Netidők Blogtársaság

Régóta tudjuk, hogy az informatikai eszközök technológiája a mobil, sőt az ultramobil irányba halad. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyre több olyan számítógépet használunk, amelyik nagyon jól, egyszerűen, könnyen hordozható, mert viszonylag kis méretű és könnyű.

Olyannyira ismerős az ultramobil kifejezés, hogy már 2006-ban, a hannoveri CeBit kiállításon bemutatták az első UMPC-t azaz ultramobil PC-t, amely kategóriát nyitott a hordozható gépek piacán, és lassan gyűjtőnévvé válva a laptopnál kisebb és a mobiltelefonnál nagyobb eszközöket foglalja magába (ahogy ez a nyomtatott Infoszótárban is olvasható).

Ezt tehát megtanultuk, ám az merőben új jelenség, hogy már az alapvető perifériák világában is megjelentek az ultramobil eszközök. 2013 szeptemberében olvastam, hogy már van ultramobil merevlemez (ultramobil HDD) is (http://pcworld.hu/hardver/500-gigabajt-tabletbe-5-millimeteren.html vagy http://www.seagate.com/internal-hard-drives/laptop-hard-drives/ultra-mobile-hdd/?cmpid=friendly-_-internal-mobilekit--us#specs). Ez tehát olyan merevlemez, amely ultramobil eszközbe (pl. táblagépbe) építhető, hisz csak 2,5 hüvelykes (majdnem 7 cm) és mindössze 5 milliméter vastag.

Érdekes jelentésváltozás tapasztalható tehát, hisz nem a merevlemez ultramobil, hanem ilyen eszközökhöz használható. Számomra nagyon érdekes, hogy a merevlemez kifejezetten olyan eszköz, amelyhez a nagy méret, masszív, stabil szerkezet képzete társul, ám azzal, hogy megjelent az ultramobil változata, már ez a kép is árnyaltabbá vált.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Az internet tele van a Nokia mobilgyártórészlegének eladásáról szóló hírekkel, elemzésekkel. Amit erről az ügyről el lehetett mondani, azt már elmondták. Én inkább megmutatom, mennyire meghatározó volt a mobiltelefonok történetében a Nokia. A lista természetesen nem lehet teljes, hiszen volt olyan időszak, amikor a világ minden tájára több mint kétszáz típust gyártottak egyszerre. Időutazás mobillal a kézben.

Érdekes perspektívába helyezte a Microsoft és Nokia közötti megállapodást a Telecom Italia vezetője és Neelie Kroes az Európai Unió biztosa egy konferencián a minap. Szerintük olyan folyamatok indultak el, amelyek Európa leszakadásához vezettek a mobiltelefoniában. Az, hogy a Microsoft megvette a Nokia mobilgyártó üzletágát, csak az egyik olyan „mega üzlet”, ami ezt a folyamatot újabban jelzi. A Vodafone szintén a napokban jelentette be, hogy kivonul az amerikai piacról, amivel egy fontos európai szolgáltató globális szintű jelenléte gyengül meg (bár azt még nem tudni, hogy az így befolyó hatalmas összeget mibe fekteti a cég).

Ennek a megközelítésnek (Európa lemarad) van relevanciája, de közel sem újkeletű folyamatról van szó, a Nokia ugyanis nem az első olyan európai mobiltelefon gyártó cég, amely valaha jobb napokat látott. Gondoljunk az Ericssonra, amely ma már nem gyárt mobiltelefonokat, pedig 10-15 évvel ezelőtt az egyik meghatározó szereplő volt a piacon és ezt követően is közös vállalkozást üzemeltetett a Sony-val (2001-től), de idővel abból is kiszállt (2011-ben). Az Ericsson azóta a hálózatfejlesztéshez, kommunikációs hálózatokhoz szükséges eszközök gyártására és a kapcsolódó területekre koncentrál. A Nokia most közel ugyanezt az utat járja be, megszabadul a készülékgyártástól, de megtartja a Nokia Siemens Networks-öt, miután kivásárolta belőle a Siemens-et és így a kommunikációs hálózati eszközök területen kíván tovább működni (ahol a piaci részesedése alapján az Ericsson és a Huawei után a harmadik). (A HERE térkép szolgáltatást – amely a Nokiánál maradt – kicsit „kilóg” ebből a képből, de ezt jól megfontolt stratégiai okok miatt kellett a Nokiánál tartani, ha ezt is viszi a Microsoft, akkor sérült volna a platformfüggetlenség, ami a sikerhez fontos a szolgáltatás esetében.)

De egykori európai mobilos cégként említhetjük a Siemens-et is, már ők sem gyártanak mobiltelefonokat, miután 2005-ben eladták az üzletágat – vagy az Alcatelt, amely márkaként még tovább él, de részben kínai tulajdonban van. A 8-10 evvel ezelőtti helyzethez képest egyértelmű, hogy Európa dominanciája gyengül. De ne legyünk rövidlátóak, ha nem a cégekre fókuszálunk, akkor ez a történet nem csupán Európáról szól, hanem a világrégiók és egyes országok versengéséről. Vajon nem szomorúak-e a kanadaiak, amikor a Blackberry bukdácsolását látják? Vagy a tajvaniak, amikor a HTC teljesítményéről van szó? Az amerikaiak a Motorola kapcsán? A japánok, amikor azt látják, hogy a fogyasztói elektronikában egyeduralkodónak számító márkáik szinte mind eltűnnek? Én még emlékszem a Panasonic vagy az NEC mobiltelefonokra, ma már csak a Sony küzd, hogy bekerüljön a top3 gyártó közé az okostelefonok között (közel két tucat országban ez már sikerült is nekik).

Nem egyszerűen Európa „hanyatlásáról” van tehát szó, hanem a mobil piac globális átrendeződéséről... Mindeközben ugyanis Korea (Samsung, LG) és Kína (ZTE, Huawei, Lenovo) vagy az Apple (USA) csillaga emelkedik. Ha pedig a területi versengés mögé nézünk, akkor valójában cégek versengését látjuk: amelyik képes tartósan innoválni, megújulni, az a csúcson marad, amelyik pedig rosszul csinálja ugyanezt, az legyen bármekkora is, lemarad a versenyben és megfizeti ennek az árát (most éppen a Nokia). Egészen biztos vagyok benne azonban, hogy a következő évtizedben a most csúcson levő Samsung vagy Apple esetében is látni fogjuk ennek a hullámvasútnak a működését.

Pintér Robesz

végére

Életem legszebb naplementéjét láttam tegnap éjszaka. Álmomban. Észtországban voltunk a családommal, tél volt, havasak voltak Tallinn háztetői és tornyai, a történelmi épületek, a távolban a tenger csillogott a kikötő öblében, jól lehetett látni a hegygerincről, ahol álltam. A halvány, fehéren sütő nap fénye minden tetőről visszatükröződött, ezerfelé szórta a fényt a hó. Döbbenetesen szép látvány volt, olyan, hogy kiabálni kezdtem álmomban, mindenkit odahívva és az okostelefonommal fotózva a látványt. Az esti súrlófények a tökéletesek voltak a fotózáshoz, telefonomon a legapróbb részletekig bele-belezoomolva a látványba továbbra is élesnek tűnt minden.

Ott volt a családom is, a gyerekek labdáztak, élvezték a hazaindulás előtti utolsó perceket, azonban valami piszlicsáré apróságon összevesztem a feleségemmel, ami elrontotta a hangulatot, így inkább hagytam őket tovább játszani én pedig visszasétáltam a városba. A városban azonban legnagyobb megdöbbenésemre teljes volt a káosz, rendőrök, katonák és civilek rohangáltak a főtéren, miközben mindenféle harci eszközök, zöldre festett tankok, ágyúk, még szekerek is vonultak egymás után észveszejtő gyorsasággal. Menekültek. A lacipecsenyés kétségbeesetten próbálta szétszedni és egy zárt teherautó hátuljába beledobálni a paravánjait, asztalokat, székeket és a sütő berendezéseket.

Ahogy hátrafordultam egy géppisztoly torkolattüzét láttam tőlem néhány méterre és sikoltozva szanaszét spricceltek az emberek páni félelemben a térre bejövő többsávos sugárút közepén futó járdán. Mindenki menekült, a narancssárga, Police feliratú mellénybe öltözött rendőri egységek tűntek egyedül szervezettnek, ahogy egy mellékutcán próbáltak az ellenség háta mögé kerülni. Legalábbis akkor azt gondoltam.

Csapdába estem, a fegyveres közém és a családomhoz visszavezető út közé került. Így inkább együtt futottam a rendőrökkel a mellékutcában, abban a reményben, hogy így kikerülhetem az őrjöngést és visszajuthatok a családomhoz. Néhányan próbáltak beugrálni a kapualjakba, ahol még nyitva voltak az ajtók. Én már úgy rohantam, hogy újra a kezemben volt az okostelefon, amivel pár perce még a naplementés képeket készítettem teljes idillben. Szerettem volna beírni a PIN-kódomat, de a telefon sokadszorra sem fogadta el, nem tudtam felhívni a feleségemet, hogy figyelmeztessem, meneküljön el a gyerekekkel. Közben befutottunk egy rendőrőrsre, le a pincébe és elkezdtek gumibottal verni a rendőrök. Angolul mondtam nekik, hogy ne bántsanak, nem csináltam nekik semmi rosszat és siránkoztam, hogy miért nem később jött a támadás, ma este repültünk volna haza. Aztán hirtelen, sokadszori próbálkozásra a telefon elfogadta a PIN-kódot, de egy telepítési képernyő fogadott. Rájöttem, hogy a mobil infrastruktúra nem működik, a telefonomat feltörték és átvették felette az irányítást. Álmomban tudtam, hogy a kínai inváziós hadsereg kikapcsolta a teljes mobil hálózatot és átvette a hatalmat a hálózatra csatlakoztatott készülékek felett, amiket korábban mind Kínában készítettek.

Mielőtt felébredtem, még megfogadtam, hogyha egyszer hazajutok, soha többet nem veszek Kínában gyártott mobil eszközt és nem fizetek elő olyan telefonszolgáltatásra, amely kínai infrastruktúrán üzemel. Örülök neki, hogy mindez csak egy rossz álom volt.

Pintér Robesz

Bár egyre több embernek van okostelefonja a világon és idehaza is, eddig úgy tűnt, hogy a többség inkább a WiFi használatára esküszik ezeken a készülékeken is, ha internetezésről van szó. Egy friss tanulmány szerint ez a trend a következő években csak tovább fog erősödni. Azonban egy másik, szintén napokban megjelent kutatás azt mutatja, hogy az LTE (a negyedik generációs mobil hálózat – 4G) esetleg képes lesz megtörni a WiFi hegemóniáját. Vajon mi lehet az igazság?

Először lássuk a WiFi uralmáról szóló tanulmányt: az Európai Bizottság megrendelésére készített átfogó riportot a WIK Consult és az Aegis Systems Limited jegyzi, ezek szerint 2012-ben az okostelefonokon és tableteken vezeték nélküli technológiával forgalmazott adatok 71%-át WiFi hálózaton (vagy ún. femto- és pikocellás mobilhálózaton) közvetítették. Magyarul az adatforgalom mindössze háromtizedét adta a mobilokon és a tableteken a makrocellás mobilhálózat. 2016-ra a WiFi további növekedését várják, 78%-os értékre. Ez azt is jelenti, hogy a WiFi hálózat használatával nagyjából 200 milliárd euró hálózati költség spórolható meg majd csupán 2016-ban! A költségek megspórolásán túl a WiFi hálózatok preferálásának igen prózai oka van, a legtöbb felhasználó otthon vagy a munkahelyén tölti ideje túlnyomó részét, ahol van elérhető WiFi hálózat, így felesleges a mobil hálózatot adatforgalomra használni.

Ehhez képest érdekes a szintén a napokban megjelent angol EE szolgáltató híre (EE says LTE is knocking public Wi-Fi usage), miszerint a 2012 októberében elindított LTE (4G) hálózatot használó ügyfeleik felhasználói szokásaikban látszólag teljesen szembemennek a fentebb ismertetett trenddel és egyre inkább a mobil hálózatot preferálják a WiFi-vel szemben (arról sajnos nem szól a sajtóhír, hogy a femto- és pikocellás mobilhálózati használatot hová számították, tehát WiFi vagy mobilhasználatnak). Az EE szerint a 4G felhasználóik 43%-a felhagyott vagy jelentősen csökkentette a nyilvános WiFi hálózatok használatát. Ugyanez az arány áprilisban még csak 37% volt – vagyis egyre többen a mobil hálózatot preferálják az elérhető nyilvános WiFi hotspotok használata helyett.

A részleteket megnézve úgy tűnik azonban, hogy a két kutatás csak látszólag mond ellent egymásnak, arról lehet ugyanis szó, hogy a 4G-t használó emberek otthon és a munkahelyen rácsatlakoznak a megbízható WiFi pontokra, de a máshol elérhető nyilvános WiFi hotspotok helyett egyre inkább a biztonságos és megbízható mobil adatszolgáltatást választják. Az ok, hogy a 4G hálózat gyors és megbízható, emiatt a felhasználói szokások is megváltoznak. Míg a 3G-n a leggyakoribb tevékenység a böngészés volt az EE szerint, addig a 4G esetén a tévénézést, videónézést vagy vásárlást is mobil hálózaton keresztül intézik a júzerek. A mobil szolgáltatók szempontjából fontos trendet mutat az is, hogy a 4G felhasználók negyede több mint 3 órát tölt naponta a mobil nettel. Végül, a mobil net szükségességét igazolja az is, hogy az olyan események, mint Margaret Thatcher egykori miniszterelnöknő temetése hatalmas adatforgalmat generált a közösségi oldalakon, miközben a mobil hálózat segítségével feltöltött adatmennyiség meghaladta a letöltöttét. Vagyis az emberek igénylik, hogy bárhol járjanak is, meg tudják osztani az élményeiket, fotókkal és videókkal, miközben nincsenek WiFi hotspotokra utalva vagy nem kell megvárniuk azt a pillanatot, amíg hazaérnek és internet közelbe kerülnek.

Pintér Robesz