Netidők Blogtársaság

Vajon a rajongóink fontosabbak vagy a vásárlóink? Vásárlóból rendszerint sokkal több van, rajongóból, aki egy közösségi oldalon (mondjuk a Facebookon) követ minket, már jóval kevesebb. Ráadásul a vásárlók bevételt hoznak, a rajongókkal viszont foglalkozni kell, ami viszi a pénzt.

A fentebbi gondolatmenet nem szimpla spekuláció, a nagy fogyasztói vagy vásárlói bázissal rendelkező cégeken belül ma ez az egyik legfontosabb kérdés, ha az online jelenlétről, az online marketingről, a közösségi oldalakról van szó. Ha egy cég már belépett a közösségi térbe (sokszor ez is egy nehezen meghozott döntés), akkor utána adódik a dilemma, hogy mennyit érnek a rajongók, mennyi energiát érdemes beleölni ebbe az egészbe, a számában sokkal több vásárló nem fontosabb-e, mint a néhány tucat, száz vagy ezer követő a közösségi oldalunkon?

Azt gondolom, hogy a kérdésfeltevés ilyetén módja nem segít megtalálni a jó válaszokat és megérteni az összefüggéseket. Arra gondolok, hogy nem jó szembeállítani a gondolkodásunkban a rajongókat és a vásárlókat, mind a két csoport fontos egy cég számára, miközben nem választhatók el egymástól. A vásárlók (és a potenciális vásárlók) egy részéből lesznek a rajongók. Egy részük jól felfogott érdekből, a várható kedvezmények, kuponok, akciók, előnyök érdekében csatlakozik a márkánkhoz. Egy másik részük lojalitását szeretné kifejezni. De lehetnek a szó szoros értelmében vett rajongóink is, akik szeretetüket szeretnék kifejezni a csatlakozásukkal. Végül akad egy kisebbség, akinek egy márka követése az önkifejezés eszköze, ez főleg a cool, trendi és nagy márkák követőinek egy részénél igaz, mint amilyen mondjuk az Apple, a Coca-Cola vagy a Nike.

Ha jól végezzük a dolgunkat a közösségi térben (és persze a cég dolgos mindennapjaiban is), akkor a márkánk rajongóinak egy része úgynevezett márka „nagykövetté” tud válni, akik személyesen képviselnek minket ott, ahol mi nem tudunk jelen lenni, akár személyes beszélgetésekben is az online téren kívül. Ez különösen akkor lehet fontos, ha a rajongóink és vásárlóink támogatására van szükségünk egy nem várt helyzetben.

Persze különösen fontos észben tartani, hogy a közösségi tér az embereké, nem a márkáké, a márkáknak alkalmazkodniuk kell a helyi játékszabályokhoz, tulajdonképpen csak vendégek ebben a térben (mert nem értük van vagy róluk szól, hanem az emberekről – elsősorban emberek és nem vásárlók a közösségi oldalak tagjai).

A közösségi oldalak, ma leginkább a Facebook tömegeket mozgat meg, lehetővé teszi számukra, hogy folyamatosan (és ne csak a személyes találkozásokkor) kommunikáljanak egymással. Beszélgethetnek bármiről – néha ez márkákról szól vagy a vásárlói szerepről. Innen nézve a Facebook közel négy millió magyar tagja egyre inkább leképezi a társadalom aktív részét, amiben benne vannak a mi vásárlóink is és köztük a rajongóink. Ha tehát a számosságot nézzük ne csak a vásárlóinkat vagy a rajongóinkat lássuk, hanem a felhasználókat is – akik számára bármikor beszédtémává válhatunk és ilyenkor különösen jó, ha értjük mi mozgatja az ilyen kommunikációt, sőt, mi magunk is jelen vagyunk a közösségi térben és még követőink is vannak.

Pintér Robesz

Tegnap összeszedtem egy blogposztban, amit leendő kis elsősként tudnia kell a lányomnak az iskolarendszerről, mielőtt belevág ebbe a 20-25 éves kalandba. A hét pont egyike azzal foglalkozott, hogy az iskola nem tanít meg mindenre, vannak dolgok, amiket a gyerekeknek maguknak kell megtanulniuk. Az állítás áll az informatika és az internet világára is igaz. De vajon mi az, amit egy gyereknek tudnia (kellene) ezen a téren és az iskolától jelenleg (a legtöbb esetben) nem kap(hatja) meg?

1. Tanuljunk meg gépírni: az iskolarendszerek világszerte hatalmas energiákat fektetnek az első néhány iskolaévben arra, hogy a diákok megtanuljanak kézzel írni. A felnőttek viszont munkájuk és mindennapi életük során a kézzel írt szövegek mennyiségének sokszorosát írják géppel. Mégsem tanítunk meg gépírásra szinte senkit. Miért?

2. Ne higgyünk el minden információt, amit az interneten megtalálunk: gyakori tévhit, hogy az interneten minden megtalálható, ráadásul megbízható információ, aminek hinni lehet. Minél hamarabb tanuljuk meg, hogy az interneten csak az található meg, amit oda valaki feltett, annál jobb. Mindennek van tehát forrása és szándék, amely a megosztáshoz vezetett. Meg kellene tanulnunk, hogy mi alapján tudjuk eldönteni, hogy valami hiteles, megbízható forrásból származik, ezért hihetünk neki.

3. Ami az interneten van, azt nem lehet csak úgy szabadon felhasználni – mi az a plagizálás: az előzővel szorosan összefügg ez a pont. Nagyon sok diák azt hiszi, hogy az internetről bármit szabadon összeollózhat és azt saját teljesítményként tüntetheti fel. A valódi alkotó folyamat ezzel szemben az, amikor a megtalált információt feldolgozzuk, elgondolkodunk rajta, hozzáadjuk a saját véleményünket is és a kettőt – amit találtunk, és amit gondolunk róla – jól elkülöníthetően jelenítjük meg. A plagizálás, amikor más munkáját sajátként tüntetjük fel, nem elfogadható.

4. Hogyan hozzunk létre értékes kreatív tartalmat és osszuk meg az interneten: meggyőződésem, hogy a web 2.0 beköszöntésével kiemelkedően fontossá válik az önkifejezésben, saját magunk megjelenítésében, énünk folyamatos megteremtésében az, hogy ki tudjuk magunkat fejezni az interneten. A mostani fiatalokra még erősebben igaz, hogy a boldoguláshoz tudniuk kellene, hogyan kell egy fotót elkészíteni és megosztani, hogyan kell hozzászólni egy fórum bejegyzéshez, hogyan kell videót készíteni és vágni stb.

5. Hogyan menedzseljük a digitális énünket a közösségi oldalakon: az előző ponttal szorosan összefügg, hogy az internet leginkább közösségi, személyek közti párbeszédre (interperszonális kommunikációra) használt terében, a közösségi oldalakon is elboldoguljunk. A világ sok esetben ezt látja rólunk elsőnek. A leendő barátnőnk/barátunk, az iskola, ahová felvételizünk, a leendő munkaadónk. Nem mindegy, hogy a digitális énünk mit sugároz rólunk.

6. Ami az internetre egyszer felkerül…: az előző pontból következik, hogy semmi olyat ne osszunk meg magunkról, ami későbbi életünk során kínossá válhat, amivel nem akarunk szembesülni és nem mutatnánk meg a világnak. Például soha ne osszunk meg szexuális tartalmú képet magunkról – senkivel, mert hamar az interneten végezheti és közröhej tárgyai lehetünk.

7. Hogyan kezeljük az internet sötét oldalát: végül, jó, ha tudunk róla, hogy az internetet nem csak jó célra lehet használni, vannak odakint szexuális ragadozók, rosszindulatú kortársak, bosszúra szomjazó szülők… Az interneten támadás érheti a személyiségünket, zaklathatnak minket, ellophatják az identitásunkat, feltörhetik a bankszámlánkat. Tudnunk kell, hogy milyen óvintézkedéseket érdemes tenni ezek elkerülésére, illetve ha ilyesmi ér minket, kitől kérhetünk segítséget, mit tehetünk.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy az iskola ezeket miért nem tanítja meg és, ha az iskola nem, akkor ez kinek a felelőssége? Nekem az az érzésem, hogy ezeknek a jó részét a saját bőrén, saját kárán ismeri fel a diákok egy jelentős hányada, míg sokan egyáltalán nincsenek tisztában számos pont igazságával. Nagyon meghatározó ebben a tanulási folyamatban a kortárs csoportok szerepe és egészen biztosan hatalmas a szülők, és kézzelfogható a tanárok felelőssége. Sajnos olyan készségekről van szó, amelyek 1-2 kivételtől eltekintve nehezen taníthatók iskolában, iskolás tudásként, tankönyvből – viszont a boldoguláshoz később a pályaválasztás, munkába állás idején is elengedhetetlenek.

Persze minden ilyen lista szubjektív, akinek van még a tarsolyában olyan téma, ami itt nem található meg, az ossza meg velünk kommentben.

Pintér Robesz

Azt eddig is tudtuk a MySpace-ről, hogy veszített régi fényéből, és az is kijelenthető, hogy a világ egykor legnagyobb közösségi oldala haldoklik. Azt azonban nem tudtuk, hogy mennyire gyászos a megítélése. Az Anderson Analytics kutatása alapján az egyik legfontosabb csoportban, az amerikai diákok körében a MySpace nagyon „béna” (lame), a Facebook pedig „menő” (cool). Ráadásul 2010-hez képest látványosan romlott a MySpace megítélése, amiből úgy tűnik, hogy már késő megmenteni az oldalt, pedig a zenei profil erősítése egykoron járható út lehetett volna – állítja Tom H. C. Anderson, a kutatócég alapítója.

Az ábra alapján látszik, hogy nem egyszerűen ismeretlenségről vagy közönyösségről van szó, 2010-hez képest teljesen padlót fogott a MySpace. Akkor még több mint 50% mondta, hogy menő az oldal, most több mint 70% szerint béna.

Az is érdekes, hogy a Facebook annak ellenére növelte népszerűségét, hogy időközben a diákok szülei is csatlakoztak a közösséghez. A második legnépszerűbb közösségi szolgáltatásnak, a Twitternek pedig egyre inkább szélsőséges a megítélése, körülbelül egyforma mértékben (kb. 35-40%) gondolják menőnek és cikinek egyszerre. A többi oldal – így a LinkedIn, a Friendster vagy a Hi5 – leginkább közömbös a fiatalok számára, kb. 70% a neutrális se nem menő, se nem ciki kategóriába rakta őket. Persze nagyon valószínű, hogy e mögött teljesen más okok húzódnak: a szakmai hálózati oldalként működő LinkedIn-hez még rendszerint túl fiatal ez a korosztály, a Friendster és a Hi5 pedig már régen eltűnt a süllyesztőben az amerikai fiatalok körében. Az adatokat elnézve várható, hogy ugyanerre a sorsra jut a MySpace is egy-két éven belül.

A kutatást 2010-ben és 2011-ben is 1000 amerikai diák megkérdezésével végezte az Anderson Analytics. Az ábra azokat a válaszadókat mutatja, akik egy öt fokú skálán a menő (4-es vagy 5-ös) és a béna (1-es vagy 2-es) választ jelölték meg.

Probesz