Csehországban már jelzőtábla figyelmeztetheti az autósokat azokon a helyeken, ahol a GPS információkkal gond lehet.

Szaporodik a GPS használók száma, és egyre több olyan baleset fordul elő, ahol az autósok a GPS készülékek hibás adatait okolták. Behajtott a folyóba, mert a GPS szerint ott komp volt, lehajtott az útról, mert ott a készülék utat jelzett. Hasonló esetekből egyre több van. Egyre több vezető magyarázza balesetét azzal, hogy a navigációs rendszer mást mutatott, mint az útjelző táblák.

Csehországban mostantól piros háromszögben áthúzott GPS-jel táblákkal figyelmeztetik az autósokat arra, hogy az adott helyen megváltoztak a közlekedési körülmények.

Bevallom, én soha nem értettem azokat az autósokat, akik vakon hittek a navigációs rendszerük utasításainak, pedig a sofőrnek csak néznie kellene kifelé az ablakon. Vagyis arról van szó, hogy a sofőrök annyira bíznak a készülékben, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyja a közlekedési táblákat, figyelmeztetéseket, előrejelzéseket.

Ennek fényében viszont teljesen értelmetlen az anti-GPS tábla, mivel a sofőrök ezt sem fogják figyelembe venni, sőt észre sem fogják venni. Vagyis pusztán pénzkidobás az egész projekt.

Javasolnék viszont egy olyan projektet, ami ennek a töredékébe kerül. Például ahol kiderül, hogy a GPS téved, annak a néhány cégnek, akik a térképadatbázisokat készítik, küldjék el egy e-mailben a hiba jegyzőkönyvét. Nem kerül semmibe, és a leghamarabb így lesz a hiba korrigálva.

Ezt már olvasta:

GPS helyett GNSS (I.)

GPS helyett GNSS (II.) – Galileo

GPS a kesztyűben

GPS nyakörv

Toochee, a galaktikus

 

 | Még több lehetőség