Május 24-én rendezték a 17. Kékes csúcsfutást: 11,6 kilométer, 671 méter szintemelkedés. Volt szerencsém részt venni, nagyszerű élmény volt. Így visszagondolva azonban még valami világossá vált: számomra ez egy tipikusan 21. századi esemény lett, amit észrevétlenül szinte mindenhol áthatott a technológia, aminek segítségével számtalan embert tudtam bevonni ebbe a felemelő élménybe. Elmondom, mire gondolok.
Május elején jött az őrült ötlet, miközben a somogyi dombokon róttam a kilométereket, hogy esetleg el kellene menni a Kékes futásra. Amikor kiderült, hogy május végén van, nem volt kétséges, hogy muszáj indulni. Az előzetes infókat a BSI oldaláról gyűjtöttem be: vannak itt beszámolók korábbi versenyekről, részletes térkép a pályáról, a verseny 11,6 kilométeres távjának bemutatása kilométerenként, szintemelkedéssel, frissítő pontokkal stb. Eleve be sem nevezek, ha nincs egy ilyen remek oldal.
A nevezés kivételesen személyesen történt, de akár neten, bankkártyával is intézhettem volna: csak mivel új futócipőt akartam venni, ami a nevezési iroda melletti futóboltban szakértők segítsége mellett megejthető, maradt a konzervatív személyes megoldás. (Bár futócipőt is lehet a neten venni, de az a 6-7 pár, amit felpróbáltam, meg a lábam bemérése miatt macerásabb lett volna online.)
Viszont miután eldöntöttem, hogy nem saját kocsival megyek, a futókat szállító buszra a jegyet már a neten vettem meg, a jegy akár okostelefonon is bemutatható volt a különbuszon indulás előtt. Mondjuk még egy dolgot személyesen intéztem – úgy értem magán a futáson kívül – a rajtszám átvételét. Nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni a verseny előtt, mert abból kapkodás lesz, olyankor pedig már jobb a bemelegítésre, az utolsó vízivásra és egyéb fontos teendőkre koncentrálni.
A futást megelőző este már meglehetősen fel voltam spannolva: úgyhogy „végigfutottam” a távot a Google segítségével StreetView-n (például innen másnap vettünk rajtot): végigpörgetve az utat így nem is tűnt meredeknek és csak pár percig tartott. Az viszont kiderült, hogy hiába futunk erdőben, az abban felfelé kanyargó műúton csak elvétve lesz árnyék. Muszáj lesz sapkát is vinni, mert meleget ígértek másnapra.
A futóversenyre menet WhatsApp-on csetelés a futótársammal, aki máshonnan közelíti meg a helyet – neki is ki vannak hegyezve az idegei, mint nekem. „Rádiócsend”, mert a végén még idő előtt lemerül a telefon, pedig még szükség van rá.
Érkezés után fényképezkedés és az indulás előtti utolsó kép posztolása a Facebook-ra. A rajtnál levideózzuk Karcsi bácsit, aki 79 évesen is végigtolja a versenyt, 10 perccel a közös rajt előtt indították, mi féltávnál hagytuk le, később láttam őt befutni. Megcsinálta. Aztán öt perccel a rajt előtt indulnak a Suhanjosok. Őket is megörökítem a telefonnal.
Végül jön a mi rajtunk: geek szívem örül, nem vagyok egyedül. Rajt előtti pillanatok: „too many signals” (túl sok jel) – a pulzusmérő órám megkergült a nagy tömegben, nem tudja, hogy melyik az én jelem. Végre elindulunk! Pulzus rendben, mutatja az órám – okostelefonon futó alkalmazás külön elindítva. Runtastic Live: a telefonos app éppen a Facebook-on toboroz drukkereket, miközben én loholok az idő után, küzdök a 34 fokos meleggel és folyamatosan a pulzusom nézem, hogy ne fussam el magam. Otthonról pedig drukkol a család és a kollégák, a telefonomból időnként duda szól és kiabálnak, hogy Go! Go! Go! – bár digitális, de mégis mennyi erőt ad, mindig mosolyt csal az arcunkra. Az utolsó kilométerekre aztán sajnos elmegy a térerő, magamra maradtam a több száz másik futóval… Sebaj.
A verseny után boldog kimerültségben újabb fotózkodás a telefonnal, immáron a célban, Magyarország tetején. De térerő híján ezek a képek már otthonról kerülnek fel este a netre. Aztán fél órával később lemerül a telefonom is, sok volt neki ez a nap, ő is elfáradt. Este rengeteg like a Facebook-on és gratulációk a „győztes” fotóhoz.
Másnap már több ezer hivatalos kép van fent a neten a versenyről, bárki rendelhet is belőle és kereshet köztük az indulók rajtszáma alapján! A verseny összes résztvevőjének másodpercre pontos versenyideje is elérhető a verseny oldalán: 816. lettem, 1:27:31-es idővel, épphogy, de befértem a mezőny első felébe.
Harmadnap pedig jön a kellemes meglepetés, háromszor is szerepelek 1-1 pillanatra a futásról készült pár perces filmben, ami felkerült a netre: egy közeli, ahogy kötöm indulás előtt a cipőm, kocogás féltávnál és ahogy a végén integetek a kamera előtt elfutva.
Nem is értem milyen lehetett egyedül lefutni az első marathont… hiszen egy geek a sok technológiának köszönhetően ma már a futásból is közösségi élményt csinálhat.
Kell egy jó műhely
Egy 35 éves komputerjáték
Utolsó kommentek