Netidők Blogtársaság

Most akkor háború folyik a hagyományos és az internet televíziózás között? - tehetjük fel a kérdést a 18. Media Hungary előadásainak meghallgatása után. Egyesek szerint a Netflix és az HBO között az utóbbi 1-2 évben kibontakozó harc mára háborúvá terebélyesedett, mások szerint inkább azt látni, hogy a két modell egybeér és a szereplők megpróbálják az ideális konstrukciót kikeverni a modellek elemeinek elegyítésével. Végül vannak, akik azt hangoztatják, hogy a hagyományos tévézés erejét továbbra sem kezdte ki érdemben az internet, az emberek a kanapén ülve egyfajta zombiként úgyis azt nézik, amit éppen adnak.

Peter Broderick szerint a hagyományos lineáris és az internetes tévézés közötti harc háborúvá vált. Ez jól látszik abból, hogy az HBO megpróbál Netflix-szé válni (lásd HBO Go, amivel bárhol nézhető a neten is a csatorna műsora - igaz, ehhez még hagyományos előfizetés is kell) - a Netflix pedig HBO-vá (saját tartalom gyártásával, például a House of Cards sorozat bemutatásával Kevin Spacey főszereplésével, amely 13 órában készült el, reklámok, rész eleji emlékeztetők vagy rész végi váratlan fordulatok nélkül. A sorozat részeit egyszerre tette közzé a Netflix, nem egymás után, így akár egyszerre is megnézhetőek).

A televízió megújulása tehát megindult, amiről azonban igazán senki sem beszélt, hogy az olyan pici piacokon, mint a magyar, ahol ráadásul nagy részben szinkronizáltak a külföldi tévés tartalmak, vajon ki fogja elhozni nekünk a streaming alapú internetes tévézést legális formában? Belép-e valamikor a magyar piacra a Netflix? Ki fogja például a jellemzően amerikai sorozatokat magyar piacon jogosítani, szinkronizált formában az interneten legális formában közzétenni? Amíg ez nem valósul meg, addig egyelőre a magyar nézőknek marad a sima tévénézés, a műsorok rögzítése (time shift) vagy a kényelmes, de illegális torrentezés. Mindez ráadásul nem egyedi probléma, minden olyan, magyarhoz hasonló piacon ez a helyzet, ami a tévés világ (fél)perifériáján fordul elő és nem elég nagy vagy izgalmas a nagy szereplők számára, hogy a belépéshez szükséges beruházásokat megtegyék.

Persze van a televíziózáson kívül is mozgóképes élet. Magyarországon havi kb. 3 millió ember néz videót a YouTube-on, évente 8 milliárd alkalommal(!) néznek meg videó tartalmat a magyarok a YouTube-on. Ugyanakkor tudjuk, hogy a YouTube által a napokban elindított fizetős csatornák sem érkeznek meg Magyarországra. Hiába a relatív fejlettség és például az EU tagság, meg kell várnunk, amíg a főbb piacokon lezajlik a televíziózás átalakulása, a nagy szereplők csak utána fognak az ilyen piacokra nyitni, mint a magyar. Addig tehát van ideje a helyi piacon érdekelt szereplőknek felkészülni a várható versenyre, hogy elébe menjenek a televíziózás megújulásának.

A tévézést tekintve jöhetne a változás a mobilok felől is. Ludanyi Arnold érdekes előadásában a mobil tévézésről beszélt. Tézise szerint a mobil szolgáltatók, műsorszórók, televíziós műsorszolgáltatók különböző metszeteiben más-más modellekkel láthatjuk a mobil tévézést vagy videózást. A mind a három szereplőt érintő közös metszetben lett volna a DVB-H (földfelszíni, digitális, mobilos műsorszórás), de mint tudjuk, ez nem váltotta be a hozza fűzött reményeket. 2007-ben 2015-re még 200 millió DVB-H műsornézőt vártak. A várt áttörés azonban elmaradt. De ez nem jelenti azt, hogy a mobilon tévézés, a mobil videózás ne lenne népszerű. A mobil szolgáltatók erősek lehetnek ezen a területen, illetve a műsorszórók is kísérleteznek a műsorok mobil hálózaton való továbbításával (lásd például az Antenna Hungária mobil alkalmazását, amelyet az elmúlt hetekben 80 ezerszer töltöttek le okostelefonokra mindenféle különösebb csinnadratta és kampány nélkül is.) A mobilok felé való nyitás teljesen logikus lépés: egy amerikai kutatás alapján a mobil videózás a harmadik legnépszerűbb okostelefon használati terület. Az emberek mobilon néznek zenei klipeket, filmelőzeteseket, vicces videókat, reklámvideókat, „hogyan csináljuk” videókat, stb. A mobil videózás szemben a hagyományos televíziózással inkább tekinthető közösségi tevékenységnek: a jó tartalmakat rögtön megosztják a neten, de előfordul az is, hogy közösen nézik meg a készüléken barátokkal a videót. Ugyanakkor egyértelműen kiegészítő tevékenység (tehát nem tesz ki napi 3-4 órát, mint a rendes tévézés), de bizonyos rész célcsoportokban egészen erős, a nap végére elég sokan néznek mobilon videót. Mindent összevetve tehát, amíg a mobil broadcasting (műsorszórás) nem igazán működik, a streaming (mobil neten nézhető műsor) vagy a mobil videózás viszont igen. De inkább kiegészítő, mint helyettesítő tevékenység. Nem véletlen, hogy a YouTube a mobilos forgalom 24%-ért felelős globálisan.

Végeredményben, hogy a kiinduló kérdésre válaszolják (újra szexi-e a tévézés) azt kell mondjam, hogy a mozgókép lett újra izgalmas. A médiumokat (nyomtatott sajtó, online sajtó, rádió, tévézés…) elnézve jelenleg a legforradalmibb változások ezen a területen zajlanak, a szemünk előtt újul meg a tévézés előző évtizedekben ismerős modellje, amiből remélhetőleg a tévénézők profitálnak majd a legtöbbet.

Pintér Robesz

Imádok zenét hallgatni. A napokban átálltam a Deezer zenei szolgáltatás használatára, aminek kapcsán felmerült bennem mennyire megváltozott az elmúlt 20 évben, hogy hogyan és milyen zenéket hallgathatok. Ugyanakkor a walkmanes, kazettás, az mp3-as és a mobiltelefonos streaminges időszaknak egyaránt meg voltak - vannak a maga kompromisszumai és szűk keresztmetszetei. Mindeközben azonban a korlátos világból eljutottunk a bőség zavaráig.

17 éves voltam 1993-ban, amikor életem első walkman-jéhez hozzájutottam - talán egy kicsit későn, de nagyon örültem neki. Napi 3-4 órát nyüstöltem éveken keresztül és még ma is működik. Akkoriban már volt vagy 50-100 kazettám, rajtuk mindenféle zenével, amit rendszerint ismerősöktől "szereztem". Némelyik minősége kiváló volt - közvetlenül CD-ről voltak átmásolva. Akkoriban a CD a magyar zsebeknek szinte megfizethetetlen volt (szerintem még ma is az), műsoros kazettát pedig ritkán vettem. Mind a mai napig meg vannak ezek a kazetták, néha napján még hallgatni is szoktam őket... A kazettás időszak zenehallgatására az volt a jellemző, hogy korlátozott volt a zenék elérhetősége és többnyire alkut kellett kötni a minőség terén is. A walkman ugyan mobilissá tette a zenét, de az ember maximum néhány kazettát vitt magával egy útra, jó előre el kellett tehát döntenie, hogy majd milyen zenéhez lesz kedve.

A következő minőségi ugrást számomra az mp3 lejátszók megjelenése hozta el a 2000-es évek közepén. A korábbi másolt kazettákhoz képest az mp3 minősége fényévekkel jobb volt, csak az igazán vájt fülűek véltek felfedezni minőségromlást a CD-hez képest (nem is tudom, hogy ezért inkább irigyelni vagy sajnálni kellene-e inkább őket). Nekem tökéletesen megfelelt az mp3 minősége. Ami zavart, hogy az mp3 lejátszók vagy az mp3-at lejátszó telefonok (volt egy walkman telefonom is, imádtam) kapacitása korlátos volt. Mindössze néhány album fért rájuk, sohasem a teljes zenei gyűjteményem. Emiatt macerásabb volt zenét vinni egy útra, mint a kazettás korszak idején: nem volt elég pár perc, hogy kiválasszam melyik kazettát vigyem magammal - be kellett kapcsolni a számítógépet és egyenként másolgatni a zenéket vagy albumokat. Ezt nagyon utáltam. A korszak másik dilemmája, hogy az ember a sötét oldalra állt-e, vagy jogtiszta forrásból szerezte-e be a zenéit. Mivel idehaza mp3-akat gyakorlatilag nem lehetett igen sokáig jogtisztán beszerezni, tiszta úton maradt a költséges CD-zés. Nekem is van olyan 100-200 CD-m, néha még most is hallgatom őket. Fekszik bennük pár százezer forintom, miközben töredékét sem sikerült beszereznem annak a zenének, amit igazán szerettem volna.

A következő szintet nekem egy olyan mp3 lejátszó beszerzése jelentette 2008-ban, amire egy időben az összes zeném ráfért - hogy ne kelljen rajta mindig csereberélni a zenéket. Így beszereztem egy 120 gigás iPod-ot, amire 20 ezer zeneszám fért volna fel. Itt már nem jelentett problémát, hogy milyen zenét vigyek magammal, mindig nálam volt minden. Viszont, amit megfigyeltem, hogy így nagyjából megrekedtem 2008-ban, azóta szinte semmilyen új zenét nem szereztem be. Ráadásul 20 ezer zeneszám irtózatosan sok, az iPodon lévő zenék egy jelentős részét az elmúlt öt évben egyetlen egyszer sem hallgattam meg, másokat meg akár több tucatszor is.

Már a 2000-es évek elején úgy gondoltam, hogy a zenék fizikai birtoklása nem jó megoldás, mert bakelitből, kazettából, CD-ből sem lehet egy átlagos pénztárcával néhány száznál többet beszerezni. Nekem meg ennél jóval szélesebb volt a zenei ízlésem. Már akkoriban arról álmodoztam, hogy milyen jó volna, ha egy fix havidíjért "minden" zenéhez hozzáférhetnék. Ehhez persze nem csak az akkoriban még nem létező ilyen zenei szolgáltatásra, hanem kiváló internetre is szükség lett volna. Mára azonban eljutottunk ide: a Deezer 20 millió zeneszámot tartalmazó gyűjteményéből bármikor, szinte bármit meghallgathatok. Sajnos menet közben a mobil net még kompromisszumokra kényszerít, mert a 1,5 gigás internet csomagomat körülbelül 2 hét alatt sikerült kimerítenem a körülbelül napi 2 óra streaming zenével. De ez csak a kisebbik "gond" - hiszen indulás előtt, még wifi közelben, elvileg szinte bármilyen zenét pár kattintással letölthetek az okostelefonomra, aztán azt hallgathatom út közben. Az igazi kihívás ebben a rendszerben a bőség zavara - ami már a 20 ezer zeneszámnál is megjelent. Most, hogy 1000-szer(!) annyi zenéhez férek hozzá, milyen zenét hallgassak, hogyan fedezzem fel az új zenéket? Amíg csak néhány kazettám vagy CD-m volt, illetve később egy szélesebb mp3 gyűjteményem, addig többnyire az ismerős, megszokott zenéimet hallgattam, nem hagytam el a komfort zónámat. Most viszont bármit hallgathatok - ha ugyanazt hallgatom, amit még a walkman-en, vagy később az mp3 lejátszón, akkor vajon mi értelme van ennek az egésznek?

Szóval most a felfedezés fázisában vagyok. A korábbiakhoz képest sok új megjelenésű albumot hallgatok meg, olyanoktól kezdve, akiket mindig is kedveltem (David Bowie vagy Depeche Mode), olyanokon keresztül, akiket ismertem, de rendszerint nem hallgattam (Eric Clapton), hallottam róluk, de sosem hallgattam őket (Justin Timberlake) olyanokig, akikről sosem hallottam és csak a Deezer hívta fel a figyelmemet rájuk (Rhye). Meghallgattam friss magyar toplistás dalokat, amiket amúgy soha az életben nem ismertem volna meg (ByeAlex). A Deezerbe integrált Facebook révén a barátaim által kedvelt zenékbe is belehallgattam és néhány kifejezetten megtetszett (Caro Emerald). Végül olyan zenekarokat is felfedeztem, amikre az elmúlt években merő lustaság miatt nem szántam időt (Muse).

A Deezernek köszönhetően sokkal több és többféle zenét hallgatok, mint bármikor korábban. A furcsa az, hogy mégis hiányérzetem van, mintha ebben a bőség uralta zenei világban még egyáltalán nem találtuk volna ki, hogy hogyan fedezzük fel azokat a zenéket, amik ott vannak, ránk várnak, imádnánk őket, de eddig még nem hallottunk róluk. 

Pintér Robesz

Az amerikai kontinensen rendesen megrángatta konkurencia bajszát a néhai filmkölcsönző cég, amikor elindította a streaming videó szolgáltatását. Alig több, mint egy év alatt a cég minden hasonló szolgáltatást nyújtó riválisát leelőzte, most pedig egy hónap alatt két újdonsággal rukkolt elő.

Amerika meghódítása

A Netflix hatalmas filmkínálattal rendelkezik (több, mint 10000 film), melyből minden előfizető egy igen csekély havidíj ellenében azt nézhet amit csak akar és akkor amikor úri kedve úgy hozza. A reklámra nagyon nem költő cég, így is le tudta előzni a hagyományos prémium kábelcsatornákat. A kínálatból azonban hiányoztak a sorozatok, amelyek pedig a hagyományos tévécsatornák törzsközönségének fontosak. Az év elején ezért a cég megvásárolt egy sikeresnek ígérkező politikai dráma sorozatot, mellyel egyértelműen a klasszikus tévécsatornák ellen fújtak támadást.

Egy gond volt csupán, mégpedig az, hogy a műsorok terjesztési joga csak az USA és Kanada területére volt érvényes. Valószínű, hogy cégnek sikerült megállapodást kötni a jogtulajdonosokkal és így az egész amerikai kontinensen 43 országban vált elérhetővé a szolgáltatás. A latin-amerikai piac a cég további növekedése szempontjából kiemelkedő jelentőségű, mert ott most zajlik a kábeltévé boom, amivel a világ egyik legdinamikusabban növekvő területévé vált. Ezen a piacon sikerült idén májusban kiépíteni a cégnek fontos hídfőállásokat. A májusi bejelentést a befektetők is kedvezően fogadták és a cég részvényeinek az árfolyama 8% feletti növekedést mutatott, míg a felhasználók számának emelkedése 70% feletti. Nem kétséges, hogy ezzel a húzással a Netflix ismét csatát nyerhet a versenytársakkal szemben.

Európa a célkeresztben

Mi az öreg kontinensről csak csorgattuk a nyálunkat, hogy micsoda Kánaán van a nagy vízen túl az északi sarktól az Antarktiszig bezárólag. Június végé azután a cég ismét bejelentett valami fontosat, mégpedig azt, hogy 2012 első negyedévében megkezdi a szolgáltatást az Egyesült Királyságban és Spanyolországban is. Ez Európa bevételének a főpróbája lesz. Ha a cég szolgáltatásainak európai bevezetése sikeres lesz, akkor várható, hogy nagyon hamar a többi ország is sorra kerül a nézők legnagyobb örömére és valószínűleg a hagyományos tévécsatornák legnagyobb bánatára. Amint ez a terjeszkedés megindul, úgy a többi régi szereplő olyan hátrányba kerül, amit nagyon nehéz lesz ledolgozni, ha egyáltalán sikerül. Ahhoz ugyanis a jelenlegi üzleti modelljüket kell majd átalakítani, amiből egyelőre nem látszik az ég adta világon semmi. A másik nagy vesztese ennek a folyamatnak a kábeltévé szolgáltatók hada lesz, akik vagy beszállnak az IP alapú streaming üzletbe, vagy a fogyasztók fognak elpártolni nagyon gyorsan.

Követve a különféle hazai és európai médiaipari konferenciák anyagait, nekem nem világos, hogyan tudnak majd a jelenlegi hagyományos szereplők hosszú távon talpon maradni. Mikor alkalmam nyílt beszélni néhány médiával foglalkozó szakemberrel, akkor mindenki megmosolyogta azt amikor azzal jöttem elő, hogy a semmiből előkerülhet egy vagy több olyan új szereplő amelyik az innovatív megoldásaival fenekestül fogja felforgatni a piacot. Ugyan nem zárták ki soha sem ennek a lehetőségét, de a valószínűségét nagyon alacsonyra tették.

Most itt van ez az új szereplő, új és olcsó szolgáltatással és bekopogtat szépen ez európai háztartások ajtajain is. Én, mint egyszerű fogyasztó epekedve várom, hogy a kárpátmedence is felkerüljön a Netflix szolgáltatási térképére és abban a pillanatban lemondom a kábeltévé előfizetésemet.

1996. februárjában szólalt meg műsorunk először a neten hallható formában. (Előtte is jelen voltunk a műsor leirataival.) Ez volt az első magyar nyelvű rádióműsor, ami meghallgatható volt a neten. Ezt a közel 15 évvel ezelőtti pillanatot fontosnak tartjuk, hiszen innentől datálható a magyar elektronikus média netesedése. És ezt a megjelenést a RealAudio formátum tette lehetővé. Az a RealAudio, amit most szép lassan elhagyunk. (Lásd korábbi posztomat.)

Érdemes azért kicsit visszatekinteni a kezdetekre. Rövid keresés után kiderül, hogy az általam nagyra tartott BBC-nél szintén 1996-ban vezették be a RealAudio technikát, és 2009 során váltak meg tőle. Jó sokáig kitartottak az úttörő technológia mellett, s szerintem nem véletlenül. A kezdetekben az volt a fontos, hogy a modemes, azaz kis sávszélességű internet hozzáférésekkel is lehessen valós időben (azaz realtime – innen a RealAudio kifejezés) hallgatni rádióműsort, illetve később nézni tévéműsort. Az elején tehát szörcsögött, szakadozott, gyengébben szólt egy középhullámú rádiónál, de szólt, akár Tűzföldtől Tokióig. Ma már az MP3 formátum elterjedtsége viszont lenyomta a RealAudio-t, megérett a helyzet a váltásra.

Amikor 1995-ben elindult a műsorunk, már akkor felmerült a külföldön élő ismerőseink körében, hogy milyen jó lenne, ha hallgathatnának bennünket és miért nem tesszük elérhetővé a CompuServe-ön vagy az Interneten az adásokat. Egyszerű volt az ok: akkor még nem állt rendelkezésre a RealAudio. De nem kellett sokáig várni. Idézek egy keveset az öt évvel ezelőtt megjelent Modemkori Hőstörténet c. könyvünkből:

Nyírő András, aki ekkor már gőzerővel dolgozott az iNteRNeTTo beindításán, ’95 augusztusában ezt írta nekem e-mailben:

„Most töprengek azon, hogy talán meg kellene vásárolni a RealAudio servert. Ez az eszköz arra alkalmas, hogy real time hallgass zenét, szöveget. Egyelőre sajnos nagyon rossz minőségű, de mint kísérlet érdekes. Képzeld el, hogy fel vannak sorolva az interjúid, a fickó csak kattint egyet, és már hallhatja is a szöveget. Egy a bökkenő: ez most 1500 dollár, és technikailag sem tökéletes. Viszont tartalmilag nagyon vonzó, tehát lehet, hogy ezt meglépjük. (…) Mindenesetre, ha megvesszük, akkor számítunk a Modem Időkre.”

A témáról hónapokon keresztül leveleztünk Andrással, mert tényleg rendkívül izgalmasan hangzott, hogy a Petőfi Rádió egyik műsorát hirtelen az egész világon meg lehet hallgatni. Aztán elhárult minden akadály és 1996. február 21-i adásunk vendége volt Nyírő András, akivel együtt jelentettük be, hogy sikerült végre megvalósítani az első magyar nyelvű rádióműsort az Interneten, miután végre sikerült az általa főszerkesztett iNteRNeTTo szerverére telepíteni a RealAudio rendszerű műsortovábbításhoz a szoftvert.

A műsorban hallható és a korszak modemes internet-hozzáférésére jellemző, hogy először tökéletesen bekapcsolt az ún. „bemutató-effektus”, vagyis elsőre természetesen nem sikerült megszólaltatni a stúdióba lecipelt számítógép hangszóróján keresztül az első internetes felvételünket, de a műsor vége felé már nem maradtunk szégyenben, hanem tényleg megszólalt a RealAudio műsor. (…)

És ez a lehetőség akkor tudatosult bennem igazán, amikor az első visszajelzések megérkeztek a határon túl élő magyaroktól. Az előzetes várakozások alapján volt némi sejtelmem arról, hogy milyen hatása lesz, de nem számítottam arra, hogy ilyen levelek érkeznek majd elektronikus postámba, például Kállai Sándortól, Floridából:

Kedves Árpi!

Óriási élmény volt benneteket hallgatni az Interneten. (...)

Még mindig a hatása alatt vagyok a műsorodnak. El sem hiszem, egy igazi magyar rádióműsort hallottam itt a világvégén. Ha én ezt a magyaroknak holnap elmesélem! Szét fognak pukkadni az irigységtől. A körülményekhez képest érthetően és tisztán jön a hang, zene, és tetszik a tartalom. Érdekes, hogy a magyarok pl. milyen értelmes CD-ROM-kat tudnak készíteni. (…) Szívből gratulálok az első magyar nyelvű rádióműsor szerkesztőjének. Most már történelem vagy. Remélem, hogy rendszeresen tudjuk az Interneten követni a műsorodat. (…) Gyorsan szétkürtölöm az összes levelezőpartneremnek a világban. Remélem, van RealAudiojuk, ha nem, akkor szerezzenek. Hát tudod, nagyszerű, hogy legalább ebben nagyhatalom ez a kis ország. Nagyon jól szervezett minden.

Köszönet még egyszer.

Üdvözlettel:

Sanyi és Anikó

PS: Várom, hogy a lányunk hazaérjen. Majd bekapcsolom neki a „Petőfi Rádiót”, lesz meglepetése.

Hát így indultunk el a netes műsortovábbítással. Két hónappal később, 1996 áprilisában szerveztük meg, hogy a Petőfi Rádió élőben is megszólaljon, majd a Kossuth Rádió következett – és valamennyi kereskedelmi rádió csak jóval később követte a példát.

És most búcsúzunk a régi formátumtól.
Köszönjük RealAudio, köszönjük Progressive Networks!

Szilágyi Árpád