Netidők Blogtársaság

Aki használja a Windows-t és a munkaasztalán szépen elrendezi az ikonokat, biztosan találkozott már azzal a bosszantó jelenséggel, hogyha képernyő felbontást váltunk, akkor az ikonok átrendeződnek. Spányik Balázs most megoldást talált a problémára.

Probléma: van egy notebookod X1 x Y1 felbontással. Otthon rákötöd a monitorodra, aminek X2 x Y2 a felbontása. A munkahelyeden is rákötöd a monitorodra, annak meg X3 x Y3 a felbontása. Mi történik? A Windows valahányszor új felbontással találkozik, boldogan átrendezi az ikonjaidat.

Én azok közé tartozom, akik szeretik látni az asztal háttérképét, ezért nem rakom ki rá a fél PC-t ikon formájában, hogy aztán soha többet ne találjak meg semmit. Néhány gyakrabban használt program ikonja mellett az éppen aktuális munkák vagy letöltések ikonjai vannak az asztalon normálisan elrendezve. Valahányszor hazaérek, vagy otthonról bejövök dolgozni, az összes olyan ikon, ami nem bal szélre van igazítva, vándorútra indul a képernyőn, én meg őszülök megfele...



Na de ennek vége!

Találtam négy különböző megoldást is, de az igazán nyerő egy német fejlesztő DesktopOK című programja lett:

- tömörítve 95, kicsomagolva 135 KILOBÁJT!!!

- hordozható, nem igényel telepítést

- tud magyarul (nekem nem fontos, de pozitívum)

- egy gombnyomással menti az adott felbontásban az ikonok elrendezését

- szintén egy gombnyomással vissza is állítja, ha elkóboroltak volna

- egy felbontáshoz többféle elrendezést is elmenthetünk

- beállítható, hogy automatikusan mentse az elrendezést megadott időközönként (és hány utolsó elmentett állapotot tartson meg)

- beállítható, hogy kikapcsoláskor automatikusan mentsen, bekapcsoláskor automatikusan visszaállítson, és ha több lehetőség van, megkérdezze, melyiket

- ha többen használják a gépet, nem keveri össze a felhasználók külön asztalait

- és van benne egy Móka Miki funkció is, amely véletlenszerűen összekeveri az ikonokat az asztalon. :-)

Teljesen ingyenes.

Emberünket Nenad Hrg-nek hívják, Facebook profilképe alapján Tomcat kiköpött német klónja, a weboldala a www.softwareok.com címen található, és tele van érdekesebbnél érdekesebb segédprogramokkal!

Spányik Balázs

Arra gondoltam, hogy ez alkalommal én adok egy PC tippet. Röviden: egy olyan ingyenes (freeware) szoftvert mutatok be, amellyel a birtokunkban lévő MP3 hangfájlok hangosságát állíthatjuk egyenletesre – méghozzá úgy, hogy a hangminőség nem romlik!

Előbb-utóbb találkozunk azzal a jelenséggel, hogy az MP3-as zenefájlokat vagy bármilyen hangfelvételeinket egymás után hallgatva idegesítően különböző hangerővel szólalnak meg. Ennek oka változatos lehet, de jellemzően az, hogy az MP3 fájlok különféle forrásból származnak. Induljunk ki például a fiatal férfiemberek egyik kedvenc elfoglaltságából, amelynek során a szívük hölgyének összeállítanak egy lemezt (vagy régebben kazettát, lásd a Pop, csajok satöbbi c. filmben!). Míg az analóg kazettáknál egyszerű volt a helyzet, hiszen egymás után rögzítettük a dalokat és a magnó kivezérlésmérő műszerén beállítottunk a felvétel szintjét, addig az MP3 fájlokkal már nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen ezek olyan digitális adatkupacok, amelyekbe a digitalizált hangot tömörítve tárolja a számítógép. Vagyis az MP3 fájlok már kész felvételek, itt már nem lehet szabályozni a „hangerőt”, vagyis a fájlban tárolt hangjel szintjét. Vagyis azt hihetnénk, hogy csak annyit tehetünk, hogy egymás után rendezzük az MP3-akat, és reménykedünk, hogy az egyes számok hangereje nem tér el egymástól nagyon…

Persze a kicsit rutinosabbak felvethetik, hogy nagy probléma esetén egy jó minőségű MP3 fájlt – mondjuk 192 kbit/s mintavételi bitráta felett – dekódolhatjuk tömörítetlen WAV formátumba, ezen már elvégezhetjük a szint módosítását egy hangszerkesztő szoftverrel, majd a kész fájlt visszatömörítjük MP3-ba. Az ám, de sajnos az MP3 formátum eleve veszteséges tömörítési eljárást használ, így minden újratömörítés (szakkifejezéssel: transzkódolás) további veszteséget okoz a hangjelben, azaz összességében gyengébb lesz a hangminőség. Nem beszélve arról, hogy igen macerás lehet minden egyes fájl esetén végigcsinálni ezt a procedúrát. Ráadásul a hangszint beállítása eléggé esetleges. Igaz, hogy sok hangszerkesztő programban található olyan funkció, amivel normalizálni lehet egy hangfelvételt, de ez a legtöbb esetben nem megfelelő megoldás. A módszer ugyanis általában az, hogy a szoftver megkeresi a hangfelvétel leghangosabb részét és ezt tekinti viszonyítási pontnak, akkor is, ha a felvétel többi részén sokkal halkabb részek vannak. Vagyis a dal szinte végig halkan szól, egyszercsak jön egy nagy dobütés és a program e dobütéshez állítja be a hangerőt. Majd jön a következő dal, amiben nincs ilyen dobütés, ezért a dal egésze hangosabb. Tehát a célunkat úgy lehet megfogalmazni, hogy az MP3 fájlok átlagos hangosságát kellene viszonyítási pontnak tekinteni, és jó lenne, ha mindegyik MP3 átlagos hangossága lenne egyenlő mértékű.



A jó hír az, hogy van jó megoldás. Az egymás után következő MP3 fájlok hangosságát egyenletesre lehet állítani az MP3Gain nevű programmal mégpedig egyszerűen és az újratömörítéssel együtt járó hangminőség-romlás nélkül. A szoftver kezelése pofonegyszerű: betöltünk egy MP3 fájlt (Add File), majd rábökünk a Track Analysis gombra (ekkor a program átvizsgálja az egész fájlt és meghatározza a felvétel átlagos hangosságát), majd beállíthatjuk a teljes kivezérlési tartományt jelentő 100 dB-hez képest mekkora hangossági szintre szeretnénk belőni a fájlt (a gyári beállítás 89 dB), majd lenyomjuk a Track Gain gombot és már kész is vagyunk. Nincs transzkódolás, nincs mentés – kész vagyunk!

A szoftver súgója szerinti egyetlen rossz hír az, hogy az MP3Gain a hangosság szintjét csakis 1,5 dB-es lépésekben képes módosítani. És rögtön következik az előny, hogy az emberi fül számára ez a másfél decibel éppen elegendő lépés, hiszen a legtöbb ember az egy decibeles változtatást épphogy érzékeli csak. Így egy eredetileg 85 dB-es számot beállíthatunk mondjuk 89,5-re (3 x 1,5 dB-t adunk hozzá), míg egy jóval hangosabb 96 dB-es MP3-at 90-re (4 x 1,5 dB-lel csökkentjük). A végeredményül kapott két fájl között mindössze 0,5 dB lesz a különbség, amit nem érzékelünk!

Nézzük a titkot, hogy miképpen lehet veszteségmentes ez a hangosság-állítgatás. Idézem a program súgóját: „Az MP3 formátum a hanginformációkat kis darabokban tárolja, amiket frame-eknek hívunk. Minden frame a hang egy másodpercnyi darabjának egy szakaszát reprezentálja. Minden frame-ben található egy „global gain” (kb. az egész fájlra érvényes hangerő-szint) mező. Ebben a mezőben egy nyolcbites egész számot tárolnak, így az érték 0 és 255 között változik.”
Az MP3Gain pontosan ezt az értéket módosítja az MP3 fájlban. Ha az értéket eggyel növeljük, akkor a hangosság növekszik 1,5 decibellel. Tessék kipróbálni, működik!

Az ínyenceknek ajánlom figyelmébe, hogy a dalonkénti beállítás (Track Gain) helyett választhatjuk az egész albumot normalizáló funkciót (Album Gain). Ez utóbbira nem akkor van szükség, ha sok fájlt akarunk egymás után azonos hangosságúra állítani, hanem amikor egy olyan albumot akarunk szintezni, amelyen szándékosan vannak halkabb és hangosabb részek – ezeknél ugyanis rendkívül rossz eredményre jutnánk, ha egy halk zongorázás is ugyanolyan hangosan szólalna meg, mint egy dinamikus elektromos gitárzúzás.

Az MP3Gain jól bevált eszköz és magyarul is tud.

Szilágyi Árpád

Emailcím-halmozó vagyok: az évek során lett egy csomó különböző címem, amit napi rendszerességgel használok is. Nem ingott meg a bizalmam a Gmail iránt, így a leveleimet továbbra is a felhőben szeretem tartani. Egy dolgot viszont nagyon utálok: ugrálni az e-mail fiókok között. Szerencsére erre semmi szükség.

A megoldás: használjunk egy Gmail fiókot, abba okosan irányítsuk bele a másik címre érkező leveleinket, de úgy, hogy a másik címmel is tudjunk válaszolni.

Először is találjuk ki, melyik lesz az a fiók, amit a továbbiakban használni fogunk, és melyik, amit ideirányítunk. Jelentkezzünk be ez utóbbiba, a Gmail jobb felső sarkában kattintsunk a Beállítások menüpontra, majd nyissuk meg az Átirányítás és POP/IMAP oldalt. A felső résztben kattintsunk a További cím hozzáadása gombra, és írjuk be a fő fiókunk e-mail címét. A Google egy hitelesítő kódot küld a megadott címre, úgyhogy jelentkezzünk át oda, nyissuk meg a levelet, és kattintsunk a benne levő linkre, mire a Gmail örömmel értesít, hogy a jóváhagyás sikeres volt.

Ha már itt vagyunk, itt is lépjünk be a Beállításokba, ezúttal viszont a Fiókok és importálás oldalon, az Email küldése erről a címről részben kattintsunk a Levél küldése másik címről gombra.  A felugró ablakban meg kell adnunk, hogy milyen néven és címről szeretnénk még levelet küldeni: adjuk meg a másik fiók címét és az ahhoz tartozó nevünket, majd kattintsunk a Következő lépés gombra.  Nahát, megint hitelesítést kell küldenünk, tegyünk így, majd zárjuk be az ablakot.

Ismét jelentkezzünk ki, és menjünk vissza a másik címre, ahol vár minket a hitelesítő levél: nyissuk meg és kattintsunk a benne levő jóváhagyó linkre. Ezzel kész is vagyunk, már csak az átirányítást kell véglegesíteni: a beállítóoldalon láthatjuk, hogy még le van tiltva, úgyhogy jelöljük az alatta levő lehetőséget, majd döntsük el, mi legyen a levél sorsa az átirányítás után. Megőrizhetjük ebben a fiókban is újként, olvasottan vagy archiválva, esetleg le is törölhetjük (én a saját fiókjaimnál a törlést választottam).  Ha döntöttünk, kattintsunk a lap alján a Változtatások mentése gombra.

Jöhet a tesztelés! Jelentkezzünk át ismét a fő fiókunkba, ám mielőtt küldenénk egy levelet saját magunknak, irány a Beállítások, ahol a Fiókok és importálás oldalon még egy dolgot kell beállítanunk, nevezetesen, hogy Üzenet érkeztekor a válasz mindig arról a címről menjen, amelyre a levél érkezett. Ezután írjunk egy rövid üdvözlést másik címünkre, ami – csodák csodája – rögtön beesik az inboxunkba, tehát az átirányítás működik.

Látható, hogy bár Chatmannek küldtük a levelet, az átirányítás eredményeképpen ez mégis hozzánk, a spanyik.balazs címre érkezett meg.

A módszer szépsége, hogy a Gmail nagyon intelligensen nem irányítja át automatikusan a spamet (az ott marad az eredeti fiókban, nem kell vele törődni). Ugyanakkor ha egy ilyen átirányított levélre válaszolunk, magától beállítja a másik címünket válaszolóként, tehát különböző "énjeink" nem fognak összekeveredni.

Chatman

Manapság egyre többször találkozhatunk olyan programokkal, amelyeket weboldalukról kétféle változatban lehet letölteni: telepíthető vagy kicsomagolható. Mi a különbség, melyiket érdemes választani?

A telepíthető változatot általában onnan ismerhetjük fel, hogy fájlneve EXE-re végződik, azaz önmagában is futtatható állomány. A telepítő feladata, hogy "megágyazzon" a program számára a Windowsban. A használatához szükséges állományok bekerülnek a megfelelő mappába (általában a Program Files könyvtár alá), bejegyzés készül az eltávolítható alkalmazások listájára (hogy ha meggondolnánk magunkat, le tudjuk szedni a programot a gépünkről), és létrejönnek azokat a parancsikonok a Start menüben vagy az Asztalon, amelyek segítségével könnyen elérhetjük és futtathatjuk a programot. A telepítő elvégezhet nagyon sok olyan beállítást is, amitől még egyszerűbbé válhat a program használata. Gondoljunk például egy médialejátszóra: a telepítő biztosan beállítja – jó esetben a véleményünk megkérdezése után – hogy milyen állománytípusokat (zenéket, filmeket) tudunk majd a programmal lejátszani. A telepítést követően elég csak duplán rákattintanunk egy ilyen zenére vagy videóra, a lejátszó automatikusan elindul.

A nagyobb, komolyabb alkalmazásokat általában csak telepíthető formában fogjuk megtalálni, mert ezek működéséhez rengeteg fájlt kell különböző helyekre szétszórni, és sok beállítást elvégezni, hogy használhatók legyenek. De kisebb segédprogramokat (médialejátszókat, képnézegetőket, PDF-olvasókat, egyszerűbb szövegszerkesztőket stb.) érdemesebb lehet tömörített formában letölteni. A legtöbbször a ZIP kiterjesztésről lehet őket felismerni, de mostanában egyre népszerűbb a 7z csomagolás is, amit a WinRAR vagy az ingyenes 7Zip programokkal tudunk kicsomagolni. Ebben az esetben a nekünk kell gondoskodni a program helyéről a merevlemezen, ahonnan majd később használni szeretnénk; nekünk kell a könnyen elérhető parancsikont létrehozni az Asztalon; de legfőképpen nekünk kell elvégezni azokat a beállításokat, amik a program futtatásához szükségesek lehetnek. Ha ennyi macerával jár, miért jó mégis a tömörített változat?

A Windows halála a telepítés és az eltávolítás, azaz amikor programokat töltünk le, telepítünk fel, használunk egy darabig, majd megválunk tőlük. Ilyenkor mindig marad valami szemét a rendszerben, és ezek gyűlnek, gyűlnek, míg a Windows olyan lassú lesz, hogy nem bírjuk tovább, és újratelepítjük. Ilyenkor persze elveszítjük az összes feltelepített programunkat is, de a kicsomagoltakat nem feltétlenül! Ha ugyanis ezeket nem a C:-re, hanem egy másik lemezen levő mappába csomagoljuk ki, a Windows újratelepítése (a C: lemez formázása) nem érinti őket, és az új rendszerben ugyanúgy használhatók lesznek, mint régiben. Persze a parancsikonokat megint létre kell majd hoznunk, de annyi baj legyen.