Netidők Blogtársaság

A jövő rádiózásának útkeresésében jelenleg az egyik kulcsfogalom a hibrid rádió. Ennek lényege az, hogy ugyanaz a készülék képes a kisugárzott rádióműsor vételére és egyúttal kapcsolódik az internetre, hogy megkeresse az éppen hallgatott rádióállomás interaktív szolgáltatását. Ennek egyik megvalósítása a RadioDNS nevű rendszer, amely két brit műsorszolgáltató, a közszolgálati BBC és a kereskedelmi Global Radio (jelenlegi neve: GCap Media) együttműködésében hoztak létre azért, hogy összekapcsolják a rádiós műsorszórást az internetes lehetőségekkel. A rendszer koncepcióját 2008 májusában Münchenben mutatták be, majd 2010-ben nonprofit szervezetet alapítottak a rendszer képviseletére.

A RadioDNS weboldalán, három pontban foglalják össze a rendszer főbb szolgáltatásait:

- RadioVIS: Fotók, ábrák, képsorozatok, valamint szöveges üzenetek megjelenítését teszi lehetővé egy kijelzőn. (Itt néhány videón megnézhető, hogy különféle rádiókészülékeken, illetve mobiltelefonokon hogyan működik a RadioVIS.) A VIS egyébként az angol Visualisation, azaz megjelenítés, láthatóvá tétel szóból ered.

- RadioEPG: A más rendszerekből már jól ismert elektronikus műsorújság. (Ez fontos eszköz a hallgató számára, hogy megtudja, éppen mit hallott, hall vagy mit fog hallani, legyen az műsor vagy egy zenei felvétel.)

- RadioTAG: Ez talán a legizgalmasabb lehetőség, mivel e funkcióval ténylegesen interaktívvá válhat a rádióműsor hallgatása, mert lehetővé teszi a hallgató számára, hogy visszajelzést küldjön a rádiósoknak, illetve felcímkézzék és könyvjelzőkkel jelöljék meg a rádiós tartalmakat.

Pure Sensia - íme egy hibrid rádió, ami a RadioDNS rendszer szerint működik

A rendszer hibrid jellegében az a szép, hogy nem csak a jól ismert analóg FM rádiózással, és a Nyugat-Európában erősen terjedő (digitális) DAB rádiózással, hanem még a középhullámú (AM) rádióadásokkal is összekapcsolható. A fentebb linkelt videók egyikében egy mobiltelefonon behangolnak egy FM rádióadást, majd látható a kijelzőn, hogy a rádióadó RDS kódjával küldött weblinket a rendszer automatikusan betölti és már láthatjuk is a műsorral kapcsolatos információkat és képeket.

Többféle megvalósítás lehetséges a készülékek terén: a hagyományos rádiókészülékek érintőképernyővel és Wifi modullal ellátva (lásd képünkön) vagy az okostelefonokat dokkoló készülékmegoldások (itt az érintőképernyőt maga az okostelefon adja), sőt mobil applikációként is beépíthető okostelefonokba vagy táblagépekbe. Néhány készülék itt megnézhető.

A RadioDNS weboldalán még a mobilszolgáltatók számára is üzentek: „A rádióhallgatás a mobiltelefonokon egyre népszerűbbé válik. Az amerikai okostelefon tulajdonosok 33%-ának van rádiós applikációja a telefonján, az Egyesült Királyság okostelefon használói esetében ez az arány 48%.”

A RadioDNS projektet azzal a szándékkal hozták létre, hogy olyan szabvány legyen belőle, amit a műsorszolgáltató és a gyártók sora használhat fel fejlesztései során.

Szilágyi Árpád

Netidők Blogtársaság

Pár napja érkezett a hír, hogy ezüstérmet nyert egy magyar interaktív mesekönyv a 2013-as Moonbeam Children's Book Awards-on (E2. Children’s Picture Book – Enhanced & Apps kategória). A Tales from the Playroom - The Arrival of Erste Farben a Webstar Csoport kiadásában készült el, L. Molnár Edit írta és Steiner Lídia illusztrálta. Magyar nyelven is elérhető, Történetek a gyerekszobából – First colours megérkezik címmel. A mese egyelőre iPad-re (iPhone-ra) tölthető le az iTunes-ból és az iBooks-ban olvasható.

Egy gyerekeknek szóló alkalmazáshoz képest (mint, amilyen a múlt héten bemutatott Terka a piacon), annyiban más egy ilyen interaktív könyv, hogy ennek a szövegét nem olvassa fel egy színész, azt a szülőknek vagy már olvasni tudó gyerekeknek kell elolvasnia. Így azonban még közelebb kerülhet hozzánk a mese, illetve szabadabban értelmezhető annak mondanivalója a saját hangsúlyaink elhelyezésével. A másik fontos különbség, hogy a digitális megvalósítás ellenére könyv jellege van a szövegnek, két oldalra tördelt, "lapozni" kell benne. De ugyanúgy fel lehet fedezni, mint egy alkalmazást, mert animációk vannak a szöveghez, képes hangot lejátszani, itt-ott pedig mozgatni lehet a szereplőket, a megrajzolt képeket. A gyerekeim egyik kedvence például az az oldal, ahol Csíkos, a tigris az olvasószemüvegét keresi és közben mindenféle egyéb szemüveget felpróbálhatunk rá, megfelelő hang- és képhatások közepette. A gyerekek eközben kitalálhatják, hogy az adott szemüveg vajon mire való - a búvárszemüvegtől kezdve a napszemüvegen át a színházi látcsőig.

Nem árulom el, hogy pontosan miről szól a történet (tessék felfedezni), a kiindulópont, hogy a játékok köze egy új könyv érkezik. A mese elsősorban a kicsiket képes elbűvölni, ahogyan bemutatja a szereplőket, azok gyermeki gondolkodását, egymással való beszélgetésüket. Az első rész felnőtt fejjel nézve arra tanít meg, hogy hogyan bánjunk az idegenekkel, hogyan lehet megismerkedni valakivel, hogyan toleráljuk, ha valaki nem beszél a nyelvünkön.

A First Colours megérkezik annyira megbabonázta három gyermekemet, hogy közfelkiáltásra a zsebpénzükből megvásárolták a második részt is (Panni baba nevet változtat). Aznap este ez a két új történet volt az esti mese.

Gratulálunk a készítőknek a sikerhez és a remek meséhez, reméljük a díj meghozza a nemzetközi sikert és az anyagi elismerést, ami további hasonlóan színvonalas alkotásokhoz ad majd lendületet!

Pintér Robesz

Terka egy cserfes szájú kisgyerek, aki nem szeret enni, leszámítva az édességet. Különösen a zöldségekkel áll hadilábon. De a husit sem engedi, hogy felvágják, hiszen akkor még több étel lesz a tányérján. Ismerős? Mi lehet a megoldás egy ilyen helyzetben?

Terka valószínűleg nem egyedi eset, gyerekek milliói a világon küzdenek szüleikkel a reggelinél, ebédnél, vacsoránál, hogy mit és mennyit egyenek. Valahogy meg kellene értetni a gyermekekkel, hogy a zöldség egészséges és finom. De a gyerekek nem racionálisak, ahhoz, hogy megegyék a zöldséget, szeretniük kellene azt, legjobb esetben még azelőtt, hogy megkóstolnák, vagy különös színe elriasztaná őket.

Van megoldás: mi az, amit a legtöbb gyerek az édességen kívül még nagyon szeret? Segítek, nem étel. A kütyükért bolondulnak még a gyerekek. Tehát a tökéletes megoldás a „zöldség problémára” a szerethető digitális zöldségek, amelyek révén kötődésük alakulhat ki a gyerekeknek a zöldségekhez, megismerhetik és megszerethetik őket, mielőtt a tányérjukra kerülnének. Ez most így talán túl tudálékosan hangzik, de a dolog működhet. Most ki is lehet próbálni. Először az iPad tulajdonosoknak, mivel Terka egy mese alkalmazás főhőse, ahol megismerhetjük az akrobata borsókat, a vén kisasszony répát, a rosszcsont spenótot és a sóskát, a sötétben félős kis kelbimbót és társaikat. A meséből a megfelelő ponton az is kiderül, hogy a zöldségek akkor lesznek igazán boldogok, ha egy kisgyerek tányérján végezhetik és segíthetnek neki, hogy nagy és erős lehessen. No és melyik gyerek ne akarna megnőni?

Az alkalmazásból már fejlesztik az androidos verziót is. Terka egyébként a nyelvtanulásban is tud segíteni, mivel a narráció elérhető magyarul, angolul, németül, spanyolul és kínai nyelven is. Saját gyerekeimen (3, 6 és 9 évesek) tesztelve a mesét, különösen a borsópiramis nyerte el a tetszésüket, ahol a megijedt borsók szanaszét gurulnak a képernyőn újra és újra.

A mese interaktív, azaz a gyerekek kis kezeikkel különböző helyeken érinthetik meg a képernyőt miközben hallgatják a történetet, mindettől sokkal inkább részesei lehetnek a mesének. Ezért aztán persze érdemes egyszerre legfeljebb egy gyereknek megmutatni Terkát, mert a digitális zöldségek felett még akár össze is verekedhetnek. Bár a rendes zöldségek kapcsán ilyesmi nem igazán fordulhat elő, már az is nagy szó, ha esznek belőlük a gyerekek. A „Terka a piacon” ebben segít: megeteti a gyerekekkel a zöldségeket. Nyami!

Pintér Robesz 

Hétfőn egy izgalmas konferencián vettem részt, ahol a televíziózás állt a fókuszban. Az első, hagyományteremtő jelleggel megrendezett Media Platform konferencián elsősorban a tévécsatornák, a műsorszórással foglalkozó cégek és a téma iránt érdeklődő rokon szakmák képviselői jelentek meg. Jómagam egy, az interaktív televíziózással foglalkozó kerekasztalba ülhettem be, ahol kiderült, hogy a mostani tévés üzleti modell napjai meg vannak számlálva - az igazi kérdés csak az, hogy csupán néhány évet, vagy több évtizedet kell várni arra, amíg tömegessé válik az újfajta, elsősorban internetes interaktivitáson alapuló mozgóképes műsorfogyasztás (szándékosan nem írok tévézést).

Először is szögezzük le, hogy az interaktivitás a televíziózásban nem az internettel kezdődött. Már a kezdet-kezdetén is szerettek volna az emberek visszajelezni a műsorokkal kapcsolatban, a gyártók pedig tudni, hogy mit gondolnak a nézők a műsorról, csak erre a "párbeszédre" korlátozottak voltak a lehetőségek. Tessék megnézni a Gyula vitéz télen-nyáron című klasszikus magyar filmet, hogy hogyan lehetett (volna) visszajelezni a televíziózás (broadcasting) hőskorában. A film ikonikus jelenetében az elektromos fogyasztók bekapcsolásával üzent a társadalom az alkotóknak (1 óra 10 percnél). Az elektromos rendszer leterheltsége ugyanis jól mérhető, bár mivel alapvetően nem erre találták ki, vannak is nem várt következményei (lásd amikor a műtőben elmegy a világítás a főhős életmentő beavatkozása közben).

Ennél sokkal kézenfekvőbb, de pusztán látszólagos interakciót jelentett a tévé távirányító. Itt ugyanis nem valós az interakció, nincs igazi visszajelzés, ha a néző elkapcsol, mert erről nem tudnak a műsor készítői, legfeljebb akkor, ha mérik a nézettséget és azok kapcsolnak el, akik benne vannak a nézőmérő rendszerben. (Idehaza sokkal korábban jelentek meg a tv távirányítók, mint a paneles, elektromos nézőmérés). Ekkoriban még a telefon jelentette az igazi visszirányúsítást. Míg azonban az egyik irányban el lehetett érni a tömegeket (a műsorszórással), a tömegekből legfeljebb a szerencsés kiválasztottak (egy-két megbízható elvtárs) vagy a nézők közül a műsorba kapcsolt betelefonálók jelezhettek csupán vissza. Tehát erősen korlátozva volt a valós idejű interakció.

Ettől már eggyel fejlettebb lehetőséget jelentettek az SMS-ek. Ezekre mind a mai napig sikeres műsorformátumokat lehet építeni. Az élő, szavazós műsorok esetében meghatározó bevételre lehet szert tenni az SMS-ekből befolyó díjakból. Ez már igazi, tömeges visszajelzésre ad lehetőséget - igaz, elsősorban szavazás jelleggel -, viszont az SMS csak az utóbbi egy évtizedben jelent valós alternatívát, amióta tömegesen elterjedtek a mobiltelefonok.

És csak mindezek után jön az internetes interaktivitás, de ez is evolúción ment keresztül. Először azt gondolták a szakemberek, hogy majd a tévé képernyőn keresztül leszünk interaktívak, például megvesszük a műsorvezető öltönyét, vagy kérésre extra információkat kapunk egy sporteseményről a képernyő segítségével. Ehhez képest, amit ma látunk, hogy az egyidejűleg két (néha három) képernyős médiafogyasztás terjedt el: a tévézés mellett egy további, másik eszközt használunk és azon keresztül vagyunk interaktívak, az referál a nézett műsorra: számítógép, okostelefon, tablet jelenti a másik, ugyanakkor néha elsődleges képernyőt, ami mellett még megy a tévé is. De ugyanakkor még ez is broadcasting, tehát tömeges, hagyományos tévés műsorszórás. Igaz, a felhasználók a közösségi médiában már nagy tömegben tudnak (leginkább egymással és nem a műsor készítőivel) interakcióba keveredni.

A legújabb mozgóképes modellben viszont már a műsor (a tartalom) akár el is válhat a csatornától vagy a műsorszóróktól (mint amilyen idehaza az Antenna Hungária, a kábeles vagy műholdas cégek). A tartalom úgy lesz önálló, hogy például felkerül a YouTube-ra, vagy a Netflix-re, a Hulura. Ebben az esetben eleve a tartalom kiválasztása is interaktívvá válik, mivel az rendszerint kikerül a televíziókészülékből és átköltözik a számítógépe, okostelefonba, tabletbe. A mobil internettel még magunkkal is vihető és bárhol, bármikor elérhető. Viszont nekünk kell megmondani, hogy mit akarunk nézni, nem az éppen futó adásból választunk (bár utóbbira is van lehetőség, ha azt mondjuk, hogy arra vagyunk kíváncsiak, mit néznek mások).

A fogyasztói, tévénézői szokások megváltozása lassú lesz. Az emberek hozzászoktak a kanapén, hátradőlős tévézéshez, kedvenc csatornákkal és műsorokkal, miközben vacsoráznak vagy esetleg el-elbóbiskolnak. Ilyenkor azt nézik, amit adnak, legfeljebb a távirányítóval váltanak a csatornák között. Már most is adott azonban, hogy az interneten, okostévén, számítógépen vagy tableten keresztül nem-lineárisan tévézzenek. De egyelőre ezzel kevesen élnek. Viszont ékes képzavarral élve az új szolgáltatások mar a spájzban vannak. A nagy csatornáknak, műsorszóróknak fel kell készülniük arra, hogy a műsorgyártók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a nézőkkel és rájuk nem lesz többé szükség, egyszerűen kikapcsolják őket az értékláncból. 

Pintér Robesz

A legelső jelenség, amelyik fölkeltette a tudományos érdeklődésemet is, hogy miként írunk a weben, van-e valami olyan sajátosság írásbeliségünkben, amelyik a webhez köthető.

Gyakran vesszük észre, hogy a weben másképp írunk, mint papíron, tollal. Rögtön jegyezzük meg, hogy nem lehet általánosítani, hisz az interneten rengetegféle szöveget állítunk elő, és szinte mindegyiknek megvan a saját írásmódja stílusa. Az internetes írásbeliséggel kapcsolatban tehát vannak sztereotípiák, talán a legáltalánosabb, hogy az internetes írásbeliség szabálytalan, eltér minden hagyománytól.

Anélkül, hogy túlzásokba esnénk, nézzük a részleteket. Az írásbeliségre és így a nyelvhasználatra mindig is hatott az a környezet és technológia, amelyikkel az írásképet létrehoztuk. A fába, kőbe vésett írásjelek ék alakúak és nem gömbölyűek, mert a kemény anyagok, a rideg írószerszámok erre voltak alkalmasak. A vágott tollal írott betűk kalligrafikusak, vékonyodó és vastagodó vonalakkal jelentek meg, és a nyomtatás kezdeti formái is a kézírást próbálták utánozni. Majd a nyomdatechnika fejlődésével a betűminták egyszerűsödtek, és a könnyebb olvashatóságot célozták meg. A jelenlegi, számítógépes és internetes környezetben is természetes, hogy az írásmódunk alkalmazkodik ehhez a technológiához.

Ott figyelhetjük meg az internetes írásbeliségben a legjellemzőbb változásokat, ahol nagyobb az interakció, tehát a cseten, a messzendzserekben, esetleg az e-mailekben. Ennek az az oka, hogy ezekben a műfajokban nagyon gyorsan kell írnunk, és jellemzően személyesek vagy kisebb csoportos partnereknek szólnak ezek az üzeneteink. A üzenetváltás sebessége egyes messzendzser vagy cset diskurzusokban megközelítheti az élő, spontán párbeszéd sebességét, ám a billentyűkezelése az átlagos felhasználónak nincs olyan szinten, hogy követni tudja a beszéd sebességét. Ezért azokban a szituációkban, ahol megtehetjük, egyszerűsítünk az írásunkon. A cél jellemzően az, hogy minél egyszerűbben, minél kevesebb gondolkodással vagy minél kevesebb billentyűleütéssel tudjuk leírni üzeneteinket. Természetesen ezt az egyszerűsítést jellemzően nem tesszük meg, ha a műfaj, a partner, a téma, a nyilvánosság elvárásai megkövetelik az alapvető írásbeli szabályok betartását.

Az írás egyszerűsítésének egyik legjellemzőbb módja, ha úgy írunk, ahogy beszélünk, ahogy kiejtjük a szerkezeteket. Ez pedig nagy teret ad az egyéni, kreatív megoldásoknak. A gyakorlatlan írónak, billentyűzetkezelőnek egyszerűbb, könnyebb leírni egy kapkodó tempójú írott párbeszédben, amikor egyszerűen nincs időnk írni, azt, hogy tuggyuk+ h eccerű-e, mint azt, hogy tudjuk meg, hogy egyszerű-e. Ezt az írásmódot nevezem írott beszélt nyelvnek (először egy 1998-as konferencián definiáltam a fogalmat.)

Viszont az is természetes, hogy a helyesírásra, a szabálykövetésre, az írásbeli hagyományőrzésre érzékenyebb emberek számára ezek a beszédet, hangzást követő, szimbolikus írásmódok taszítóak, veszélyforrásnak tűnnek. Az igazság viszont az, hogy a nyelv, az írásbeliség folytonosan változó rendszer, és a szabályszerűségeket mi, emberek, nyelvhasználók alkotjuk, tanítjuk, módosítjuk. Nyilvánvaló, hogy a közérthető, egyértelmű írásbeliségnek fix, hagyományozódó szabályokra van szüksége, de a kreativitás is helyet kaphat, ha erre a partner is vevő, és a tematika is megengedi. A nyilvános közleményekben, a hivatalos, formális szövegekben mindenképpen célszerű a szabályokhoz alkalmazkodni, a kreativitást pedig hagyjuk az informális helyzetekre.

Bódi Zoltán