Netidők Blogtársaság

Az új esztendőt gyakran kezdjük előrejelzéssel. Ezúttal úgy jövendölök, hogy egy 2011 tavaszán született bejegyzésemre térek vissza. Az ellentmondást azzal oldom fel, hogy 2011 márciusában elemeztem a Thunderbolt kifejezést, és már akkor megírtam erről a technológiáról, hogy még nem terjedt igazán, és az idő dönti majd el, hogy mennyire lesz népszerű, de újdonságértéke nyelvileg jelentős. Az óesztendő utolsó napjaiban ezt a technológiát kifejlesztő Intel bejelentette, hogy itt az idő, idén már egyre több gyártó tervezi a Thunderbolt bevezetését. Tehát a jövendölés beteljesedni látszik, a technológia elterjedésével egy újabb tulajdonnevet kell megtanulnunk.

Az Ipon.hu portál híradása szerint az ipari források arról számoltak be, hogy az Intel 2012 tavaszán dobja majd piacra harmadik generációs Core i sorozatú processzorait, valamint a hozzájuk tartozó, hetes sorozatú lapkakészletekkel ellátott alaplapjait, amelyek többségén már jelen lehet a Thunderbolt port is, így a csatlakozószabvány végre megkezdheti érdemi térhódítását.

A Thunderbolt port elterjedését eddig az akadályozta, hogy ez a technológia drágább, mint a jó ideje rendelkezésre álló USB 3.0-s szabvány (amely ugyan lassabb adatátviteli sebességet kínál, de ez is nagyobb sebességű, mint az USB 2.0), és az USB 3.0 ráadásul visszafelé kompatibilis a korábbi USB szabványokkal. Emellett, és talán éppen ezért, eddig csak az Apple termékein volt elérhető a Thunderbolt technológia. Azonban ez a technológia – éppen a tervezett tömeges bevezetés miatt – idén olcsóbbá válik. Annyi bizonyos, hogy nincs az a hatalmas sávszélesség, amelyet előbb-utóbb ne használnánk ki.

Az Ipon.hu híre szerint a Sony már biztos, hogy több termékcsaládjában is alkalmazni kívánja a Thunderbolt technológiát, csak úgy, mint az ASUS és a Gigabyte.

(Az Ipon.hu híre itt olvasható: http://www.ipon.hu/hir/2012_ben_betor_a_pc_piacra_a_thunderbolt_port/18767)

És most tekintsünk vissza a 2011. március 8-i bejegyzésre.

"Még el sem terjedt igazán az új, a korábbinál gyorsabb adatátvitelt biztosító USB 3.0 kódnévre hallgató adatátviteli technológia, de az Intel már 2011 elején bejelentette, hogy kifejlesztette az ennél is kétszer gyorsabb adatátviteli sebességű, Thunderbolt névre keresztelt technológiát. Egyes elemzők ebben látják a jövőt, mások pedig halva született ötletnek tartják ennek az új platformnak a bevezetését. Az idő eldönti, kinek lesz igaza, az viszont tény, hogy 2011 tavaszán az az aktualitása ennek a fejlesztésnek, hogy az új MacBook Pro notebookokon már a Thunderbolt csatlakozó is megtalálható. Mindenesetre a Thunderbolt névről már most érdemes elgondolkodni.

A Thunderbolt fantázianév, és mint ilyen, az informatikai szakkifejezések sajátos csoportjába tartozik, hisz sok IT terminus metaforikus (képi), illetve kódok, szám-betű kombinációk formájában terjedt el. A Thunderbolt kifejezés jelentése 'villámcsapás', 'mennykőcsapás', ehhez hasonló névadási logikára vezethető vissza a – szintén adatátviteli technológiát jelölő – FireWire 'tűzvezeték' név. A Thunderbolt fantázianév mögött jól érthető a névválasztás oka, ez a név azt sugallja, hogy ez az adatátviteli technológia olyan gyorsan akkora adatmennyiséget tud átadni, mint egy igazi villámcsapás, illetve annak az energiája. Akár ok-okozati szinten is folytathatjuk a logikát, mert – legalábbis a tervezők és az elemzők egy része szerint – a Thunderbolt úgy jelenik meg a hasonló technológiák között, mint ahogy beüt a mennykő. Érdekes párhuzamosság tapasztalható a Thunderbolt és a FireWire technológia neve és elterjedése között is, hiszen mindkét névtípus fantázianév, és mindkét technológiát az Apple gépein vezették be először.

Megjegyzem, hogy a technológiát nem ismerő, egyszerű felhasználók számára kicsit zavaró lehet, hogy a thunder- előtag már foglalt az IT világban, mert a szoftverek között igen népszerű a Mozilla Thunderbird ('viharmadár') nevű levelező kliens szoftvere."

Eddig a tavalyi bejegyzés, amely nyelvileg időtállló, ám technológiai érvényessége már nem rajtam múlik.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Az ünnepek között jobban esik némileg könnyedebb témákkal foglalkozni, így egy igen népszerű közösségi tevékenységgel, a népi honosítással foglalkozom. Hogy miért népi? Mert közösségi, alulról (tehát a felhasználói tömegek felől jövő), spontán és laikus foglalatosság, amely abból a közkeletű sztereotípiából indul ki, hogy az idegen szavak károsak, rontják a nyelvünket, ezért magyar elemeket kell használnunk helyettük. Ám létezik ennél kevésbé radikális motiváció is, az, hogy az idegen szavakat a stílus gazdagítására, a közérthetőség céljából, esetleg esztétikai célok miatt miatt célszerű magyar, illetve már megszokott megfelelőkkel helyettesíteni. És ez a közösségi „sport" egyre népszerűbb, amelynek a közösségi webhelyek igen jó környezetet nyújtanak. Ezeken a webhelyeken ugyanis a felhasználói csoportok a maguk kezdeményezésére, a maguk érdeklődésére, a közös tudásuk vagy éppen ügyetlenségük alapján tartalmat produkálnak, és közösségeket alkotnak. Számos honosító, magyarító közösséget találunk a weben, az ő ötleteikből, néha megmosolyogtató, néhol figyelemre méltó produkcióiból szemezgetek ezúttal.

A honosítás jellemzően olyan téma, amihez mindenki ért, legalábbis sokan gondolják így. Valójában azonban a honosítás egy bonyolult, jelentős szakmai, technológiai és tudományos felkészültséget igénylő tevékenység. A laikus csoportok tehát gyakran követnek el hibákat. Az első jellemző hiba, hogy minden áron, mindent magyarítani akarnak, még azt is, amit már megszoktunk, és ami már bevált. Például manapság nincs értelme már az e-mailt, a monitort magyarítani.

További jelentős probléma, hogy miként magyarítjuk a kiválasztott kifejezést. Sokszor előfordul, hogy érthetetlen, zavaros, továbbra is idegen eredetű az állítólagos magyarítási javaslat. Például ki találják-e minek a magyarítási javaslata a hangzol, a tetszjelez, a cejiz vagy a kedvjelez? Hát persze, hogy a lájkolásé. De a pendrive magyarítási javaslatai között is vannak érdekes kezdeményezések, például a tokoska, az adattyú, a böktár, a pender, a penderítő vagy a pöndi.

És hogy honnan veszem mindezeket? Nem őrültem meg teljesen, hanem a weben, némi keresgélés után találtam olyan közösségeket, weboldalakat, ahol mozgalomszerű honosítási csoportok álltak össze. A spontán, laikus magyarítási kísérletek igen érdekesek, nagyon tanulságosak. Lehet vitatkozni arról, hogy ez hasznos-e vagy káros, és persze a nyelvész körökben meg is indult ez a vita, de szerintem fölösleges, mert a web kettes közösségek elé nem lehet tudományos gátat állítani, ha máshol nem, hát a közösségi oldalakon (pl. a Facebookon) megtalálják a helyüket. A spontán magyarítás mindenesetre természetes jelenség, lám lehet vitatni is a hasznát.

És most lássunk néhány további, figyelemre méltó népi magyarítási javaslatot: pendrive: tolltár, adatkulcs, USB-kulcs, memóriakulcs. E-book: e-könyv, szoftver: lágymű, lágyék. Hardware: kemély, géptest, vas, hardver, csontmű.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

A mai webes szövegvilágban már természetes, hogy a legtöbb szövegnek elválaszthatatlan része a multimédia: a kép, a videó és a hang. Alapjában véve nem újdonság mindez, hisz képpel ellátott szövegek mindig is voltak, elég, ha csak arra gondolunk, amikor a 19. század második felétől a nyomdatechnika volt már annyira fejlett, hogy igazán jó képeket lehetett az írott szövegek mellé nyomtatni. Innentől kezdve nem utolsósorban a technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre inkább egyenrangú részévé válik az írott szövegnek a kép. Nagyjából ezt az időszakot nevezhetjük ikonikus fordulatnak. Ikonikus, azaz képi fordulat, ami azt jelenti, hogy az írott szöveg lassan elveszíti az egyeduralkodó szerepét az információközlésben, és a kép egyre több információt közvetít a nyomtatott szövegekben is. Gondoljunk csak a képregényekre, a könyvillusztrációkra.

A multimediális szöveg fogalma tehát nem újdonság, ám a weben mindez fölerősödik, szinte alapkövetelménnyé válik az írott szövegek multimedialitása. Mindez pedig visszavezethető a world wide webnek arra a technológiai lehetőségére, hogy írott, képi, mozgó, hangos állományokat is képes kezelni. Ilyenek például a képes weboldalak, vagy egy Facebook-profil.

Ám az az igazán érdekes, hogy vannak dominánsan multimediális szövegek is, amelyekben a szövegszerű, verbális elemek vannak kisebbségben, és inkább képi természetűek. Például egy híroldal képes tudósítása pont ilyen, sok-sok kép, képgaléria található a mind rövidebb írott szöveg mellett.

A legérdekesebbek azonban a tisztán multimediális szövegkonstrukciók, szövegszerkezetek, amelyekben nincs, vagy alig van írott szöveg. Ilyenek például a videoblogok, de vannak olyan cikkek, főként tematikus portálokon, amelyekben a videó dominál, és a szöveg olyan rövid, hogy csak annyi a szerepe, hogy fölhívja a figyelmet a képre.

Ezek a dominánsan képi, multimediális szövegek is szövegek, csak alapvetően nem írottak, mint a hagyományos szövegek, hanem a szöveg része, adott esetben domináns alkotóeleme a vizualitás, a multimédia. És mindennek az online médiában különös jelentősége van, hisz a médiának ez az ága, amit új médiának is neveznek, egyre inkább multimediális, alig találunk olyan médiaportált, amelynek ne lenne fontos része a videó és a képgaléria.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Az Intel 4004-es sorszámú áramköre ma már a világ egyik legkeresettebb „antik chipje”, gyűjtemények becses darabja – a Wikipédia információja szerint 2005-ben a hasonló chipek ára az 1000 dolláros összeget is elérte az eBayen. 40 évvel ezelőtt még ez volt a haladás maga, a digitális high-tech. Ez a világ első mikroprocessszora.

A legnagyobb processzorgyártó, az Intel három évvel korábban, 1968-ban indult. Az első négy alkalmazottjuk egyike volt a magyar származású Vadász László, aki irányítása alatt készült el 1971-ben a 4004-es, az első mikroprocesszor, amelyben még „csak” 2300 tranzisztor működött, maximális órajele 740 kHz volt. A 4004-es leszármazottja lett 1979-ben a 8088-as, ami aztán az IBM PC processzora lett… Golobeff Róbert, az Intel Magyarország vezetője és Képes Gábor muzeológus volt a műsorunk vendége.



Golubeff Róbert: Az első processzor a 4004-es volt, de az mai szemmel még nem számítógépekbe volt beépítve. A processzor története az, hogy az Intel kapott egy megrendelést egy számológépgyártó cégtől sokféle különböző számológép-chip legyártására. Mert ugye akkor még úgy volt, hogy buta számológép – buta chip, közepes számológép – közepes chip, okos számológép – okos chip. Elkezdtek gondolkodni az Intel mérnökei, hogy nem tizensokféle chipet kéne gyártani, hanem találjunk ki egyet, amit be lehet állítani olyanra, hogy tizensokféle chipként tudjon viselkedni. Így született a 4004-es és ezt elnevezték mikroprocesszornak.

Nagyistók Tibor: Egyébként hogy ha technológus mérnökként nézi az ember, akkor tényleg nevetséges számokról (2300 tranzisztor), meg méretekről beszélünk… Mi volt a technológiai áttörés a 4004-es esetében?

Golubeff Róbert: Maga a tény, hogy programozható alkatrészt állítottak elő. Az összes előzőek tudtak valamit nagyon jól vagy többé-kevésbé jól. A 4004-es volt az, ami több dolgot tudott. Tehát van kávédaráló, meg van turmixgép, ami tud kávét is darálni, meg húst is darálni. A 4004-essel föltalálták ezt a „turmixgépet”, hiszen meg lehet mondani neki, hogy mit csináljon.

Kovács Tücsi Mihály: Most hol tartunk tranzisztorszámban?

Golubeff Róbert: Egymilliárd körül.

Nagyistók Tibor: És 50 magnál…

Golubeff Róbert: Egyszer létrejött egy 80 magos processzor is, de ez csak kísérleti példány volt. Amit most lehet látni, az a nagyon nagy tömegben elterjedt négy- illetve nyolcmagos processzorok.

Képes Gábor: Az az igazság, hogy az emberek általában összekeverik az integrált áramkört (mikrochip-et) a mikroprocesszorral. Integrált áramkör volt már a 4004 előtt, sőt zsebszámológép is volt már akkoriban, a 60-as évek legvégén, ott Texas környékén. De a számítógép vezérlőművét, tehát azt, hogy az egész „agyát” egyetlen ilyen integrált áramkörbe sikerült besűríteni, az volt egy egészen forradalmi újítás 40 évvel ezelőtt.

Nagyistók Tibor: Képes Gábor behozott a múzeumból egy valamikor még nagy számítási teljesítményűnek számító, de most már inkább gumibot-kinézetű valamit. Ez micsoda?

Képes Gábor: Ezt csak érdekességként hoztam: ez egy logar-henger, amin két logaritmus-skála van spirálban és akkor egy ilyen középső tolókát mozgatva lehet szorozni-osztani vele. Én ezt csak azért hoztam be, mert mi most nagyon örülünk az Intel 4004 és kortársai által elindított forradalomnak, de voltak ennek kárvallottjai is, mert például az az Otis King úr, illetve az ő leszármazottai, akik 50-60 éven keresztül gyártották ezt a szorzó-osztó szerkentyűt, ők biztosan nem örültek ennek az elképesztő forradalomnak, ami 40 évvel ezelőtt elindult. Egyébként az Intel 4004-est most meg is lehet tekinteni, ami elég nagy ritkaság, mert tudomásom szerint Magyarországon mg nem is volt sehol kiállítva. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban év végéig látható a DOStalgia című kiállításon.

A mindennapi életünkhöz fontos alapismeret következik most. Sokakban él még az a beidegződés, hogy amikor egy ügyet akarnak elintézni egy szolgáltató ügyfélszolgálatán, az bizonyára úgy történik, mint régen, amikor az ügyintéző – megnevezéséhez híven – intézte az ügyet teljes egészében. Nos, ezt a képet tessék szépen elfelejteni úgy ahogy van! A legeredményesebben úgy közelíthetünk a mai világban az ügyfélszolgálatokhoz, ha azokat a kávéautomatákhoz hasonlatos módon használjuk.

A kávéautomata tudniillik egy gép. Ha nem nyúlunk hozzá, akkor nem csinál semmit. Csak áll ott és várja, hogy valaki bedobálja a huszasokat és nyomkodja a gombjait. Magától nem csinál semmit. Sőt, néha az is előfordul, hogy bedobáltuk a pénzt, nyomkodtuk a gombokat és akkor sem történik semmi. Ilyenkor vagy segít egy újabb gombnyomás vagy nem. A régi pályaudvari automatáknál ilyenkor még az oldalba rúgás is segített… (Igen, adja magát a "csavar" a hasonlatban, hogy az italautomatáknak is van ügyfélszolgálata… végső esetben őket is fel lehet hívni. A múltkor pont így jártam, amikor a műsor felvétele után a Rádió egyik automatájából akartam egy ásványvizes palackot kinyerni, a masina azonban nem működött sehogy sem. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol udvariasan feljegyezték az adataimat – de utána nem történt semmi, soha többé nem hallottam róluk. 160 forintom és pár percnyi mobilhívásom bánta.)

De vissza a hasonlatra! Ha intéznivalónk van egy ügyfélszolgálattal, akkor képzeljük azt, hogy egy kávéautomata előtt állunk. Tehát nem ember-ember kommunikáció zajlik, hanem ember-gép kommunikáció. Annak ellenére, hogy a vonal túlvégén egy élő emberrel beszélgetünk, a helyzet valójában az, hogy a mai ügyfélszolgálatosok az esetek nagy többségében egy nagy rendszer részeként működnek (vagy pontosabban: dolgoznak). A rendszer egészében pedig bonyolult folyamatok, szerverek, érzékelők működnek.

Ráadásul a mai szolgáltatók sokszor nagy ügyféladatbázissal rendelkeznek, több tízezer/százezer vagy éppen többmilliós ügyfélkör panaszait kénytelen így vagy úgy kezelni - vagyis elvileg is képtelenség, hogy a telefonos ügyintézők ténylegesen nyomon kövessék az ügyeket.

Amikor tehát bejelentünk egy hibát, ne gondoljuk, hogy a vonal túlvégén az ügyfélszolgálatos szívén fogja viselni az ügyünket a folyamat végéig, a hiba elhárításáig. Ő felveszi a hibát, majd a következő fázis már a rendszer egy másik részén folytatódik: vagy egy gép vagy egy másik ember folytatja.

A legutóbbi műsorunkban digitális jogászunk, Dudás Ágnes mesélte el az internet hozzáférésének áthelyezésével kapcsolatos kálváriát. Meghívtam a műsorba Németh Attilát, aki ügyfél érdekképviselő menedzser volt a legnagyobb magyarországi távközlési szolgáltatónál, hogy világítsa meg számunkra, mi történik ilyenkor a háttérben. Ezután válaszolt arra a kérdésre is, hogy mit tehet a hétköznapi felhasználó, milyen lehetőségei vannak, ha az ügye elakad az ügyfélszolgálaton és láthatóan nem mozdul előre a megoldás felé?


Németh Attila: Én azt gondolom, hogy az ügyvédi felszólítás, levelezgetés, kártérítés érvényesítése hosszú távú célként elfogadható, de rövid távon biztos, hogy nem fogja megoldani a problémát. Ilyen esetre az ügyfeleknek a legbékésebb módozatot tanácsolom: udvariasan, de folyamatosan a szolgáltatót piszkálják annak érdekében, hogy a hibát, a panaszt a szolgáltató rögzítse. Mert ez azt jelenti, hogy a telefonos ügyfélszolgálatos a házon belül köteles a felettesének ezt jelezni. Lehet vezetői visszahívást is kérni: ez azt jelenti, hogy ha az ügyfél nem elégedett az ügyintézővel, akivel éppen beszél, akkor 24 órán belül annak a főnöke köteles visszahívni őt. Érdemes tehát az ilyen jellegű problémákat minél intenzívebben, de határozottan és – ismétlem! – udvariasan felszínen tartani. Nem az ügyfélszolgálatos tehet a kialakult helyzetről.

Szilágyi Árpád