források javára.

A másik, az előzővel teljesen ellentétes, általános stratégia a Wikipedia – Citizendium stratégiája. Dacára az előző, végletesen elutasító magatartással, ezeket a tudásmegosztó bázisokat jóformán mindenki használja. A Wikipediában virtuális nevek alatt bárki megoszthatja a tudását, és önkéntes alapon szerkesztik is a szövegeket. A végeredmény az, hogy nincs a tárgyi valósághoz köthető lektorálás, így a tényleges forrásérték ugyan csökken, de ennek ellenére tömegesen írják, szerkesztik és használják ezt a forrást. A Citizendium hasonló a Wikipédiához, mindenki írhat ide is, de csak a saját nevén, és bárki, aki regisztrált, saját nevén szerkesztheti a szövegeket. Tehát a szövegalkotás és a tudásmegosztás továbbra is önkéntes, ám a valós személyiséghez, így a valós szabályok számonkéréséhez van kötve. A regisztráció útján jelentkező író személyét a meglévő közösségnek el kell fogadnia, s csak ez után lehet valaki tagja a szerkesztőségnek. Mindennek az az eredménye, hogy pontosabb, ellenőrzöttebb tudás jelenik meg ezen a felületen, mint a Wikipédiában, ám jóval kisebb és válogatottabb a tartalom mennyisége, mert álnéven jóval könnyebb és kevésbé felelős eljárás a publikáció.

A harmadik stratégia: alkalmazkodás a virtuális térben a valós térben kialakított forráskezelési elvárásokhoz. Ez jól követhető a nyomtatásban már megjelent és azonosítható anyagok weben történő duplikálása során. Folyóiratok, hagyományos médiumok online változatai jönnek létre, így a valós térhez való kapcsolódás legitimálja ezt a webes tartalmat. Ebbe a sorba igazodik az is, amikor letöltünk egy forrásszöveget és megjelöljük a letöltés időpontját (bár hozzáteszem, hogy a szövegünk publikálásának az időpontjából ez automatikusan levezethető). Ha a webes szöveg szerzőségével nincs probléma, akkor akár jogilag is lehet hitelesíteni a webről letöltött szövegeket. Az mindenesetre biztos, hogy a webes viszonyokhoz alkalmazkodó új forráskezelési stratégiákat kell kialakítanunk.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Az interaktív telekommunikációt lehetővé tevő eszközök és műfajok környezetében óriási szerepet kap meggyőzés és a rábeszélés, tekintsük akár a blogokat, a fórumokat, vagy a csetszobákat, azonnali üzenetküldőket (instant messengereket), illetve a mindezeket a funkciókat egyesítő igen népszerű Facebook közösségi hálót. Ezeken a helyeken vita, véleménycsere, interakció, azaz párbeszéd zajlik, és ehhez elengedhetetlenül szükséges a retorikai műveltség. A retorika jelentősége tehát emelkedik. Retorikai műveltség és vitakultúra nélkül nem lehet igazán hatékony a virtuális környezet szereplőinek a kommunikációja.

Az interaktív online felületen kemény véleményütközések alakulnak ki, és a vitakultúra mellett a véleményvezérek szerepe is igen erős. A véleményvezérek meghatározó jelentőségű hozzászólók, akik az egész közösség nézetét formálják. Jelentős vitakultúra és nyelvi, retorikai műveltség kell ahhoz, hogy valakiből igazi véleményvezér válhasson egy diskurzusközösségben. A trollok viszont úgy próbálnak a teljes közösségre hatni, hogy agresszívan, rombolóan kommunikálnak, nem adnak hozzá semmit a közös tudáshoz, csak indulatokat váltanak ki. Ebben az esetben a retorikai műveltség teljes hiányát tapasztalhatjuk.

Az egyéni meglátás korlátlanul szabad megjelenésének ad terepet a blog a posztjaival vagy más néven bejegyzéseivel és a kommentjeivel, más néven hozzászólásaival. A szerkesztett online tartalomban (pl. online hírportálokon) is egyre nagyobb szerepet kapnak a webes naplók, pedig ezek alapvetően szerkesztetlen, ellenőrizetlen szövegek, és informáló-meggyőző retorikai szándékúak. A szerkesztett online tartalomszolgáltatás modellje tehát lassan megváltozik, és egyre jelentősebb szerepet kap benne a felhasználói tartalommegosztás is.

A közös, összeadódó tudás szerepe tehát emelkedik, ennek a kommunikációs környezete a web 2.0-nak nevezett webes környezet. Itt a blogok, a wikik, a közösségi és megosztó webhelyek kommunikációs műfajaiban mindenhol diskurzusos szövegek keletkeznek, pontosabban kiemelkedik a szövegek alapvetően párbeszédes jellege.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

A múlt héten én is jelen lehettem az idei Internet Hungary konferencián, amit 2000 óta szerveznek a Balaton partján, bár ezúttal már másodszor Siófokon tartották meg. Az egyik beszélgetésben elhangzott például, hogy az utóbbi egy évben a magyarországi médiapiac akkora mértékben csökkent, mintha a legnagyobb bevétellel büszkélkedő kereskedelmi tévé kivonult volna az országból. Ezért aztán most az az egyik legfontosabb kérdés, hogy miképpen lehet fenntartani az internetes tömegkommunikáció működését, ha a mai válságos időkben a cégek vagyis a hirdetők rákényszerülnek a marketing-büdzséjük csökkentésére – és hát legyünk őszinték: ezt tudják a legkönnyebben és leggyorsabban csökkenteni.

Évek óta hallunk a nagy (print-)kiadók szándékairól a fizetős tartalomszolgáltatások bevezetéséről, és jelentős sajtóvisszhangja volt a brit Times lépésének, amelynek nyomán 80%-kal csökkent az online látogatóinak a száma.


E szempontból érdekes a szlovák SME c. napilap online változatának egykori főszerkesztője, Tomáš Bella előadása, aki idén májusban indította el hazájában a Piano Media nevű szolgáltatást. Ez egy olyan ún. fizetési fal (paywall) megoldás, ami nem csak egy lapra terjed ki, hanem a legjelentősebb szlovák online médiumok összefogásával jött létre. Tehát a három nagy napilap (Hospodárske noviny üzleti napilap, a Pravda és az SME), egy sport napilap és jónéhány tematikus portál szállt be a közös üzletbe és csak néhány ingyenes hírforrás maradt meg. A felhasználóknak havi 3 euróba kerül az a hozzáférés, amivel a szlovák online média jelentős részéhez hozzáférnek.



Tomáš Bella a prezentációjában megmutatta a bevezetés előtti és utáni látogatottsági adatokat, és ez alapján az látszott, hogy nem csökkent érzékelhető módon a szlovák portálok látogatottsága. Szerinte ennek az egyik oka az, hogy majdnem a teljes online médiát lefedi a szolgáltatás, a másik pedig az, hogy a szolgáltatás ára igen visszafogott.
A modell nagyon hasonló a kábeltévék üzleti elvéhez és ezt az átalánydíjas rendszert Tomáš Bella szerint az olyan saját nyelvi kultúrával rendelkező kis országoknak jó megoldás, mint akár Magyarország is (de nem igazán alkalmas a nagy országok számára, mint az Egyesült Államok). Szerinte meg kell értetni az internet-felhasználókkal, hogy a tartalom előállítása nincs ingyen.

Az előadást követő kerekasztalbeszélgetésben a hazai kiadói világ fontos szereplői (HVG, Ringier, Figyelő, Origo) arról beszélgettek, hogy milyen esélyei lehetnek a hasonló rendszer hazai bevezetésének. A HVG kiadó képviseletében Szauer Péter elmondta, hogy az internet-felhasználók jelenleg is fizetnek a szolgáltatójuknak az internet használatáért és e használat igen jelentős része a kiadók által létrehozott tartalmak fogyasztása, így tehát felvethető az is, hogy a szolgáltatók építsék be az árakba a tartalom előállításának költségeit. A magyar piacon mindenesetre van már részleges fizetési fal megoldás (pl. Kreatív, Napi Gazdaság, HVG), tehát jellemzően tematikus oldalak szigetszerű megoldásairól van szó. Nem volt érzékelhető mindenesetre az, hogy a magyarországi média olyan típusú összefogásra készen állna, mint ami a szlovák Piano rendszer elindításához szükséges volt.

Tomáš Bella egyébként azt mondta, hogy 2012-ben szeretnének a Piano Media szolgáltatással megjelenni Magyarországon.

Szilágyi Árpád

Az internetet gyakran képzelik úgy, mint egy álnév mögé bújt, azonosíthatatlan tömeg játszóterét, ahol mindent szabad és sokan vannak. Kétségtelen, hogy a webes térben a személyiség azonosítása első ránézésre nehéz kérdés, ráadásul az egyszerű felhasználó számára nem is mindig lényeges. Gondoljunk csak egy netes közösségre, egy fórumcsoportra, amelyben virtuális személyek gyűlnek össze, és nem mindig fontos a szereplők tényleges személyazonossága.

A nagy tömegben óhatatlan, hogy a netes közösségek tagjai fel akarják hívni magukra a figyelmet, és erre remek lehetőséget nyújt, ha a virtuális világ környezetében kihasználják, hogy a valós szeméyiségükkel nehezebben azonosíthatók. Hisz aki álnév mögé bújik, az könnyebben elszakad a valós világ szabályaitól, akár nyelvi szabályokról is lehet szó, akár viselkedési szabálykról.

A virtuális környezetnek az a másik lényeges kommunikációs jellemzője, hogy nem szembesülünk a tárgyi valósággal, így még akkor is többet engedünk meg magunknak alkalom adtán, ha azonosítjuk magunkat. Gondoljunk csak arra, hogy a fiatalok, a gimnazista korosztály mi mindent kiad magáról a közösségi oldalakon pusztán azért, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ez egyébként általános biztonsági kockázatot is rejt, hisz hajlamosak vagyunk nem szembesülni az informatikai veszélyforrásokkal, kockázatokkal.

A figyelemfelkeltésssel, a kockázatos viselkedéssel összefügg a veszélyokozás, a normatívák megszegése. És amikor egy virtuális közösségben, pl. egy fórumcsoportban kommunikálunk, és ott normaszegést követünk el, beszólunk, trollok vagyunk, vagy efféle magatartást képviselünk, akkor pont a virtuális személyiségünk miatt remekül eltudjuk fedni a felelősségünket. Könnyű a webes térben úgy feltűnést kelteni, hogy nem szembesülünk a partnereinkkel, így a felelősséget is könnyebb elfedni. A figyelemfelkeltő stratégiával, az érvényesülési stratégiával tehát együttjár a felősséget elfedő stratégia.

Az itt a legfontosabb szabály, hogy azzal kell szembesülni, hogy a virtuális környezetnek saját szabályai vannak, amelyekhez alkalmazkodni kell, és ezek a szabályok nem mindig felelnek meg a tárgyi valósás szabályainak. És ebben a helyenként arctalan, virtuális világban hajlamosak vagyunk mindenáron kitűnni a tömegből, felhívni magunkra a figyelmet, Kérdés, hogy bármi áron megtesszük-e ezt!

Egy technikatörténeti sorozatban hallottam a következő történetet.

Valamikor a nyolcvanas évek végén egy Steve Pearlman nevű fiatal mérnök dolgozott az Applenél.  Jól haladtak a következő személyi számítógép építésével, amelynek már sztereó kimenete volt.  Ebben az időben még nagyon komoly kérdés volt, hogy egyáltalán mire lehet otthon használni a számítógépet, vagyis miért vegyék meg az emberek a drága, már nem csak játékra jó gépeket.

Egyik nap Pearlman fáradtan ment haza, lerogyott a kanapéra, és bekapcsolta a tévét. Épp a Star Trek – Next Generation sorozat egyik epizódja ment. Data parancsnok, a legénység android tagja, a kajütjében épp komolyzenét hallgatott kutatási célból. A komputer játszotta a felvételeket, sőt, egyszerre hármat.  

Pearlman egészen felvillanyozódott az ötlettől: zenét hallgatni a számítógépen.  Munkatársaival belevetette magát a munkába, és hamarosan megjelent a QuickTime 1.0, az első digitális zenelejátszó és konverter program. Így született meg a komputerből hallgatható digitális zene. A történet érdekessége, hogy az első bedigitalizált szám elfoglalta a teljes merevlemezt.

Pearlman milliomos lett, később megvált a cégtől és önállósította magát, újabb és újabb sikeres fejlesztések kötődnek a nevéhez. Az elmúlt években azonban már egy olyan projekten dolgozik, amely nagyon közel áll a szívéhez. Ez a készüléket is a Star Trek sorozatban látta. Úgy hívják: Holoszoba.

Toochee, a Galaktikus