Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kamerát kapnak a Google intelligens kontakt lencséi

A Google idén január óta intelligens kontaktlencsék előállításán dolgozik. Az első hír szerint a világ népességének több, mint 5%-át érintő cukorbetegeknek kívántak ezzel segíteni – minthogy a könnyből könnyen és fájdalommentesen meg lehet állapítani a vérben lévő glükóz szintjét. A napokban látott napvilágot egy friss hír, miszerint mini kamerát is raknának intelligens kontakt lencsékbe, ami a vakoknak és gyengénlátóknak jelenthetne segítséget a tájékozódásban vagy például az úttesten való átkelésben.

Ne legyenek ugyanakkor kétségeink afelől, hogy amennyiben ez a technológia elérhetővé válik a beteg emberek számára – ami persze nem 1-2 éven belül lesz –, úgy ugyanezt a megoldást számtalan egyéb helyen fel lehet használni és kereskedelmi forgalomba is bekerül. Akit már a Google Glass-tól is a hideg rázott ki, azok joggal lehetnek még idegesebbek: egy szemüvegről legalább látni, ha viselik, az intelligens lencsék azonban szinte észrevehetetlenek. Ha a Google szemüvegétől féltettük a magánéletünket és a személyes adatainkat, akkor itt az ideje már most elkezdeni gondolkodni azon, hogy mit fogunk tenni, ha az intelligens lencsék megjelennek és elkezdenek elterjedni, mert az élet minden területén gyökeres változásokat hozhatnak.

Mondok pár példát…

Oktatás: ma, ha valaki vizsgázik, akkor legtöbb esetben egyáltalán nem használhat semmilyen segédeszközt, leszámítva a tollat, papírt, esetleg szótárt, számológépet. De vajon egy intelligens lencsét hogyan lehet „elvenni” a vizsgázótól? Továbbmegyek, mert ettől sokkal fontosabb kérdés, hogy egyáltalán el kell-e? Ha intelligens lencsét visel, akkor életszerű-e nélküle vizsgáztatni, hiszen a vizsgahelyzeten kívül feltehetően úgyis használni fogja. Nem azt kellene-e inkább megtanítani a számára, hogy hogyan használja az intelligens lencséit a hétköznapokban, majd ugyanezt a tudást visszakérni tőle a vizsgán?

Sport: egy focimérkőzésen vagy egy futóversenyen vagy bármilyen más sporteseményen szabad-e majd intelligens lencsét viselni, ami esetleg folyamatosan elemzi a versenytársak, csapattársak helyzetét, taktikai tanácsokat ad, összehangolja a csapat tevékenységét (ha csapatsportról van szó)? Cybersporttá alakul a legtöbb mai sportág és azok kerülnek előnybe, akiknek jobb, valós idejű elemzési szoftverük van, amire azonnal tudnak releváns taktikai javaslatokat adni? De az intelligens lencse meg is ölhet sportágakat, sakkozni egészen biztosan nem lesz érdemes olyan emberrel, aki intelligens lencsét használ a jobb lépések kitalálásához.

Orvoslás: ha ma egy orvos megvizsgál, akkor a saját tudására hagyatkozik, vizsgálatokat végez(tet) el, esetleg utána olvas valahol a bizonytalan esetek tüneteinek, más kollégákkal megtanácskozza az esetet. De egy intelligens lencsével a látott kép alapján plusz információkhoz juthat a látómezőjében, ugyanakkor felvételeket is készíthet, akár közvetíthet is (például műtétekről).

Nem folytatom tovább: egy intelligens, kommunikációra alkalmas lencsével, amely mások számára észrevétlen módon a látómezőnkre képes vetíteni plusz információkat, teljesen megváltozhat az életünk, hatással lehet a hétköznapok minden területére. Persze ez a kérdés nem csak engem foglalkoztat, akit érdekel, milyen lehet egy ilyen jövő, az nézze végig az alábbi briliáns kisfilmet. Elgondolkodtató.

Pintér Robesz

0 Tovább

Versenyezz önmagaddal

A Google okosszemüvege az edzéshez. Versenyezz önmagaddal! Nem kell már félned attól, hogy kikapsz másoktól. Nem sérül az önbizalmad, mert egyedül csak önmagaddal versenyzel.

Toochee, a galaktikus

(via youtube)

0 Tovább

Google Glass: mire fogják használni?

Lassan kiszállítják a Google Glass szemüvegeket a szerencsés fejlesztőknek, ami után első kézből lesznek felhasználói beszámolóink, élményeink a szemüveg mind a két oldaláról. Mind a szemüvegeket viselők, mind a viselők viselkedését elviselők elmondhatják tapasztalataikat. Az igazi kérdés azonban az, hogy mi magunk szeretnénk-e ilyen okos szemüveget? Ön vásárolna ilyet? Felvenné és használná, ha ilyet kapna ajándékba? Ha igen, akkor mire használná - mire való egy ilyen eszköz?

Én biztosan kipróbálnám, de én geek vagyok, úgyhogy az én véleményem nem sokat nyom a latban ilyen esetekben. Ahhoz, hogy az eszköz sikeres legyen, túl kell(ene) jutnia a terjedés szokásos nerd csoportjain és el kell(ene) jutnia az átlagos felhasználóig, a szomszédig, a szülőkig és végül a nagyszülők korosztályáig. Mire gondolok? Pár napja üdítőt vettem egy kis boltban, az előttem fizető kisnyugdíjas nénike mobilja megcsörrent, aki a legteljesebb természetességgel vette fel és kezdett bele a beszélgetésbe. Mindez sci-fi lett volna 20 évvel ezelőtt, mint ahogy most azt hat anakronisztikusnak elképzelni, hogy egy Google Glass szerű szemüveget használ egy 70 feletti néni vagy bácsi - például, hogy a boltban el tudja olvasni a címkéket, árcédulákat, összetevőket. Pedig szemüvege szinte minden ilyen korú embernek van ma már...

Kérdés, hogy mire használnák az emberek az okos szemüveget. Azt tudjuk, hogy már tömeges elterjedése előtt kitiltották az eszközt a sztriptíz bárokból, a kaszinókból, egyes éttermekből, munkahelyekről, annak feltételezett intruzív volta miatt, vagyis, hogy (szinte) észrevétlen lehet vele fényképeket és videókat készíteni és egyúttal megosztani. Persze rossz az, aki rosszra gondol.

A Glass készítői szerint a szemüveg a kép- és mozgókép készítésen-közvetítésen felül alkalmas még guglizásra (hangvezérléssel), szövegek fordítására, a pontos idő vagy az időjárási előrejelzés megnézésére, magunk elé vetíteni egy útvonalat, sportolásra, emlékeztetőkhöz, események (például beütemezett találkozók) jelzésére...

A kiinduló lista persze idővel bővülhet, számomra az azonban elgondolkodtató volt, hogy az egyébként technológiára nyitott, huszonegynéhány éves gazdaságinformatikus hallgatóim egy jelentős részének egyáltalán nem kellene egy ilyen eszköz. Túlságosan intimnek, nehezen használhatónak, egyúttal feleslegesnek is tartották, amikor felmerült ez a kérdés. És ezzel visszajutunk a használhatóság kérdéséhez: mire való egy Google Glass? Ha ezt sikerül jól, 2-3 kulcs használati móddal megfogni és azt ügyesen kommunikálni, transzparenssé, felismerhetővé, átadhatóvá tenni, akkor feltehető, hogy az emberek akarni fognak saját eszközt. Addig azonban marad a kíváncsisággal kevert idegenkedés.

Előre talán furcsán fog hangzani, de azt hiszem a Google Glass egy újabb fontos állomás abban a folyamatban, ami elvezethet minket a cyborggá váláshoz, aminek révén a biológia és a gépek (az élő és a holt) bennünk találkoznak és megváltoztatnak minket valamint a környezetünkkel való viszonyunkat. Persze már maga az egyszerű szemüveg is ilyen, vagy az okostelefon, de a kettő ötvözeteként létrejött okos szemüveg igazán az első viselhető tömeges fogyasztási eszköz, ami szemmel láthatóvá teszi ezt a folyamatot. Talán ezért rémiszt halálra tudat alatt annyi embert a Google Glass használata. A sikerhez tehát ezt a gátat is át kell törni.

Amivel megint csak visszajutok a kiinduló kérdéshez: valójában mire való a Google Glass? Valójában mire fogják használni? Itt van újra egy remek eszköz, egy megoldás, ami keresi a helyét, hogy mire alkalmas, hogy mi az a probléma, amire a megoldást jelenti majd.

Pintér Robesz

3 Tovább

Netidők Extra: Mobile World Congress – harmadik nap: a helyhez kötött szolgáltatásoktól a mobil vásárlásig

Tudják, hogyan lehet párbeszédbe keveredni egy kecsupos flakonnal? A mai napon ez is kiderült, az esemény eddigi legjobb konferencia szekciójából, ami a mobilos (be)vásárlással foglalkozott – de a Mobile World Congress harmadik napja mégis elsősorban a helyhez kötött szolgáltatások (location based services) körül forgott számomra, ami biztos, hogy a mobilos világ egyik következő nagy dobása lesz. Arra is jutott idő, hogy kicsit bekukkanthassak a jövőbe, vagyis kiderült, hogy mi vár ránk 2023-ig a mobil szektorban.

 

Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

Ismerik a szőke nős viccet a mobiltelefonnal? A szőke nő felveszi a mobilját és a legnagyobb ártatlansággal megkérdezi: honnan tudtad, hogy itt vagyok? A vonalas telefonok világához szokott célközönségnek igen humoros volt ez a poén pár éve, az új generációk viszont szerintem egyszerűen nem értik. Még pár év és a vicc teljesen értelmét veszti, ugyanis a mobil segítségével azt is meg lehet majd tudni, hogy valaki pontosan hol van.

Az elmúlt két hónapot egy helyhez kötött mobilos kutatási rendszer felépítésének előkészítésével töltöttem, így érthető, ha leginkább ez a téma érdekelt az egész Mobile World Congressen. Ezért örültem különösen, hogy a szerdai napon egy egész délelőttöt szántak a Mobile Loco – a mobil, a hely (lokalitás) és a közösség témájának. Bár fárasztó három és fél órát egy helyben végig ülni, pláne figyelni, nagyon érdekes volt első kézből hallani a témáról azoktól, akik a dolog sűrűjében vannak.

Shelly Palmer, bestseller könyvszerző az új könyve kapcsán arról beszélt nekünk, hogy el sem tudjuk képzelni milyen változásokat fog hozni az új technológia. Az egyre gyorsabb eszközök, a virtuális hálózatokba szerveződő emberiség összekapcsoltsága és az újabb eszközök, mint amilyen a Google Glass, átalakítják a gondolkodásmódunkat és, hogy mit hogyan csinálunk – például egy internethez csatlakozó okostelefon feleslegessé teszi a tények felett folyó vitákat, nanoszekundumok alatt férhetünk ugyanis hozzá ilyen információkhoz. Ha nem tudjuk, ki, mikor és hogyan fedezte fel azt a kontinenst, aminek nem jut eszünkbe a neve sem, még gépelési hibákkal is meg fogja érteni a Google, hogy Kolumbuszra, 1492-re és Amerikára gondoltunk. A mobil hatalommal ruház fel bennünket és képessé tesz korábban nem látott dolgokra. Ugyanez a mobil, a helyhez kötöttség és közösség vonatkozásában is számos lehetőséget jelent, itt azonban a kontextus és a relevancia a kulcsszó. Csak annak az üzenetnek, tartalomnak van értelme lokalitáshoz kötődni (tehát arra célozni, hogy éppen otthon vagyunk, úton vagy egy boltban stb.), ami abban az időpillanatban releváns és illeszkedik a helyi kontextusba. Minden más kizökkent és értetlenséget kelt. Ahogy az egyik panel beszélgetés címe fogalmazott: „A kontextusra figyelj, marha! Megfelelő időben és helyen nyújtott megfelelő szolgáltatás.” Erről szól a helyhez kötött mobil világ jelenleg.

Persze vannak kihívások a kontextuson és a relevancián kívül is. Az egyik a jelenleg elérhető technológiából fakadó alku a pontos helymeghatározás és az akkumulátor kímélő megoldások között: ha a felhasználó azt látja, hogy bár méterre pontosan tudják a helyzetét, de ettől 3 óra alatt lemerül a telefonja, akkor nem kér inkább az egészből. A másik kihívás az arányosság: a felhasználó nem fogja felfedni a helyzetét, ha nem kap cserébe valamit – 50 dollárcent kedvezmény egy kávézóban édeskevés a tömegeknek, hogy elárulják, hol vannak – a geekek persze ugranak a lehetőségre, de ők amúgy ingyen is megosztják a Foursquare-en, hogy aktuálisan hol találhatók. A harmadik kihívás az adatvédelem: a területen robbantani kívánó kis- és középvállalkozásoknak el kell gondolkodniuk azon, hogy mire kérik meg a felhasználóikat. Egyszerű gyakorlat, képzeljék magukat a potenciális felhasználók helyébe és tegyék fel a kérdést, vajon saját magukat elriasztaná-e, amire a felhasználóikat kérik. Még jobb, ha arra gondolnak, hogy örülnének-e, ha a saját gyerekeik a megadott adatvédelmi feltételekkel használnák a szolgáltatásukat.

Bár óriási lehetőségek vannak a helyhez kötött mobilos szolgáltatásokban, a helyzet az, hogy nagyon könnyű elrontani ezt az egészet, például a helyhez kötött mobilos marketingben. Ahogy az online marketing kezdetben egy az egyben átemelte a nyomtatott világ reklámjait és emiatt megutálták az emberek, ugyanígy, ha összenyomorítják a reklámokat icipici méretűre és beleszuszakolják egy mobilba, ami ráadásul még azt is tudja, hogy hol van az illető – na, azt biztosan nem fogják ebben a formában szeretni az emberek.

Sikeres próbálkozások persze így is vannak, ahogy Damien Batton-tól, a Ban.jo vezetőjétől megtudhattuk, emberek milliói használják a szolgáltatásukat arra, hogy helyhez kötött közösségi tartalomhoz jussanak hozzá és megtudják mi folyik a világban. A kedden zajló Barcelona – Real Madrid meccset például 96 ezren követték náluk – ez viszont már olyan célközönség, aminek releváns lehet a focihoz köthető reklámokat adni például a meccs szünetében vagy közvetlenül utána…

Mit hoz a jövő?

A nap, de talán a konferencia csalódása nekem a jövővel foglalkozó szekció volt, ami sokkal harmatosabbra sikeredett, mint amire számítottam. Egy-egy előadás a Qualcomm-tól és a Telefonica-tól, majd egy startup konferenciákhoz hasonló kaleidoszkóp hat céggel, verseny a pénzért és elismerésért: (nem is olyan) kis cég bemutatkozik– befektetők kérdeznek. Csak éppen az nem derült ki az egészből, hogy merre tart a mobilos ipar a következő 10 évben…

Azért valamit így is kaptunk. Kiderült például, hogy a mobil gyökeresen alakíthatja át a tanulást és az egészségügyet világszerte. Hogy a mobil fogja bekapcsolni a következő egy milliárd felhasználót (de ezt már autentikusabb forrásból megtudhattuk kedden). A GSMA szerint 50 milliárd(!) eszköz fog csatlakozni mobil hálózatokhoz 2020-ra, a sokszorosa a Föld akkori népességének, ez előrevetíti a gépek kommunikációját (machine to machine - M2M, internet of things). Ez azonban egy olyan trend, amiből kevés kézzelfoghatót látunk még csak, viszont a következő években meghatározó lesz. Ehhez szorosan kapcsolódik az autók hálózatba szervezése, ami az intelligens közlekedés elterjedését fogja hozni és az autózás teljes átalakulását. A felhasználói informatikában vékony, hajlítható kijelzőkre számíthatunk, ami a viselhető eszközök trendjét vetíti elő. Végül a robotok és a drónok korszaka vár ránk, ami a hadiiparban, tömeggyártásban és a fogyasztói elektronikában (például elektromos porszívók, szórakoztatóipar) már most is jelen van, de ez még sokkal tovább fog erősödni.

Vásárlás mobilon

A nap, sőt a konferencia legnagyobb meglepetése számomra a kiskereskedelmi vásárlással foglalkozó szekció volt. Nem rajongok különösebben a témáért, de mivel ez is helyhez kötött szolgáltatásokon alapul, kíváncsi voltam, hogy hol tart ebben a világ. Nagyon pozitívan csalódtam, mert első kézből kaphattam izgalmas megoldásokat, esettanulmányokat, adatokat arról, hogy például min dolgozik az Groupon, sőt, az is kiderült, hogy innovatív megoldásokkal akár még egy kecsupos dobozzal is párbeszédbe keveredhet az ezt igénylő lojális vásárló. Eddig messze ez volt a legjobb esemény a rendezvényen.

Az Egyesült Államokban a Nielsen adatai szerint már most is elmondható, hogy az emberek 30%-a vásárol mobilon és 78% használja a telefonját boltban, információt keres, árakat hasonlít össze vele stb. De nem csak a fejlett világ számára jelenthet ez megoldást: a fejlődő világban például a mobil nagyot segíthet a pénzügyek digitális rendszerekbe terelésében, lehetővé téve az elektronikus fizetést.

Az előadások során megtudhattuk például, hogy a Groupon hogyan integrálja a mobilt a saját rendszerébe. Ne gondoljuk, hogy a dolog a jövő zenéje, a cégnél már most is a tranzakciók 1/3-a mobilon zajlik. Több mint 40 millió alkalmazásletöltést regisztráltak eddig – és ami jó hír a mobil kereskedőknek (a Groupon-nak biztosan), hogy a mobilos vásárlók 50%-kal többet fizetnek. Ennek több oka is van: lehetséges számukra a közelben elérhető ajánlatok felfedezése; mindenféle, a szolgáltatásokhoz kötődő tevékenységet megcsinálhatnak mobilon, végül pedig a mobilon vásárlás élmény a számukra. Utóbbi különösen fontos – ha a mobilon vásárlás felhasználói szempontból nehézkes, nem fog sikerre vezetni. A mobilon vásárlás nem csak a felhasználónak jó, a kereskedő is extra információkhoz juthat így hozzá a Groupon rendszerén keresztül, sőt, menedzselheti az ajánlatait és a pénzmozgást. A Groupon elég sikeres ezen a téren, az utolsó Black Friday alkalmával 140%-kal növekedett a mobilos értékesítés az előző évhez képest, az összes tranzakció 40%-a volt mobilhoz köthető és egy átlagos péntekhez képest négyszer több mobilos tranzakciót bonyolítottak. A Groupon üzenete: a nagy lehetőség a mobil és nem valami más, jövőbeni dolog.

Amit kiemelnék még így a végére, az a blippAR alkalmazás, amit a fejlesztő élőben demózott is a színpadon. A blipping kifejezés tulajdonképpen azt a folyamatot jelöli, amikor a telefonunk fényképezőjét ráirányítjuk egy csomagolásra, termékre, reklámra, újságra, katalógusra és az felismerve a képet, speciális tartalmat szolgáltat a blippelőnek. Lehet ez egy videó, extra tartalom, interaktív felület, részvétel egy nyereményjátékban, kupon akcióban való részvétel felkínálása, felmérés, helyhez kötött dinamikus tartalom... Mindez érdekes a kíváncsi vagy lojális felhasználónak (akik átlagosan 2,5 percet töltenek egy blippelés egyszerre), mert extra dolgokhoz juthat hozzá könnyedén, de jó a gyártóknak is, mert adatot kaphatnak a kulcs vevőikkel kapcsolatban (mikor látták a képet, hol történt a beolvasás, mi történt a blipping során). Mindez segítheti az eladásokat és a márkához hű vásárlókkal való kapcsolattartást. Láthattunk példát is, a Heinz kecsup kampánya során 475 ezerszer(!) blippelték be a híres kecsupos flakont. Ez már a szép új világ, ahol a felhasználók még egy kecsupos dobozzal is szóba elegyednek.

Pintér Robesz 

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek