Mire képesek a közösségi hálózatok és hogyan alakítják a sorsunkat? Erre a kérdésre keresi a választ a Typotex kiadó gondozásában a napokban megjelent Kapcsolatok hálójában című könyv.

Kapcsolatok hálójában könyv borítója

Miközben Isten összezavarta a Bábel tornyát építők nyelvét és szétszórta őket a világban, gyakorlatilag a köztük lévő kapcsolati hálózatot zilálta szét, mivel kommunikáció nélkül képtelenek voltak összehangoltan együttműködni. Bár ennek a történetnek szokatlan a hálózati aspektusát kiemelni – inkább a nyelv fontosságát vagy az emberi nagyravágyás hátulütőit szokás kiemelni vele – az újabban reneszánszát élő hálózatkutatás joggal tartja az emberi hálózatok egyik első ábrázolásának. Ez a bibliai történet mai szemmel nézve ugyanis egyrészt a hálózatok kiemelt fontosságát bizonyítja, másrészt rámutat arra, hogy a társadalmi hálózatok évezredek óta többé-kevésbé észrevétlen módon velünk vannak.

A könyv szerzői – Nicholas A. Christakis (orvos és szociológus, a Harvard Egyetem professzora és James. H. Fowler (politológus, a Kaliforniai Egyetem professzora) – ehhez hasonló példák és történetek sokaságán keresztül úgy mutatják be a társadalmi hálózatokat, hogy az mindvégig olvasmányos marad, de egyúttal a hálózatkutatás friss eredményeit is összegzi.

Az új évezred első évtizedében intézményesülő és világszenzációnak számító eredményeket elérő hálózatkutatás ma már az egyik legnépszerűbb téma a tudományos ismeretterjesztésben is, elég csak az Amerikába szakadt Barabási Albert-László két, magyar nyelven is napvilágot látott könyvére gondolni (Behálózva és Villanások). Amiben a Kapcsolatok hálójában mégis új, hogy a hálózatok társadalmi relevanciájával foglalkozik elsősorban és az egyéb vonatkozások (tehát a természettudományban hasznosítható eredmények) bemutatása itt nem kap szerepet. A könyv témái között így többek között megtaláljuk az érzelmek terjedését, a partnerkeresés nehézségeit, a betegségek útját, a pénz áramlását, a politikai hatások terjedését, a vérségi kapcsolathálózatok fontosságát és a virtuális viszonyrendszereket.

A könyvet külön érdekessé teszi, hogy a kiadó új, kísérleti formában adja közre a szöveget, mivel az három hazai szakértő – Bőgel György, Csermely Péter és Lovrics László – széljegyzeteivel olvasható. Mindez arra is csábítja az egyszeri olvasót, hogy lapozgatás közben, in medias res kezdje a könyvvel való ismerkedést. Erre egyébként mindenkit csak bátorítani tudok, hiszen, ha a szöveget gondolatok hálózataként képzeljük el, akkor annak megismerését is a számunkra legérdekesebb, leghasznosabb kapcsolódási pontnál érdemes kezdeni és nem rögtön az elejétől a végéig kiolvasni.

Akit pedig a könyvön túl is érdekli a hálózatkutatás, az további friss és izgalmas anyagokat talál a könyv saját Facebook oldalán, amit a kötet kiadói készítettek a magyar megjelenés alkalmából.