Netidők Blogtársaság

Egy művész egyedi módszerrel hasznosította újra a felhők korában feleslegessé vált CD-gyűjteményét. Az aprítékből madár-, hód-, macska-, és fantázia lényszobrokat készít, a lemez szivárványos felülete a szikrázó tollakat és szőrt utánozza.

Toochee, a Galaktikus

| Még több lehetőség

Új kategória jelent meg a hordozható gépek világában? A webbook névre keresztelt készüléktípus a tablet és a netbook keveréke, de felfogható hordozható tévéként is, amely kombinálva van egy böngészővel.

A kifejezés alakja szerint szóösszetételnek tűnik: a web (< world wide web) és a book ('könyv') tagokból. Ám ha jobban utánajárunk, akkor rájöhetünk, hogy az utótag valójában a netbook összetételből elvont book alakból származik. A hordozható számítógépek csoportjában a -book utótag a notebook 'jegyzetfüzet', 'feljegyzésre szolgáló könyv' szónak a metaforikus jelentésvátozású alakjából származik. Így jött létre a notebookból a netbook 'hordozható, ultrakönnyű, optikai meghajtó nélküli, kis méretű notebook', és a webbook pedig a notebook változata mind nyelvileg, mind technológiailag. A netbookkal való rokonságra utal, hogy a net és a web szóalak az egyszerű felhasználók számára szinonimaként funkcionál. Igaz, hogy technológiai értelemben a net (ami az internet alak rövidülése) és a web (ami a world wide web rövidülése) nem szinonima, mert a web az interneten érhető el, tehát a net a tágabb jelentéskörű fogalom.

A webbok alakról egyébként könnyen asszociálhatunk az egyre népszerűbb ebook olvasókra is, ebből a szempontból megtévesztő lehet a -book utótag.

A webbook főbb funkciói a következők: tévénézés, internetes rádiózás, podcastok hallgatása, zenehallgatás, emailezés, kép és videomegosztás, böngészés, általában internetezés, hírböngészés és minden olyan művelet, amelyhez internet kell, ám háttértároló nem szükséges. Ebben a géptípusban ugyanis nincs merevlemezes vagy SSD háttértároló. Kihajtható dizájnú készülék, amelynek a billentyűjét egészen ki lehet hajtani, hogy felállítható legyen a kényelmes tévénézéshez, tévéhez is lehet csatlakoztatni. A háttértár hiánya miatt minden alkalmazást a felhőben érhet el a felhasználó, mindent a weben tárol, mindent streamben lehet nézni, hallgatni rajta. Cserébe nagyon egyszerű a felépítése, mindent önműködően intéz (frissít, biztonságot felügyel, rendszert kezel).

Ebből a rövid technikai leírásból is kiderül, hogy sok a hasonlóság a jelentésében is egymáshoz igen közel álló webbook és netbook között, ám kétségtelenül vannak különbségek is. Ha akarjuk, felfoghatjuk marketingfogásnak is, esetleg valós kategóriamegnevezésnek. Majd az idő eldönti.

További részletek a Netidők Tumblr oldalán.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

A 90-es években még egyértelműen ’Byte’-nak írtuk, aztán a magyar nyelvi környezetben szép fokozatosan átálltunk a bájt írásmódra. (Noha a Wikipédia szócikkében mind a mai napig byte-ként találjuk meg.) Kevesen tudják, hogy a szót angolul azért írják így, hogy ne lehessen összekeverni az eredeti ’bite’ alakot az informatikában egész mást jelentő ’bit’ alakkal – noha itt Magyarországon így is összetévesztik sokan. Nagyon leegyszerűsítve olyan ez, mint a milliméter és a centiméter közti különbség.

A byte kifejezést egyébként egy német származású amerikai számítógéptudósnak, Werner Buchholznak köszönhetjük. Buchholz úr egyébként idén szeptemberben lesz 90 éves. 1956 júliusában született a szó, amikor az IBM a 7030-as számítógépén dolgozott. (Ismertebb neve: Stretch, ez volt az IBM első tranzisztorokkal megépített szuperszámítógépe.)



Ma már sokan tudják, hogy egy bájt 8 bitből áll. Vagy még pontosabban: 8 összetartozó bit alkotta adatsorozatot nevezzük bájtnak. Nem volt mindig ilyen egyértelmű, hiszen a „forradalminak” is tekinthető 7030-as tervezése közben még 1 és 6 bit közötti méretű adategységet neveztek bájtnak, aztán ugyanezen év végén áttértek a 8 bites adatsorozatra. (Egyébként létezik 9 bites byte is, de ez eléggé „egzotikus” és kivételes.) Ez a 8 bites adatsorozat annyira bevált, hogy átvették az IBM System 360-as gépébe, majd ettől kezdve a modern számítástechnika mértékegysége lett. Lényegében ma is ezt használjuk a PC-ben, a mobiltelefonokban, a táblagépekben, de még a tévés set-top-box-okban is.

Érdekes még az is, hogy hogyan mondjuk azt, ha nagyon sok bájtot akarunk említeni. Bódi Zoltán Infoszótárában erre is kitért, vagy a Wikipédia szócikkében is utánanézhetünk e kifejezésnek. Érdemes vigyázni arra, hogy a bájt jele a nagy B, és a kilobájt kivételével (kB) minden prefixumát is nagy betűvel kell írni, például megabájt = MB, gigabájt = GB és terabájt = TB. Ez utóbbit is érdemes megjegyezni: nem terra, hanem terabájt – egy r-rel!

Azt is érdemes megemlíteni, hogy a számítástechnikában használatos még egy nagyon hasonló jelentésű kifejezés: a ’szó’ vagy ’szóhossz’. Ez a szó annyit tesz, hogy egy működési lépés alatt hány bit információt tud feldolgozni a gép. Ha pedig megadjuk a processzor szóhosszát, akkor a belső szóhosszról beszélünk. A 15-20 évvel ezelőtti PC-k processzora 16 bites volt, tehát a belső szóhossza 2 bájt, míg a modernebb 32 bites processzorok 4 bájt szóhosszúságúak, a 64 bitesek pedig 8 bájtos szóval dolgoznak.

Szilágyi Árpád

A sajtótermékektől és általában a hagyományos tömegmédiától azt várjuk el mi, fogyasztók, hogy informáljanak a világ eseményeiről, tehát a média a tradicionális tartalomprodukáló információforrás, amely készen kínálja az információkat, a tudást, az adatok első számú forrásává vált. A modern világban ez a folyamat annyira előrehaladt, hogy a média hitelesíti a híreket, úgy is fogalmazhatunk Marshall McLuhan gondolatával élve, hogy a média maga az üzenet. A hagyományos média szerkezete ehhez jól alkalmazkodik, és a szerkesztőségi rendszer megszűri, kontrollálja az információkat, hangsúlyokat tesz ki, természetes működésével meghatározza a lényeges témákat, azaz tematizál. Mindebben a tevékenységi körben szinte monopolhelyzete van a média zárt szerkesztőségi modelljének, amely kevésbé vonja be a tartalomprodukálásba a befogadót.

Ebben a helyzetben a weben az igazi változást a web 2.0 világa hozta, amikor megjelentek a felhasználók, és elkezdtek szabadon, különösebb technikai, szakmai kontroll nélkül saját tartalmat produkálni. Egy ügyes blogger némi íráskészséggel, megfelelő felkészültséggel és jó témaérzékenységgel szerencsés esetben jelentős befogadóközönséget tud elérni. És hangsúlyozom, hogy mindezt adott esetben az újságírói szakmai környezet és ismeretanyag nélkül teheti. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy blogger gyorsabban, szubjektívebb hangvételben, esetleg az újságírói műfaji szabályok betartása nélkül képes informálni a közvéleményt. A gyakorlott, aktív, támogatott bloggerekből könnyen válik véleményvezér. A tartalomprodukáló felhasználó a szerkesztőségi, vállalati kötöttségek nélkül olyan témákkal, olyan nézőpontból is foglalkozhat, ahogy a hagyományos, meghatározó (mainstream) média nem. Azaz a web 2.0 világában már nemcsak a hagyományos média képes tematizálni a közvéleményt, hanem a blogok, a web 2.0 alkalmazások szerzői is.

A nemzetközi felmérések (pl. a Technorati elemzése: http://technorati.com/blogging/article/state-of-the-blogosphere-2011-part3/page-2/) szerint is hatással van mindez a hagyományos tömegmédiára, hisz már jól mérhető az is, hogy van a bloggereknek egy olyan, egyelőre még igen vékony rétege, amelyik hivatásos újságíróként vagy egykori profi újságíróként blogol, és akár pénzt is kap a bejegyzéseiért. Megjelentek tehát a felhasználók, a web 2.0-ás véleményvezérek és az egyszerű bloggerek a médiában, az ellenőrzött műfajú és információtartalmú, alapvetően nem interaktív, objektivitásra törekvő médiaműfajok lazulnak, és az interakció, a szubjektivitás irányába fordulnak.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Ezek a kifejezések egy jól ismert szerkezeti mintára épülnek, a hijacking mintájára. Ez már sok éve ismerős az internetes kórokozók közt, már a néhány évvel ezelőtti Infoszótár szócikkekben is benne volt. Valahogy így: a hijacker is egy malware, vagyis a károkozók közé tartozik. A hijacker angolul szó szerint 'gépeltérítőt' jelent, az informatikában metaforikus jelentésátvitellel 'eltérítő program' értelmű. A hijacker átveszi az irányítást a böngészőprogram bizonyos elemei fölött, például a böngésző kezdőlapját átírja, a keresőprogramot átirányítja, működését befolyásolja.

A hijacker mintájára jött tehát létre a likejacking, ami akaratunkon kívül oszt meg egy tartalmat a nevünkben a közösségi hálón, a Facebookon. Miközben rákattintunk a like gombra, tőlünk teljesen függetlenül kikerül az üzenőfalunkra egy tartalom, valamilyen videó. Voltaképpen itt a megosztásunk, illetve a kattintásunk van eltérítve, épp ezért nevezik clickjackingnek is. Ezek az eltérítő malware-ek voltaképpen csalások, amelyre szintén van IT szakkifejezés: scam (ez is benne volt már az Infoszótárban), ez a szó azt jelenti, hogy 'csalás', 'szélhámosság'. Érdekes, hogy a scam igen hasonlít a szintén csalások közé tartozó spam szóalakhoz.

A likejacking azért veszélyes, mert az ismerőseink nevében, de az ő akaratukkal ellentétben oszt meg egy tartalmat, ami a mi lájkolásunknak köszönhetően a mi felületünkön is megjelenik, és még csak nem is gyanakodhatunk a becsapásra, mert a közösségi oldalakon való tartalommegosztásban nem nagyon van személyes elem, amelyből ráismerhetnénk az illető stílusára.

Az újabb csalás tehát formailag és jelentéstanilag is jól beleilleszkedik a már megszokott mintákba.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség