Érdekes perspektívába helyezte a Microsoft és Nokia közötti megállapodást a Telecom Italia vezetője és Neelie Kroes az Európai Unió biztosa egy konferencián a minap. Szerintük olyan folyamatok indultak el, amelyek Európa leszakadásához vezettek a mobiltelefoniában. Az, hogy a Microsoft megvette a Nokia mobilgyártó üzletágát, csak az egyik olyan „mega üzlet”, ami ezt a folyamatot újabban jelzi. A Vodafone szintén a napokban jelentette be, hogy kivonul az amerikai piacról, amivel egy fontos európai szolgáltató globális szintű jelenléte gyengül meg (bár azt még nem tudni, hogy az így befolyó hatalmas összeget mibe fekteti a cég).

Ennek a megközelítésnek (Európa lemarad) van relevanciája, de közel sem újkeletű folyamatról van szó, a Nokia ugyanis nem az első olyan európai mobiltelefon gyártó cég, amely valaha jobb napokat látott. Gondoljunk az Ericssonra, amely ma már nem gyárt mobiltelefonokat, pedig 10-15 évvel ezelőtt az egyik meghatározó szereplő volt a piacon és ezt követően is közös vállalkozást üzemeltetett a Sony-val (2001-től), de idővel abból is kiszállt (2011-ben). Az Ericsson azóta a hálózatfejlesztéshez, kommunikációs hálózatokhoz szükséges eszközök gyártására és a kapcsolódó területekre koncentrál. A Nokia most közel ugyanezt az utat járja be, megszabadul a készülékgyártástól, de megtartja a Nokia Siemens Networks-öt, miután kivásárolta belőle a Siemens-et és így a kommunikációs hálózati eszközök területen kíván tovább működni (ahol a piaci részesedése alapján az Ericsson és a Huawei után a harmadik). (A HERE térkép szolgáltatást – amely a Nokiánál maradt – kicsit „kilóg” ebből a képből, de ezt jól megfontolt stratégiai okok miatt kellett a Nokiánál tartani, ha ezt is viszi a Microsoft, akkor sérült volna a platformfüggetlenség, ami a sikerhez fontos a szolgáltatás esetében.)

De egykori európai mobilos cégként említhetjük a Siemens-et is, már ők sem gyártanak mobiltelefonokat, miután 2005-ben eladták az üzletágat – vagy az Alcatelt, amely márkaként még tovább él, de részben kínai tulajdonban van. A 8-10 evvel ezelőtti helyzethez képest egyértelmű, hogy Európa dominanciája gyengül. De ne legyünk rövidlátóak, ha nem a cégekre fókuszálunk, akkor ez a történet nem csupán Európáról szól, hanem a világrégiók és egyes országok versengéséről. Vajon nem szomorúak-e a kanadaiak, amikor a Blackberry bukdácsolását látják? Vagy a tajvaniak, amikor a HTC teljesítményéről van szó? Az amerikaiak a Motorola kapcsán? A japánok, amikor azt látják, hogy a fogyasztói elektronikában egyeduralkodónak számító márkáik szinte mind eltűnnek? Én még emlékszem a Panasonic vagy az NEC mobiltelefonokra, ma már csak a Sony küzd, hogy bekerüljön a top3 gyártó közé az okostelefonok között (közel két tucat országban ez már sikerült is nekik).

Nem egyszerűen Európa „hanyatlásáról” van tehát szó, hanem a mobil piac globális átrendeződéséről... Mindeközben ugyanis Korea (Samsung, LG) és Kína (ZTE, Huawei, Lenovo) vagy az Apple (USA) csillaga emelkedik. Ha pedig a területi versengés mögé nézünk, akkor valójában cégek versengését látjuk: amelyik képes tartósan innoválni, megújulni, az a csúcson marad, amelyik pedig rosszul csinálja ugyanezt, az legyen bármekkora is, lemarad a versenyben és megfizeti ennek az árát (most éppen a Nokia). Egészen biztos vagyok benne azonban, hogy a következő évtizedben a most csúcson levő Samsung vagy Apple esetében is látni fogjuk ennek a hullámvasútnak a működését.

Pintér Robesz

végére