Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Friss retro hírek a nagyvilágból

Egyre többen vagyunk a világban, akik régi hardverek iránt rajonganak, ezeket mentik, javítják, sőt vannak, akik tovább is gondolják az eredeti készülékeket.

MiST

A MiST a lengyel fejlesztő, Lotharek munkája, aki már több érdekes retro-eszközt készített, főleg Amigára, de Atari ST, Commodore, ZX Spectrum gépekre is fejleszt. Legújabb fejlesztése a MiST, ami egy FPGA masina (FPGA = Field-programmable Gate Array, magyar fordításban a felhasználás helyén programozható logikai kapumátrix) egy olyan eszköz, amely programozható logikai komponenseket és logikai összeköttetéseket tartalmaz.

MiST alaplap

MiST alaplap

Egyszerűen elmagyarázva egy FPGA úgy programozható, hogy viselkedésében már létező (vagy akár képzeletbeli, tervezés alatt álló) processzoroknak, vagy chipeknek feleljen meg anélkül, hogy ezeket a chipeket meg kéne venni. Például ma már nem lehet kapni a Motorola 68000-es családjának tagjait, azonban az FPGA segítségével a rendszert fel lehet úgy programozni, hogy olyan legyen, mint egy igazi 68000-es. Ugyanezt a rendszert utána át lehet programozni mondjuk egy MOS 8502-es processzorra, ami például a C64-esben is volt. Ez nem emuláció, hanem gyakorlatilag a processzorok „lemásolása”, virtualizálása.

A MiST egy ilyen FPGA alapú készülék, a neve azért MiST, lévén az a AMiga és az Atari ST neveiből van összetéve. Korszerű eszközökből felépítve 4 USB csatlakozót, VGA kimenetet, Atari és Amiga kompatibilis joystick bemeneteket és kártyaolvasót is tartalmaz. Ez utóbbi segítségével fel lehet rá tölteni az Atari ST „magot” és a TOS 1.04 operációs rendszert, amelytől a rendszer teljes értékű, de mai, korszerű eszközökkel (billentyűzet, egér, monitor) felhasználható Atari ST lesz. Egy reset és egy kártyacsere után egy Amiga mag és egy KickStart feltöltésével a MiST teljes értékű Amigaként működik. Csoda? Dehogy, csak az FPGA és az okos tervezés eredménye. Szinte biztosra vehető, hogy a MiST a jövőben további 68000-es alapú számítógépeket is futtathat majd, olyanokat, mint az ősi MacIntosh, Sega Megadrive, Neo Geo, vagy akár a 68008-as alapú Sinclair QL. Azt hiszem minden retro rajongó álma válna valóra, ha ezek a magok is elkészülnének.

A MiST egy apró kis dobozban kapható, ára a vásárolt darabszámtól függően 176-194 euró között váltakozik. A készülékhez egyik operációs rendszer és mag sem jár, azokat az internetről lehet letölteni.

A MiST dobozban

MiST dobozban


Elkészültek az első C64 laptopok!

Március 23-án az Ebay-en jelentek meg az első elkészült C64P-k, amelyek gyakorlatilag C64 laptopok. A készülék a C64 DTV (joystickba épített C64) alaplapját, egy SD2IEC kártyát (ezzel lehet SD memóriakártyáról tölteni programokat) tartalmaz egy 7”-es, színes képernyős netbook házban. A C64P televízióhoz is csatlakoztatható, és sztenderd C64 (9 tűs) joystickokat is fogad. A licitben 310 fontig jutott el a készülék, amelyből eddig 5 darabot gyártottak - a problémát a nagyon nehezen beszerezhető C64 DTV alaplapok okozzák.

C64 DTV

C64 DTV

Ezért aki ilyen C64 laptopot szeretne jobban jár, ha a készítőknek elküld egy C64 DTV alaplapot vagy készüléket a megrendeléssel - a többit ők már intézik.

C64p - avagy a Commodore-ból hogyan lesz hordozható számítógép

C64p - hordozható Commodore

Amiga 500 egy floppy dobozában?

Spanyol fejlesztők nemrégiben érdekes retro projecttel rukkoltak elő - úgy gondolták, hogy nagyon sok nosztalgiázónak megvannak még a régi lemezei, netán eredeti tartalmakkal, amelyeket ma már nehéz elolvasni, hiszen a PC-k lemezegységei nem kompatibilisek az Amigával. S bár az internetről szinte minden Amiga tartalom letölthető ADF fileok formájában, az igazi Amigás imádja hallgatni, ahogy kattog a floppy meghajtó (én speciel sosem szerettem).

Armiga prototípus

Armiga prototípus

Készülékük az Armiga névre hallgat, ugyanis egy két magos ARM procis apró alaplap emulálja az Amigát, amely egy saját gyártású interfész segítségével kezeli a floppy meghajtót, amely segítségével a készülék úgy viselkedik, mint egy 1 MB memóriával rendelkező Amiga 500-as. A különbség csak annyi, hogy az egész akkora, mint egy külső Amiga 3,5”-es floppy meghajtó. Az Armiga rendelkezik USB portokkal, ahova sztenderd billentyűzetet és egeret lehet csatlakoztatni, van HDMI kimenete a korszerű TV-khez, felszerelték SD kártya olvasóval a modern ADF file-ok elolvasásához és megtalálható rajta egy ethernet csatlakozó hálózati adatforgalomhoz. Maga a készülék képes az ADF file-okat kiírni floppyra, illetve a floppykból ADF file-okat gyártani. Érdekesség, hogy az Amiga üzemmód mellett a készülék Android 4.2 operációs rendszerrel is rendelkezik, így pedig teljes értékű Androidos asztali számítógépként is használható, lehet vele böngészni, játszani, filmeket nézni stb...

Az Armiga maga

Az Armiga maga

A fejlesztők tervei szerint amennyiben sikeres lesz a gyűjtés, akár MegaDrive, Neo Geo vagy Atari ST emuláció is elképzelhető a jövőben. A projectet jelenleg közösségi gyűjtéssel próbálják megvalósítani, ennek linkje: http://igg.me/at/armigaproject

 

Gyu, a sziporkamester

0 Tovább

Kütyüt iskolakezdésre?

A héten érdekes kérdéssel keresett meg egy ismerősöm. Idén kezd egyetemre járni a fia, vegyen-e neki táblaPC-t, amit magával vihet az órákra. A kérdés nem egyedi. A következőképpen lehet általánosítani: érdemes-e, kell-e valamilyen infokommunikációs eszközt venni iskolakezdésre? Ha igen, mit: okostelefont, e-olvasót, táblaPC-t, netbookot, laptopot, PC-t? A kérdés nem egyszerű, mert attól függ, hogy hány éves és mit tanul a gyerek, mire szeretnénk, hogy használja az eszközt és maga az eszköz egyáltalán mit tesz lehetővé... Egyvalami biztos, egyedül üdvözítő megoldás nincs. Szigorúan szubjektív eszmefuttatás következik.

Induljunk ki abból, hogy a jelenlegi magyar iskolarendszert nem tudjuk egymagunk megreformálni, vagyis alkalmazkodnunk kell a fennálló helyzethez. Egyébként egy e-olvasó kötelező lenne, ha a tankönyvek hozzáférhetőek lennének elektronikus formában idehaza. De az e-olvasót jelenleg csak korlátozottan fogja tudni használni a gyerek, mivel nincs rá igazán oktatási tartalom.

Az eszköz kiválasztásánál a hazai oktatási rendszer lehetőségei mellett a másik legfontosabb szempont, hogy hány éves a gyermek, milyen iskolába jár. Ha általános iskolás korú, vagy középiskolás, akkor a képzés inkább tankönyv és tantárgy központú, az órákon nem igazán fogadják el a saját informatikai eszközzel dolgozó diákot. Ez esetben az eszközt az órák között vagy még inkább a tanítás után használja a nebuló. A felsőoktatásban közel fordított a helyzet, ott már az egyes előadáson, szemináriumon is elfogadott az eszközök bizonyos célú használata, jelen lehetnek a tanteremben és az oktatás után otthon is használni fogja (nem csak) tanulásra a kütyüt. Ha gyermek már nem otthon él a szüleivel (mert például másik városban tanul és ott is él), akkor olyan eszközre van szüksége, amin minden informatikai feladatot meg tud oldani (pl. dolgozatok megírása, iskolai elektronikus rendszerek használata, tanuláshoz szükséges információk keresése, kapcsolattartás a családdal és a többbi diákkal stb.). Ez esetben tehát egy saját netbook vagy laptop a kézenfekvő megoldás.

Mindezekből úgy tűnik, hogy egy teljes értékű számítógépnek valahol hozzáférhetővé kell lennie a diák számára – akár otthon egy PC vagy laptop formájában, akár egy hosszan nyitva tartó gépteremben. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy személyes, hordozható kommmunikációs eszközre is szükség van, tehát a mobiltelefon vagy az okostelefon használata szintén „kötelező” bizonyos életkor után. Tehát, ha ezek közül valamelyik nincs a diáknak, akkor először ezeket kell biztosítani a számára. Viszont, ha ezek a rendelkezésére állnak, akkor az igazi kérdés az, hogy a kettő – az otthoni PC (esetleg laptop) és a mobil – közé kell-e még valamilyen hordozható eszköz a diáknak. Ezzel viszont arra egyszerűsödik le a kérdés, hogy netbook vagy táblaPC (mivel az e-olvasót korábban kizártuk)?

Személyes tapasztalat alapján (tavaly december óta használok napi rendszerességgel egy androidos táblaPC-t) biztonsággal mondhatom, hogy táblaPC-be nem igazán fog tudni jegyzetelni a diák, mert elsősorban nem arra való – tehát tanulásra korlátozottan lesz alkalmas. A tablet alapvetően információ fogyasztásra és megosztásra jó, nehézkes rajta tartalmat létrehozni. Hogy feltehetően mire használhatná a diák? Levelezésre, közösségi oldalak elérésére, hírolvasásra, zenehallgatásra, játékra, videók-filmek nézegetésére, könyvek (PDF-ek, PPT-k olvasására). Ezek ugyanis azok a dolgok, amikre általában az emberek használják ezeket az eszközöket.

Véleményem szerint oktatási célra még mindig egy kicsi netbook a legjobb, abba tud gépelni az órán is a diák, könnyen magával viheti és akár képes a laptopot is kiváltani, és még az ára is megfelelő. Ha azonban a pénztárcánk vastagsága nem akadály egy billentyűzetre csatolható táblaPC öszvér megoldása lehet a kézenfekvő. Én például egy eeePad Transformert vennék – bár megvárnám a 3G-s mobil internetes verziót belőle.

Pintér Robesz

0 Tovább

Divatok és nevek a számítógéptípusok között

Hagyományosan az egyik leggyakrabban használt számítástechnikai kifejezés a PC (personal computer 'személyi számítógép') volt, amellyel a laikus felhasználók az otthoni, illetve a kis irodai mikroszámítógépeket nevezték meg. Manapság viszont már ez is változóban van, hisz az Apple gépei és legújabban a táblagépek is egyre gyakoribbak. Azt is vegyük észre, hogy a 21. század mikroszámítógépei egyre mobilabbak, ezért könnyen magunkkal vihetjük őket, így könnyen divattermékké válhatnak. Ennek pedig van nyelvi vonatkozása is, hiszen a számítógéptípusok nevei közül néhány már divatkifejezéssé vált.

A mikroszámítógépeknek hagyományosan két főbb típusa terjedt el, és így ezeket használtuk gyakran az informatikai nyelvben: a PC és a Macintosh, ez utóbbit szokták röviden Mac formában is használni. Ám a 21. század első évtizedében fokozatosan elterjedtek az ultramobil eszközök, és ezek között is elsősorban a netbookok és a táblagépek.

 

Image: Arvind Balaraman / FreeDigitalPhotos.net

 

Meg kell jegyezni, hogy korábban a PC-t használták a Macintoshra is, sőt a Commodore, a Sinclair és más mikroszámítógépekre is, de a kategóriamegnevezésből a PC egyre inkább az úgynevezett 'IBM-kompatibilis számítógép' szinonimájává vált. Olyannyira igaz ez, hogy a 2000-es években is sok esetben a PC-kategória részének tekintik a Macintosh-gépeket, pedig ezek már egyértelműen külön kategóriát alkotnak. A PC betűszó követi az angolos, csupa nagybetűs írásmódot, míg a Mac egy tulajdonnév (a Macintosh) rövidítése, így csak a kezdőbetűje nagy.

Érdemes összefoglalni az otthoni használatra szánt számítógép-kategóriák típusait. A sort az IBM PC nyitja, 1981-ben kezdték el gyártani, ezek voltaképpen asztali (desktop) gépek voltak. Röviddel ezután, 1984-ben jelentek meg a piacon a szintén személyi (tehát nem ipari, kutatási) használatra szánt Macintosh gépek. Ezek a gépek tehát alapvető kategóriát alkottak, így a megnevezésük is népszerű, divatkifejezéssé vált. Ma már senki nem keveri össze a PC-t és a Macintosht, mert ez utóbbiak nagyon népszerűvé váltak.

 

Image: Idea go / FreeDigitalPhotos.net

 

A hordozható számítógépek koncepciója ugyan már az 1970-es években megszületett, ám csak az 1980-as években jelentek meg a mai laptopokhoz hasonló eszközök, de a hétköznapi használatban csak az 1990-es évektől terjedtek el, szintúgy a 2000-es évekre már a laptop szinonimájává váló notebookok. Kisméretű, zsebben, tenyérben elférő gépek, a palm PC-k, a palmtopok, illetve a handheld PC kategóriáját 1989-ben indították útjára, és a hasonló kategóriájú zsebgépet, a PDA-t (personal digital assistant) 1992 januárjában dobta piacra az Apple. Az utóbbiak viszont már kezdenek véglegesen eltűnni a közhasználatból, így a szókincsben is a háttérbe szorultak.

 

Image: Nutdanai Apikhomboonwaroot / FreeDigitalPhotos.net

 

A szintén hordozható, jó multimédiás képességű, kihajtható kijelzőjű, kézírást is felismerő tábla PC (angolul tablet PC) koncepcióját 2001-ben jelentette be a Microsoft, és a 2010-es év februárjának a nagy újdonsága az Apple iPad-je ezt a kategóriát újította meg. Különösen érdekes nyelvhasználati zavar tapasztalható a táblagépek megnevezésében, mert nem ritka, hogy ezeket az eszközöket tábla PC-nek nevezik, ám tudhatjuk, hogy a 2010. évtől kezdve gombamód szaporodó táblagépek már nem a Microsoft-féle tábla PC kategóriájába tartoznak, hanem inkább az Apple táblagépének a kategóriájába, így pontosabb a táblagép elnevezés.

2006 februárjában jelent meg és nagy ütemben fejlődött az új PC-kategória, az UMPC (ultra mobile PC), amely voltaképpen a laptop és a PDA, palm PC közötti kategória, amely kiemelkedő internetezési képességekkel, és kis méreteivel hozott újdonságot. Az UMPC kategóriájában számos alváltozat jelent meg a 2007-es, 2008-as években: az összefoglaló kategórianévként használatos MID (mobile internet device) és a netbook kategória (amelynek a legendás, divatteremtő modellje a 2007-ben debütált ASUS-féle EeePC). A netbookok népszerűségének köszönhetően fejlesztették ki 2008-ra a hagyományos desktop gépek és a netbookok képességeit ötvöző nettop kategóriát. Ám mindezek közül is a netbook lett a legnépszerűbb divatkifejezés, de ahogy a 2011. év trendjeit megfigyelhetjük, a netbookok szerepét folyamatosan kezdik átvenni a táblagépek, így a netbook kifejezés is egyre inkább háttérbe szorul, az aktuális trendet a táblagép kifejezés vezeti 2011 nyarán.

 

Bódi Zoltán

0 Tovább

Miért nem szeretnének az emberek tabletet

Ma Magyarországon az internetezők egy százalékának van táblagépe, 3% pedig biztos abban, hogy egy éven belül vesz magának ilyen készüléket. A többiek viszont megosztottak abban a kérdésben, hogy vajon szükségük van-e – lehet-e valaha – erre az eszközre. Az elfogadás vagy az elutasítás alapvetően azon múlik, hogy az érintettek hogyan helyezik el az eszközt a kütyüpalettán – vagyis, hogy szerintük ki tudnának-e használni egy tabletet. Az Ipsos 2011 márciusi online kutatása lehetőséget ad, hogy megismerjük az emberek jelenlegi hozzáállását a táblagépekhez és elgondolkodjunk a tapasztaltakon.

A felmérésből kiderült, hogy minden marketinges vudu, felhajtás, nagy csinnadrattával végrehajtott hazai termékbevezetés és nemzetközi hírverés ellenére a magyar internetezők többsége elutasító az újonnan megjelent táblagépekkel szemben. Azok közül, akiknek nincs táblagépe (100-ból 99 ember ilyen) négyből közel hárman mondják, hogy nincs szükségük ilyesmire és csupán minden negyedik ember akar egyáltalán táblagépet valamikor a jövőben. Tehát hiába állítják szinte egybehangzóan a nemzetközi felmérések, hogy az emberek megvesznek a táblagépekért és jósolják néhányan egyenesen a PC-korszak végét, idehaza nem mutatkoznak jelei a tömeges felhasználói rohamnak. Inkább az értetlenkedést figyelhetjük meg. Az elutasítók érveit legérzékletesebben a következő állításban lehetne összefoglalni: „elég már a kütyükből!”. A tabletre vágyók álláspontja viszont – hogy miért van szükség erre a további eszközre is: „mert király”. Két érzelem csap tehát össze, az értetlenkedés (idegenkedés) és az imádat. Ha az érzelmi pozíciókon túlra nézünk, mindkét tábornál racionális (vagy másképpen fogalmazva a zsigeri reakciót igazoló racionalizáló) érveket találunk az érzelmi talapzatra épülve. Vegyük sorra ezeket (valamennyi az Ipsos felméréséből származik, ahol úgynevezett nyitott kérdésekben kérdeztük az eszközre vágyókat és elutasítókat, hogy saját szavaikkal mondják el a döntésük mögött húzódó indokokat).

„Nem használnám ki”, „nincs rá szükségem”„nem praktikus” „elég a mobil vagy a laptop”, „nincs rá pénzem”, „nem vonz”, „nem hiányzik”, „nem ismerem” – sorjáznak az érvek. Vagyis ahhoz, hogy kelljen az embereknek a tablet, először is tudniuk kellene, hogy mi ez, mire való (miért volna ilyesmire egyáltalán szükségük), vonzó(bb)nak is kellene lennie és végül olcsóbbnak.

„Kipróbálnám, hogy mennyire használható”, „praktikusnak tűnik, bár most hallok róla először”, „kíváncsiságból”, „mert az a jövő”, „hordozható, kényelmes használni, internetezéshez optimalizálták”, „könnyedén magammal vihetem”, ” „a hordozható laptopot helyettesítheti – magammal vihetem, ami a munkámhoz szükséges”. Vagyis az eszközre nyitott embereknek egy része már tudja mire használná (vagy mi helyett), esetleg egyszerűen belső késztetést (vágyat) érez a készülék megismerésére és birtoklására.

Az érvekből szerintem kiemelkedően fontos, hogy sokan – a piachoz és a szakértőkhöz hasonlóan – egységben látják az okostelefon, netbook, laptop, és PC kütyüsort. Ebben kell(ene) tudni úgy elhelyezni a tabletet, hogy indokolható legyen annak létezése (és megvásárlása). Akinek ez nem sikerül, nem fog tabletért pénzt áldozni – akinek viszont igen, hiába van két telefonja, laptopja és asztali gépe venni fog melléjük tabletet is, ha megteheti.

Nekem amúgy felettébb érdekes és egyszerre felvillanyozó több dolog is a két tábor érvelésében: egyrészt az emberek racionalizálási hajlandósága (hogy képesek mindent megindokolni és el is hiszik), másrészt az innovációk-újdonságok terjedése (korai szakaszban még szinte sohasem tudjuk mire való az adott újítás, de megpróbáljuk kitalálni), végül harmadrészt ahogy a táblagép keresi a helyét (vagy másképpen fogalmazva, ahogyan sokan keresik neki a helyet) az okostelefon, a netbook, a laptop és a PC mellett…

Persze egy blogposzt nem elég, hogy mindezeket mind aprólékosan ki lehessen fejteni. De úgy érzem ismét szembe találtuk magunkat az infokommunikációban annyira ismert klasszikus helyzettel: van egy remek találmányunk, csak még ki kell találni, hogy mire való. Ezzel a tablet – a teljesség igénye nélkül – illeszkedik a mozgókép, a gramofon, a telefon, a rádió, a televízió, a számítógép és az internet alkotta sorba.

Azt gondolom egyébként, hogy bár az emberek mindig meg tudják magyarázni maguknak (de még inkább a közvetlen környezetüknek), hogy miért is van szükségük egy kütyüre, azonban jó, ha segítenek nekik a megfelelő érvekkel, a megfelelő időben. Az, hogy a tabletek elterjednek vagy eltűnnek, ezeken az érveken múlik majd.

Pintér Robesz

2 Tovább

Egy Kütyü Mind Fölött!

 

Érdekes hír látott napvilágot a minap a CES kapcsán: a Lenovo olyan hibrid kütyüt készített, ami egyszerre érintőképernyős tablet és billentyűzettel rendelkező munkaállomás. A szerkezet titka, hogy a kijelző lecsatolható a billentyűzetről és így önálló életre kelhet, mint ultrahordozható eszköz. Ugyanakkor a Motorola olyan dokkolót mutatott be, amibe belehelyezve a mobiltelefonunkat asztali számítógéppé változtatható a készülék. De mi történik, ha a legózható informatikai „játékszerek” ötletét továbbgondoljuk? Vajon hol a határa a multifunkciós infokommunikációs eszközeinknek (és a fantáziánknak)?
Először is szögezzük le, hogy nekem így látatlanban is kellene mindkettő cucc – bár, aki ismer, annak ez nem újdonság (ezt a posztot is egy Galaxy Tabon pötyögöm) – tehát az alábbiakban egy elfogult szemlélő szubjektív eszmefuttatása következik.
Szóval, reggel felkelek a butatelefonom hangjára (ami rémes, de legalább sosem felejt el reggel felébreszteni, érted), aztán kislattyogok a fürdőbe és az ott eltöltött 15 perc közben már a leveleimet is megnézem, illetve ránézek a hírekre, időjárásra a Galaxy Tabon. Aztán elviszem a gyerekeket az oviba, majd otthon hagyom a kocsit és irány a munkahely tömegközlekedéssel. Közben a világot egy 120 gigás iPod Classic zárja el tőlem hermetikusan, miközben felkészülők a munkanapra, ellenőrzöm a munkahelyi leveleket, átfutom a szakmai hírleveleket stb. ismét csak a Galaxy Tab segítségével. Amikor beérek a munkahelyemre bekapcsolom a céges laptopot, amihez már külső billentyűzet és monitor is csatlakozik. Egyúttal rádugom a 320 gigás hordozható külső merevlemezt, amit a laptop helyett hurcolok magammal (otthon egy netbookhoz szoktam csatlakoztatni), mégiscsak könnyebb és nyugodt szívvel tárolom rajta a magán- és családi anyagokat is, amik egy vállalati gépre kevésbé valók.
Miért írtam le mindezt? Bár nem vagyok tipikus felhasználó, ennyi kütyü még nekem is sok. Mert szinte mindenre elkülönült céleszközt használok. Mi lenne, ha mindezt egyetlen hordozható, de sokszínűen szétszedhető, legózható cucc kiváltaná? Így elég lenne, ha megfelelően dokkolni tudnám a készüléket, ha dolgozni akarok rajta, egyébként használhatnám zenelejátszásra, egyedüli adathordozóként, szörfölésre, levelezésre, játékra…
Mindebből nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal is a divergencia (dolgok szétválása) és konvergencia (dolgok közeledése) játékát figyelhetjük meg. Ha történetileg nézzük, akkor érhetőbb, hogy miről beszélek: először volt az asztali számítógép, aztán jött a mobiltelefon és a PDA, gyakorlatilag a kettő összeolvadásából jött az okostelefon, ezzel párhuzamosan megjelent a hordozható számítógép. Majd később – ez már csak pár éve volt – a laptop jelentősen zsugorodni kezdett és megjelent a netbook. Legutoljára pedig az okostelefon kezdett el nőni és tavaly megjelent a tablet (most nem beszélek a korábbi táblaPC-ről). Vagyis a hordozható telefon és a hordozható számítógép felől is elértünk ugyanoda, az ultrahordozható 7-10 collos tartományban mozgó kütyühöz. Hát nem logikus, hogy a két készülék összenőhessen? Tulajdonképpen ennek vagyunk a tanúi a Lenovónak és a Motorolának köszönhetően. Ettől persze valószínűleg – már csak a gyártók érdeke miatt – megmaradhat az eszközök sokszínűsége továbbra is, de, akinek „Az Egy Kütyü Mind Fölött” kell, az végre megtalálja azt is.
Ahhoz azonban, hogy ez csábító valósággá, megvásárolandó termékké válhasson a nagy tömegek számára is, a fejlesztői akaraton túl néhány fontos szempontnak meg kell felelni, ezek szerintem a következők: hordozhatóság, adatbiztonság (mi történik, ha elveszítem), ellenállás a sérüléseknek (a sok legózás miatt vagy esetleg, ha leejtem), megbízható működés, a magán és munkához kapcsolódó dolgok egyszerű szétválasztása, elfogadható árazás.
Egy támogatója persze már most is biztosan volna ennek az ötletnek: a feleségem, aki sztoikus nyugalommal viseli, amikor megfelelő „racionális” érvekbe csomagolva megjelenek otthon egy újabb kütyüvel. Mondjuk még mindig jobb, mintha autókat vagy vitorlásokat, esetleg lovakat gyűjtenék.Érdekes hír látott napvilágot a minap a CES kapcsán: a Lenovo olyan hibrid kütyüt készített, ami egyszerre érintőképernyős tablet és billentyűzettel rendelkező munkaállomás. A szerkezet titka, hogy a kijelző lecsatolható a billentyűzetről és így önálló életre kelhet, mint ultrahordozható eszköz. Ugyanakkor a Motorola olyan dokkolót mutatott be, amibe belehelyezve a mobiltelefonunkat asztali számítógéppé változtatható a készülék. De mi történik, ha a legózható informatikai „játékszerek” ötletét továbbgondoljuk? Vajon hol a határa a multifunkciós infokommunikációs eszközeinknek (és a fantáziánknak)?

Érdekes hír látott napvilágot a minap a CES kapcsán: a Lenovo olyan hibrid kütyüt készített, ami egyszerre érintőképernyős tablet és billentyűzettel rendelkező munkaállomás. A szerkezet titka, hogy a kijelző lecsatolható a billentyűzetről és így önálló életre kelhet, mint ultrahordozható eszköz. Ugyanakkor a Motorola olyan dokkolót mutatott be, amibe belehelyezve a mobiltelefonunkat asztali számítógéppé változtatható a készülék. De mi történik, ha a legózható informatikai „játékszerek” ötletét továbbgondoljuk? Vajon hol a határa a multifunkciós infokommunikációs eszközeinknek (és a fantáziánknak)?

Először is szögezzük le, hogy nekem így látatlanban is kellene mindkettő cucc – bár, aki ismer, annak ez nem újdonság (ezt a posztot is egy Galaxy Tabon pötyögöm) – tehát az alábbiakban egy elfogult szemlélő szubjektív eszmefuttatása következik.

Szóval, reggel felkelek a butatelefonom hangjára (ami rémes, de legalább sosem felejt el reggel felébreszteni, érted), aztán kislattyogok a fürdőbe és az ott eltöltött 15 perc közben már a leveleimet is megnézem, illetve ránézek a hírekre, időjárásra a Galaxy Tabon. Aztán elviszem a gyerekeket az oviba, majd otthon hagyom a kocsit és irány a munkahely tömegközlekedéssel. Közben a világot egy 120 gigás iPod Classic zárja el tőlem hermetikusan, miközben felkészülők a munkanapra, ellenőrzöm a munkahelyi leveleket, átfutom a szakmai hírleveleket stb. ismét csak a Galaxy Tab segítségével. Amikor beérek a munkahelyemre bekapcsolom a céges laptopot, amihez már külső billentyűzet és monitor is csatlakozik. Egyúttal rádugom a 320 gigás hordozható külső merevlemezt, amit a laptop helyett hurcolok magammal (otthon egy netbookhoz szoktam csatlakoztatni), mégiscsak könnyebb és nyugodt szívvel tárolom rajta a magán- és családi anyagokat is, amik egy vállalati gépre kevésbé valók.

Miért írtam le mindezt? Bár nem vagyok tipikus felhasználó, ennyi kütyü még nekem is sok. Mert szinte mindenre elkülönült céleszközt használok. Mi lenne, ha mindezt egyetlen hordozható, de sokszínűen szétszedhető, legózható cucc kiváltaná? Így elég lenne, ha megfelelően dokkolni tudnám a készüléket, ha dolgozni akarok rajta, egyébként használhatnám zenelejátszásra, egyedüli adathordozóként, szörfölésre, levelezésre, játékra…

Mindebből nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal is a divergencia (dolgok szétválása) és konvergencia (dolgok közeledése) játékát figyelhetjük meg. Ha történetileg nézzük, akkor érhetőbb, hogy miről beszélek: először volt az asztali számítógép, aztán jött a mobiltelefon és a PDA, gyakorlatilag a kettő összeolvadásából jött az okostelefon, ezzel párhuzamosan megjelent a hordozható számítógép. Majd később – ez már csak pár éve volt – a laptop jelentősen zsugorodni kezdett és megjelent a netbook. Legutoljára pedig az okostelefon kezdett el nőni és tavaly megjelent a tablet (most nem beszélek a korábbi táblaPC-ről). Vagyis a hordozható telefon és a hordozható számítógép felől is elértünk ugyanoda, az ultrahordozható 7-10 collos tartományban mozgó kütyühöz. Hát nem logikus, hogy a két készülék összenőhessen? Tulajdonképpen ennek vagyunk a tanúi a Lenovónak és a Motorolának köszönhetően. Ettől persze valószínűleg – már csak a gyártók érdeke miatt – megmaradhat az eszközök sokszínűsége továbbra is, de, akinek „Az Egy Kütyü Mind Fölött” kell, az végre megtalálja azt is.

Ahhoz azonban, hogy ez csábító valósággá, megvásárolandó termékké válhasson a nagy tömegek számára is, a fejlesztői akaraton túl néhány fontos szempontnak meg kell felelni, ezek szerintem a következők: hordozhatóság, adatbiztonság (mi történik, ha elveszítem), ellenállás a sérüléseknek (a sok legózás miatt vagy esetleg, ha leejtem), megbízható működés, a magán és munkához kapcsolódó dolgok egyszerű szétválasztása, elfogadható árazás.

Egy támogatója persze már most is biztosan volna ennek az ötletnek: a feleségem, aki sztoikus nyugalommal viseli, amikor megfelelő „racionális” érvekbe csomagolva megjelenek otthon egy újabb kütyüvel. Mondjuk még mindig jobb, mintha autókat vagy vitorlásokat, esetleg lovakat gyűjtenék.

Probesz

 

1 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek