Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sampler, a mintázó

Elsősorban az elektronikus zenében használják ezt a hardver vagy szoftver eszközt, amely bármilyen hangot képes rögzíteni, és változatlanul vagy bizonyos jellemzőit (leginkább a hangmagasságát) módosítva visszajátszani. A szintetizátor csak adott hangkészlettel rendelkezik, míg a szempler manipulálni, módosítani is tudja a rögzített hangokat. Fontos megjegyezni, hogy a szemplerek nemcsak hangszerek egyes hangjait képesek kezelni, hanem bármilyen hangot, zajt, tehát emberi hangot, zörejt, kopogtatást az asztalon, kutyaugatást, macskanyávogást, bármit, és egy-egy ilyen rögzített hangmintából képes létrehozni például egy teljes hangsort is.

A szempler - angolul sampler - tehát az angol sample 'példány', 'minta' névszó származéka, és nagyjából azt jelenti, hogy 'mintavételező', 'mintát kezelő'. A szempler tehát egy olyan névadási stratégia, mely a megnevezett dolog egyik tulajdonságát, itt éppen a működési elvét emeli ki. Ebből a névadásából tehát jól megérthető az eszköz működési logikája: a szempler a rögzített hangot egy mintának veszi, tehát voltaképpen a sok különbözőből, a hangsorozatból az egyiknek, és az eszköz képes a minta megfelelő részleteit úgy megváltoztatni, hogy abból például egy teljes hangsor jöjjön létre. Vagyis a rögzített hang a további műveletek alapjául szolgáló minta. Tehát a példány, más szóval a minta áll szemben a sorozattal, és a szempler egyetlen mintából képes létrehozni egy teljes sorozatot.

Ennél az erősen idegen alakú névszónál felmerül a kérdés, hogy miként magyarosodik. Hozzáteszem, hogy találkoztam már a mintázó kifejezéssel a sampler helyett, ám mind írásban, mind szóban az angolos változat használatos az elektronikus zenészek körében. Az idegen eredetű szakkifejezések magyarítása csak szakági, szakmai alapon mehet végbe, mert hiába keresünk egy ilyen terminológiára a magyar köznyelvben már megszokott változatot, illetve hiába fordítjuk le, ha a szakemberek (és azok, akikre vonatkozik) nem azonosítják az új szóalakot a jelentéssel. A szavak jelentése elég bonyolult módon áll össze, azonban az alapjelentéseknek van egy címkéző funkciója is, ami azt jelenti, hogy egy szó azonosít valamit, vonatkozik valamire, és ha ez félrevezető, akkor zavar történik a kommunikációban. Ha például a sampler helyett mintázót használunk, akkor csak keveseknek fog eszébe jutni, hogy ez voltaképpen a sampler névvel jelölt eszközre vonatkozik. Ehhez hasonló problémával találkoztam, amikor egy nyilvános helyen azt a feliratot láttam a klíma vagy a légkondicionáló helyett, hogy légjavító berendezés. Csak onnan ismertem fel, hogy mi a valós jelentése ennek a szószerkezetnek, hogy alatta szerepelt a felirat angolul és németül is, ahol az air conditioner alakból azonosítottam az alapjelentést.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

Nagyzenekar rendelésre

A popzene igényes hangzásáért aggódók régóta fanyalognak, hogy a szintetizátorok és a számítógépek olcsóvá válása miatt a nagy szimfónikus zenekarok kiszorultak a slágerekből. A vonósokat és a fúvósokat is szintivel helyettesítik, mert olcsó. Kevin, alias Fine Cut Bodies most egy olyan érdekes megoldást mutat be, amelyben a hollywoodi filmek zenéjét eljátszó nagyzenekartól (MGM) lehet rendelni nagyzenekari hangzást. Csak beküldjük a kottát és megkapjuk a vonósokat... A beszélgetésből kiderül, hogy hogyan működik a szolgáltatás és mi a szerepe ebben a megoldásban a digitális technikának.




0 Tovább

Így lesz zene a hangmintákból

Érdekes illusztrációt hallhatott a hétfő esti Netidők hallgatója. Kevin a hét műtárgya rovatban bemutatta a digitális kézi hangfelvevőjét (Zoom H1 Handy Recorder), amivel nagyon jó hangminőségben és sztereóben lehet hangokat rögzíteni. Eközben felvette az asztaltársaság tagjai által hallatott hangokat és a műsor többi beszélgetése közben e hangmintákat átmásolta a laptopjára, majd a szinti-billentyűzettel e zajokból dallamot játszott le.

Kevin: Most nem egy zenét raktam össze, csak gondoltam, megmutatok egy-két technikát, hogy mit lehet csinálni abban az esetben, hogy ha felveszünk különböző hangokat és megpróbálunk abból zenét építeni. Itt van egy kis részlet, valaki mondta (az asztaltársaságból) az „O” hangot – ha ezt hozzárendelem egy billentyűhöz, akkor megszólalhat a dallam. (Kevin a billentyűkön a pár perccel korábban rögzített „O” hanggal játssza a Boci, boci, tarka c. közismert sláger dallamát.) Felismerhető, hogy körülbelül így működtek a régi sampler-ek, mert ennyire rövid hangmintákat tudtak használni. Minél lassabban játszunk vissza egy hangmintát, annál mélyebben szólal meg a hang. Ez teszi lehetővé, hogy dallamokat játsszunk egy adott hanggal. Ez tipikusan olyan technika, amit régen nagyon sokszor használták…
Aztán vannak olyan hangok, amikkel lehet dobolni. (Kevin a Borek András által keltett hanggal ritmusokat produkál a szintin.) Illetve most már nagyon érdekes új szintézis technikák is vannak, amik közül mondjuk az egyik legismertebb mostanában a granulált szintézis, ami azt jelenti, hogy kis granulátumokra szedi szét a hangokat és apró foszlányokból épít fel újabb textúrákat, újabb érdekes hangokat. Például itt is van egy ilyen… (Itt hallható volt a stúdióban rögzített hang ismétlődve, amit a gép egyre gyorsabban ismétel, majd egy dallamszerű hangsorozattá áll össze.) És ez mind abból van, amit beszélgettünk. De persze még tovább lehet keverni ezeket a hangokat.

Nagyistók Tibor: Na de tulajdonképpen bármiből lehet akkor dallamot csinálni!

Kevin: Ez így van, pontosan! Azért kell a mikrofon, mert a rögzített hangoknak mindig más a textúrája. Herbertnek van egy ilyen nagyon erős szabálya, a saját magával kötött szerződésében, hogy sosem vágja le a hangok végét, mert mindig a hangok végén vannak azok a kis apró zörejek, organikus zajok, amik karakteressé fogják tenni a hangzást. Emiatt csomószor egy laikus nehezen tudja megfogni, de hogyha az ember megtanulja ezeket hallani, akkor észlelni lehet, hogy mi teszi műanyaggá az elektronikus hangokat és mi teszi organikussá. Ilyenkor nagyon sokat használnak természetes zajokat, zörejeket.

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek