Netidők Blogtársaság

Néhány hónapja - egy ismerősöm unszolására - gyanútlanul regisztráltam a Facebook-on. Miközben mellettem mindenki életét megváltoztatta a velük is megesett szomorú tény, - ismerőseim egy részének nincs olyan alkonya, estéje és éjszakája, hogy a Facebook vagy a többi közösségi hely ne kapna benne döntő szerepet -,  a grófi elmebaj épp úgy a szokásos mederben csordogál, mint azelőtt. Ugyan voltak kisebb zavarok, kilengések, főleg az elején. Például  lett 273 barátom úgy, hogy amúgy lövésem nincs sokukról: kicsodák ezek egyáltalán, akikről meg van, általában életem egy bizonyos szakaszában voltak mellékes kapcsolatok, na de a BARÁTSÁG az egészen más kategória. Emellett a regisztráció óta vadidegen barátok "ajánlanak" olyan könyveket és rock-koncert (!) jegyeket, melyeket nyilván az életben soha nem fogok elolvasni vagy megvenni, tk. azért, mert klasszikus zene és jazz-rajongó vagyok, valamint nem élek Németországban (sajnos), ennek ellenére rendületlenül tele a mailboxom ezekkel az ostobaságokkal. (Ha viszont írok az illetőnek egy teljesen hagyományos, mezítlábas, facebook-talan mailt, esze ágában sincs válaszolni.) Olyan ez, mintha a barátnőmmel - ha volna - arról beszélgetnék, hogy tényleg Perwollal mosta-e ki a blúzát, mire ő előhúzná a mosóport. Abszolút életszerű, nem? :-)

Emellett a Facebook ügyel arra, hogy betartsam a társadalmi látszatok és látszatkötelességek iránti fokozódó igényt, bájos figyelmeztetések jelennek meg, hogy ezen a héten épp melyik "barátomnak" van születésnapja, szerezzek neki örömet egy köszöntéssel.

Elhatároztam hogy NEM szerzek. Primitív, antiszociális, facebook-talan lény leszek, a lehető legtahóbb, akit csak hátán hordott a net.
Rezervátumot alakítok ki a világfaluban, téli magányom márpedig igazi, ősmagyar, grófos téli magány lesz, mindenféle látszat-fogyasztói facebook-napfény nélkül. Petőfi, A puszta télen, Bach, e-mail, telefon, személyes találkozók. Szükségtelenül nem bratyizunk a globál-mániában, át-átkiabálva a szemközti kontinensre monitor-előtti pletyózós padocskánkról, nem teszünk úgy, mintha e látszatvilág lenne a valós tartalma életünknek, s legfőképp: nem küldök külső figyelmeztetésre "eszembe jutó" - amúgy tökéletesen elfeledett - "barátaimnak" bármit is. Nyomasztó belegondolni, hogy a nekem üdvözleteket küldők hány százaléka tudja: ki is vagyok egyáltalán és kinek küldik a köszöntést. Nem megyek fel, nem írok, nem válaszolok. Majd ha MAGAMTÓL eszembe jut X vagy Y, akinek TÉNYLEG szeretnék kívánni ezt-azt, megteszem.

A stratégia máris eredményeket hozott, a bejövő feleslegességek mennyisége a negyedére csökkent. Ugyanakkor a helyzet tényleg aggasztó. Egyik alkalommal elcsíptem egy beszélgetést a liftben: "Te is fent leszel a Facebook-on ma este? Akkor.... " - és így tovább. Ez tehát igazi program, sőt. Vajon miből maradhatok ki, ha nem vagyok fent?

Pár hónap facebook-os rémálom után a következő derült ki: ha az az élet - márpedig úgy tűnik, nálam legalábbis ezt hozta be leginkább a Facebook, mint "alnet a főneten belül" -, hogy mind a 273 "barátom" lépéseiről kéretlenül is értesülök - ami, hadd valljam be, egyáltalán nem érdekel -, valamint jelentéktelen "témák" ostobaságaira kell vesztegessem a drága időmet - mivel felület és szereplő van, csak épp a TARTALOM nem akar megszületni -, nem hiszem, hogy akkorát vesztenék facebook-talan létemmel. Egyfolytában arra jutok, hogy ha VALÓS tartalmat szeretnénk, mely megemeli szellemi életünk színvonalát, az nem táplálkozhat saját magunkból, nem eredhet a "magunkfajta amatőr" forrásából. Az igazi, ADOTT (közvetített) tartalomnak jócskán felül kell múlnia a befogadó közeget - lásd a régi televíziós adások és a "köz" viszonyát, ahol a tévé, a megszólalás, a szint ÉRTÉK (és javarészt jellemző érték) volt, szemben a mai televíziós produkciók és a köz sajnos közös nevezőn lévő nívójával. Valamiért az az érzésem: közösségi önhülyítés folyik elképesztő méretekben, bárki bármit állíthat, még úgy is tűnhet: ez a helyes álláspont, de ha jön valaki, aki TÉNYLEG tudja az igazságot, már szóhoz se juthat az össz-világméretű letyefetye zsongásában. Ráadásul, mivel minden kérdésnek túl sok lehetséges, hihető válasza van, hiszen egyre többen vagyunk egyre több, de nem rendszerezett és nem tanult információval felvértezve, el kell fogadjuk: EGYIK VÁLASZ SEM lehet kielégítő módon, 100 %-ban igazi, helyes, helytálló. Hiszen RÉSZIGAZSÁGOKKAL mindenki szolgálhat, és az adott részletben akár még igaza is lehet. Na de hol van ez a TELJESSÉG megérintésére tett kísérlet igyekezetétől, megalapozott kijelentéseitől, ezerszer is újra ellenőrzött adataitól? Így aztán "Facebookilag" is meg netileg is - maradunk saját magunknak. Igazi közlendőnk valójában nincs, nem is lehet, mert ahhoz már TUDNI kellene valamit, nem csak sejteni, vélni és gyanítani. A technológia - a MEGOSZTÁS TECHNOLÓGIÁJA, lásd tk. a Facebook - előállt, de az a kérdés továbbra is megoldatlan: mit is osszunk meg rajta, illetve van-e bármi is, ami ezt a megosztási képességet igényli. Fiala János kollégám mondta egyszer azt: a hallgatói telefonok beadásával elértük, hogy a Hallgató immár legálisan BETÖRHET a rádióműsorokba. És - teszem hozzá - immár a saját, általa elfogadható szintre züllesztheti a központi közlés színvonalát, elég, ha megnézzünk sikeres kereskedelmi csatornáink nívóját, szereplőit, pl. a kabaréban elhangzó viccek TÉNYLEGES szellemi tartalmát és jellegét.

További kérdés: ÉRDEMES-E kísérleteznünk a teljesség - vagy legalábbis annak látszata - birtoklásával, most, hogy technikailag immár az uralható "szellemi térség" sokszorosa állhat rendelkezésünkre, tk. a Facebook révén is. Eddigi eredményeink siralmasak. Valóságshow-k - valahol a Facebook-postám 95 %-a egyfajta "személyre szabott grófos valóságshow-ként" jelenik meg -, és egyelőre semmi más.

Mindig ugyanoda jutok vissza: bárcsak lenne EGYETLEN igazán jó, hiteles, értelmes forrás, olyan, amire ÉRDEMES lenne időt szánni, ahol a közlés ismét ünnep, egyediség, gondolat- és figyelemirányító ESEMÉNY lehetne.
De ennek már lőttek. A világméretű pletyó zsongása - a "nemzetközi helyzet" - fokozódik, világfaluban HISSZÜK - vagy akarjuk hinnni - magunkat (lásd esti facebookozás, a legújabb kórusmű: Kodály: Facebook a székelyeknél... :-))) -, miközben a köztünk lakó, TÉNYLEGES jeges űr - by József Attila - talán hidegebb, mint valaha.

Egyetlen szerencsénk van: hogy nem derül ki. Ugyanis a nagy virtuális összemelegedés álarca felett érzett kollektív örömben senki nem veszi magának a SZEMÉLYES KAPCSOLAT sokszor kiábrándító, jeges VALÓSÁGÁVAL való, tényleges szembesülést.

Gróf Miklós

Hogyan használják az internetet a mai 15-25 éves fiatalok? Ugye érezzük, hogy ez a kérdés sok elemből áll… Az NRC Piackutató VMR.cool című évente elvégzett kutatása pedig igyekszik megtalálni a válaszokat. A kérdéseket a neten teszik fel és így a válaszok is a neten érkeznek meg. Kurucz Imre kutatási igazgatót kérdeztem.

Kurucz: Ebben a korosztályban már bőven 80% felett van az internetezők aránya, így tulajdonképpen az az extrém, ha valaki nem használja a netet – ők a lemaradók – így tehát erről a korosztályról eléggé átfogó képet ad ez a kutatás, még akkor is, ha csak a netezőket nézzük. Sokszor az internetre még mindig azt mondják, hogy egy fiatalos médium, pedig hát most már a felnőtt lakosságnak több mint a fele netezik. Ha arra gondolunk, hogy akik tíz évvel ezelőtt kezdtek fiatalként netezni, azok most már lassan a 30-as éveikben járnak. Úgyhogy a most vizsgált csoportot olyan fiatalok alkotják (főleg, ha a 15-25 éves kör alsó harmadát nézzük), akik már tényleg abban nőttek fel, úgy kezdtek írni-olvasni tanulni, hogy ott volt az internet – így egészen mások a szokásaik meg az attitűdjeik az internettel kapcsolatban.

Szilágyi: A kutatás nevében a cool csak az életkorra utal vagy pedig kifejez valamit a vizsgált témák közül is?

Kurucz: Ez a cool életérzés leginkább a fiatalokra jellemző. Ha azt mondjuk, hogy cool, akkor mindenképpen valami fiatalos dologra gondolunk. Ezt szeretné kifejezni a kutatás neve.

Szilágyi: Mi jellemző a fiatalok internetezési szokásaira a mai Magyarországon?

Kurucz: Leginkább ők látogatnak olyan weboldalakat, ahol le lehet tölteni különböző zenéket, videofilmeket, és ők a videomegosztó webhelyek rendszeres látogatói is…

Szilágyi: 25 év felett csökken a hajlandóság, hogy letöltsenek, torrentezzenek?

Kurucz: Igen, a fiatalokra inkább jellemző, de ebben a korosztályban is inkább a fiatalabbakra jellemző ezeknek az oldalaknak a látogatása. Természetesen közösségi oldalakat ugyanúgy látogatnak, mint az idősebbek – ebben kevésbé van különbség az egyes korosztályok között. Sőt, tudjuk, hogy nagyon sok 50 feletti internetezőt is éppen a közösségi oldalak vonzottak be az internetezésbe. Mondjuk, amiben inkább eltérnek az idősebbektől, az olyan szolgáltatások igénybevétele, mint az internetes vásárlás, tehát ez inkább a 30-asokra kezd jellemzővé válni, vagy például a hírportálok, gazdasági site-ok látogatása kevésbé jellemző a fiatalokra. Náluk, ha mondjuk azt kérdezzük, hogy mi az internetnek a legfontosabb funkciója, akkor a kapcsolattartást jelölik meg, tehát számukra az internet a kapcsolattartásnak a legfontosabb eszköze. Ezt fejezi ki, hogy közösségi oldalakat látogatnak, ez mutatkozik abban, hogy ők használják a legaktívabban a különböző chat-programokat (főleg az MSN Messengert, de a Skype-ot is), ők akár a legközelebbi ismerőssel is az interneten tartják a kapcsolatot.

Szilágyi: Az e-mailnek hogyan változik a szerepe a fiatalok életében? Régóta tudjuk az e-mailről, hogy a legfontosabb internetes alkalmazás majdnem mindegyik korosztályban, de talán ez a hangsúly elmozdulhat…

Kurucz: Igen és ez valószínűleg meg is érne egy külön kutatást. Ennyire kifejezetten az e-mailt ebben a felmérésben nem vizsgáltuk, de azért az látható és a tendenciák is ezt mutatják, hogy az e-mailnek a szerepe valóban a hétköznapi kapcsolattartásban kezd visszaszorulni. Mondjuk fájlok küldésére még e-mailt használják inkább – de többek között a közösségi oldalaknak a chat szolgáltatásai már a hagyományos üzenetküldő programokat is veszélyeztetik, kiváltják. Mert valóban, ha egy közösségi oldalon elérhetek minden olyan funkciót, ami a kapcsolattartáshoz szükséges, akkor miért használnék több platformot ehhez?
Gyakorlatilag nincsen olyan internetező, aki nem használ e-mailt – én úgy fogalmazom tehát, hogy a kapcsolattartás bizonyos formái eltűnnek az e-mailből. Nyilván egy hivatalos vagy munkahelyi kapcsolattartásban ugyanúgy megmarad majd az e-mail használata.

Egyébként az e-maillel szemben pont az üzenetküldő szolgáltatásoknak, vagy akár közösségi oldalaknak még az egy előnye, hogy tudom, ha valaki jelen van, tehát ha küldök neki valamit, akkor nagy valószínűséggel azonnal látja, azonnal megkapja. Tehát a gyors azonnali üzenetekre valószínűleg nem csak a fiatalok, hanem az internetezők többsége is inkább használ ilyen platformokat, mint mondjuk küld egy e-mailt.

Szilágyi: Említetted az előbb, hogy a híreket kevésbé olvassák a fiatalok. Ez azt is jelenti, hogy aki el akar jutni a fiatalokhoz, azoknak meg kell keresni azokat a csatornákat/weboldalakat, amik kifejezetten a fiatalok számára vonzóak?

Kurucz: Ha a fiatalokat el akarja érni egy hirdető, akkor nem is biztos, hogy csak azt kell nézni, hogy hol érhetjük el őket, hanem azt is, hogy hogyan. Tehát az ő esetükben már nem biztos, hogy azok a hirdetési megoldások működnek, amelyek mondjuk a mi korosztályunknál még igen. Pár napja hallottam egy előadást a fiatalokról és ott is az jelent meg, hogy ők már egy egészen más tempójú világban élnek. Nekik azok az üzenetek, amik még számunkra létezőek, nem biztos, hogy az ő agyukba egyáltalán eljutnak és az ő érdeklődésüket felkeltik. Illetve mondjuk a zene-buli jelszavak mögé egyébként egyre gyakrabban odakerül a web2 is, tehát valószínűleg nekik a web2-es alkalmazásokban kell elrejteni azokat az üzeneteket, amiket egy hirdető szeretne feléjük kommunikálni.

Szilágyi: A fiatalok internetezési szokásai nagyon mások, mint az idősebbeké, vagy pedig alapvetően hasonlóak kisebb eltérésekkel?

Kurucz: Kedvelem azt a megkülönböztetést, hogy létezik hasznos meg szórakoztató internet, ami azt jelenti, hogy minden ember életében van az internetnek hasznos funkciója is, meg szórakoztató is. Ahogy idősödik valaki, annál inkább úgy tűnik, hogy kihasználja azokat a funkciókat az interneten, amelyek hasznosak. Gondolok itt a bankolásra, vásárlásra, vagy ügyek intézésére. A fiatalok csoportján belül a legfiatalabbak egyértelműen azt mondják, hogy számukra az internet inkább szórakozás. Nyilván az életük része, nem tudnának nélküle meglenni, de ez a szórakozásnak az eszköze. Számukra a kapcsolattartás is sokkal inkább a szórakozást jelenti, tehát az, hogy „dumcsizok a haverokkal”, az nem egy hasznos dolog ilyen szempontból, mint inkább unaloműzés, időtöltés. Ezért látogatják a közösségi oldalakat nagy arányban, mert ott is nagyon kevesen vannak, akik kifejezetten hasznos céllal mennek fel a közösségi oldalra. Egyszerűen időtöltésből vannak ott és ott élnek egy második életet.

Mire képesek a közösségi hálózatok és hogyan alakítják a sorsunkat? Erre a kérdésre keresi a választ a Typotex kiadó gondozásában a napokban megjelent Kapcsolatok hálójában című könyv.

Miközben Isten összezavarta a Bábel tornyát építők nyelvét és szétszórta őket a világban, gyakorlatilag a köztük lévő kapcsolati hálózatot zilálta szét, mivel kommunikáció nélkül képtelenek voltak összehangoltan együttműködni. Bár ennek a történetnek szokatlan a hálózati aspektusát kiemelni – inkább a nyelv fontosságát vagy az emberi nagyravágyás hátulütőit szokás kiemelni vele – az újabban reneszánszát élő hálózatkutatás joggal tartja az emberi hálózatok egyik első ábrázolásának. Ez a bibliai történet mai szemmel nézve ugyanis egyrészt a hálózatok kiemelt fontosságát bizonyítja, másrészt rámutat arra, hogy a társadalmi hálózatok évezredek óta többé-kevésbé észrevétlen módon velünk vannak.

A könyv szerzői – Nicholas A. Christakis (orvos és szociológus, a Harvard Egyetem professzora és James. H. Fowler (politológus, a Kaliforniai Egyetem professzora) – ehhez hasonló példák és történetek sokaságán keresztül úgy mutatják be a társadalmi hálózatokat, hogy az mindvégig olvasmányos marad, de egyúttal a hálózatkutatás friss eredményeit is összegzi.

Az új évezred első évtizedében intézményesülő és világszenzációnak számító eredményeket elérő hálózatkutatás ma már az egyik legnépszerűbb téma a tudományos ismeretterjesztésben is, elég csak az Amerikába szakadt Barabási Albert-László két, magyar nyelven is napvilágot látott könyvére gondolni (Behálózva és Villanások). Amiben a Kapcsolatok hálójában mégis új, hogy a hálózatok társadalmi relevanciájával foglalkozik elsősorban és az egyéb vonatkozások (tehát a természettudományban hasznosítható eredmények) bemutatása itt nem kap szerepet. A könyv témái között így többek között megtaláljuk az érzelmek terjedését, a partnerkeresés nehézségeit, a betegségek útját, a pénz áramlását, a politikai hatások terjedését, a vérségi kapcsolathálózatok fontosságát és a virtuális viszonyrendszereket.

A könyvet külön érdekessé teszi, hogy a kiadó új, kísérleti formában adja közre a szöveget, mivel az három hazai szakértő – Bőgel György, Csermely Péter és Lovrics László – széljegyzeteivel olvasható. Mindez arra is csábítja az egyszeri olvasót, hogy lapozgatás közben, in medias res kezdje a könyvvel való ismerkedést. Erre egyébként mindenkit csak bátorítani tudok, hiszen, ha a szöveget gondolatok hálózataként képzeljük el, akkor annak megismerését is a számunkra legérdekesebb, leghasznosabb kapcsolódási pontnál érdemes kezdeni és nem rögtön az elejétől a végéig kiolvasni.

Akit pedig a könyvön túl is érdekli a hálózatkutatás, az további friss és izgalmas anyagokat talál a könyv saját Facebook oldalán, amit a kötet kiadói készítettek a magyar megjelenés alkalmából.

Egy amerikai talkshow műsorvezetője, Jimmy Kimmel érdekesen fogalmazta meg azt a problémát, ami már engem is hónapok óta foglalkoztat. Hány barátod van?

Mert biztosan nem annyi, mint ahány a Facebookon bejelölt. Ezért november 17-re meghirdette a Nemzeti Baráttalanítási Napot. „Ha nem adnál valakinek kölcsön 50 dollárt, töröld ki a barátaid közül. Ha nem hívnád meg a születésnapi bulidra, töröld ki. Ha nem sírnál, amikor elüti egy busz, töröld ki” – hirdette a műsorban Kimmel. Teljes joggal.

Hónapok óta gondolkozom azon, hova tűntek a „barátok”. A barát fogalma az elmúlt 2-3 évben sokat vesztett az értékéből. Néhány éve még azt jelentette, hogy az az ember, akire bármikor számíthatsz.  A jóisten a barátaiddal kér bocsánatot a családodért – tartja egy régi mondás.  Mára mit jelent a barát? Azt, hogy bejelölt a Facebookon.

Nagyapám hajdanán azt mondta: „Ha van többszáz ismerősöd – népszerű ember vagy. Ha van néhány tucat haverod – szerencsés ember vagy. Ha van öt barátod – boldog ember vagy.

Az egyik legmélyebb emberi kapcsolat egybitessé vált: igen/nem, barát/nembarát. Másféle kapcsolat a virtuális térben nincsen? Azt gondoljuk, a közösségi háló a való világ virtuális leképezése. De a mindennapi életben vannak szomszédaink, ismerőseink, munkatársaink, haverjaink, barátaink.  A Facebookon csak barátaink.  Ebből a szempontból jobb az iWiW: ott csak ismerőseid vannak. Az ismerősbe mindenki belefér, annak legkisebb szelete a barátok.

Lehet ez ellen tenni valamit? Nem tudom. Már hiába jelennének meg újabb kategóriák, már nem tudnánk váltani. Furcsán nézne ki, ha eddigi barátainkat lefokoznánk az új kategóriákra. Sértődések lesznek. Mert az életben lehet, hogy léteznek ezek a kategóriák, de nem hangoztatjuk azokat, nem is igazán vállaljuk fel azokat. Mert nincs rá szükség. Két ember között lényegtelen a kapcsolat fokának megjelenítése, nagyobb csoportban meg lényegtelen.

De a virtuális térben van egy fontos szempont: az információ-megosztás. Mást akarsz megosztani a családoddal, mint a barátaiddal, vagy a munkatársaiddal. Már van rá lehetőség, csoportokba rendezed az embereket: lehetnek ismerőseink, munkatársaink, haverjaink, barátaink.  Beskatulyázhatod őket, hozzáférést biztosítasz az információkhoz. De mi van akkor, ha egy csoporton kívüli akar az információhoz jutni. Például a munkahelyeden elmondod, hogy a barátaid láthatják a nyaralásod képeit. Aki melletted ül évek óta, és együtt lógtok, ekkor jön rá, hogy nem tartod a barátodnak. Jó esélyed van rá, hogy a kapcsolat megromlik köztettek.

Mi lehet a megoldás? Nem tudom. Már a legtöbben eljutottunk arra a szintre, ha valaki bejelöl minket, már nem firtatjuk a kapcsolatot, hanem szó nélkül visszaigazoljuk. Mert nincs időnk/kedvünk azzal foglalkozni, tényleg ismerjük-e. Lesz egy újabb álságos kapcsolatunk, egy álbarátunk. Ezért később sem fogjuk az újra-kategórizálással felvállalni a baráttalanítást: maradnak az álvilág álkapcsolatai.

De amilyen gyorsan változik az internet, lehet, hogy erre is születik megoldás.

További elérhetőségek: