Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ki viszi át az iskolát a digitális korba?

Elgondolkodtam minap az iskolarendszer és az új infokommunikációs eszközök viszonyán. Arra jutottam, hogy már nem a régi az iskola. De nem is új. Átmeneti időket élünk, amikor a régi rend már nem teljesen érvényes (és nem pusztán arról van szó, hogy akkor még nem volt informatika az oktatásban), az új pedig még nem alakult ki (amikor az iskola megfelel a digitális kor követelményeinek). Amiből egy csomó párhuzamosság, zavar és időnként konfliktus is fakad, mert folyamatos átalakulásban van szinte minden érintett terület, amire hol a régi, hol az új rendnek megfelelő elveket próbáljuk alkalmazni.

Második hete tart az iskola, amit általános iskolás elsős és harmadikos gyermekeim, illetve angolt tanító feleségem révén kicsit közelebbről is látok. Három különböző budapesti intézményről van szó – mert miért is tennénk az életünket egyszerűvé… Az utóbbi hetekben – már az iskolakezdés előtt – feltűnt, hogy még a korábbi két évhez képest is növekedni látszik ezekben az iskolákban az informatika szerepe.

Például augusztus utolsó hetében e-mailben értesítettek a tankönyvosztásról, igaz, az utolsó előtti pillanatban, úgyhogy máshogyan nem is nagyon lehetett volna. Soma fiamnak, aki most ment elsőbe, e-mailben szervezett az új tanítója nyári találkozót, hogy az osztálytársak, a tanítók és a szülők ne az első napon kezdjenek el ismerkedni egymással. De ami a leginkább meglepett, hogy papíron és e-mailben (igaz még PDF csatolmányként, amit kinyomtatva kell visszajuttatni) is megkaptuk a GESZ kérdőívet az iskolából, amiben az iránt érdeklődtek, hogy hogyan szeretnénk befizetni az ebédet: készpénzben, banki utalással vagy csoportos beszedéssel! Eddig kizárólag készpénzt fogadtak el, amit személyesen, meghatározott napokon és csakis azokon a napokon lehetett befizetni.

Ma reggel pedig már arra panaszkodtam a feleségemnek, hogy miért e-mailben kéri el az iskola a gyereket a kerületi rajzverseny eredményhirdetésére? Miért nem az üzenőben, ahogy azt az elmúlt években tették? Mert mi van, ha én például nem látom az e-mailjeimet, mert külföldön vagyok és nem tudok neki vagy a gyereknek szólni? Mire a fejemhez vágta, hogy pont én teszem ezt szóvá, aki mindig is a hagyományos megoldások ellen voltam és folyamatosan azon dohogtam, hogy nem tartanak lépést a korral? Igaza volt, úgyhogy el kellett gondolkodnom. Rájöttem, hogy két év alatt egyszerűen hozzászoktam, hogy az iskola a régimódi üzenőfüzetes megoldást használta és a változás ellen lázadtam. Vajon, ha engem ennyire zavar a váltás az újra, mi lehet a helyzet azokkal, akik nem imádják annyira a technológiai újdonságokat, mint én?

A régi iskolából, ahol egyáltalán nem voltak semmilyen modern kommunikációs eszközök (még rádió sem) elindultunk egy olyan iskola felé, ahol az ilyen eszközök a mindennapos működés részét képezik – és itt nem csupán arra gondolok, hogy van interaktív tábla, számítógépterem vagy elektronikus üzenő, hanem, hogy ezek használata a napi gyakorlat része az oktatásban és az a körüli dolgokban is és teljesen természetes módon beépülnek a hétköznapokba. Egyelőre egy pár dologban használják ezeket – ami erősen intézményfüggő – de inkább az a jellemző, hogy sokkal több területen mellőzik a használatukat. Ahogy azonban az életünk egyre nagyobb részén válnak kézenfekvővé a 21. századi megoldások, úgy helyet követelnek azok az iskolában is, amit ezek nélkül már avíttasnak, rugalmatlannak, életidegennek és múzeumszerűnek látunk.

Az igazi kérdés mégis az, hogy mennyire és hogyan engedjük be az informatikai eszközöket az oktatásba. Mobiltelefont például be lehet vinni az iskolába már alsó tagozatban is, hiszen a szülőnek iskola előtt és után fontos lehet kapcsolatban lennie a gyerekével, de nem lehet az iskolában használni azt, hanem ki kell kapcsolni – ami teljesen érthető. Nagyon nehéz megtalálni azonban, hogy melyik eszköznek pontosan mi lenne a megfelelő szerepe, egymáshoz való viszonyuk és milyen struktúra álljon össze ebbe az egészből, valamint hogyan integrálódjon az az oktatási rendszerbe. Pláne, hogy mindeközben az oktatásnak folynia kell, vagyis nem egyszerűen arról van szó, hogy menet közben cserélünk pilótát és váltunk útirányt, hanem mondhatni új közlekedési eszközre száll át az egész társaság, miközben erős vita folyik arról, hogy hová is megyünk (vagyis egyáltalán milyen célokat kellene szolgálnia az oktatásnak).

Lehet, hogy sokan ki fognak nevetni, de én ezt az átmenetet az „új iskolába” sokkal nagyobb és fontosabb kérdésnek érzem azoknál, amikről ma oly divatos beszélni az új oktatási törvény bevezetése és a tanévkezdés kapcsán (mint amilyen az erkölcstan oktatása vagy az egész napos foglalkozások és az abból fakadó kisebb-nagyobb rugalmatlanság). Hosszú távon ugyanis az az érdekes, hogy mennyire sikerül a magyar iskolarendszert átvezetni a digitális korba – az egyik partot már rég elhagytuk, de a túlsó part még eléggé a ködbe vész. Visszaút pedig nincs. 

Pintér Robesz

0 Tovább

Hiszek egy Internetben

Mindig, amikor az emberek feltalálnak egy új technológiát, ugyanaz a forgatókönyv játszódik le: a javíthatatlanul optimisták vérmes reményeket fűznek hozzá, a pesszimisták viszont ördögöt kiáltanak. Így megy ez. Vajon miért éppen az internet lenne kivétel? A dologban az az érdekes, hogy ez a két szélsőséges gondolkodásmód nem is annyira csak a laikusokra jellemző, hanem azokra, is akik szakértőnek állítják be magukat a technológiák, esetünkben az internet kapcsán.

Hogy ez miről jutott eszembe? Egyrészt, mivel ahogy korábban említettem könyvet írok az internetről és kiindulópontnak ezt a kettősséget választottam: érvek az internetes jelenségekkel szemben, érvek mellette. Például: tudták, hogy a közösségi hálózat a legjobb dolog a szeletelt kenyér óta, amit az emberiség feltalált? Vagy ugyanez pepitában: biztosak lehetünk benne, hogy a közösségi hálózatok miatt minden emberi kapcsolatból kiveszik a személyesség, amiért a pokol tüzében fogunk elégni. Kicsit túlzok, ez ugyanis immúnissá tesz, így nehezebb bedőlni ezeknek a készen kapott sztereotípiáknak. Szóval a mellett érvelek, hogy tessék elkezdeni gondolkodni, például vajon az Önök életére milyen hatással vannak az említett közösségi hálózatok? Hogyan használják? Jó ez így Önöknek? Miért így használják? Tudatosan döntöttek így? Satöbbi. Minden internettel kapcsolatos téma megfogható az elvárások és a félelmek felől – hiszek benne, hogy ezek lehámozása nélkül nem is lehet értelmesen beszélni arról, hogy az internet milyen szerepet játszik az életünkben, milyen hatással van ránk és mi milyen hatással vagyunk rá.

De nem csak a készülő internetes könyvem miatt jutott eszembe erről írni ezen a héten itt a blogon. Hanem elsősorban azért, mert egy briliáns cikk akadt a kezembe, ami a The New Yorker oldalán jelent meg február 14-én „Az információ – avagy hogyan kerül az internet belénk” címmel. A cikk sorra veszi az elmúlt időszakban az internetről megjelent nagy sikerű könyveket – amiket nekem is el kellene egyszer olvasnom – és három kategóriába sorolja őket, amivel nagyban megkönnyíti az olvasó számára, hogy el tudja helyezni őket valahová. A cikk írója, Adam Gopnik szerint tehát háromféle nézőpontból megírt könyv jelenik meg mostanság az internetről: a „soha jobbat”, a „jobb lett volna soha” és az „így ment ez mindig”. A „soha jobbat” csoportba sorolható írások a mellett érvelnek, hogy az internet alapvetően jobbá teszi az életünket, egy olyan felszabadító technológia, aminek révén sokat fejlődhet az emberiség. A „jobb lett volna soha” iskola hívei viszont éppen az ellenkezőjét vallják, szerintük az lett volna a legjobb, ha soha nem találják fel az internetet, nem terjed el, nem kezdjük el használni. Jobb lett volna az embereknek, a kapcsolatainknak, a gazdaságnak, és így tovább. Az „így ment ez mindig” tábor pedig a kettő között húzódik és azt állítja, hogy nincs semmi újdonság abban, hogy ennyire szélsőséges véleményeket vált ki az internet, minden technológia így indult, illúziókkal és félelmekkel – aztán megtalálta a maga helyét a világunkban. Mert így megy ez.

Mindez rendjén is van, boldogok lehetünk, hogy így „lelepleztük” az internettel foglalkozó könyvek szerzőit. A gond az, hogy ez mégsem oldja meg a szubjektív problémáinkat. Az ember reméli, hogy a „soha-jobbat” csoportnak lesz igaza, a fejével tudja, hogy „így ment ez mindig”, de vajon mit szeretnénk igazán a szívünk legmélyén? - kérdezi Adam Gopnik, a cikk szerzője. Szóval a kérdés továbbra is adott, csak ezúttal saját magunknak kell válaszolnunk rá: Önök mit szeretnének a szívük legmélyén, hogy mi legyen, milyen legyen az internet?

Részemről „hiszek egy Internetben”. Miközben tisztában vagyok vele, hogy az internetnek van sötét oldala, hiszem, hogy lehet ezt jól, vagy jobban is csinálni. Hitem alátámasztására hadd mondjak el befejezésként egy történetet. Az utóbbi néhány napban a 4 éves fiamnak legalább tucatszor el kellett mesélnem az alábbi tanmesét (ami egy igaz internetes történeten alapul, de mivel nagyon tetszett neki, annyiszor végigrágtuk, hogy a végén tanmese lett belőle): egy három éves kínai kisfiú az apukája boltja előtt játszott, de jött egy gonosz bácsi és elvitte magával 2.000 kilométerre, messze az igazi szüleitől. A feleségének azt mondta otthon, hogy egy másik feleségétől van a gyerek. Az apukája nagyon szomorú volt a fiúnak, mindenhol kereste. Míg végül három év után az internetre is feltett egy fényképet. A kisfiút felismerték és újra találkozhatott az apukájával. Nekem azért tetszik ez a történet, mert az internet a jó benne egy tökéletlen világban, ahol a végén azért minden jóra fordul a hálózat segítségével. Én azt szeretném, ha mindig ilyen lenne az internet.

Pintér Robesz

0 Tovább

Egy igazán férfias név - Android

A mai mobilvilág egyik legszexisebb, legdivatosabb kifejezése az Android. Egy komolyabb androidos mobil akár státuszszimbólum is lehet. Nekem is androidos készülékem van kb. egy hónapja, no persze ezt nem azért írom, hogy dicsekedjem vele. Nézzük inkább a szó történetét és jelentését.

 

Ez egy ógörög kifejezés, amely az androsz főnév (ami az anēr ’férfi’, főnév birtokos esete) és az –eidesz ’valami példánya’, ’valamihez hasonló’ utótag (ami az eidosz ’faj’ névszóból származik) kapcsolatából áll. Az android tehát eredetétől fogva nemhez kötött, hím nemre vonatkozik, ám a nemzetközi nyelvhasználatban nemtől függetlenül az ’emberhez hasonló’, ’emberalakú’ jelentést hordozza.

 

Kifejezetten gyakori az android kifejezés a kultúra, a tudomány számos területén. Maga az android szóalak már a 13. században belekerült az európai kultúrába, Albertus Magnus vagy más néven Nagy Szent Albert, a középkor egyik legnagyobb teológusa, filozófusa és univerzális polihisztora a legenda szerint alkotott egy androidot vagyis gépembert, amit aztán tanítványa, Aquinói Szent Tamás megsemmisített. Annyi azonban bizonyos, hogy az emberi lét, az intellektus lényege, az antropológia ’embertan’ Albertus Magnus gondolkodásának a középpontjában állt. Innentől kezdve időről-időre felbukkant az európai, illetve majd az amerikai kultúrában is az android ’emberhez hasonló’ kifejezés.

 

Sok területen használják az emberhez hasonló, emberformájú eszközök megnevezésére az android szót. Talán a legismertebb származéka a droid (ami csonkolással alakult ki) George Lucas Csillagok háborúja című filmjében jelent meg, és már nem csak az emberszabású, hanem mindenféle robot jelentésében is elkezdték használni.

 

Az informatikában az androidot olyan robotok vagy mesterséges organizmusok, rendszerek elnevezésére szokták használni, amelyek úgy néznek ki, mit egy ember, vagy emberi módon cselekednek. Ám filmcímként, különböző számítógépes és egyéb játékok neveként, zeneszámok címeként is előfordul. Tehát az emberkinézetű vagy ember módjára cselekvő mesterséges szerkezet gondolata megtermékenyítette a kulturális, a művészeti és a tudományos életet is.

 

 

Az informatikában, pontosabban a moblitelefónia világában az Android egy tulajdonnév, ami a Google által (illetve a Google által felvásárolt Android Inc. kezdeményezésével) 2007 novemberére mobiltelefonok részére kifejlesztett, nyílt forráskódú, Linux alapú operációs rendszer neve. A névadás motivációja tehát világos, az operációs rendszer a fejlesztő vállalat nevét vitte tovább, tehát itt egy névátvitellel találkoztunk. És az eredeti név, a vállalat nevének a jelentése jól átláthatóan kapcsolódik a technológiai környezet a jelentésvilágához.

 

Ám ennek a mobilos operációs rendszernek a népszerűsége hatására az android kifejezés hallatán a legtöbb ember elsősorban a mobiltelefonokra asszociál, és csak másodsorban jut eszébe az 'ember alakú' jelentés.

 

Bódi Zoltán

 

1 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek