Netidők Blogtársaság

Furcsa helyzetben voltunk mi magyarok mindig is: nagy lelkesedéssel próbáltunk a háziszámítógép forradalom élvonalában haladni. Így fordulhatott elő, hogy több olyan géptípus is létezett, ami szinte csak nálunk lett "világhírű".



Mai cikkünkben, amely egy több részes sorozat első fejezete (a sorozat maga olyan számítógépekről szól, amelyek csak Magyarországon lettek kiemelkedően népszerűek) a Commodore 264-es családdal foglalkozunk majd, amelynek három képviselője közül kettő is "letarolta" annak idején a magyar piacot - egyikőjük a Plus/4 (alias "pluszi"), másik képviselőjük a C16 volt. A család harmadik 'komoly' tagja, a C116 sehol nem ért el átütő sikert olyannyira, hogy sokan mind a mai napig nem hallottak róla. Azonban ez a família ennél sokkal többől állt.
1984 január 13. Jack Tramiel, a Commodore első embere két nappal lemondása előtt büszkén pózolt a CES-en (Consumer Electronic Show) a cég két új termékét kezében tartva. Ezek a Commodore 264 és a Commodore 364 voltak.



A két új modell 8 bites volt, a C64-hez képest 50 paranccsal továbbfejlesztett BASIC-et (BASIC 3.5) tartalmazott, kezelte a C64 floppymeghajtóját és nyomtatóit a sztenderd IEC buszon keresztül, hasonló RF modulátort tartalmazott, mint a C64. A két készülékben beépítve egy TRI-Micro "3 Plus 1" szoftveercsomag is terveztek szövegszerkesztővel, táblázatkezelővel, adatbáziskezelővel és grafikai programmal - a 264-es család ugyanis szándékoltan a kis, otthoni irodáknak készült. A 364-es emellett még egy Magic Voice nevű beszédszintetizátort is tartalmazott (a sors iróniája, hogy a Commodore mérnökei Tragic Voice-nak hívták).



A TED chip

A sorozat lelke a TED chip volt, amely jócskén megnövelt képességekkel rendelkezett a C64-hez képest: egyszerűsítette a hardver felépítését, több színt jelenített meg, azonban a hang implementációja gyengébbre sikerült. A 264-es sorozatot a Timex Sinclair (a ZX Spectrum amerikai változatai) ellen indították a ViC-20-ast leváltandó, amelyet akkortájt már csak 100 dollárért árultak. Mindenképpen egy 64KByte RAM-os gépet akartak piacra dobni.
A család első megjelent tagja a gumimembrános billentyűzetes Commodore 116 lett. A Commodore 232 néven futó változat egy visszavágott 32 KByte-os verzió lett volna soros port nélkül, azonban csak prototípusig jutott, bolti forgalmazásba nem került. Ugyanígy járt a C364, amelyből gyakorlatilag kettő darab készült összesen - a CES-en csak a modelljét mutatták be.



A Plus/4-es

A Commodore 264 nevét végülis Plus/4-re változtatták és megjelent a készülék. Maga az ötlet, hogy 4 fontos felhasználói program a ROMban van és ingyen rendelkezésre áll 1984-ben forradalminak számított, azonban s beépített "programok" szinvonala tragikus volt, gyakorlatilag használhatatlan lett a szövegszerkesztő, amely csupán 99 sornyi (!) szöveget volt képes kezelni, a táblázatkezelő és az adatbázis alkalmazás pedig teljesen komolytalanra sikerült, sokszor lefagyott, vagy funkciók nem működtek benne. A Plus/4 emellett nem rendelkezett spriteokkal és a hang terén is gyengébben teljesített, mint a C64, így játék célra sem volt annyira megfelelő. A Commodore kifejlesztett egy speciális flopimeghajtót a 264-es családhoz, amely a 1551 nevet viselte és négyszer gyorsabb volt, mint a 1540-es és 1541-es egységek, hiszen nem a soros portra, hanem a bővítő-portra kellett csatlakoztatni - azonban ezt is csak limitált mennyiségben gyártották. Külön érdekesség, hogy sem a joystick port, sem a magnó csatlakoztatása nem volt kompatíbilis az addigra már hatalmas sikernek számító C64-ével - ez is hozzájárult a bukáshoz.
A Plus/4-ből mindösszesen 400000 példányt gyártottak, ebből mintegy 150ezret az Egyesült Államokban illetve abban a régióban adtak el, az európai (német) gyártású példányok (150000) mérsékelt német sikerei után igen sok készülék a raktárakban porosodott - ekkor jött kapóra a Commodore-nak a magyar iskolaszámítógép pályázat, amelyet megnyert a Plus/4, így a becslések alapján mintegy 50000 példány jutott Magyarországra iskolai és magánfelhasználásra. Amikor a boltokban megjelent, hatalmas sorbanállások és előjegyzések mellett lehetett hozzájutni az akkor 10000 forint körüli masinához, amely lényegesen olcsóbb volt, mint a C64, így pillanatok alatt elkapkodták a szállítmányokat az olcsó háziszámítógépekre vágyó tömegek.



Commodore-16

A Plus/4-es kisöccse a C16 lett, amelyből már eleve kihagyták az irodai programcsomagot, az egyszerűség kedvéért a C64-es (más színű) házába költözött és annak billentyűzetét kapta meg - mindezt az olcsóbb előállítás okán. Összesen 16KByte RAM-mal rendelkezett, amellyel kimondottan a 16KByte-os Spectrummal akart versenyezni, azonban a Plus/4-essel való kompatibilitása miatt eleve nagyobb szoftverválasztékra számíthatott.
A gép - mondjuk ki - a világon mindenütt megbukott, azonban a gyártó, látva a Plus/4 magyarországi sikerét kihasználta a kínálkozó alkalmat, és a C16 eladhatatlan raktárkészleteit Magyarországon értékesítette - így fordulhatott elő, hogy nemcsak egy komplett magyar programozó és fejlesztőgeneráció nőtt fel a C264 család tagjain (amelynek legnagyobb szoftvergyártója a Novotrade volt és amely programjainak több, mint fele magyar készítésű), hanem a C16 voltaképpen "magyar" számítógéppé, hungarikummá vált: a lelkes fejlesztők rengeteg C64-es játékot konvertáltak, fordítottak magyarra a rengeteg itt készült program mellett, hiszen a Commodore mérnökei szerint is a C64 programok 90%-a konvertálható volt. Nincsenek adatok arról, mennyi C16 és C116 készült, csak az biztos, hogy a gumibillentyűzetes változatból (C116) jóval kevesebbet gyártottak és ezt csak Európában forgalmazták. A C 16-ost Argentinában licencben gyártották, ennek ellenére nem aratott sikert dél-Amerikában sem.



Miért lett kudarc a C-264 család?

Ennek sok oka van, egyrészt Jack Tramiel kilépésével káosz uralkodott el a Commodore háza táján, a TED chippel, a beépített szoftverekkel rengeteg gond volt, a gépek nem voltak megfelelően pozícionálva a piacon, hiszen egyenesen a nagyon sikeres C64-el kellett versenyezniük, nem pedig a Spectrumokkal, a sprite-ok hiánya és a gyengébb hang pedig "béna" érzetett keltett akkor is, ha jobb volt a gépek BASIC-je. A forradalmi ötletek (ROM-ba épített irodai szoftvercsomag illetve beszédszintetizátor) nem voltak elég fejlettek és befejezettek, így csúnyán megbuktak: aki pedig játszani akart, inkább a C64-et választotta (a Commodore például összesen egy féle joystickot kínált a 264-es családhoz). Nekünk magyaroknak viszont az ide bekerült rengeteg Plus/4 és C16 miatt talán ez a számítógépcsalád lett az egyik leginkább ismert és elismert - s valóban igazi Plus/4 & C16 nagyhatalom lettünk, hiszen ezek a gépek arányaikban a legnagyobb számban itt találtak vevőre vagy tulajdonosra.

Dragon György
(A cikk eredetileg 2012. május 5-én jelent meg a GameStar Online-on.)

Kevés olyan ikonikus játék van, amely átvészelt évtizedeket. De egyesesk, bárhogy is változtak a komputerek, újra és újra elkészültek az adott platformra szánt verzióik, legyen az asztali gép, vagy mobiltelefon. Ilyen a Tetris, a Pac Man, és a Space Invaders is. Ezek a játékok a popkultúra és mindennapjaink részévé váltak.

Romain Jerome svájci óragyártó is nagy űrinvázió rajongó lehet, mert elkészítette A Space Invaders karórát. Limitált szériás csodáról van szó, a játék 1978-as megjelenésének emlékére mindössze 78 darab készült belőle. Kétféle változatban kapható, a „nappali” verzión színesek, az „éjjeli” verzión fehérek az alienek. Az óra teste matt fekete acél, a szíj fekete vulkanizált gumiból készült. 46 milliméter átmérőjű, a szerkezetet biztonsági csavarok tartják össze. 23 köves önfelhúzó mechanikus szerkezet. Járástartaléka 42 óra. 30 méterig vízálló.

Ne rohanjunk megvenni ezt a gyönyörűséget, mert a limitált darabszámhoz szabott az ára. Pontosan tízezer dollárt kell leszurkolni érte. Mindezért cserébe mindössze az órát és a percet mutatja. Ha az ember ügyes, még le is tudja olvasni róla.

Toochee a Galaktikus

Az évszám: 1985. A kiadó: az angliai Gremlin Graphics. A játék: Thing on a Spring (autentikus magyar fordításban: Bigyó a Rugón). Műfaját tekintve oldal irányban szkrollozós, platform, azaz szaladgálós, ugrálós, gyűjtögetős, ellenséget elkerülős, egyik szobából a másikba jutós, örülős.

Főhősünk, Thing (Bigyó), törzsfejlődését tekintve távoli rokona PomPom Órarugó-gerincű Felpattanó nevű barátjának, csak esetébe a rugótesten a fején kívül még kezeket és lábakat is találunk. Szóval, főhősünk egy játékgyárban próbálja kiszabadítani a jó játékokat, elkerülni a rosszakat, és a végén leszámolni a gyárat terrorizáló gonosz goblinnal. A teljes 17 perces végigjátszás megtekinthető az alábbi Youtube videóban, amiből az is kiderül, hogyan szólal meg játék közben Rob Hubbard első C64-slágere.

A fejlesztés a szokásos módon alakult: a játékot ketten írták, volt egy grafikus, és nagyon kellett volna hozzá egy jó kis zene. Itt érkezett meg Rob Hubbard a C64 világába, ez volt az első játékhoz írt zenéje, amelyről az akkori patinás szaklap, a ZZap!64 szerkesztője azt írta: "Egészen hihetetlen, nem tudom elmagyarázni, hallani kell, szavakkal leírhatatlan".

Az alábbi videóban Linus Akesson próbál megbirkózni a virtuóz futamokkal a saját építésű Chipophonján:

Ez a Chipophone is egy egészen különleges szerkezet; eredetileg egy elektromos orgona volt, míg Linus át nem alakította 8-bites chiptune szintetizátorrá, így a két billentyűzettel, lábpedálokkal és rengeteg kapcsolóval a C64 játékaiban hallott valamennyi hanghatás előállítható, és az összes klasszikus játékzene eljátszható. Érdemes rákeresni a Youtube-on, remek videók vannak fent.

Na, de térjünk vissza a Thing on a Springre, amely, bár szerepel a legtöbb C64 zenei toplistán, érdekes módon mégis kevés feldolgozást találunk. Érdekes kivétel a következő funky butt remix, szerzője PappyPlapPlap:

A szám szerepelt a C64 zenenosztalgiát a 90-es években erősen felpörgető Chris Abbott féle Back In Time albumsorozat első lemezén, de nem találtam elég izgalmasnak, ezért inkább a dánokat vontam kérdőre, nekik bejött-e Hubbard első szerzeménye. Mi az hogy! Ott figyel az első albumukon (Loading Ready Run). Ide kattintva meghallgatható belőle egy részet, de vigyázat: hallgatása során erős ingert érezhetünk azonnali léggitározásra!

Chatman

| Még több lehetőség

Janika mondta, hogy a Rigóba új gépet hoztak, és már meg is zsinórozta a bélást. A zsebünkbe nyomtunk egy fél marék alátétet, hogy legyen mit csörgetni a pénz helyett. Odaálltunk a gép mellé és úgy csináltunk, mint aki bedobja pénzt. Persze csak a bélást eresztettük be addig, míg megjelent egy "credit". Utána felhúztuk a pénzt és megint leeresztettük egy újabb "credit"-ért. Aztán kezdődött a kanyarvadászat a Crash-sel.

A játékgépek voltak a 80-as évek elején, a modern szórakoztatás netovábbjai, az igazi menőknek pedig volt spenótzöld Videoton TV-játék. Amikor volt adás a TV-ben, akkor pedig az Alfa Holdbázis-ra parázott mindenki. Később jöttek a személyi számítógépek és a modern konzolok, amik konkrétan sci-fi-nek tűnnek a 70-es és 80-as évekből előre tekintve. Mára ezek a szép emlékű matuzsálemi korú gépek, csak a RETRO kiállításokon láthatók újra. Vagy mégsem?

MAME - a múltidéző

Persze az igazi gépet nem pótolja semmi sem, de azért akiben most feltorlódtak az emlékek, az is minden nap, újra és újra élvezheti a régi játékok és gépek világát a saját számítógépén. Erre találták ki a MAME emulátort (Multiple Arcade Machine Emulator). Ez a szoftver képes emulálni a régi berendezések belsejének működését, így az azokra készített programok változtatás nélkül futtathatók. Ez a "futtatás" egyébként sokkal bonyolultabb, mint a mai modern eszközökön. A hardver összes eleme, egyetlen egy játékhoz, vagy jó esetben játék családhoz lett kitalálva. A hangkeltés, a kép megjelenítés és természetesen a programot futtató mikroprocesszor is a játékhoz lett kialakítva. Nem egyszer ezek a megoldások csak egy-egy kultikussá vált játékot szolgáltak ki egész életükben. A MAME mai fejlesztőinek nem csak zseniális programozóknak kell lenniük, de sokszor digitális régészként fel kell tárniuk egy esetleg már nem is létező gép belsejének működését, mielőtt azt emulálni tudnák.

Elvileg több ezer rég elfeledett berendezés programját lehet futtatni ezzel a programmal, ami egyébként szabadon elérhető minden operációs rendszerre, köszönhetően a nyílt forráskódnak és a fejlesztők önzetlen munkájának. A programok "beszerzése" igényel némi körültekintést, nehogy a szerzői vagy szomszédos jogok megsértése miatt vegzáljanak minket. A régi ROM-okat (csak olvasható memória) és azok digitális lenyomatait meg lehet vásárolni a kiadótól, ha az ma is létezik. A problémát inkább a rég kimúlt cégek, vagy a jogok örökösei jelentik. A jó fej cégek örökösei a régi játékok ROM-jait szabadon elérhetővé tették, ezek a MAME oldaláról is letölthetők. A nem jó fej cégek sem jogosultságot, sem lenyomatot nem adnak senkinek, ezért a digitális ruzsasándorok megoldják a problémát, még azon az áron is, hogy ezzel esetlegesen jogsértést követnek el. Aztán vannak a nyom és jogtulajdonos nélkül eltűnt cég, aminek a szellemi tulajdonát abandonware-nek, azaz "elhagyott"-nak lehet nyilváníttatni, sajnos csak hosszas jogi procedúra árán. Ki az az elmeroggyant, aki a nyakába vesz egy ilyen herecehurcát?

MAME - modern köntösben

Mondjuk az aki ebből él. Vannak olyan cégek, amelyek bizony a MAME programot és a legálisan terjesztett ROM lenyomatokat, új házakba szerelik, majd így értékesítik őket. Nem is rossz üzlet ez, hiszen egy-egy ilyen retro gép ára akár a millió forintos nagyságrendet is eléri, a kiviteltől függően. Jellemzően jól menő üzletemberek, nagyon trendi lakberendezési tárgyaként a loftban, penthouseban vagy az otthoni vetítőszoba sarkában találnak új gazdára.
Az újjászületés másik felelőse a fanatikus rajongó, aki ennyi pénzt nem ad ki, de nem akar lemondani a régi élményről. Ekkor folyamat az OSB lap vásárlással kezdődik és sejthető, hogy a Barkács-újságért kiált a folytatás. De az ügyes kezű alkalmi mesterek sokszor igazi remekműveket alkotnak, mint ahogyan az, ezen a videón is látható:



Ok, eleget olvastunk, irány a letöltés:
MAME emulátor

Kapcsolódó anyagok:
RETRO85

További elérhetőségek:

RETRO85.

Ha azt mondom, retró, Ti azt mondjátok, hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek. Ha azt mondom, retró, Nektek a népszerű budapesti presszók jutnak eszetekbe, melyeket – jobb-rosszabb ízléssel – a hetvenes évek műbőr borítású kagylófoteljeivel és a nyolcvanas évek játékaival és háztartási eszközeivel rendeznek be a tulajdonosaik (vannak ízléses példák, mint a patinás Ibolya presszó, ahol a galérián egy picike PRIMO plakát is megbújik, a számítógépesek örömére).

A retró iparág lett, egészen az ezredforduló óta, amikor az évszázadtól való búcsúzás jegyében még egyszer újra reflektorfénybe álltak a hatvanas évek sztárjai, hogy az idősebbek szeretetteli és a fiatalok inkább gunyoros érdeklődésétől övezve énekeljenek. Vagy csak meséljenek a pályájukról.

Ha azt mondom, informatikai retró, a fogalom sokkal képlékenyebb. Az informatika gyorsabban változik, mint a közízlés, elvileg már egy néhány éves tárgyat is retrónak, azaz éppen a közelmúlt homályába tűnőnek, elavultnak és egyszersmind kellemesen ismerősnek tekinthetnénk. Azért az informatikai retróban is van egy közmegegyezés, amely alapvetően a személyi számítógép hőskorának tárgyait tekinti érdemlegesnek: a nyolcvanas évek házi számítógépei és immár a kilencvenes évek elejének PC-i izgalmasak kiváltképpen. A retró igényt jól bizonyítja például az iddqd.blog.hu rendszeres Heti Retró rovata, melyben egyszer az én munkámról is írt Stöki egy remek kis cikket.

Munkahelyem, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytára többször rendezett már „retró” családi napot. Egyszer Pixelparádé címmel a számítógépes grafikus hardverek tervezőit hívtuk össze, többek között a SZTAKI-ban fejlesztett GD-71 (vektoros) grafikus kijelző, LG-1 fotóplotter, Autoscan szkenner konstruktőrei beszéltek a saját korukban high-tech tárgyakról, s a történetek hatására a tárgyak is megelevenedtek, jelentőségük, "belső szépségük" érthetővé és megélhetővé vált. Máskor Muszka Dánielt fogadtuk a múzeumban, s az első magyar "műállatot", a Katicabogarat mutatta be, sőt: nyolcvanadik születésnapján a saját pályájáról is mesélt, Rényi Alfréddal, Kalmár Lászlóval kapcsolatos emlékeiről. Ezek a kötetlen beszélgetések (az "oral history" alkalmai) fontos részei a múzeumi rendezvényeknek, én pedig szerencsés vagyok, hogy olyan gyűjteményt gondozhatok, amely annyira "kortárs", hogy a feltalálók, a tervezők még elérhetőek.

Múlt évben a családi napunkon 1984-be kalandoztunk, s a 25 éves Primo eredeti tervezői, a 25 éves Mikroszámítógép Magazin szerkesztősége és a 25 éves Macintosht képviselő mai Apple-szakember tartott múltidéző előadásokat.

De nemcsak a tervezők az érdekesek, hanem az alkalmazók, a felhasználók, a rajongók is. Az ő történeteikből áll össze a tárgy teljes "élettörténete".

Idén 1985-re tekintünk – és a tekintetünk mindjárt a kilencvenes évek elejére siklik tovább, ugyanis a 85-ös év két fontos személyi számítógépe: az Amiga és az Atari ST Magyarországon főként a kilencvenes években szerzett híveket magának.

November 13-án a múzeum Műszaki Tanulmánytárában a 25 éves Amiga kapcsán Berényi Zoltán (Bear), a Guru alapító főszerkesztője meséli el személyes emlékeit a legendás gépről és a Guru alapításáról. A 25 éves Atari ST kapcsán egy lemezújság, a Bomba szerkesztősége (Andróczky Gabriel, Képes György, Mezei Gábor és Sebestyén Gábor) idézi fel az Internet kora (a Netidők!:) előtti, daliás időket, amikor a mai honlapokhoz hasonló tartalmak mikrofloppykon terjedtek. Elárulom, elfogult leszek, mert a Bomba egyik szerkesztője az azóta ügyvédként dolgozó Bátyám, s a Bombában jelent meg első „informatikatörténeti publikációm”, szigorúan idézőjelben, hisz akkoriban általános iskolába jártam. Sok-sok személyes emléket idézünk föl közösen, a friss magánvállalkozások, a taxisblokád, a személyautóba épített 06-60-as telefonok és a nagy művházas komputerparty-k korából.

A családi napon egy előadás szól majd szorosan a nyolcvanas évekről: egyik legkedvesebb számítógép-pionírunké, Kovács Győzőé, aki a TV-BASIC-re, Magyarország első igazi informatikai távoktató tanfolyamára emlékezik vissza. A másik véglet – a program szerint egyébként a kezdő előadás – pedig Edvi Tímeáé lesz, aki a 25 éves Super Mario kapcsán a Nintendo nagyon is élő világába kalauzol el minket, s még egy piros, jubileumi WII-t is hoz, a folytonosság jegyében.

A RETRO85-ről itt olvashattok bővebben.

Képes Gábor

További elérhetőségek: