Netidők Blogtársaság

Jó volna többet tudni a friss internetes jelenségekről? Leásni a mélyére annak, hogy vajon milyen hatással van az életünkre az internet, illetve mi magunk hogyan hatunk az internet fejlődésére? Miután a dolog sokakat foglalkoztat, jobbnál-jobb könyvek látnak napvilágot a témában. 45 könyv – nem csak – az internetről.

Kezdődik a félév a Corvinus Egyetemen, ahol ősszel ismét a digitális világ jelenségeivel foglalkozó tárgyat tartok. A tavalyi évnek, elsősorban a szakdolgozati időszaknak egyik furcsa felismerése volt, hogy a hallgatók nem hivatkoznak könyveket. Sokszor csak cikkekre, hírekre és saját kutatásra építik a munkájukat, eltekintve a kevés alap tankönyvtől, amiket a képzés során forgattak. Valahol érthető ez, hiszen iszonyatosan gyorsan változó világról van szó, kevés az általános érvénnyel, huzamosabb ideig használható könyv. Ráadásul az oktatóktól is azt látják (tőlem eddig biztosan, de éppen most tervezek gyökeresen változtatni rajta), hogy a kurrens folyamatok bemutatásához híreket, statisztikákat, rövidebb elemzéseket használnak elsősorban és kevés elméleti munka vagy könyv kerül elő.

Mindez oda vezet, hogy a diákok azt gondolhatják nincs is releváns szakirodalom, ami azonban egyáltalán nem igaz. A múlt héten néhány órára beleástam magam az Amazon kínálatába és 45 olyan könyvet találtam (sajnos mind angol nyelvű), ami érdekes és hasznos lehet nem csak a diákoknak vagy azoknak, akik az internet kutatásával foglalkoznak, hanem mindenkinek, aki csak szimplán meg akarja érteni ezt a világot. Úgyhogy létrehoztam egy egyelőre 45 könyvből álló publikus Amazon wish list-et internetről szóló könyvekből.

Persze nem csak internetről szóló könyvet találunk itt, hanem számtalan kapcsolódó témában elmélyedhetünk az agykutatástól kezdve, a videójátékokon át az arab forradalmakig. De valamennyi erősen kötődik az internet folyamataihoz, jelenségeihez. Van itt népszerűsítő irodalom, tudományos szöveggyűjtemény, mozgósító propaganda a technológia mellett és ellen. A válogatással megpróbáltam visszaadni ennek a sok előítélettel, félelemmel és reménnyel terhelt témának a sokszínűségét. Valamennyi könyv hasznos lehet azonban, ha megfelelő kezekbe kerül. Persze minden lista önkényes, így biztos erről is hiányoznak könyvek, főleg, amelyek nem az elmúlt években jelentek meg.

Végül, tudom, hogy manapság sokan egyre ritkábban olvasnak hosszú szöveget, mint amilyen egy könyv. Ha valakinek nehéz nekidurálnia magát az olvasásnak, javaslom, hogy először az alábbi viccesnek tűnő, de halálosan komoly cikket nézze meg, amely a könyvolvasó típusokról szól. Ez után valószínűleg könnyebb lesz eldöntenie, hogy mi a neki való könyv.

Pintér Robesz

Az internet egyik hatalmas előnye, hogy számos esetben ingyen lehet hozzáférni a világ legjobb tartalmaihoz. Nincs ez másként akkor sem, ha tanulni szeretnénk valamit. A No Excuse List szedte össze ebben a listában, hogy hol érdemes nekikezdenünk. A már ismertebb forrásokon túl, mint amilyen a Wikipédia, a Khan Acedamy vagy a TED, kevésbé ismert, de igen hasznos anyagokra találhatunk így rá.

Jó böngészést és tanulást!

Pintér Robesz

Ön gondolná, hogy az egykoron divatos otthoni számítógép, a Commodore 64 a hidegháború egyik gazdasági fegyvere volt? Pedig pontosan így volt, ugyanis a nyugati országok által vezetett „fekete-listázós” szervezet, a COCOM az 1980-as évek elején ezt a számítógépet is tiltott gyümölcsnek minősítette a kelet-európai (azaz KGST) országok és Kína számára. Ez az igazi oka, hogy az 1982-ben megjelent C64-es csak 1985 után kerülhetett legálisan Magyarországra.

Megdöbbentő sebességgel telik az idő. Most éppen 30 esztendeje, hogy a Jack Tramiel által alapított Commodore Business Machines bejelentette annak a mikroszámítógépnek a gyártását, amelyet a világ Commodore 64 néven ismert meg. Erről az évfordulóról a Netidők is megemlékezik majd, hiszen úgy gondoljuk, hogy a C64 nem csupán kellemes és nosztalgikus emlékeket ébreszt sokakban, hanem igen fontos szerepe volt a digitális forradalom kialakulásában, hiszen minden idők legtöbbet eladott számítógépmodellje lett gyártásának több mint tíz éve alatt. S bár az IBM PC és klónjai összességében jóval nagyobb darabszámot és máig nem szűnő sikert mondhatnak magáénak (a PC 1981 óta létezik, mint arról már beszámoltunk), de a 80-as évek még kétségtelenül a C64 dominanciájával teltek el (persze emellett olyan sikeres gépekkel, mint a ZX Spectrum, a ZX81, az ABC80 stb.), s ma már talán kijelenthetjük, hogy ezek a leginkább játékgépeknek használt masinák megalapozták a piacot ahhoz, hogy a 90-es években „bedurrranjon” a PC-világ és az internet.



Hadd tegyek említést arról, hogy bár tinédzserként jómagam is elsősorban a játékok után érdeklődtem a Commodore 64-essel ismerkedve a városkánk egyik mezőgazdasági termelőszövetkezetének könyvelése által indított számítógép-tanfolyamon, de el kell mondjam, hogy az MGTSZ-ben már akkor hasznos funkciója volt a számítógépnek. A C64-est ugyanis könyvelésre használták a 80-as évek közepén! A kimutatásokat mátrixnyomtatóval nyomtatták, az adatokat pedig flopi-meghajtóval rögzítették mágneslemezre. Merevlemez még nem volt ezekben a masinákban, RAM is csak 64 kilobájt (erre utal a masina nevében a 64-es szám). Megdöbbentő, hogy a korabeli reklámban összevetik a C64-est a versenytársaival: az akkori IBM PC-nek 16 kilobájt RAM-ja volt és a 1600 dollárba került, az Apple II-esnek már 48 kilobájt RAM mellett volt 1500 dolláros ára, míg a C64 a kezdetekben mindössze 600 dollárba került, és ezt az árat aztán két év alatt 200 dollárra csökkentették. Ez a relatív olcsóság lett a kezdeti sikerek záloga. A gépnek már színes grafikája volt (persze mindössze 16 színt tudott megjeleníteni) és a maximálisan 320x200 képpontos felbontás sem mondható a mai fogalmaink szerint HD-nak, de akkor nagyon menő volt.

A mai tizen-huszonévesek számára meglepő lehet, hogy az 1980-as évek Magyarországán eleinte nem volt könnyű C64-est vásárolni és nem azért, mert az akkor uralkodó hivatalnok elvtársak tiltották volna – éppen ellenkezőleg, 1982-től három éven át a nyugati (kapitalista) országok tiltották a Commodore 64-es kelet-európai (szocialistának mondott) országokba exportálását. Létezett ugyanis egy olyan szövetség, amely a „csúcstechnológiai” eszközök kivitelét tiltotta a nagy ellenfél, a Szovjetunió és érdekövezetének számító országokba. Ezt a szövetséget hívták COCOM-nak, és az általuk összeállított listát COCOM-listának. Mai tudásunkkal teljességgel döbbenetes, hogy a Commodore 64-es is felkerült erre a listára, mint hightech eszköz. A COCOM-listának ugyanis az volt a célja, hogy a keleti blokk országai egyre jobban lemaradjanak a fegyverkezési versenyben (hiszen ekkor még javában zajlott a hidegháborús gazdasági hadviselés), így tehát közvetetten arra következtethetünk, hogy a nyugati országokban bizony attól is tartottak, hogy a népszerű játékgépet, a C64-et esetleg komolyabb (talán katonai?) feladatokra is felhasználhatják… Mindenesetre érdemes végignézni, hogy milyen informatikai eszközök kerültek akkor COCOM-listára a C64-esen kívül: az IBM PC, az Ethernet, az Apple Macintosh, a digitális telefonközpontok, a mobiltelefon technológia stb.

A COCOM-lista hatálya alól közel 20 évvel ezelőtt elsőként Magyarország került ki.

Szilágyi Árpád

Vasárnap a csapások alatt elhullott a magyar média egyik bástyája. Hackerháború kezdődött?

Vasárnap reggeltől (bizonytalan, hogy mikortól) egészen estig nem működött a Magyar Hírlap honlapja.  Román hackerek törték fel, tették elérhetetlenné a rendszert, és helyeztek el egy üzenetet. Déltájban az üzenetet eltűntették a rendszergazdák, és karbantartásra hivatkozva kérték az olvasók türelmét. Estére visszaállították a rendszert, és tiszteletre méltó módon nem mismásoltak, hanem főoldalon közölték a feltörés hírét.

A támadók a román nacionalista Romanian National Security (RNS) nevű hekkercsoport volt, egy román nyelvű szöveget helyezett el rajta Avram Iancu portréjával.

„Tévedtetek, amikor azt gondoltátok, hogy a román történelemnek és a népnek adott pofont nem kapjátok vissza. Nemzeti tudatunk arra kényszerít, hogy erkölcsi kötelezettségünknek eleget tegyünk, hogy a Román Nemzet Hősei továbbra is nyugodtan pihenhessenek. Felébresztettétek őket örök álmukból, félreinformálással a sírt meggyaláztátok, és "felakasztottátok" őket, mert hisztek a hamis bosszúban.

Ez a válasz azoknak, akik elfelejtik, hogy a magyarok Romániában kisebbség, azoknak, akik nem értették meg, hogy Mihai Eminescu számunkra nemzeti szimbólum, és azoknak, akiknek van még bátorságuk vádoló és becsületről szóló előadásokat tartani a saját országunkban, akkor, amikor még nem gyógyult be a Marian Cozma halála által okozott lelki seb. Nyugodjék békében!

Nem fogunk felejteni, sem megbocsátani. Ne tegyétek próbára a türelmünket!

Az Úr legyen irgalmas a lelketekkel. Így jár mindenki, aki hibázik a román nemzettel szemben!” (forrás)

Az üzenetből egyértelműen látszik a támadás oka. Az elmúlt héten több olyan esemény is történt, amely felborzolta a román nacionalista kedélyeket.  Csibi Barna Csíkszereda központjában felakasztott egy szalmabábut, ] amely  Avram Iancu, erdélyi román jogászt ábrázolta, aki az 1848–49-es szabadságharc ellen Erdélyben szervezett császárhű román felkelés vezetője volt. A z eseményről készült képet a Youtube-ra is feltöltötte. Ráadásul Orbán Viktor március 15-i, Marosvásárhelyen felolvasott beszéde is diplomáciai bonyodalmakat okozott.  Bajtai Erzsébet olvasta fel az üzenet, majd utána megosztotta saját gondolatai is a hallgatókkal. A petőfi idézettel fűszerezett beszédet az Agerpres tudósítója magyar kormányfő szavaiként idézte. Ebből botrányos parlamenti felszólalás született. A román közszolgálati hírügynökség belső vizsgálatot indított, erről először a Magyar Hírlap írt.

Ezért is lehettek ők a támadás célpontjai. Hogy lesz-e folytatása. Sajnos csaknem biztos. A támadás nyomán most majd magyar nacionalista hackerek törik fel valamelyik román médium honlapját. Aztán majd jön a visszacsapás, és visszacsapás, és…

Van-e valami értelme egy ilyen kiberháborúnak? Gyakorlatilag semmi. Hackerek háborúznak hackerek ellen, de nem egymást fogják támadni. Mert a kiberháborúban nem tudni soha pontosan, ki a cél. Ezért csak vaktában lehet valakit támadni, akinek túl sok köze nincs az egészhez, jelen esetben csak annyi, hogy magyar vagy román.

A hackerek semmit nem tudnak a másik ország hackereiről, ezért csak nemzeti honlapokat fognak támadni. Maguk között roppant büszkék lesznek rá, szűk baráti körben elmesélik, és vállveregetést kapnak érte. Sőt a nacionalista politikusok még lánglelkű forradalmároknak, digitális szabadságharcosoknak fogják őket nevezni, és az egekig magasztalják őket.

És kik lesznek az áldozatok? Nem a megtámadott honlapok. Hanem azok az emberek, akik ezeket a honlapokat meglátogatják, lásd most a Magyar Hírlap olvasói. Ők, akik nem tehetnek semmiről. Akik nem akasztottak bábukat, nem mondtak irritáló beszédeket, csak a tűzvonalba kerültek. És ennek annyi eredménye van, hogy sokkal több ember fogja egymást utálni.

Mit lehetne tenni ennek elkerülésére? Ha a két ország kormánya közösen lépne fel a kiberbűnözés ellen, és közös erőfeszítéseket tennének a helyzet megoldására. Mennyi esély van erre, Mindenki sejtheti.

Toochee a galaktikus