Netidők Blogtársaság

Tegnap volt az első sikeres magyar közösségi weboldal, az iWiW utolsó napja, éjfél után lekapcsolták a szervereket. Pedig a rendszer fénykorában olyan magas felhasználószámmal rendelkezett (4,7 millió regisztrált tag!), amilyennel semmilyen más internetes szolgáltatás idehaza. Ráadásul ezt a számot nagyon gyorsan érte el az iWiW a felfutáskor…

Szándékosan nem azt írtam, hogy tegnap volt a rendszer halála, hiszen az inkább a tavalyi évben jött el, amikor a tulajdonos közlése szerint az oldalon megjelenő reklámok forintban kifejezett összege már kevesebb volt, mint a rendszer üzemeltetési költsége. Ez a nap inkább az oldal temetése volt, bármilyen furcsa is így fogalmazni. Igaz, éjfélkor még teljes funkcionalitásával működött az iWiW: az utolsó posztomra még éjfél előtt egy perccel és utána 3 perccel is érkezett még egy-egy „lájkolás”. (Igen, azoknak, akik már évek óta lejöttek az iWiW-ről: egy ideje itt is volt lájkolás!)

Jómagam már az elején beléptem: emlékszem, hogy még a műsorunk Netdoktornője, Kitzinger Szonja invitált az iWiW-be 2002-ben, ez még az az idő, amikor csak meghívóval lehetett belépni. Így lettem az rendszer 1788. tagja… De ekkor még nem éreztem igazán, hogy miért igazán fontos ez az oldal.

2006-ban, amikor a Magyar Telekom kötelékébe tartozó T-Online Magyarország megvette az iWiW-et a korábbi tulajdonostól, akkor én a T-Online PR menedzsere voltam. Így volt szerencsém viszonylag közelről követni az akkori eseményeket. A felvásárlás idején még (vagy már?) pár százezres volt a felhasználói tábor, majd volt idő, amikor hetente kértem és kaptam az újabb számokat a növekedésről a cég statisztikus kutatóitól. Döbbenetes volt látni azt az addig nem tapasztalt ütemű növekedést. (Emlékszem: sokan fanyalogtak arról, hogy az akvizíció után mindenki otthagyja majd a rendszert. Ehhez képest sosem látott magasságokba növekedett. Egy ideig pedig a Webaudit „slágerlistáját” is vezette az iWiW a napi látogatószám versenyében.) A számokon túl pedig még érdekesebb volt akkoriban megtapasztalni, hogy milyen jelenségeket produkál ez a közösségi oldal. Láthattam például a Magyar Telekom "Internet Akadémia" programjában, illetve teleházakban, hogy az internettől idegenkedő emberek kezdik el használni a világhálót, mert az iWiW-en keresztül megtalálják a régen szem elől veszített rokont, osztálytársat, barátot. Vagy látni, ahogy idős nagymamák-nagypapák büszkén mutogatják egymásnak az unokák fényképeit az iWiW-en. Érdekes módon, ha az unoka fotója volt a téma, akkor nem volt nehéz megtanulni a számítógép és az intetnetböngésző használatát! Ezért érzem jelentősnek az iWiW fejezetet a magyar internet történetében.

Az idő aztán gyorsan túlhaladott a rendszeren; az amerikai "nagyok", a Facebook, a Google és a YouTube belépett a magyar reklámpiacra is. Előbbi nagyon sok felhasználót és reklámot szipkázott el az iWiW-től, a két utóbbi pedig sok reklámbevételt. (Ez a hatás egyébként a többi magyarországi internetes tartalomszolgáltatónak is fájó probléma.)

Az iWiW-et megőrizhetjük szép emlékeink között.

Szilágyi Árpád

Netidők Blogtársaság

Ez azért mellbevágott. Mint egy régi osztálytárs halála: bár már rég nem találkoztunk, de egykoron fontos szerepet játszott az életemben – most meg nincs tovább. Ritkán írok nekrológot, pláne egy webes szolgáltatásnak. Szóval búcsúzunk tőled (i)WiW, ki egykoron úgy tündököltél, most viszont elért a digitális elmúlás.

Először akkor találkoztam vele, amikor meghívót kaptam egy izgalmas új, networking szolgáltatásra egy szociológus ismerőstől 2002-ben. Ez volt a WiW – Who is Who. Az első 500 között voltam, akik regisztráltak az oldalra, aminek akkor mindössze annyi értelme volt, hogy megnézhettem az ismerőseimet és a köztük lévő kapcsolatokat egy sematikus képen. Nekem a hűha élmény elmaradt, bár azért dicsekedtem az amerikai nyári egyetemen az egyik profnak 2002-ben, hogy lám nekünk mink van. Hol volt még akkor a Facebook vagy a MySpace?! Az iWiW mondhatni, hogy megelőzte a korát.

Aztán 2003-ban felkértek, hogy írjak egy cikket róla a Kreatívba – január 31-én jelent meg (sajnos nem sikerült előtúrni a weben): Amikor a Kis Gömböc megnőtt – Pintér Róbert szerint a WiW mögé egy jó üzleti modell kellhet. Dányi Endre volt a pozitív pont én meg bíráltam az oldalt, azt kértem rajta számon, hogy vajon mi értelme, mire való, mi lesz mögötte az üzleti modell? Akkor még vígan a berobbanás, felívelés előtt volt az oldal, de néhányan már megérezték, hogy ebből talán lehet valami.

A következő személyes találkozás akkor volt, amikor 2005-ben megújult az oldal. Mint információs társadalom szakértőt engem hívtak meg a tévébe, hogy az egyik iWiW alapítóval együtt beszélgessünk az oldalról, illetve magáról a közösségi média műfajról a Kultúrházban (régen nincs már ez a műsor sem). Akkor nem hittem igazán, hogy a megújulással, évekkel az indulása után el tud érni valamit az oldal, de akinek több sütnivalója volt nálam az már akkor tudhatta, hogy valami készülődik az iWiW körül.

Aztán 2008-tól 2010 végéig, két éven keresztül együtt dolgozhattam az iWiW új tulajdonosával, az origoval az oldal körül, illetve megismerhettem Szabó Mártont, az iWiW egyik alapítóját közelebbről is, meg az oldal menedzsereivel. Az iWiW akkor volt a csúcson. Robbanásszerű növekedésen ment keresztül, a leglátogatottabb magyar weboldal volt az interneten – rendszeresen látogatta a magyar netezők túlnyomó többsége. Sehol a kelet-európai régióban nem volt még egy ilyen közösségi oldal, ami az adott ország netezőit ilyen arányban képes lett volna megszólítani. 2 éven keresztül dolgoztunk azon, hogy az iWiW alapján egy piackutatási rendszert hozzunk létre. De mire megcsináltuk, a közösségi oldalnak is bealkonyult.

Furcsa, de 2009-ben már nem voltak kétségeim az iWiW-ben, sőt, abban nem hittem, hogy az iWiW-et képes lehet valaha lenyomni a Facebook, ahol akkor már évek óta tag voltam. Vajon minek regisztrálnának tömegesen a magyarok a Facebook-ra, ami angol nyelvű, kevés rajta a magyar felhasználó, azok is csak a fiatal nagyvárosiak. Közben a magyarok túlnyomó része nem beszél idegen nyelvet és szinte minden ismerőse megtalálható az iWiW-en. Ez volt az az időszak, amikor még a celebek is a témával foglalkoztak, például egy konferencia szünetében Détár Enikő arról panaszkodott egy kerekasztal után, hogy a zöldségese lelkendezve újságolta, bejelölte őt az iWiW-en, pedig ő fent sem volt az oldalon… hamis profiljaival volt tele az oldal.

2010 végén aztán, amikorra elkészült a piackutatási megoldásunk az iWiW alapján, már látszott, hogy a vég elkezdődött, a Facebook lassan, de fel fogja morzsolni az oldalt. Csak a tempó kérdéses igazán. A Facebookon sokkal több volt már akkor is a funkció, az iWiW meg nem volt igazán képes túllépni egy internetes telefonkönyv szintjén. Később pedig a megjelent új funkciók elkéstek, addigra már százezrével voltak elégedettebb felhasználók a Facebook-on, akik vitték az oldal hírét és lesajnálták az iWiW-et meg a felhasználóit. Ezt már nem volt képes kiheverni az oldal.

Az utolsó néhány találkozásom az iWiW-vel az volt, amikor az egyetemen az egyik órámra 2011 és 2013 között évről-évre elhívtam Huber Kornélt (aki sokáig az origo csapatát erősítette) és mindig szembesítették a hallgatók azzal, hogy ők már régen túlléptek az oldalon és megkérdezték, vajon mire jó még az iWiW. A látogatószám évről-évre olvadt, bár a középkorú vidéki nők még ekkor is itt voltak a legkönnyebben és legnagyobb számban elérhető célcsoport a magyar neten.

Bevallom, hónapok óta nem léptem be az oldalra és nem is hiányzik. Hetente használom ugyanakkor az iWiW kaput ezen a blogon, ami azonosít az origo blogos szolgáltatásában. Ha teljesen őszinte akarok lenni nekem mindössze ez fog hiányozni az oldalból, mert így kénytelen leszek külön regisztrálni a postr-re. Persze, visszatekintve erre a 12 évre mégis elmondható, hogy saját közös történetem van az iWiW-vel, ezért távoli barátnak érzem. Aki akkor kezd el igazán hiányozni, amikor elmegy – hülye dolog ez. Azt hiszem egyszer még belépek az oldalra és búcsút veszek tőle személyesen, „négyszemközt” is. Isten Veled iWiW – egy fontos darabkája vagy a magyar internet történetének. Számomra legalábbis biztosan. 

Pintér Robesz

A napokban regisztráltam a Google+ oldalra. Első benyomások következnek, amikből kiderül kinek (nem) érdemes regisztrálnia a szolgáltatásra – avagy három érv a Google+ mellett és három ellene.

Először nézzük meg, hogy miért érdemes regisztrálni az újonnan indult közösségi szolgáltatásra:

1. Nem kölcsönösségi alapon működik az oldal: ellentétben a Facebook-kal vagy az iWiW-vel, de a Twitterhez hasonlóan a Google+-on nem kell minden kapcsolatnak kétoldalúnak lennie. Követhetek (vagyis bejelölhetek) másokat anélkül, hogy elvárnám, hogy ők is kövessenek. És nem muszáj „visszaigazolnom” azokat, akik bejelölnek (tehát egyszerűen csak követnek). Így eltűnik az a kényszer, hogy ismeretlen ismerősökkel kelljen „barátokká” válnunk.
2. Letisztult felület, egyszerű beállítási lehetőségek: a napokban látott napvilágot a hír, hogy a Facebook annak ellenére az egyik legutáltabb oldal (felhasználói élmény szempontjából), hogy nagyon népszerű. A Google+ viszont hozza azt a letisztultságot és egyszerűséget, ami miatt alapból szeretjük a Google szolgáltatásait. Különösen az android alkalmazásban érezhető ez.
3. Körök az ismerőseink rendezésére: azzal, hogy a Google+ segítségével az ismerősöket megadott körökbe rendezhetjük, akikkel külön kommunikálhatunk, lehetővé teszi, hogy az offline identitásainkat online is menedzselhessük a közösségi térben. Mások lehetünk a család, a kollégák, az egykori iskolai osztálytársak, a barátok számára. Úgy ahogy a való életben sem ugyanazt látják és kapják belőlünk. Ezzel a Facebook egyik sokat kritizált tulajdonságán képes túllépni a Google+.

Persze a Google+ (jelenlegi formájában) biztosan nem alkalmas mindenki számára. Mikor nem érdemes átváltani a Google+-ra?

1. Játékok és egyéb alkalmazások rendszeres használata a közösségi oldalon: ha mi elsősorban kikapcsolódni, játszani, vagy 1-2 kedvenc alkalmazást használni járunk a közösségi oldalunkra, akkor (egyelőre) ne váltsunk, mivel ezeket nem találjuk meg a Google+ induló szolgáltatásai között. Talán idővel változik a helyzet.
2. Ha nem szeretünk mindent elölről kezdeni: aki egyszer már felépítette magát az iWiW-en, Facebook-on, MySpace-en – hogy csak az (egykoron) legnépszerűbb közösségi oldalakat mondjam az elmúlt évekből – az esetleg már belefáradhatott az egészbe. A Google+ az újrakezdőknek való.
3. Félelem a Kis Nővértől (a Nagy Testvértől): a Google szolgáltatásai révén rengeteget tudhat rólunk, aki nem szereti ezt, annak nem javasolom, hogy a személyes kapcsolatrendszerét is kiteregesse a cég előtt.

Persze ez csak az én véleményem. Ha Te szeretnél saját magad véleményt alkotni, de még nem vagy fent a Google+ oldalon, írd meg az e-mail címedet privátban a Facebook-on és szívesen küldök meghívót.

Probesz

A Google minden év végén számadást készít az internetezők kereséseiből, amik kirajzolják az adott év fontos trendjeit, kérdéseit, eseményeit… (a szolgáltatást stílusosan Zeitgeist-nek nevezik, hiszen méltó lenyomata a korszellemnek). Egy ideje a Magyarországra vonatkozó adatok is elérhetők – most ezekből szemezgetnék, a mögöttünk álló esztendőt elbúcsúztatandó.

A legnépszerűbb 10 kereső kifejezés szerint az iWiW (második) lenyomta a Facebook-ot (hatodik) 2010-ben is. De ha a leggyorsabban növekvő kifejezéseket nézzük, akkor a Facebook volt a nyerő az elmúlt évben, ez volt ugyanis a no1 leggyorsabban növekvő kifejezés az évben nálunk („facebook bejelentkezés”), míg az iWiW ennek a listának csak a tízedik helyére tudott feliratkozni. Jól látszik tehát, hogy 2010-ben tömegével tanulták meg a magyarok hogyan kell belépni a Facebook-ra.

A legnépszerűbb kifejezések között a „játékok” végzett az első helyen, arra a kérdésre viszont, hogy milyen játékokról lehet szó, a leggyorsabban növekvő listára nézve kaphatunk választ: Farmerama (második), Grepolis (harmadik), Kertbirodalom (negyedik), Én Kicsi Tanyám (nyolcadik). Ezt a kínálatot elnézve Magyarország a 3,5 millió (internetező) kisgazda országa volt idén.

Mi derül még ki az eddig nem említett leggyorsabban növekvő kifejezésekből? A listára nézve jól látszik, hogy 2010 a választások éve is volt idehaza: választottunk politikusokat az ország és a települések élére (hatodik), és két műsorban is választottunk tehetséges énekeseket, az X Faktorban és a Megasztárban. A két műsor versenyét egyébként a Google-nél az X Faktor nyerte (hetedik), a Megasztár csupán a kilencedik helyre iratkozott fel. Végül, a top10 leggyorsabban növekvő kifejezések között szerepelt még a Pannon névváltása, az emberek nagyon sokszor kerestek rá a Telenor kifejezésre, ami így az ötödik helyen végzett.

Visszatérve a legnépszerűbb kifejezések listájára, az internetezők kereséseit a közösségi oldalakon és játékokon túl a youtube (harmadik), Budapest (negyedik), freemail (ötödik), tv (hetedik), torrent (nyolcadik), térkép (kilencedik), google (tizedik) határozta meg. Szóval, hajszál híján „lenyomta” a torrent a TV-t. Azt viszont ne kérdezzék, hogy miért keres rá 2010-ben Magyarországon valaki arra a Google-ben, hogy google…

Végül vessünk egy pillantást a többi, még Magyarországra vonatkozó tematikus listára. A legnépszerűbb ember Király L. Norbert volt, a legelső sportesemény a foci VB, a „legjobb étel” a pizza, Schmidt (sic!)* Pál végzett élen az „emberek a hírekben” kategóriában és használt autót kerestek legtöbben, ha vásárlásról volt szó. Az év legjellemzőbb eseménye tehát az lehetett volna, amikor Király L. Norbert a használt autójában foci VB-t nézett pizza evés közben, miközben a rádióból Schmitt Pál beszélt.

Boldog új esztendőt kíván a Netidők Blogtársaság!

Probesz

* érdekes, hogy új államfőnk nevét, Schmitt Pál nevét elírta a Google, könnyen lehet persze, hogy ez abból fakad, hogy a névre kereső magyarok nem tudják a helyes írásmódot.

Pár napja új mobiltelefont vettem, mert a régi elromlott és el is avult. Nem vagyok az az early adopter (korai alkalmazó) típus, de nagyon szeretem a technikai újdonságokat, igyekszem minden új információt követni. Különösen akkor teszem ezt, amikor valamilyen új technikai eszköz beszerzésére készülök. Az elmúlt hetekben egyébként rengeteget olvastam a mobiltechnológiáról. Eközben találkoztam egy számomra új kifejezéssel, az SNS-sel.

Ez a betűszó az angol Social Network Service ’szociális hálózati szolgáltatás’ szerkezet rövidítése. Magyarul közösségi oldalnak, kapcsolatépítő oldalnak hívják leginkább, azonban egyre több helyen találkozni a rövidebb, SNS betűszóval. Ide tartozik például a hazánkban a három legnépszerűbb ilyen szolgáltatás, az iWiW, a Facebook és a Twitter. Az SNS betűszó 2010-ben leginkább a modern, 3G-s funkciókkal is rendelkező, internetezésre kiválóan alkalmas mobiltelefonok világában tejed, hisz itt egyre több készülékben van SNS funkciók elérését lehetővé tevő alkalmazás. Az SNS tehát ebben a szókincsrétegben már nem csak a közösségi szolgáltatás neve, hanem az ezeket a szolgáltatásokat elérhetővé tevő funkció neve is.

Az SNS elterjesztésére elsősorban a mobiltelefonokról szóló szakmai cikkekben, elemzésekben, tesztekben törekednek, illetve a modernebb mobiltelefonos operációs rendszerekben (pl. az Androidben) szerepel. A köznapi nyelvhasználatban egyelőre még nem terjedt el, hisz 2010 októberében alig tízezer Google találatot kaptam a kifejezésre. Népszerűségét gátolja, hogy leginkább a szolgáltatások saját nevét (Facebook, iWiW, Twitter stb.) használjuk, sőt ezekből már köznevesült, továbbképzett alakok is születtek (pl. facebookozik, twitterezik). Az sem mellékes, hogy az SNS nagyon közel áll a magyar mobiltelefonos szókincsben igen gyakori SMS kifejezéshez.

És hogy milyen telefont vettem? Samsung Galaxy 3-asat.

Bódi Zoltán

További elérhetőségek: